hirdetés

Online - félünk tőle, de kell-e?

Molnár-Soós Sándor István - 2009. július 31. | 08:00

Már szinte mindenhol elérhető a mobil szélessáv, mégsem használjuk ki. Félünk tőle, rettegünk az adatforgalom túllépéstől és közben számos jó dologból maradunk ki. Mennyire és mitől féljünk?

Barátokkal, kollégákkal, ismerősökkel beszélgetve döbbentem rá arra, hogy legtöbben még mindig félnek a mobilinternettől. Tévhitek keringenek óriási számlákról és akadozó szolgáltatásokról, miközben nekünk, akik használjuk, gyökeresen megváltozott az életünk, mégpedig pozitív irányba. Kétségtelen, hogy az elmúlt évek egyik legnagyobb durranása a mobil szélessáv, segítségével olyan lehetőségek nyílnak meg előttünk, amellyekről még két éve is csak álmodozhattunk. Hogy ne maradjunk ki a jóból, érdemes legyőzni a félelmünket és eloszlatni a tévhiteket. Ebben próbálok segíteni, egyben bemutatom, mire is juthatunk, ha nem félünk használni.

Kitől, hol?

A legfontosabb kérdések természetesen, hogy hol és kitől juthatunk hozzá a mobil szélessávhoz. Jó hírünk a témában, hogy a magyar szolgáltatók mindegyike nagyot fejlesztett az elmúlt években. Nézzük abc-sorrendben a három szolgáltatót: Pannon lefedettségi térkép és árak, T-Mobile lefedettségi térkép és árak, Vodafone lefedettségi térkép és árak. Ha jól átnézzük ezeket az oldalakat, magunk is láthatjuk, hogy belföldön nincs kockázat. Az összes csomag úgy van kialakítva, hogy a benne foglalt forgalom túllépése esetén maximum lelassul az internetünk, a számlázási ciklus végén viszont újra visszaáll az eredeti sávszélesség. Azt is megfigyelhetjük, hogy 6000-6240 forint havidíj között már 6-7 GiB adatforgalmat, illetve normál felhasználás mellett akár korlátlan hozzáférést is kaphatunk. 6 GiB pedig - saját tapasztalataim szerint - MINDENRE elég, azaz ha nem töltögetünk le vele filmeket és zenéket és egyéb óriási fájlokat, egyszerűen nem érhet meglepetés minket. Ennyit a félelmekről...
Ha már saját tapasztalatról szóltam. íme egy példa: 3 GiB-os csomagom van, és - ahogyan azt a későbbiekben láthatja majd az olvasó - elég jól kihasználom, mégsem sikerült még túllépnem. Ehhez a csomaghoz 3990 forintért jutok hozzá, azaz ami ezután jön, az havi négy ezresembe kerül. Remélem, a cikk végére el tudjuk majd dönteni, megér-e négy, igazságos Mátyás királyunk arcképével díszített bankót ez az egész!

Melyik csomag?

A következő, jogos kérdés: milyen csomagot válasszunk? Tévhit az is, hogy előfizetőnek kell lennünk, ha mobilinternetet akarunk. Minden szolgáltató kínál feltöltőkártyás netet is, ezek tarifája pedig általában csak kicsit drágább, mint az előfizetéses mobilneté. Bizonyos esetekben - ha például nem akarjuk elkötelezni magunkat, vagy néhány hónapban nem használjuk a mobilinternetünket (szabadságunk alatt, vagy amikor küldöldön tartózkodunk) - éves szinten összesítve még jobban is járhatunk, mint az előfizetésessel. Ha van már mobiltelefon előfizetésünk, ahhoz is kapcsolhatunk internetcsomagot. Jól gondoljuk át, számoljuk ki és úgy döntsünk. Döntésünkben a szolgáltatók ügyfélszolgálatán segítenek is. Többnyire arra is van lehetőség, hogy először egy kisebb csomagot kipróbáljunk, aztán ha nem elég, majd átváltunk nagyobbra. Ehhez már be sem kell menni az ügyfélszolgálatra, telefononos ügyfélszolgálaton is válthatunk. Erre is kérdezzünk rá!
Hogyan?

