hirdetés

Így keress pénzt a neten!

Balogh Csaba - 2009. november 30. | 16:00

Nem MLM, nem átverés - megmutatjuk, hogyan kereshetsz pénzt az interneten.

Az internet és pénzkeresés témakörében elsőként legtöbbünknek az "ez nem MLM" kezdetű, az esetek 99 százalékában azért mégis MLM-ajánlatok jutnak eszünkben. A maradék egy százalékot például ennek a cikknek tartom fenn, amelyben tudatosan kerülök minden ilyesmit.


Azt tartsuk fejben, hogy az alábbi módszerek mindegyike munkát igényel, adott esetben nem is keveset. Nem arról van szó tehát, hogy az interneten szórakozva szerezhetünk pénzt, no de azért valahogy mégis szerezhetünk.

Bérgépelés

Az egyik érdekes magyar kezdeményezés a gepelo.hu címen érhető el. A szó legszorosabb értelmében bérgépelésről van szó, amely a következő lépésekből áll: megrendelő feltölti a hanganyagot, a sok bérgéper begépeli, majd az ügyfél az írott anyagot kapja meg, a munkások pedig a pénzt érte.

A Gépelőre feltöltött hang- és videófelvételeket egyébként első körben egy beszédfelismerő rendszer dolgozza fel, majd a rendszer a nem felismerhető hangtöredékeket nagyobb – 10-60 mp-es – egységekben osztja ki a bejelentkezett munkatársaknak, akiknek feladata, hogy a hangszakaszt az erre kialakított internetes oldalon begépeljék. Bár tapasztalataim szerint a rendszer gépelés közbeni felhasználóbarátsága még fejlődhet, panasz egyáltalán nem lehet rá, viszonylag gyorsan megy vele a munka.


A rendszerbe érkező munkákról e-mail értesítést kapnak a munkatársként regisztráltak. Ezekre érdemes figyelni, mert gyorsan lecsapnak rá a többiek - de persze hamar el is fogy a munka, ha valaki csak 20-30 perces anyagot gépeltetne le. Vannak napokig kitartó megrendelések is, ilyen volt például az RTL Vacsoracsata című műsora is, amelyből egy egész évadnyi hanganyag várta a szöveg legépelését. Hasonlóan nagy megrendelés volt a MÁV-TRAKCIÓ-tól is.

Az induló díjazás 0.15 forint karakterenként. A gyakorlatban 1 percnyi viszonylag folyamatos párbeszéd legépelése a visszaellenőrzéssel együtt nekem 4-5 percig tartott és kb. 110 forintra jött ki. Ha egy órában 50 percnyi munkával számolunk, 1100 forint körüli bruttó órabér jön ki, ami persze nem csúcsfizetés, de kezdésnek nem rossz.

A karakterenkénti bérigényünket a 0.1 és 0.3 forintos átlagártól eltérően is módosíthatjuk, de vegyük figyelembe, hogy minél alacsonyabb árat határozunk meg, annál több megrendelésre számíthatunk.


Részesedés a Google milliárdjaiból

A Google a kereséshez kapcsolódó reklámokból gyűjtötte be a legtöbb pénzt. Ha részvényeket nem is tudunk hirtelen nagyobb mennyiségben venni, mégis csurranhat-cseppenhet valami a netes hirdetések bizniszéből. Persze csak azoknak, akik egy legalább napi pár ezer embert vonzó oldallal rendelkeznek. (Ennek egyébként egyik egyszerűbb módja lehet egy új lap.hu oldal indítása, amelyhez persze először is egy várhatóan felkapott új témát kell találni.)

A Google hirdetéskiszolgáló programját AdSense-nek hívják, a használata pedig regisztrációhoz kötött és teljesen ingyenes. Az AdSense lényege, hogy a rendszer beállítása után szöveges, képes vagy videós hirdetéseket helyezhetünk el saját oldalunkon, egy egyszerű kód beillesztése után. Az AdSense a hirdetéseket az oldalunkhoz igyekszik igazítani, nem csak külsőleg (színvilág, pontos méret, stílus), hanem tartalmilag is. Egy divatszájton például pár napos átmeneti időszak után divat témájú hirdetéseket jelenít meg. Ez azért jó, mert a látogatók így releváns, őket érdeklő témában látnak reklámokat, melyekre nagyobb valószínűséggel kattintanak - ezért pedig mi pénzt kapunk. Hogy mennyit, az a konkrét hirdetésektől függ

A Google AdSense minimum 100 dolláronként teljesíti a kifizetést, melyet csekkre és bankszámlára is kérhetünk. Ez utóbbi esetben ellenőrzik a számlánkat: a Google egy kisebb, 100-200 forint közti összeget küld rá.

Dolgozatipar

Saját bevallása szerint a német-magyar ACAD WRITE piacvezető a tudományos írások terén, több mint 250 szerzővel dolgoznak. Közéjük lehet bekerülni, amelynek feltétele 1-1 próbamunka megírása. A feladatok változatosak lehetnek: a sor házi dolgozatnál kezdődik, de akár a disszertációit is írathatnak velünk. Különösen a gazdasági, filozófiai, jogi és pszichológiai téren írni tudó jelentkezőket keresik.

Az első ránézésre akár még komolytalannak is mondható oldal valós ajánlatokat takar. Információim szerint az anyagok díjazása egyedi ajánlatok alapján történik, de oldalanként pár ezer forintot általában meg lehet kapni.

A tevékenység a dolgozatot később benyújtó megrendelő szempontjából nem biztos, hogy túl etikus, de az írást valóban elkészítőnek több szempontból is hasznos. Egyrészt pénzt kap érte, másrészt pedig ő valóban kiművelt lesz egy adott témában.

- cikk vége -

Forrás:
technet.hu
Cimkék:
munka

Hozzászólások a(z) "Így keress pénzt a neten!" című cikkhez

Szólj hozzá te is:
  1. bedecs.hu
    2009 / 12 / 01 (09:10)válasz erre

    Nem kell hozzá milliós vagy akár többszázezres gép sem. Arra kell ügyelni hogy ne legyen hibás (alul, túlexponált, zajos, stb stb) és a kompozíció is jó legyen. Valamiont olyan téma legyen a képen ami eladható. Érdemes nézelődni az oldlakon hogy milyen képeket vesznek a legjobban adott kategórián belül, de pl a szezonális dolgok is felkapottak, pl most a karácsonyi témák.

  2. nagyzee
    2009 / 12 / 01 (08:43)válasz erre

    ez nagyon jó. Hogyan látod? Amatőröknek is van esélye vagy profi gép kell? 1-2 jó kép szerintem egy mezei 5-10Mpixeles olcsó digitális géppel is összejön néha véletlenül, de ott is lehetnek hibák, amiket csak a profik látnak.

  3. bedecs.hu
    2009 / 11 / 30 (20:19)válasz erre

    És egy kis önreklám, de ide kapcsolódik. Aki szeret (és tud is) fotózni, az a képeinek az eladásával is igen szép summára tehet szert. Én 3 ügynökséget használok rendszeresen és havi 80-120$ összejön. Ami azért nem rossz havi 4-5 óra ráfordítástól és egy hobbitól... Ha érdekel valakit: http://bedecs.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=32&Itemid=54

Még több hozzászólás

hirdetés

Legfrissebb hírek a címlapról

hirdetés
hirdetés
GPSPark.hu hotdog startrandi gsmline Konzolok szervize