hirdetés

A WinMo nyitottabb, mint az Android

Molnár-Soós Sándor István - 2009. szeptember 28. | 10:00 Android

A Google behúzza (-ta) a féket, így jelenleg a WinMo sokkal nyitottabb operációs rendszer, mint az Android. Írja ezt egy hivatalos Android blog.

Mivel a Google igencsak félti a részesedését az "ingyenes" operációs rendszerből származó bevételekből, lassan olyan mértékben korlátozza a fejlesztőket, hogy elveszti az androidos közösség támogatását. Közben a Microsoft által kiadott, lelkes fejlesztők által szanaszét tuningolt jó öreg WinMo szárnyal, és ha jobban meggondoljuk, sokkal nyitottabb, mint a nyiltnak kikiáltott Android.

A probléma, hogy az alkalmazások az Android Marketen keresztül kerülhetnek fel a készülékekre. Illetve ez még magában nem probléma, de az már annál inkább, hogy - a Google saját közleménye szerint - a YouTube, a Gmail, a Google Voice, satöbbi alkalmazásokból tud profitot termelni. Eezek egy része különböző megállapodások értelmében ugyan gyárilag telepítve van az androidos gépekre, mégsem képezik az OS szerves részét, így nem kerülnek bele a forráskódba sem. A fejlesztők tehát meg vannak lőve, miközben a Microsoft által évek óta mellőzött XDA-developers oldalain naponta tucatjával jelennek meg a "fizetős" WinMo tweak-ek, tuningok, ROM-frissítések. Persze ne legyenek illúzióink afelől, hogy az Androidra fejlesztő srácok nem találnak ki valamilyen ügyes dolgot az Android Market megkerülésére, de jelenleg az az érdekes helyzet alakult ki, hogy a nyitott oprendszer zárt, míg a zárt teljesen nyitott... Legalábbis a hír forrása szerint. És a kedves olvasó szerint?

- cikk vége -

Hozzászólások a(z) "A WinMo nyitottabb, mint az Android" című cikkhez

Szólj hozzá te is:
  1. gusthy
    2009 / 09 / 29 (12:04)válasz erre

    Nem értem a hozzászóló mániákus-társakat, kevés kivétellel. Szó sincs az alkalmazásokról, arról van szó, hogy maga a rendszer milyen mértékben nyitott, azaz átírható. Amúgy közbevetőleg jegyezném meg, hogy ugye egy telós rendszer legalább 3 részből áll: - A gyári OS (android, WinMo/WinCE) - A kezelőfelület (gyári vagy a telefongyártó által készített) - Az alkalmazások, amik eleve rajta vannak. Namármost ami az alsó réteg módosíthatóságát illeti, az elvileg teljesen nyitott az Androidnál, a WinMo-nál ugyan nem, de az XDA-soknak hála majdnem ott tartunk (bár a forrás - elvileg - nincs meg). A kezelőfelület a Samsung, Asus, HTC stb. szellemi tulajdona, ők prüszkölhetnek, ha akarnak, nem tudom, szoktak-e. A telepített alkalmazások azokéi, akik írták. Tehát ha ad abszurdum egy WinMo telefonra a Google Maps kerül, mert a Google licenszelte a teló gyártójának (vagy csak megengedte), akkor a moddolókra ugyancsak prüszkölhet ugyancsak a Google. Csak valamiért nem prüszkölnek utóbbiak. Amúgy utolsó ismereteim szerint pl a G1-es cooked ROM-mal is van ilyen baj, amennyire tudom, jelenleg egyezkednek a modderek a Google-val, hogy hogy lehetne felismerni, hogy Google Enhanced vagy nem G. Enh. G1-ről van szó. És ha ez sikerül, mindenki megnyugszik.