Alapvetően két módon vehetjük igénybe: modemmel a számítógépünkön, vagy egy arra alkalmas mobiltelefonnal. Ha a kedves olvasó elfogad egy saját véleményt, mindenképpen azt javaslom, hogy egy mobilszélessáv vételére alkalmas telefont vegyen és arról ossza meg az internetet a számítógépén. Ez a vásárláskor kicsit drágább ugyan, de a mindennapi használatban annyi előnnyel jár, hogy nem fogjuk megbánni azt a 30-40 ezrest, amit az okostelefonra szántunk. Ha kiszámoljuk, 2 év hűség vállalása és egy évre elosztott részletfizetés esetén a kedvezményekkel havonta 2-3, de maximum 5 ezresbe fog kerülni az okostelefon részlete, ezért cserébe viszont akkor is internetezhetünk, ha a laptop nincs nálunk. Ez az utolsó mondat a lényeg, ugyanis a legkisebb laptop is akkora, hogy táska kell neki, míg az okostelefon elfér a zsebben. A korlátlan mobilinternetet pedig az teszi korlátlanná, ha ténylegesen mindig elérhető. Ne korlátozzuk tehát magunk magunkat!
Mire is jó?

A mobil szélessávról elbeszélgetve arra döbbentem rá, hogy sokan azt gondolják, csak e-mailezhetnek és internetet böngészhetnek a mobil szélessávról. TÉVES elképzelés. Ahogy növekszik a szélessáv által lefedett terület nagysága úgy növekszik a kihasználására írt szoftverek és szolgáltatások száma. Ezek egyikét-másikát ismerjük, de többségükről fogalmunk sincs. Pedig kár, hiszen nagyon izgalmas dolgokból maradunk ki. Itt a techneten próbáljuk felhívni ezekre az alkalmazásokra a figyelmet, következzék most egy kisebb csokor azokból, amelyekről már írtunk. Természetesen linkekkel és természetesen nem az összesről. Úgy is mondhatnám, következzenek az én kedvenceim! Íme:

Instant messengerek

Zoli barátom írt egy nagyon jó cikket, amelyben a mobil azonnali üzenetküldőket, azaz a Mobile Instant Messaging-et foglalta össze. A teljes írás ide kattintva elolvasható. Ezek közül a legtöbben a Skype-ot ismerjük, így arról pont nincs szó a cikkben. Szó van viszont jónéhány másikról, letöltési linkekkel, felhasználói tapasztalatokkal, adatforgalommal, előnyökkel és hátrányokkal. Segítségükkel állandó kapcsolatban maradhatunk az ismerőseinkkel ingyen, függetlenül attól, hogy a világ mely részén tartózkodnak vagy tartózkodunk éppen. Szabadság ez? Naná!
Tévézés

A szolgáltatók által nyújtott mobiltévézés sem rossz foglalatosság, egyetlen dolog szól ellene, a havidíj. Cserébe viszont magyar adókat nézhetünk. Azt szokták még felhozni ellenérvként, hogy mire is elég az a pár óra, amit adnak a csomagban. Ha átgondoljuk, hol is fogunk mobiltévézni, már meg is kapjuk a választ. A mobiltévét ugyanis ott nézzük, ahol normál tévét nem tudunk elérni. Utazás közben, várakozás közben. Arra pedig havi 10 óra elég lehet. Ha nem, akkor vannak egyszeri befizetést igényló szolgáltatások, mint például az Spb TV. Teszteltük, a teszt ide kattintva elolvasható. A tesztben érintettem az adatforgalmat, a minőséget és a kezelhetőséget is. Íme egy kis videó is róla:


Ha megvesszük, csak az adatcsomagunk szabhat határt annak, mennyit nézzük a 92 csatornát - de lehet, hogy azóta már többet, hiszen naponta bővítenek, szinte követhetetlenül -, köztük zenei adók tömkelegét és jó filmeket is. Bár egyelőre magyar tévéadók nincsenek köztük, úriemberként nem fogadnék arra, hogy mikor jelenik meg majd egy-két magyar adó a kínálatban, hiszen biztos vagyok benne, hogy hamarosan.

