Ha összefog egy szakma: ITBN 5
Ötödik alkalommal került megrendezésre idehaza az IT Biztonság napja – ezúttal az Aréna moziban. Az ingyenes rendezvényen részt vett az itthoni informatikai biztonsági szakma apraja-nagyja – és aki csak csatlakozni tudott.
Itthon szinte példa nélküli az eset, hogy egy szakma nagyjai – egymás ócsárolása és kartellgyanú nélkül – összefognak, s egy rendezvényen, fej-fej mellett adnak elő, állítanak ki. Márpedig ez történt meg most csütörtökön az Aréna pláza mozijában.
Az ITBN idén is a várakozásoknak megfelelően túlteljesítette magát: ezeregyszáz látogató, negyvenkét előadó és harmincnyolc kiállító talált egymásra egy nap alatt. A rendezvény idén legfőképp az adatszivárgásokkal, naplózással, jogosultságokkal, hálózat/kommunikációbiztonsági érdekességekkel és alkalmazások biztonságosságával foglalkozott.
Nézzük hát, hogyan is folyt négy nappal a Hacktivity után a nagy cégek összejövetele!
Fa, papír – nem mindegy?
A rendezvényen több újítást is majdnem száz százalékos sikerrel bevezettek. Az első – és picit furcsának hangzó – a papír-bútorok voltak. Ha nem figyel a látogató, talán észre se veszi, hogy a megszokott tíz-húsz kilós faasztalok helyett pár kilós kartondarabon nyugszik a reklámanyag.
Beléptetés, fénysebességgel
A második és harmadik újítással már rögtön a regisztrációnál (az egyikkel internetes regisztrációnál, a másikkal pedig a helyszínen) szembesültek az érdeklődők. Egyfelől mindenki belépő helyett – illetve mellett – egy mobilkódot kapott. Az MMS-ben és e-mailben is elküldött kétdimenziós vonalkódszerű kép a szokásos percek helyett – nem vicc, tanúsíthatom – nagyjából 5-10 másodpercre rövidítette az azonosítás idejét.
A mobilkódot azonban nem csak a beléptetésre használták. Amennyiben vette az ember a fáradtságot és letöltött egy – előtte megadott – kódolvasót a készülékére, nem kellett az előadás alatt névjegykártyákkal vesződnie. Ugyanis mindenki belépőjére rányomtak egy mobilkódot, amely tartalmazta a regisztrációnál megadott adatait – név, cég, telefon stb.
Igaz, elsőre jóval tovább tart így névjegyet cserélni, mint a hagyományos módszerrel – azonban a program meglepően jól működött még egy autófókuszt nélkülöző, már-már gagyi kategóriás két megapixeles kamerával is!
A Nagy Testvér figyel!
A harmadik lényeges újítás az RFID, azaz a rádiófrekvenciás azonosítóchipek használatában merült ki. E nagyjából egy méter távolságból leolvasható passzív eszközöket mindenkinek a nyakába akasztották. Mint azt a szervezők előre is elmondták, a termek bejáratánál leolvasókat üzemeltettek, így a rendszeren belül elvileg mindenki tartózkodási helyét ismerni lehetett.
Azért csak elvileg, mert elég egy emberi test a leolvasó és az RFID között ahhoz, hogy a jel elvesszen. Az infrastruktúra azonban az idő majdnem teljes egésze alatt kiválóan működött, és ekkor a felállított gépeknél rá lehetett keresni bárkire – ha épp két szemünkkel nem találtuk.
Az előadói részleg egyik pontján fel is állítottak pár automata statisztikákat bemutató kijelzőt. Így megtudhattuk, hogy épp melyik teremben tartózkodnak legtöbben – vagy akár azt is, körülbelül mennyi széndioxidot termeltek eleddig a látogatók összesen.
Csak ne végezzem a Youtube-on!
Az utolsó lényeges újítás az előadások jó minőségben, több szögből történő felvételében realizálódott. Amennyiben minden jól megy, pár napon belül a rendezvény honlapján bárki megnézheti a vágott felvételeket.
Persze ezeken kívül is változott pár kevésbé fontos dolog – például az egyszeri ebédszünet helyett szendvicsekkel kínáltak mindenkit. Mivel moziban volt a rendezvény, így akár az előadásokon is folytathattuk kedvenc szerzeményünket. Egy másik újítás volt a szatyornyi reklámanyag lecserélése egy nyolc centis CD-re – bár a papírgyűjtő lurkók az utcából biztos más véleményen vannak.
Nagyobb helyszín – de elég nagy?
Nyitás után pár órával már sajnos körvonalazódott a helyezet: annak ellenére, hogy nagyobb terepre cserélték az eddigit, az aréna mozija már most picurka. A helyzet legfőképp a standok hátsó részén volt súlyos, itt néha egyszerűen bedugult a helyiség.
Angolul, magyarul – ahogyan neked jó
Az előadások többnyire magyar előadók tartották, de egy bő tucatnyi angol nyelven hangzott el. Persze a világnyelvet nem annyira, vagy egyáltalán nem beszélőkre is gondoltak a szervezők, és a mozikban megszokott kis infrás fejhallgatókkal látták el, aki csak azt kérte. Sajnos az infravörös technológia hátránya, hogy igazán kényes a rálátásra – igaz, ez inkább a mozi hibája, nem a rendezőké.
