Már tesztelik a Microsoft új csodáját - videó
Már tesztelik a Microsoft új, minden eddigit felülmúló eszközét, a Natalt.
Az egész testet a számítógép távirányítóvá alakítja a Natal nevű, az Xbox 360 konzolokhoz csatlakoztatható eszköz. A Microsoft fejlesztés alatt álló termékének segítségével a levegőben végzett mozdulatokkal és szavakkal irányíthatják majd a felhasználók a redmondi cég játékgépét, amely a világ első kontroller nélkül vezérelhető konzolja lehet.
A Natal jelentősen megkönnyíti a számítógép menüinek kezelését, de a legnagyobb mértékben az Xbox játékok működését alakíthatja át, hiszen segítségével a konzol tulajdonosai láthatatlan kormányt markolva vezethetnek, láthatatlan ravaszt meghúzva ölhetnek, vagy a semmibe rúgva lőhetnek majd gólokat a programokban.
A Natal mikrofonokkal, hagyományos és infravörös kamerákkal követi a játékos utasításait. A rendszer legfontosabb alkotóelemei az infravörös érzékelők, melyek meghatározzák a játékosok aktuális távolságát a konzoltól.
Az érzékelők testhőmérsékletük alapján azonosítják a játékosokat, majd pedig a test 48 pontjának, többek között a kéz, a könyök és a láb mozgását követik nyomon. A rendszer a test különböző pontjainak követésével megalkotja a játékosok digitális mását, melyet többek közt a különböző programokban, a játékosok avatárjainak mozgatásához használhat fel.
A Natal képes lesz különbséget tenni a felhasználói között, akiket, ha a kamerák elé állnak automatikusan regisztrál majd az Xbox Live hálózatba. A fejlesztők szerint az eszköz bármilyen fényviszony mellett használható lesz, és gazdája szokatlan ruházata sem fogja megzavarni. Az új távirányító segítségével egyszerre négyen vezérelhetnek majd egy Xbox játékgépet.
A mozgásérzékeny kamera-kontrollert az E3 kaliforniai játékfejlesztői konferencián mutatta be a Microsoft, kipróbálni viszont először a tegnap véget ért német Gamescom konferencián lehetett. A szaksajtó képviselői és az érdeklődők két programot irányíthattak a Natal segítségével a kölni konferencián: az utóbbi idők egyik legsikeresebb autós programját a Burnout Paradise-t, és egy kifejezetten az új eszközhöz fejlesztett sportprogramot, melyben különböző gömböket kellett eltalálni.
"A négyéves unokaöcsém is szeretne játszani az Xbox-szal, de nem tudja, hogy hogyan kell használni egy kontrollert. Ezentúl, ha ki szeretnél próbálni egy programot, csak annyit kell majd tudnod, hogy hogyan kell mozgatni a tested"- mondta el a konferencián Kudo Tsunoda, a Natal kreatív igazgatója.
"Sok játékost összezavar a gombok sokasága, a Natal reményeink szerint olyanoknak is kedvet csinál majd a konzol megvásárlásához, akik idáig nem foglalkoztak a számítógépes játékokkal; a régi játékosoknak pedig a sokkal pontosabb irányítás élményét adhatja meg"- nyilatkozta a Microsoft vezető.
Az első mozgásérzékeny játékgépet, a Wii-t a Nintendo hozta forgalomba 2006-ban. A kis teljesítményű konzolt egy távirányító mozgatásával lehet irányítani. A családbarát játékgép sikere minden várakozást felülmúlt, és olyan rétegek - például a háziasszonyok vagy a kisebb gyerekek - számára is vonzóvá tette a számítógépes játékot, akiket korábban ez a szórakozási forma nem kötött le. A Microsoft az Xbox új kontrollerével a Wii sikerét szeretné megismételni, és eljutni azokhoz a rétegekhez, akik korábban a Nintendo mellett döntöttek.
Ezt olvastad már?
Elkényelmesedő világ: elektromos gurulós szék a Hondától
Hozzászólások a(z) "Már tesztelik a Microsoft új csodáját - videó" című cikkhez
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
-
Vidd magaddal a netet
6 GB szupergyors mobilnternet
havi 5090 Ft-tól
-
Így még jobban megéri
54 TV csatorna + 20 Mbit/s internet + telefon
havi 3900 Ft-tól
-
Gyorsat, olcsón
Korlátlan ADSL internet
havi 2190 Ft-tól
-
Tévézz a legjobb áron
55 tévécsatorna
havi 2000 Ft-tól (az első hat hónapban)
-
Üzletelj gyorsabban
120 Mbit/s üzleti kábelnet
havi 9200 Ft-tól
Ajánlatunk a webplázából
-
- Samsung S5780 Wave...
- 61 744 Ft
-
- Sony Ericsson...
- 94 994 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
Egészen vérlázító szabadalmi kérelmet nyújtott be a Sony –...
-
Itt az első mintavideó a Google okosszemüvegéről!
Eddig csak beszéltek róla, de most itt van egy igazi videó a...
Legfrissebb fórum témáink
- Érkezőben az újabb PureView mobilok
2012.05.25 22:08 - Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.25 22:06 - 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 20:29 - PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
2012.05.25 20:14 - Vidéken is 4G-re gyorsít a T-Mobile
2012.05.25 15:56
Ha már minket kiolvastál
-
F1: 37 milliárdos szerződés Hamiltonnak?
2012-05-25 18:30:12 -
F1: A Mercedes is beállt a sorba?
2012-05-25 17:00:46 -
Hallgathatják Orbánt már kétmillióért is
2012-05-25 13:22:00 -
Ki lehet-e bírni 40 évet börtönben?
2012-05-25 11:55:18 -
Bírságot kapott az Angry Birds-ös átverő
2012-05-25 17:00:00 -
Felpörög a Red Bull Mobile
2012-05-25 16:00:00