Rádiózás

Minek digitális rádió egy okostelefonba, ha van benne FM-vevő? Nos, az utóbbival valóban ingyen hallgathatjuk a normál sugárzású rádióadókat. De mit tehetünk, ha külföldi adókra szottyan kedvünk? Ha mondjuk nyelvet tanulunk? Ha hazánkban élő külföldiek vagyunk, és néha hallgatnánk az otthoni adókat is? Szintén az Spb kínálatában jelent meg nemrég az Spb Online. Ezt is teszteltem, ide kattintva elolvasható a teszt. Nem mellesleg az Spb TV is jár hozzá, így olcsóbban megúszhatjuk az online szolgáltatások igénybevételét. Visszatérve a rádióadókra: kedvenc foglalatosságom, hogy ausztrál, francia és amerikai adókat hallgatok online. De kinek mihez van kedve, az Spb Online-ban található rádiók között biztosan meglejük a nekünk valót.
Mivel a szolgáltatás digitális, különböző szempontok szerint kereshetünk az adók között. És nem mellesleg, ha mondjuk wifi közelében vagyunk, a wifire átváltva nem fogy a szolgáltatásunkba foglalt adatmennyiség. Nincs is jobb annál, amikor az ember Bangkokban a szálloda wifijén hallgatja a magyar híreket.

Videomegosztás

A legnagyobb kedvencem a Qik. Írtam róla és használom is naponta. Miért is jó a készített videókat azonnal feltenni az internetre? Miért nem tároljuk inkább a telefonon, aztán töltjük fel amikor hazaértünk? A válasz egyszerű: sebesség. Az elkészített tartalmak azonnal láthatók azoknak, akiknek engedélyezzük. A megtekintés független attól, hol tartózkodunk mi és hol tartózkodik a néző. A sebességről annyit, hogy néhány másodperc késéssel akár a videózás befejezése előtt is elkezdhetik már nézni, ez pedig gyakorlatilag olyan, mintha ott lennének velünk. A Qik esetében szinte lehetetlen felsorolni azoknak a rendszereknek a neveit, ahová képes befűzni a videót. Meg sem próbálom, a kedves olvasó nézze meg a saját szemével a hivatalos Qik weboldalon ide kattintva.
Twitter

Egyre többen ismerik és ismerik fel a benne rejlő lehetőségeket. Én magam arra használom, hogy tudassam a barátaimmal, mi van velem. Egyszerű kérdést tesz fel: mit csinálsz éppen. Egyszerű kérdésre egyszerű válasz 140 karakterben. Használatával gyakorlatilag azok is tudnak egymásról, akik több ezer kilométerre vannak a másiktól. Számítógépről is használhatjuk a http://twitter.com/ weboldalon, de nem azért van nekünk mobilinternetünk, hogy a monitor előtt ülve csiripeljünk. Az egyik mobiltelefonos kliensről, a PockeTwitről én magam is írtam, ide kattintva elolvasható a cikk. Segítségével a nap bármely szakában, bárhol tartózkodva, ha ven egy percünk, megírhatjuk, mit teszünk éppen. Használata egyszerű, adatforgalmat alig generál.

 

Térképek

A Google Maps-ről számos írásban tudósítottunk. Legutóbbi tesztemben a Google Maps 3.2 újdnoságait foglaltam össze, a teszt ide kattintva elolvasható. Lényege, hogy ingyenes. Csak adatkapcsolat kell hozzá, a többi már megy magától. Ha van mobil szélessávunk, bárhol tájékozódhatunk vele, még GPS sem kell a használatához, hiszen a mobiltelefonos tornyok segítségével, kisebb-nagyobb pontatlanságokkal ugyan, de képes meghatározni a hozzávetőleges helyzetünket. GPS-t használva természetesen méterpontos. Szinte minden telefonon fut, az okostelefonokon pedig kivétel nélkül. A térképi alapot a Tele Atlas szolgáltatja, amely hazánkban elviselhető minőséget produkál. Leginkább arra használható, ha hirtelen szeretnénk megtudni valamilyen térképi adatot.
 

Gyorsan indul, a keresés hipergyors vele és online. Az online mivolta egyet jelent: az adatbátzis mindig friss. A Google Maps szinte havonta kápráztat el minket valami újdonsággal, már régen követhetjük például barátaink tartózkodási helyét, de a legújabb változatban már helyhezkötött információkat is kaphatunk a Wikipédia segítségével.

