A Wolfenstein követi az elődjei által lefektetett hagyományokat: kellemes lövöldözést ígér minden érdeklődőnek. Persze csak így nem adták volna ki, jelentős újításokat is tartalmaz a náciirtó FPS.

Itt meg mi folyik?
A játék 1943-ban, a Második Világháború teljében játszódik egy képzeletbeli kisvárosban, Isenstadtban. Igaz, hogy a szövetséges erőknek sikerült megállítania a német hadi gépezetet, de az SS új fegyvert készül bevetni. A csak „Fekete Nap” néven ismert rettenetet pedig csak egy ember állíthatja meg: B. J. Blazkowicz különleges ügynök. A történet így az előző játék (Return to Castle Wolfenstein) folytatása – erre több karakter is utal útközben szóban és tettben is.

Mutasd arcodat!
A Wolfenstein megjelenítésért felelős része nem veheti fel a versenyt a ipar olyan húzóneveivel, mint mondjuk a Crysis Warhead. A karakterek még legmagasabb beállításon se néznek ki olyan kidolgozottan, mint az előbb említett játékban.

Maga a játék nem ronda – a megjelenítendő tartalomhoz képest. Azonban repetitív: az ellenséges katonákat mintha klónozták volna, ugyanúgy néz ki az összes. Az még rendben lenne, ha a talpig páncélba bugyolált szuperkatonák ugyanúgy néznének ki – azonban ennél lustábbak voltak.

Mint a Clive Barker’s Jericho nevű lövöldözős játékban, minden ellenség-csoport csak egy kinézettel rendelkezik. A mágusok mindig kopaszok és úszószemüvegesek, a hölgyeknek is ugyanaz a fodrásza. A kissé gyenge grafikának van egy jó oldala is: nem kell félmilliós gép ahhoz, hogy magas beállításokon futtathassuk.

Ólom és manna
A játék erősségei ezek. Fegyverekből összesen nyolcféle fegyverünk lehet a játékban, de mindegyik többféle módon továbbfejleszthető. Ezek a fejlesztések pénzbe kerülnek, amit a pályákon szétszórva és a küldetések teljesítéséért kapunk. A legjobb újítás – vagy a legrosszabb, nézőpont kérdése – hogy a fejlesztéseket áruló embereknél bármely fegyverünket újratölthetjük.

Csak magunknak ártunk, ha nem használjuk ki ezt a lehetőséget, hiszen tuning nélkül nincs még igazi távcsöves puskánk se! A használható fegyverek listája: géppisztoly (MP40), géppuska (MP43), távcsöves puska (Kar98), rakétavető (Panzerschrek), lángszóró, elektromos ágyú, részecskeágyú és a helyi BFG, a tömegeket szó szerint oszlásnak indító Leichtenfaust 44.

A mágia a játék során négyféle képességben realizálódik: a legelsőt szinte a játék kezdetén megkapjuk, a többi négyet pedig folyamatosan a történet folyamán. Találhatunk itt védőpajzsot a golyók ellen és időlassítást is. Azonban ezeket a képességeket bizonyos ellenfeleink is használják ellenünk.

Nehézség? Az mi?
A játék sajnos nagyon könnyűre és rövidre sikeredett. Egy profibb játékos akár nyolc óra alatt végigjátszhatja a Wolfensteint. Hasonló érzésem támadt a játék közben, mint a Jericho esetében. Az is nagyjából hasonlóan rövidre sikeredett.

A játék ráadásul néha unalmassá válik, hiszen a különböző küldetésekre gyalog kell elcaplatnunk – legtöbbször a város másik pontjára. Igaz, hogy néha belebotlunk egy-két csapat reánk váró náciba, de ezek csak pár percre törik meg a már unalomig ismert utcák monotonitását.

A mágia önmagában túl erős, még úgy is, hogy több ellenfél képes ellenünk használni. Az átlag közkatonákat mindenféle trükkök nélkül könnyen halomra lőhetjük, és igazából az erősebbek ellen sem kell használni őket. Aki szeretne nehezebb játékot, sajnos azt kell ajánlanom: ahol nem szükséges, hagyja a mágiát, maradjon a fegyvereknél!

A térkép túlzottan nem használható. Nincs jelen kis változatban a képernyőn, hanem ki kell nyitni hozzá a virtuális jegyzetfüzetünket. A város utcáin könnyű lenne eltévedni, de szerencsére az iránytűn található segítség soha nem engedi el a kezünket – sarokról-sarokra vezeti a főhőst, mint valami vakvezető kutya. Azonban csak a következő célpontig, arra már nem képes, hogy a fegyverboltba elvigyen.

Többjátékos, játék nélkül?
A stúdió a játék kiadása napján furcsa és sajnálatos lépésre szánták el magukat: a többjátékos mód addigi fejlesztőit kirúgták. Mindezt úgy, hogy mondjuk a februári F.E.A.R. 2 nevű konkurenshez a mai napig futószalagon gyártják az új többjátékos módokat. Különösen érthetetlen ez a lépés akkor, amikor a sorozat előző része ingyenes, többjátékos módra kifejlesztett játék volt.

Megvegyem vagy ne?
A játék jó, és nem hemzsegett a hibáktól még a kiadás napján sem. Ha grafikával akarnánk elkápráztatni baráti körünket, inkább maradjunk valami másnál. Amennyiben azonban újabb egyjátékos Wolfenstein élményekre vágyunk, ebben megtaláljuk. Sok utalást találhatunk még a régi Wolfenstein 3D-re is – például néha a katonák „Meine Leben” felkiáltással távoznak az élők sorából.

A legnagyobb baj vele, hogy – ellentétben a már említett Jerichoval – a játék teljes áron került forgalomba. Kiegészítő árán már sokkal barátságosabb lenne. Öröm az ürömben, hogy – mivel szinte biztos, hogy nem lesz hozzá semmiféle újdonság kiadva – a játék ára gyorsan csökkenni fog.

7,5/10