  2. Naranek
    2009 / 09 / 29 (09:31)válasz erre

    "Ebben egyetértek veled de a "másik Winmo Fanboy" jelzővel ha nem sértelek meg nem azonosulnék!" Lehet rövid a memóriám, de ilyen jelzőt én nem használtam :D "A program támogatottságról meg nem tudom a 25-30e program elég kevés hidd el jóval több van rá már csak a rendszer rangidősségét tekintve is" Igen, ha úgy számolod, hogy WindowsCE 1.0-tól számítva hány alkalmazás készült a Microsoft mobil platformjára, akkor igaz. De azok akik ezt lemérték, úgy számoltak, hogy a jelenlegi hardvereken futó rendszerekre (Winmo 5.0-6.5) mennyi alkalmazás futtatható jelenleg. No ezek száma a 25-30 ezer. Persze ezek csak számok, mert ezek között is sokezer semmire nem jó vacak van és gyakorlatilag a valóban gyakran használt népszerű alkalmazások száma platformtól függetlenül 500 és 1000 között van. De nem mindegy, hogy ezt az 500-1000 alkalmazást mekkora halmazból tudod kiválogatni.

  3. bosstom
    2009 / 09 / 29 (09:20)válasz erre

    Ebben egyetértek veled de a "másik Winmo Fanboy" jelzővel ha nem sértelek meg nem azonosulnék! Én már régen nem vagyok winmo fanboy, kibrándultam belőle. De a cikk szempontjából szerintem nem vitatható hogy manapság tényleg a winmo-ba lehet a legjobban belenyúlni függetlenűl attól, hogy megfekteted-e vagy nem vagy jó-e rá 100 vagy 10000 program vagy nem. A program támogatottságról meg nem tudom a 25-30e program elég kevés hidd el jóval több van rá már csak a rendszer rangidősségét tekintve is:-). És leszámítva az idióta semmire nem jó programokat. Ui: OFF ON Azért az appstore-nak is könnyű elérni millio csillio programszámot (pattanásnyomós, meg fingós programokkal)

  4. Naranek
    2009 / 09 / 29 (08:07)válasz erre

    "Nem sörözök, de egy teára bármikor. Asztal mellett nem gyilkolok." Végre valami, ami közös bennünk :D

  5. moonman
    2009 / 09 / 28 (23:24)válasz erre

    Nem sörözök, de egy teára bármikor. Asztal mellett nem gyilkolok. :D Tulajdonképpen élvezem, olyan ez, mint a szobabicikli: tudod, hogy sehová nem jutsz, de legalább levezeted a feszültséget.

  6. eami
    2009 / 09 / 28 (23:15)válasz erre

    Moonman & Naranek: én olyan szívesen leülnék veletek sörözni egyszer :P

  7. moonman
    2009 / 09 / 28 (23:06)válasz erre

    Maradjunk annyiban, hogy megint nagyképűsködsz. De ha így tetszik: iPhone-t csak idióták vesznek, mert túl hülyék a többihez, a maradék, aki rájött, hogy átbaszták és használni is akarja, kénytelen feltörni és elveszteni az amúgy is szart sem érő garanciáját.

  8. Naranek
    2009 / 09 / 28 (20:37)válasz erre

    Maradjunk annyiban, hogy a MS rájött, hogy jobb, ha békén hagyja az XDA-s srácokat, mert ha ellehetetleníti őket, akkor az a kevés megmaradt vásárló is elpártol tőlük. A jelenlegi WinMo felhasználók jelentős része kizárólag azért használja ezt a fajta eszközt, mert az XDA-sok ezt kényelmessé teszik, az eredeti bugos gyári ROM-okkal igen kevesen maradnának meg ezen a platformon :D

  9. moonman
    2009 / 09 / 28 (19:42)válasz erre

    Ugyan, pontosan tudja mindenki (ezek szerint mégsem), hogy egy politikai döntés volt. Azt mégsem hagyhatták szó nélkül, hogy egy teljes szájt kint figyel mindenféle portolt-moddolt-tuningolt ROM-mal. Levetették a download szekciót, azóta ugyanúgy megy minden tovább, csak a fejlesztők saját forrásból nyújtják az anyagokat - soha nem hallottam, hogy egyetlen cook-ot is felszólítottak volna a ROM-ok eltávolítására. A Microsoft jár a legjobban az egésszel, mert egy nagyon komoly közösség alakult ki, akik hobbiból folyamatosan tolják a szekeret és akarva-akaratlanul segítenek a redmondi fejlesztőknek is.