Online kinek és minek

Aki kicsit is fogékony a technika iránt, annak mindenképpen ajánlom a mobil szélessávot. Már régen nincsenek meglepetések, havonta néhány ezresből megúszhatjuk és cserébe korlátlan információhoz juthatunk. Az információ előnyt jelent, az előny sikert, a siker pedig mindenkinek jól esik. Minél később kapcsolódunk be, annál jobban lemaradunk, lemaradni pedig senkinem szeret. A mobil szélessáv már nem extra, bárki számára elérhető, igénybevenni egyszerű és a költségek jól követhetőek. Aki egyszer kipróbálja, nem is érti, hogyan lehetett meg eddig nélküle.

- cikk vége -

Hozzászólások a(z) "Online - félünk tőle, de kell-e?" című cikkhez

Szólj hozzá te is:
  1. Tibi66
    2009 / 08 / 04 (16:25)válasz erre

    Köszi a felvilágosítást! Kipróbálom.

  2. eami
    2009 / 08 / 04 (15:33)válasz erre

    Ha van rajta bluetooth (tudtommal van) akkor már csak egy bluetooth képest telefon kell hozzá és azon keresztül lehet netezni. Én anno nagyon régen így toltam egy Dell X3i-vel Motorola V3-on keresztül ;)

  3. Tibi66
    2009 / 08 / 04 (15:17)válasz erre

    Annyi lelkes hozzászólás érkezett a cikkhez, hogy ismét kedvet csinált a mobilinetezéshez. Már csak az a problémám, hogy a pda-m nem simkártyás, eddig csak az ingyen HotSpot-oknál és otthon neteztem vele wifin, úgy hogy még ki kell gondolnom miképpen tudnám használni vele a mobilnetet.

  4. HuTi
    2009 / 08 / 03 (03:30)válasz erre

    Ez egy értékes cikk! Bár én nem használom ennyi mindenre, de azért hasznos dolognak tartom a mobilnetet. Régen nem hiányzott volna, de a mostani gépekhez elengedhetetlen. Nekem egyébként bőven elég 1Gb is. Abba már nekem beleférnek a kedvenc oldalaim, egy kis Google Maps, emailek és nagy ritkán 1-2 Youtube videó.

  5. djmorphy
    2009 / 08 / 02 (11:00)válasz erre

    Szia! Jól gondolod, simán viszi a mioka ;)
    Köszi szééééépen! Akkor meg vagyok mentve most hazaúton mert a laptop akuja... :D És 2:20 perc igen fájdalmas tud lenni a vonaton :-?

  6. eami
    2009 / 08 / 01 (19:28)válasz erre

    Hali eami! Lenne egy kérdésem mert én a netmobil világától nagyon messze állok! A Miokámmal nem igazán lehet szerintem mit kezdeni ezen a téren... Szóval a kérdés. Van faternak a T-mobilnál egy Web and Walk szolgáltatás. 3GB-os letöltési korláttal. Van hozzá a Stick és ugyebár abba van a SIM kártya. Ha én most kivenném a SIM-et belőle és a Mioba betenném akkor ugye simán netezhetnék a 3gb korlátig? Igaz GPRS-el de nem az én dominós kártyámról menne :twisted: Ugye jó gondolom?:oops:
    Szia! Jól gondolod, simán viszi a mioka ;)

