Itt az Androidos Motorola – videóval!
Nagy csinnadrattával megérkezett a Motorola első Androidot futtató mobiltelefonja, a CLIQ avagy DEXT. A látottak alapján nyerő lehet.
A Motorola bemutatta az első Andoriddal szerelt mobiltelefonját a londoni buliján. A kütyü annak ellenére, hogy nem tartalmaz semmi újat hardverileg, bizonyos dolgokban köröket verhet a – többségében HTC által gyártott – konkurensekre.

Az első ilyen, amely feltűnt az Engadget stábjának, a sebesség volt. Annak ellenére, hogy ugyanaz az 528Mhz-es processzor dobog benne, mint a HTC Hero/Magic/Dream típusokban, a felhasználói felülete gyorsabb volt az összes eddigi Androidnál. Olyan parancsokra is simán, folyamatosan reagált, amelyre a Magic akadozni kezdett. Mindezt a saját, „MOTOBLUR” felülettel.

A Google alapértelmezett három helyett öt képernyőt kapott az Android, és az iPhonehoz hasonlóan jelzi, épp melyiket is nézzük. Apropó iPod, a billentyűzet része a mobilnak vékonyabb egy 3GS-nél.

A kijelző üveg, kapacitív, 320x480 felbontással bír – és ellentétben a G1 és a Magic megoldásával, betonstabil, nem „mozog” az ember ujja alatt. Az üveg azonban nem az egyetlen, amely stabilitást tükröz. Min több másik Motorola, ez is jól összerakottnak, kézbe véve egy megmunkált acéldarabnak hatnak. A fehér viszont bóvli benyomását kelti távolról.

A kameragomb kétállású, így sokkal könnyebb az öt megapixeles, autófókuszos kamerával dolgozni. A képminőségről még egyelőre nincs információ, azonban videót sajnos csak QVGA-ban képes rögzíteni. A billentyűzet a jelek szerint az egyik legjobban sikerült a jelenleg kapható darabok között. Az egyetlen hibája, hogy nem kaptak külön sort a számbillentyűk.

A belső tárhely csak 256 megabájt, ez kevéskének mondható – pont akkora, mint a G1-é. Persze lehet bővíteni microSD kártyával. A hangszórókimenet 3,5 mm jack aljzat, az akkumulátor pedig 1400mAh kapacitású. Ezzel együtt 163 grammos a készülék – ez öttel több, mint a G1.

Pontos független árat még nem lehet tudni – de a T-Mobile röghöz kötéssel ingyen, egyébként négyszáz dolláros áron kínálta az oldalán.
Ezt olvastad már?
Itt az androidos Chrome böngésző
Hozzászólások a(z) "Itt az Androidos Motorola – videóval!" című cikkhez
Szólj hozzá te is:
hirdetés
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
-
Vidd magaddal a netet
6 GB szupergyors mobilnternet
havi 5090 Ft-tól
-
Így még jobban megéri
54 TV csatorna + 20 Mbit/s internet + telefon
havi 3900 Ft-tól
-
Gyorsat, olcsón
Korlátlan ADSL internet
havi 2190 Ft-tól
-
Tévézz a legjobb áron
55 tévécsatorna
havi 2000 Ft-tól (az első hat hónapban)
-
Üzletelj gyorsabban
120 Mbit/s üzleti kábelnet
havi 9200 Ft-tól
Ajánlatunk a webplázából
-
- Samsung i9100...
- 124 857 Ft
-
- Sony Ericsson...
- 85 090 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
Egyre több fiatal látogat erotikus oldalakat
Lengyelországban egy év alatt 20 százalékkal nőtt a gyermekek...
-
Javítani fognak a Nokia Lumia 800 kameráján
Ahogy az el is várható, a finn gyártó időről időre újabb...
hirdetés
Legfrissebb fórum témáink
- Lehallgatunk, vagy nincs internet!
2012.02.13 08:46 - Az internet szabadságáért tüntettek
2012.02.13 01:09 - Papírvékony, mégis erős lökhárító
2012.02.12 16:00 - Hagyományos mobil is használható bankkártya helyett
2012.02.12 15:55 - Rózsa helyett kütyüt akarnak a nők is?
2012.02.12 15:52
Ha már minket kiolvastál
-
560 lóerő az új BMW M6-ban
2012-02-13 08:00:10 -
Így látta svéd sikerét a Ford
2012-02-13 07:20:15 -
Öt napja maradt Orbánéknak
2012-02-13 08:00:00 -
Magyar műsorvezető a pekingi tévénél
2012-02-12 17:00:00 -
Windows Phone alkalmazás újratelepítő (videó)
2012-02-12 19:45:00 -
Teszt alatt volna az N9 újabb frissítése, a PR1.3?
2012-02-12 18:55:28
hirdetés