  10. Naranek
    2009 / 09 / 28 (19:04)válasz erre

    "Egyetértek veled..sztem is azért nem foglalkozik vele a microsoft, mert olyan készülékeken megy a kísérlet, amire már a jogot megvették..innen miért érdekelje?" Csak én emlékszem arra, mikor majdnem bezáratta a MS az XDA-Developers fórumot? Végül megegyeztek annyiban, hogy az ftp-jükről töröltek minden ROM-ot (azóta csak külsős linkek szerepelnek a fórumoldalakon). Szóval azért a MS sem nézi annyira jó szemmel és nyugodtan ezt a ténykedést.

  11. Janaboy
    2009 / 09 / 28 (17:43)válasz erre

    Egyetértek veled..sztem is azért nem foglalkozik vele a microsoft, mert olyan készülékeken megy a kísérlet, amire már a jogot megvették..innen miért érdekelje? Másik dolog, hogy azt a készüléket én megvettem, kifizettem (microsoft licenssel együtt)..innentől nehogy már ne azt csináljak az eszközömmel, amit akarjak? Azt hogy ezt közzéteszem (jószeribe pénz nélkül), nem kötelezvény senki felé.. vagy használod vagy nem...de garanciád nem lesz!

  12. fool_extra_chat
    2009 / 09 / 28 (16:15)válasz erre

    He? Elolvastam az eredeti cikket, de sehol nem irja a blog, hogy a Windows Mobile nyitottabb lenne. Azt írja, hogy az xda-developers-en, a microsoft és egyéb gyártók évek óta szemet hunynak a windows mobile illegális terjesztése és módosítása felett... Ez nem jelenti azt, hogy holnap után nem ültetik le 20 évre az egész modder community-t... csak azt, hogy jelenleg (valamilyen ok miatt) ezt tűrik. Valószínűleg azért, mert (mivel nem módosítható annyira a windows kódja, hogy más, eredetileg nem windowst futtató mobilokra is feltegyék, ezért úgyis mindegy, az eredetire már kifizették a license dijat. Másrészt a cikk alapját képező hír arról szól, hogy a google figyelmeztette a moddereket, hogy ne terjesszék az általa írt, zárt forráskódú szoftvereket illegálisan. Az is világosan le van írva, hogy ezek NEM képezik az android platform részét és a platform ezek nélkül is tökéletesen működőképes. Ezek az alkalmazások a google által üzemeltetett szolgáltatások kliensei (gmail, youtube, market). Szóval ha valaki nem gmail-t használ és nem néz youtube-ot, akkor ezek az alkalmazások csak a helyet foglalják... Alkalmazásokat pedig nem csak a marketen keresztül lehet telepíteni. Szóval ez a cikk kissé ferde lett... Ja és ami pedig a tanulság: ha olyan szolgáltatásokat szeretnék használni, amihez csak zárt kódú forrás van, akkor nyugodtan lehet egy opensource projektet indítani pl. gmail és youtube lejátszókra és máris nincs probléma...

  13. Naranek
    2009 / 09 / 28 (15:41)válasz erre

    "Ezek szerint az alkalmazás nem másolhat fájlokat a rendszermappákba (Windows, System32 stb.), nem másol oda dll-eket, esetleg nem ír felül ott már meglévő más verziójú DLL-t? Nem piszkálja a registry-t?" Na, ugye, hogy tudsz te, ha nagyon akarsz. Mellesleg desktop Windows-ról van szó, ha eddig nem tűnt volna fel. Mobilon nincs NTFS és UAC virtualizáció, ennek ellenére kevés olyan programot ismerek, amik ezekbe a mappákba irogatnának.
    "Mellesleg desktop Windows-ról van szó, ha eddig nem tűnt volna fel." Végig a mobil rendszerekről volt szó, asztali rendszer esetében nem igen került volna szóba az App Store sem :D "Mobilon nincs NTFS és UAC virtualizáció, ennek ellenére kevés olyan programot ismerek, amik ezekbe a mappákba irogatnának." Pedig van dögivel. Vagy kevés alkalmazást ismersz, vagy nem nagyon foglalkozol vele, hogy hova pakolgatja a dolgait.