  7. djmorphy
    2009 / 08 / 01 (14:57)válasz erre

    Nekem 1 GBos csomagom van Vodánál. Bőven elég volt eddig mindenre. (bár én igénybe veszem a képtömörítő szolgáltatásukat) Androidnak meg alapból nem árt a net. Pontosabban pont azok a szolgáltatások teszik nyerővé amelyekhez net is kell. PErsze az igazsághoz hozzátartozik, hogy én belőttem egy napi határt amire azért figyelek. De így is bőven sokmindent lehet csinálni. Nagyon többet nem is szeretnék mert a jelenleg kapható akksik úgy sem bírnák :( Sanci is utalt rá, de kicsit nyersebben leírom most én is... ez a külön sim-kártyán net a világ legnagyobb barámsága. +1 előfizetés Minek? Miért? nem lehet fogadni rajta hívást. Ha belerakod az E51be akkor majd nem érnek el. Aztán ezekhez hűségnyilatkozatot kérnek, amiért cserébe kapsz 1 filléres usb modemet. Holott ma már szinte minden telefonon keresztül lehet netezni. Vodánál pl úgy megy a dolog, hogy ha tudod nincs szükséged a netre mondjuk egy hétig akkor 1 smsel lemondod, majd a hét letelte után vissza. A net havi díját pedig részarányosan bontják.
    Hali eami! Lenne egy kérdésem mert én a netmobil világától nagyon messze állok! A Miokámmal nem igazán lehet szerintem mit kezdeni ezen a téren... Szóval a kérdés. Van faternak a T-mobilnál egy Web and Walk szolgáltatás. 3GB-os letöltési korláttal. Van hozzá a Stick és ugyebár abba van a SIM kártya. Ha én most kivenném a SIM-et belőle és a Mioba betenném akkor ugye simán netezhetnék a 3gb korlátig? Igaz GPRS-el de nem az én dominós kártyámról menne :twisted: Ugye jó gondolom?:oops:

  8. eami
    2009 / 08 / 01 (13:34)válasz erre

    Az 1Gb-os csomag szerintetek mire elég? A hírek leolvasásához, e-mailezéshez (csatolmányokat nem szoktam fogadni és küldeni), MSN-ezéshez, netes rádió hallgatáshoz és Google Maps-hez használnám a notebookommal. A Pannon 1Gb-os csomagját szemeltem ki. Az USB-s modemből ugye ki lehet venni a SIM kártyát és ha beleteszem az E51-embe akkor azon is tudok netezni 3G vagy EDGE segítségével, ugye?
    Nekem 1 GBos csomagom van Vodánál. Bőven elég volt eddig mindenre. (bár én igénybe veszem a képtömörítő szolgáltatásukat) Androidnak meg alapból nem árt a net. Pontosabban pont azok a szolgáltatások teszik nyerővé amelyekhez net is kell. PErsze az igazsághoz hozzátartozik, hogy én belőttem egy napi határt amire azért figyelek. De így is bőven sokmindent lehet csinálni. Nagyon többet nem is szeretnék mert a jelenleg kapható akksik úgy sem bírnák :( Sanci is utalt rá, de kicsit nyersebben leírom most én is... ez a külön sim-kártyán net a világ legnagyobb barámsága. +1 előfizetés Minek? Miért? nem lehet fogadni rajta hívást. Ha belerakod az E51be akkor majd nem érnek el. Aztán ezekhez hűségnyilatkozatot kérnek, amiért cserébe kapsz 1 filléres usb modemet. Holott ma már szinte minden telefonon keresztül lehet netezni. Vodánál pl úgy megy a dolog, hogy ha tudod nincs szükséged a netre mondjuk egy hétig akkor 1 smsel lemondod, majd a hét letelte után vissza. A net havi díját pedig részarányosan bontják.

  9. smv
    2009 / 08 / 01 (13:32)válasz erre

    Igazából én most egy 100 megás feltöltőkártyás vodanetet használok. Baromi kevésnek tűnik, de arra, hogy a kedvenc blogjaimat elolvassam a buszon melóba menet, letöltögesse az e-mailokat illetve msn-re használjam simán elég és filléres.

  10. Tesztelo.hu
    2009 / 07 / 31 (18:35)válasz erre

    Van: http://www.djuice.hu/internet/akciok/feltoltokartyas-mobilinternet/

  11. zsoooc
    2009 / 07 / 31 (15:28)válasz erre

    Az 1Gb-os csomag szerintetek mire elég? A hírek leolvasásához, e-mailezéshez (csatolmányokat nem szoktam fogadni és küldeni), MSN-ezéshez, netes rádió hallgatáshoz és Google Maps-hez használnám a notebookommal. A Pannon 1Gb-os csomagját szemeltem ki. Az USB-s modemből ugye ki lehet venni a SIM kártyát és ha beleteszem az E51-embe akkor azon is tudok netezni 3G vagy EDGE segítségével, ugye?

  12. komkar
    2009 / 07 / 31 (15:22)válasz erre

    Nekem 3GByte csomagom van, csak emailezésre használom plusz újságolvasásra ügyelet alatt (havi 4-5 x 24 óra) de már volt, hogy túlléptem. Azóta az emaileket sem töltöm le ha nagyobbak, mint 100kbyte. Hova tűnt a korlátlan csomag?

