hirdetés

Többmilliós per egy keresőszó miatt

Radics Boglárka - 2009. szeptember 21. | 14:03

A párizsi bíróság a Louis Vuitton divatcég javára döntött az eBay elleni perben. A luxustermékeket gyártó cég egy keresőszó miatt perelt.

Többmilliós per egy keresőszó miatt


Egy párizsi bíróság elmarasztalta az eBay online kereskedőházat, mert megsértette az LVMH (Moet Hennessy Louis Vuitton) SA bejegyzett védjegyeit az oldalon folytatott keresések során. A 80 ezer eurós (21 és félmillió forintos) bírság azonban jóval elmarad a luxusmárka által elvárt kiszabottnál.

Az eBay közlése szerint a kár jóval kissebb volt, mint az a 4 millió euró, (több mint egymilliárd forint) melyre a Vuitton perelte a céget. Az online aukciósház azonban nem lélegezhet fel, mivel még számos függő ügy vár rá, többek között azzal vádolták a céget, hogy felületet ad a hamisítványoknak, ezekben az ügyekben pedig jóval nagyobb bírságra számíthat, mint a jelenlegi eljárást követően.

Az LVMH ernyője alá tartozó márkák, a Dior, Kenzo, Givenchy és Guerlain perelték a kaliforniai céget azzal az indokkal, hogy illegálisan használja márkanevüket a Google keresőmarketingjében. Más divatmárkák perével ellentétben (Tiffany & Co, L'Oreal), az LVMH nem a hamisítványok miatt perelte be az eBay-t, hanem a márka mint keresőszó használata miatt. A 80 ezer eurós bírság mellett az bíróság meghatározta, hogy minden további védjegy-sértés ezer euróba fog kerülni a jövőben - közölte az luxustermékeket gyártó vállalat.


Nem csak az eBay-jel áll harcban a francia cég: négy éve pereskedik a Google-lal. A Google ugyanis a kereséseknél használt szavakhoz kapcsolódó hirdetéseket online árverésen értékesíti, ezért a honlapján annak a reklámja lesz az első helyen látható, aki a legtöbbet fizeti egy adott kulcsszóért. A Louis Vuitton szerint az amerikai cég módszerei jogtalanok, mivel levédett márkanevekhez kapcsolódó hirdetési felületeket is értékesítenek ezen a módon.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy, ha valaki beírja a divatcég nevét a Google keresőjébe, akkor elképzelhető, hogy olyan hirdetéseket fog találni, amik a konkurencia termékeit népszerűsítik, vagy hamisított Louis Vuitton táskákat reklámoznak.

"A hamisítványok gyártóinak legvadabb álmait is valóra váltja a Google hirdetési politikája. A kétes eredetű termékek forgalmazói minden korábban elképzelhetőnél nagyobb ismertségre tehetnek szert ezen a módon"- mondták korábban a divatcég ügyvédjei.

A Google képviselője Alexandra Neri szerint viszont a módszereik nem törvénybe ütközőek, mert a náluk reklámozóknak csak a klikkelések után kell fizetnie, azt pedig mindenki szabadon eldöntheti, hogy érdekli-e annyira egy hirdetés, hogy ráklikkeljen. Tehát a bevételeik nem attól függnek, hogy pontosan milyen keresőszót adtak el, hanem attól, hogy hány embert érdekeltek a hirdetések.

A két cég vitája azt követően került Európa legfelsőbb igazságszolgáltatási szerve elé, hogy a Louis Vuitton Franciaországban beperelte a Google-t a védett márkanevekkel kapcsolatos gyakorlatáért és megnyerte a pert. A keresőcég nem tudta elfogadni a francia bíróság döntését, és meghallgatást kért Európai Közösségek Bíróságától.

Az ügyben várhatóan hónapokig nem születik majd döntés, a végső határozat ellen viszont már egyik fél sem felebezhet és az kötelező érvényű lesz az Európai Unión belül. Bárhogy is dönt majd a bíróság, a Google kénytelen lesz majd az állásfoglalásnak megfelelően, egységesen szabályozni a márkanevek kezelését.


- cikk vége -

Forrás:
ICTPress

Hozzászólások a(z) "Többmilliós per egy keresőszó miatt" című cikkhez

Szólj hozzá te is:
    hirdetés

    Legfrissebb hírek a címlapról

    hirdetés
    hirdetés
    GPSPark.hu hotdog startrandi gsmline Konzolok szervize