  14. moonman
    2009 / 09 / 28 (15:32)válasz erre

    "Ezek szerint az alkalmazás nem másolhat fájlokat a rendszermappákba (Windows, System32 stb.), nem másol oda dll-eket, esetleg nem ír felül ott már meglévő más verziójú DLL-t? Nem piszkálja a registry-t?" Na, ugye, hogy tudsz te, ha nagyon akarsz. Mellesleg desktop Windows-ról van szó, ha eddig nem tűnt volna fel. Mobilon nincs NTFS és UAC virtualizáció, ennek ellenére kevés olyan programot ismerek, amik ezekbe a mappákba irogatnának.

  15. Naranek
    2009 / 09 / 28 (15:21)válasz erre

    "Hát ez a különbség, én vakon rá merem bármelyik App Store-os alkalmazást telepíteni, akár backup nélkül is, mert tudom, hogy a telepítés nem nyúl bele a rendszerbe" Nem tudom, melyik bolygón éltek, de elárulok egy hatalmas titkot: egyetlen alkalmazás sem nyúl bele a rendszerbe. Aki ilyet állít, az vagy nem ért hozzá, vagy hazudik. Vannak speciális alkalmazások, amik rendszerközelibbek, de azok sem nyúlnak bele a rendszerbe. Az, hogy belenyúl a rendszerbe annyit jelent, hogy kicserél kritikus rendszerfájlokat, amik alapvetően változtatják meg vagy teszik tönkre a működést. Aki ilyet telepít az vagy nagyon tisztában van a dolgokkal, vagy egyáltalán nem. Ennyi.
    "Nem tudom, melyik bolygón éltek, de elárulok egy hatalmas titkot: egyetlen alkalmazás sem nyúl bele a rendszerbe. Aki ilyet állít, az vagy nem ért hozzá, vagy hazudik. " Ezek szerint az alkalmazás nem másolhat fájlokat a rendszermappákba (Windows, System32 stb.), nem másol oda dll-eket, esetleg nem ír felül ott már meglévő más verziójú DLL-t? Nem piszkálja a registry-t? Moonman kezdem azt hinni, hogy neked saját fejlesztésű WinMo-d lehet, vagy másik lehetőség, hogy választhatsz az általad vázolt két lehetőség közül.

  16. moonman
    2009 / 09 / 28 (15:13)válasz erre

    "Hát ez a különbség, én vakon rá merem bármelyik App Store-os alkalmazást telepíteni, akár backup nélkül is, mert tudom, hogy a telepítés nem nyúl bele a rendszerbe" Nem tudom, melyik bolygón éltek, de elárulok egy hatalmas titkot: egyetlen alkalmazás sem nyúl bele a rendszerbe. Aki ilyet állít, az vagy nem ért hozzá, vagy hazudik. Vannak speciális alkalmazások, amik rendszerközelibbek, de azok sem nyúlnak bele a rendszerbe. Az, hogy belenyúl a rendszerbe annyit jelent, hogy kicserél kritikus rendszerfájlokat, amik alapvetően változtatják meg vagy teszik tönkre a működést. Aki ilyet telepít az vagy nagyon tisztában van a dolgokkal, vagy egyáltalán nem. Ennyi.