  13. djmorphy
    2009 / 07 / 31 (11:12)válasz erre

    Sanci! Tökéletes az időzítés...:evil: :lol: Most megyek vissza Szegedre délután mert a fülhallgatóm bekrepált és adom vissza gariba. És hát a 2:20 perc alatt álltalában zenét szoktam hallgatni mert igen fájdalmas tud lenni az út. De most nem lesz mivel... Igaz, hogy van TescoGazdaságos fülhallgatóim de mind Szegeden van :( A Miokával sajnos nem igazán lehet szerintem ilyesmiket kihasználni de már igencsak kacsintgatok egy olyan PDA felé ami tudja a HSDPA-t. Habár most annyi szerencsém van, hogy nyaralásunkra kellet venni egy Web and Walk-ot a T-mobiltol apám munkája miatt és azt most el fogom kunyizni:twisted: Csak kár, hogy a laptop nem mai gyerek ezért csak 40 percet bír akuról :cry: Azt még nem tudom, hogy mit fogok csinálni a fentmaradó időben de valószínűleg álmodozok arról, hogy ha például meglesz az Omniám akkor mit tudnék most az álmodozás helyett csinálni!8) (sajnos anyagi okok miatt igen hosszútávű terv ez...) u.i.: REARevil! Szerintem ha Sanciman nem tudja kihasználni a letöltési korlátot akkor igen kevés embrnek sikerül! Egy egyszerű PDA usernek esélytelen! Még a haladóknak is igen meg kell izzadni. Nyílvánvalóan, hogy nem erről kell torrentezni, leszedni a legfrisseb Updateket stb... Hanem arra használni amire kitalálták illetve amire logikus. Időeltöltésre, munkára, néha egy kicsit felvágni vele, hogy mi is van a kezedben ;)

  14. zsoooc
    2009 / 07 / 31 (11:11)válasz erre

    Pannonnál van feltöltőkártyás net? A honlapjukon nem találtam.

  15. DEARevil
    2009 / 07 / 31 (09:43)válasz erre

    Én még azért azt megnézném,h ha internetes rádiót, youtubeot, vagy éppen msn-t használ az ember, akkor az a pár giga mire elég :)

  16. farkzoli
    2009 / 07 / 31 (09:40)válasz erre

    Még egy izgalmas progi: ViewCommander IP kamerákhoz csatlakozik és élőképet mutat. Én 5 gigát használok vitamaxon, és valóban mindenre elég, napi 166 megabájt. Becsúszik pár kisebb-nagyobb torrent is, de még nem szívattak miatta. Én is már kezdek "átalakulni", nem kapcsolom be minden szir-szarhoz a PC-t. Pár újságcikk, metnet.hu, fórumok, 1-2 blogot átfutni, stb, ezek simán mennek a telefonon. Tibi66: a dolog nem ördögtől való, de én a szolgáltatók lapjain található leírásokárt húsz fillért nem adnék. Egy rendes modembeállítást inkább kérdezz meg itt egy tmobilostól.

  17. Tibi66
    2009 / 07 / 31 (09:05)válasz erre

    Nagyon jó volt a cikk, szerintem érdemes lenne időnként a felhasználás újabb lehetőségeit is kitárgyalni folytatásokban! Úgy gondolom, hogy még azok is tanulhatnak belőle akik már használják. Azonban fel szeretném hívni a figyelmet a beállításokra! Nekem 2Gib csomagom volt a T-mobilnál amit a telefonommal használtam, a telefont a T-mobil oldal útmutatója által megadott paraméterek alapján állítottam be, ment is minden rendesen míg meg nem kaptam az első számlát, amiben 2000ft helyett 15000ft szerepelt. Be mentem reklamálni mondván, hogy csak 500 megát használtam miért ennyi? Egyszerüen azt közölték, hogy rossz volt a beállítás. Azóta nem használok mobil internetet. Üdv.

Még több hozzászólás

hirdetés

Legfrissebb hírek a címlapról

hirdetés
hirdetés
GPSPark.hu hotdog startrandi gsmline Konzolok szervize