Önreklám vagy szakmai érdekesség
A már említett szombat-vasárnapi Hacktivity rendezvénnyel részben hasonló, részben azonban gyökeresen eltérő volt az ITBN. Míg a „Digitális Mohács” előadás mindkét helyszínen elhangzott, itt – valószínűleg az idő szűkössége és a közönség más orientáltsága miatt – kissé összefogottabb, lényegre törőbb húsz percet hallhattunk.
A húsz perces időlimit néhány, száraz reklámszagú előadásnak végtelenül hosszúnak bizonyult, az érdekesebbeknél pedig épp ellenkezőleg, túlontúl rövidnek érződött. Szerencsére az előzőekből azért egy nagyságrenddel kevesebb volt.
Persze mint mindenre, erre is több előadás rácáfolt – például a „Személyes adatok egy dobozos kóla áráért!” című Symantec előadás és az említett digitális mohács az ezeket elsőre hallóknak szinte tökéletesen összefoglalt, érdekfeszítő és felettébb kellemes húsz percet jelenthetnek.
A Hacktivityvel ellentétben az előadások nem másztak bele a szakmai részletekbe. Elvégre melyik nagyvállalat vezetőjét érdekelné bárminek is a pontos gépi kódja vagy feltörésének módja. A létezése, optimalizációja elég. Mindezt pedig a – a szakma alapjaival azért tisztában levő – döntéshozók, képviselők által is ismert nyelven fogalmazták meg.
Egy szó mint száz, megéri megnézni a témában érdeklődőknek a felvételeket. Ami azt illeti, egyes előadásokat bátran ajánlok még a laikusoknak is – ilyen például Keleti Arthur „Képzeletbeli barátnő és álmunka Japánban – Az IT biztonság mint szolgáltatás a jövő” című szösszenete. Egész egyszerűen azért, mert az általa felhozott példa nem csak a biztonság – sőt, nem csak az IT – szakmára érvényes.
Adatvédelem? Hálózati biztonság? Kommunikáció biztonság? Most inkább a standok!
További kevésbé várt előnye volt a három teremben egyszerre zajló előadásoknak, hogy a látogatókat a bőség zavara fogta el. E mellé ott a rövid időtartam is – hiszen nagyon könnyű húsz percet kint valamelyik standnál beszélgetni egy partnerrel, nem?
Jövőre ugyanekkor – de máshol?
Mit mondhatnék? Több mint elég érdekes előadást ülhettek végig az érdeklődők – még külföldi szakemberektől is. A rendezvény kellemes, hasznos elfoglaltságot nyújtott a látogatóknak a csütörtöki napra. Lehet, hogy egyeseket elriaszt a munkanap, de még akár pár előadásra is megérte volna bejönni. Persze aki megteheti, inkább mint cége képviselője látogasson el – elvégre főként erről szól a rendezvény.
A rendezvény honlapja.
Ezt olvastad már?
Ezek a legnagyobb veszélyek a Facebookon
Hozzászólások a(z) "Ha összefog egy szakma: ITBN 5" című cikkhez

Ha tudtam volna hogy te is ott vagy :P Dehát ekkora tömegben... :P
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
-
Vidd magaddal a netet
6 GB szupergyors mobilnternet
havi 5090 Ft-tól
-
Így még jobban megéri
54 TV csatorna + 20 Mbit/s internet + telefon
havi 3900 Ft-tól
-
Gyorsat, olcsón
Korlátlan ADSL internet
havi 2190 Ft-tól
-
Tévézz a legjobb áron
55 tévécsatorna
havi 2000 Ft-tól (az első hat hónapban)
-
Üzletelj gyorsabban
120 Mbit/s üzleti kábelnet
havi 9200 Ft-tól
Ajánlatunk a webplázából
-
- Samsung P6810...
- 136 994 Ft
-
- Sony Ericsson...
- 94 994 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
1,2 millió linket töröl a Google havonta
A rengeteg törlés hátterében természetesen szerzői jogi...
-
Android 4.0 jön a Samsung Galaxy Ace 2-re
Hamarosan a Samsung középkategóriás Galaxy mobilja is belenyalhat...
Legfrissebb fórum témáink
- Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.26 18:24 - A hackerek is pihennek hétvégén
2012.05.26 11:41 - Érkezőben az újabb PureView mobilok
2012.05.25 22:08 - 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 20:29 - PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
2012.05.25 20:14
Ha már minket kiolvastál
-
F1: Jöhetnek a 23 futamos idények
2012-05-26 19:00:42 -
Világra szóló Mini buli a balatonparton
2012-05-26 18:00:53 -
Meglegénykérték Lázár Jánost
2012-05-25 20:14:12 -
Hallgathatják Orbánt már kétmillióért is
2012-05-25 13:22:00 -
Majd’ ötszáz telefonos csalót fogtak
2012-05-26 08:00:00 -
Bírságot kapott az Angry Birds-ös átverő
2012-05-25 17:00:00










