Terjed a Skype-lehallgató trójai!
Csak pár nap kellett csak ahhoz, hogy a nemrég kikerült nyílt forráskódú lehallgató program trójai formájában valaki terjeszteni ne kezdje. Vége a Skype biztonságának?
Ruben Unteregger programozó az ERA IT Solutions cégen keresztül a svájci állam számára készített rejtőzködő lehallgató programokat. Ezek többek közt a Skype VoIP (internetes telefon) hívásokat figyelték, rögzítették és továbbították. Egy ilyen, 2006-os program forráskódját publikálta augusztus kilencedikén a GPLv3 licenc alatt – elmondása szerint azért, hogy a jövőben ne lehessen a felhasznált módon lehallgatni a VoIP hívásokat.
Nemrég azonban a Symantec és a Trend Micro azt jelezte, hogy egy felettébb hasonló képességekkel megáldott trójai program terjed. A Symantec Trojan.PeskySpy, míg a Trend Micro Troj_Spayke.C néven emlegeti az új kártevőt. Egyik cég sem mondta ki, hogy köze lenne a vírusnak Unteregger alkotásához, de túl sok az egyezés.
A Symantec leírása szerint a kémprogram a Skype hívásokat elfogja, majd a beszélgetéseket MP3 formátumban tárolja – dátummal, névvel, bejövő és kimenő Skype azonosítókkal együtt. Miután megpróbálja kijátszani a telepített tűzfalat, a program feltölti egy előre megadott szerverre az ilyen módon felvett hívást.
A működéséből tehát csupán a tűzfal hatástalanítása az új, minden más Unteregger munkássága. Az még nem tisztázott, hogy a trójai mindent megtesz amire képes, vagy csak megfertőzi a gépeket.
„Ez a trójai egy nyílt forráskódú program, amelyet bárki letölthet egy bizonyos weboldalról” – jegyezte meg az egyik Trend Micro kutató. Valószínűleg kevés gépet fertőzött meg a vírus, és a vírusellenes programok már felkészültek ellene – így ha frissen tartjuk, nem kell ettől a fertőzéstől tartanunk.
Ezt olvastad már?
HTC Studio: vissza a jövőbe?
Hozzászólások a(z) "Terjed a Skype-lehallgató trójai!" című cikkhez
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
-
Vidd magaddal a netet
6 GB szupergyors mobilnternet
havi 5090 Ft-tól
-
Így még jobban megéri
54 TV csatorna + 20 Mbit/s internet + telefon
havi 3900 Ft-tól
-
Gyorsat, olcsón
Korlátlan ADSL internet
havi 2190 Ft-tól
-
Tévézz a legjobb áron
55 tévécsatorna
havi 2000 Ft-tól (az első hat hónapban)
-
Üzletelj gyorsabban
120 Mbit/s üzleti kábelnet
havi 9200 Ft-tól
Ajánlatunk a webplázából
-
- Sony Ericsson...
- 85 090 Ft
-
- Samsung i9100...
- 124 857 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
Rózsa helyett kütyüt akarnak a nők is?
Lehet, hogy romantikus egy szál rózsát ajándékozni...
-
Az internet szabadságáért tüntettek
Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi...
Legfrissebb fórum témáink
- Az internet szabadságáért tüntettek
2012.02.13 01:09 - Papírvékony, mégis erős lökhárító
2012.02.12 16:00 - Hagyományos mobil is használható bankkártya helyett
2012.02.12 15:55 - Rózsa helyett kütyüt akarnak a nők is?
2012.02.12 15:52 - Így lehet feltörni más Facebookját
2012.02.12 13:46
Ha már minket kiolvastál
-
Ford-siker a Svéd-ralin
2012-02-12 16:00:04 -
Játssz, nyerj, fossz ki minket!
2012-02-12 15:00:16 -
Magyar műsorvezető a pekingi tévénél
2012-02-12 17:00:00 -
A láthatatlanul csipogó rágó
2012-02-12 17:00:00 -
Teszt alatt volna az N9 újabb frissítése, a PR1.3?
2012-02-12 18:55:28 -
Google Wallet: nincs biztonságban a prepaid egyenleg
2012-02-12 17:28:53



