Internet: az új drog?
Az internetfüggőség ma már valós jelenség. Egy friss felmérés szerint tízből hét ember úgy érzi: képtelen lenne a világháló nélkül létezni.
A Synovate piackutató cég friss jelentése megdöbbentő eredményt mutat: tízből hét ember érzi úgy, képtelen lenne internet nélkül létezni. A netfüggők ezzel letaszították a trónról az eddig vezető tévét. A felmérést 11 országban 8600 ember megkérdezésével végezték.
A vizsgált alanyok átlag 70 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nem bírná ki internet nélkül, míg 69 százalék mondta ugyanezt a tévéről, így ha kicsivel is, de az internet átvette a vezetést. A felmérésből kiderül, hogy a legnagyobb netfüggők a britek, náluk a válaszadók 92 százaléka felelte, hogy a világháló nélkülözhetetlen az élethez. Őket követik 91 százalékkal a netmániás spanyolok, 90 százalékkal harmadik helyre kerültek az ausztrálok, és 89 százalékkal holtversenyben negyedik helyen állnak az internet nélkül élni képtelen hollandok és amerikaiak.
Míg a netfüggőség tarol, érdekes módon a mobiltelefontól való függőség jelentősen kisebb. A mobilmánia a vizsgált 11 országon belül Kínában a legnagyobb, a megkérdezett kínaiak 70 százaléka vélte úgy, hogy mobilja nélkül nincs értelme az életnek. A hongkongiak 59, míg Tajvanon a vizsgált alanyok 54 százaléka számára létkérdés a mobil. Ázsián kívüli országok közül Kanada ért még el magas, 46 százalékos mobilfüggőségi arányt.
Bár a mobilfüggőség is több szempontból veszélyes lehet (SMS-ezés, telefonálás vezetés közben, sexting, magas mobilszámla, stb.) az internetfüggőség már több halálos áldozatot is követelt. Kínában a netfüggő gyerekeket átnevelő táborokba zárják, ahol vélhetően kemény módszerekkel igyekeznek leszoktatni őket. Legalábbis ezt támasztják alá az idén nyáron történt esetek, amikor nevelőik fiúkat vertek agyon a leszoktató táborban.
Európában és Amerikában is vezetett már halálhoz az internettől való függőség, igaz, másként: több lány is öngyilkos lett az utóbbi időben, mert nem bírta elviselni a közösségi oldalakon ellene folyó lejáratókampányt, viszont azt sem bírta megállni, hogy ne lépjen be ezekre az oldalakra, vagy egyáltalán ne használja az internetet.
A Synovate nagy-britanniai igazgatója, Philip Shaw szerint nem meglepő, hogy ennyire elharapódzott a netfüggőség, hiszen a net egyszerre szolgál információforrásként, szórakozásként, kommunikációs csatornaként, és az üzleti élet színtereként. Az internet olyan sokféleképp hatja át életünket, melyre eddig nem volt példa, és melyet a tévé meg sem közelít.
Ezt olvastad már?
Érkezőben az újabb PureView mobilok
Hozzászólások a(z) "Internet: az új drog?" című cikkhez
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
-
Vidd magaddal a netet
6 GB szupergyors mobilnternet
havi 5090 Ft-tól
-
Így még jobban megéri
54 TV csatorna + 20 Mbit/s internet + telefon
havi 3900 Ft-tól
-
Gyorsat, olcsón
Korlátlan ADSL internet
havi 2190 Ft-tól
-
Tévézz a legjobb áron
55 tévécsatorna
havi 2000 Ft-tól (az első hat hónapban)
-
Üzletelj gyorsabban
120 Mbit/s üzleti kábelnet
havi 9200 Ft-tól
Ajánlatunk a webplázából
-
- Samsung E2652W...
- 29 964 Ft
-
- Sony Ericsson...
- 94 994 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
Egészen vérlázító szabadalmi kérelmet nyújtott be a Sony –...
-
Itt az első mintavideó a Google okosszemüvegéről!
Eddig csak beszéltek róla, de most itt van egy igazi videó a...
Legfrissebb fórum témáink
- Érkezőben az újabb PureView mobilok
2012.05.25 22:08 - Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.25 22:06 - 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 20:29 - PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
2012.05.25 20:14 - Vidéken is 4G-re gyorsít a T-Mobile
2012.05.25 15:56



