Előbb jön a világvége, mint eddig hittük
Egy számítási hiba miatt úgy néz ki: a világvége előbb érkezik, mint korábban gondoltuk.
A Nagy Bumm volt az az esemény, melynek eredményeképp megszületett az univerzum. Mivel a tudomány mai állása szerint létezik kezdet, ezért logikus a feltételezés, hogy egyszer a vég is minden bizonnyal bekövetkezik. Ebben mindenki egyetért.
Abban azonban már korántsem, hogy a világegyetem mikor és milyen módon fog véget érni. Több elmélet is született, mely azt boncolgatja, hogyan szűnik meg univerzumunk, ezek közül az egyik, viszonylag régi teória a hőhalál elmélete.
A hőhalál a termodinamika második főtételére alapul, mely szerint a zárt rendszerek energiaminimumra, teljes rendezetlenségre, azaz entrópia maximumra törekednek. Ha a világegyetemet zárt rendszernek képzeljük el, melyben adott mennyiségű anyag áll rendelkezésre, az elmélet szerint egy idő múlva az univerzum eléri az entrópia maximumot. Ekkorra már annyira kitágul, hogy a részecskék fényévekre lesznek egymástól, és a hőmérsékleti különbségek megszűnnek.
Az entrópiamaximum időpontjában a rendszer eléri az energiaminimumot, ami összeegyeztethetetlen az élettel. A hőhalál elmélete szerint ez vár világunkra.
A tudósok azzal is megpróbálkoztak, hogy meghatározzák: ez körülbelül mikor fog bekövetkezni. Persze nem a mi életünkben, hanem sok-sok, mintegy ötven milliárd év múlva, azonban egy most napvilágot látott elmélet szerint a korábbi modell téves eredményt adott, mivel a kutatók kihagytak egy nagyon fontos elemet a képletből: nem számoltak az ún. szupernehéz feketelyukak komoly entrópianövelő hatásával.
A galaxisok közepében elhelyezkedő szupernehéz feketelyukak hatalmas mennyiségű anyagok nyelnek el, így növelve a világegyetem entrópiáját. A legújabb számítások szerint a szupernehéz feketelyukak olyan mértékben csökkentették a világegyetem hőmérsékletét, mely mintegy százszorosára növelte a rendszer entrópiáját.
Ebből következik, hogy a világegyetem entrópia állapota is mintegy százszor magasabb, mint azt a tudósok eddig vélték, tehát ezzel arányosan korábban következik be az entrópiamaximum, mely egyenlő az univerzum teljes pusztulásával.
Ezt olvastad már?
Leáll a fényképezőkkel, kamerákkal a Kodak
Hozzászólások a(z) "Előbb jön a világvége, mint eddig hittük" című cikkhez
Ez egy kicsit erős!!! :E
... ja, csak a kérdés hiányzik a válaszhoz! :lol:
Úgy is van. Ott a pont. :)
Akinek kétségei vannak, fordítsa orcáját Douglas Adams művei felé. Ő legalább a választ megtalálta ;)

Sorra dőlnek meg? Melyik elméleteire gondolsz? Én úgy tudom, egyetlen ilyen volt, az állandó fénysebességet próbálták cáfolni, de azt sem teljes sikerrel.
Van, aki mindenkinél okosabb, na. (Az egy dolog, hogy Einstein elméletei sorra dőlnek meg, de nem azért, mert szegény olyan hülye volt.)
"Hawking és Einstein sületlenségei" ez tetszik :)

.. és mindezt az áltudományos badarságot tényként tálalják a média számára. Gyerekkoromban én is nagy híve voltam Hawking és Einstein sületlenségeinek, de már kinőttem belőle. A tudomány lényege a megfigyelés lenne és nem a spekuláció, a spekulációra épített spekuláció, a légvárak és "szupernehéz fekete lyukak", amiket senki sem figyelt meg , csak az illető "tudós" fejében létezik és a pénzen kívül más nem szív el, de azt csillagászati sebességgel és mennyiségben. És igen, a lényeg: Te nem értesz semmit fiam, mit képzelsz, a világot nem lehet megérteni, csak elvont matematikai úton kiszámolni, és ha mást mondasz, szájba verünk.
hirdetésEzt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
-
Vidd magaddal a netet
6 GB szupergyors mobilnternet
havi 5090 Ft-tól
-
Így még jobban megéri
54 TV csatorna + 20 Mbit/s internet + telefon
havi 3900 Ft-tól
-
Gyorsat, olcsón
Korlátlan ADSL internet
havi 2190 Ft-tól
-
Tévézz a legjobb áron
55 tévécsatorna
havi 2000 Ft-tól (az első hat hónapban)
-
Üzletelj gyorsabban
120 Mbit/s üzleti kábelnet
havi 9200 Ft-tól
Ajánlatunk a webplázából
-
- Sony Ericsson...
- 85 090 Ft
-
- Samsung i9100...
- 124 857 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
Jön a Google saját házi szórakoztató-rendszere?
A Wall Street Journal értesülései szerint hamarosan rákapcsol a...
-
Hagyományos mobil is használható bankkártya helyett
A Telenor és a T-Mobile ügyfelei okostelefonnal és hagyományos...
hirdetésLegfrissebb fórum témáink
- Jön a Google saját házi szórakoztató-rendszere?
2012.02.11 22:27 - Hatalmas képszenzorral támad az N8 utódja
2012.02.11 18:53 - Kivégzés három twitter üzenet miatt
2012.02.11 18:43 - Közelebb a Symbian vége, mint hinnénk?
2012.02.11 17:01 - Papírvékony, mégis erős lökhárító
2012.02.11 14:56
Ha már minket kiolvastál
hirdetés