  17. Naranek
    2009 / 09 / 28 (14:39)válasz erre

    Sorry! Én meg csípőböl tüzelek :D

  18. Naranek
    2009 / 09 / 28 (14:35)válasz erre

    "Annyiban igaza van szerintem, hogy nem életszerű a szitu. Valóban nincs értelme nemhogy 100. de egy olyan alkalmazást sem telepíteni, amire nincs szükséged." Mi van akkor, ha szükséged van rá? Persze ez nem általános dolog, de nálam most 84 alkalmazás van telepítve, ezekből 15-20 az amit akár napi szinten használok, a többi olyan ami vagy tesztelési céllal van fent, vagy ritkábban de használatban vannak. Napi szinten használok rss olvasót, e-book olvasót, pénzügyi nyilvántartót, noteszt, messengert, skype-ot, office-t, adatbáziskezelőt, VNC-t, szótárat, netes rádiót, twittert, terminalt, air mouse-t (távirányító), tőzsdei alkalmazást, Wiki klienst stb. "Amúgy backup-restore és kész. 3 perc." Hát ez a különbség, én vakon rá merem bármelyik App Store-os alkalmazást telepíteni, akár backup nélkül is, mert tudom, hogy a telepítés nem nyúl bele a rendszerbe, semmi nem történhet az adataimmal, max. nem fog tetszeni az adott program és törlöm. Egy számodra ismeretlen WinMo-s program telepítésénél, amiről max egy screenshoot-ot láttál azért Te nem hiszem, hogy ennyire nyugodt lennél :) No meg ha alkalmazásokat tesztelgetsz, telepítesz-törölsz, akkor azért a registry lelkivilága és esetleg pár rendszerfájl nem egészen marad sértetlen, ezzel egy időben a készülék sebessége is csökken.

  19. eami
    2009 / 09 / 28 (14:33)válasz erre

    értem én, csak épp nem neked írtam :P

  20. moonman
    2009 / 09 / 28 (14:09)válasz erre

    "Ismét gondolom a tapasztalataid alapján alkottál vélemyét ugyebár" Természetesen. Nem pakolom tele a gépem, csak azért, mert hűdemenő, hogy 100 alkalmazásom van. Van - megszámolom... 11 program telepítve, abból 4 játék. Ezekkel és a gyári beépített alkalmazásokkal mindent meg tudok oldani, ami szükséges a munkámhoz és a szórakozáshoz.

  21. -RoB-
    2009 / 09 / 28 (14:05)válasz erre

    Nem olvastam el a hivatkozott cikket, de amit írsz itt, az nem valós! "...probléma, hogy az alkalmazások az Android Marketen keresztül kerülhetnek fel a készülékekre." Az Androd-ra lehet telepíteni az Android Marketen kívülről jövő szoftvert is. Egyátalán nem megkötés az Android market. Van, aki teljesen attól függetlenül forgalmaz, tehát ez így nem igaz!

  22. Naranek
    2009 / 09 / 28 (14:01)válasz erre

    "Telepítsünk a készülékeinkre 100 véletlenszerűen kiválasztott alkalmazást és nézzük mi történik." Hát ez aztán marha értelmes teszt, mit mondjak. Mi a francnak telepítenék 100 alkalmazást, ráadásul véletlenszerűen? Annyi és olyan kell, ami elvégzi a dolgát és kész, a hülyeséggel nem jutunk előrébb. Az meg más dolog, hogy az appstore-ban csak a hülyebiztos, értéktelen szarokat engedélyezik - úgy nem nehéz többszázezer alkalmazást összeszámolni, hogy többségük semmire sem jó, hulladék.
    :D Ismét gondolom a tapasztalataid alapján alkottál vélemyét ugyebár :D

  23. moonman
    2009 / 09 / 28 (13:31)válasz erre

    "Telepítsünk a készülékeinkre 100 véletlenszerűen kiválasztott alkalmazást és nézzük mi történik." Hát ez aztán marha értelmes teszt, mit mondjak. Mi a francnak telepítenék 100 alkalmazást, ráadásul véletlenszerűen? Annyi és olyan kell, ami elvégzi a dolgát és kész, a hülyeséggel nem jutunk előrébb. Az meg más dolog, hogy az appstore-ban csak a hülyebiztos, értéktelen szarokat engedélyezik - úgy nem nehéz többszázezer alkalmazást összeszámolni, hogy többségük semmire sem jó, hulladék.

Még több hozzászólás

hirdetés

Legfrissebb hírek a címlapról

hirdetés
hirdetés
GPSPark.hu hotdog startrandi gsmline Konzolok szervize