hirdetés

Google Books: tovább folyik a vizsgálódás

Nagy Balázs András - 2009. július 20. | 17:00

Szerzők, kiadók és más jogtulajdonosok véleményét hallgatja meg az Európai Unió végrehajtó testülete a Google internetes könyvforgalmazási terveiről.

Google Books: tovább folyik a vizsgálódás


A Google idáig több mint hétmillió, a szerzői jog által nem védett könyvet digitalizált, tavaly ősszel pedig két évig tartó tárgyalásokat követően megállapodott az amerikai írókat képviselő csoportokkal a műveik internetes forgalmazásáról 125 millió dollárért, és az eladott könyvekből befolyó bevételek egy részéért cserébe.

Az egyességet sok bírálat érte, mivel kizárólagos jogot biztosított az amerikai cégnek olyan művek internetes megjelentetésére is, melyek jogainak a tulajdonosai nem egyértelműen megállapíthatóak. Az ügyben az amerikai igazságügyi minisztérium trösztellenes részlege vizsgálatot indított és több kiadónál is nyomozni kezdtek.

A Google és az amerikai írók megállapodását az Európai Bizottság május végén, német szerzők kérésére kezdte el vizsgálni. Az egyesség európai szerzők által írt, Amerikában kiadott művekre is vonatkozik és ezért megsértheti az uniós szerzői jogokat. Az európai törvények szerint ugyanis a szerzők beleegyezését előzetesen kell megszerezni egy könyv reprodukálásához, vagy internetes publikálásához.

Az Európai Bizottság szerzők, kiadók és más jogtulajdonosok segítségével próbálja megállapítani, hogy hány európai szerző művét érinthetik a Google könyvforgalmazási tervei, és hogy a cég gyakorlata összhangban van -e az európai törvényekkel. "Azért hívtunk meg európai szerzőket és kiadókat a szeptemberi meghallgatásra, mivel a segítségükkel szeretnénk megoldást találni a problémára." - nyilatkozta Oliver Drewes az unió belső piacokért felelős biztosának a szóvivője a Bloomberg-nek.

A meghallgatások segítségével azt is szeretnék kideríteni az európai döntéshozók, hogy a Google szolgáltatása mennyire lenne hasznos a fogyasztók számára, és hogy milyen törvényváltoztatásokra lenne szükség, ahhoz, hogy a könyvek könnyen hozzáférhetőek legyenek az interneten keresztül Európában, és hogy a Google mellett más cégeknek is lehetőséget biztosítsanak a belépésre az internetes könyvpiacra.

Elemzők szerint a Google-t, nem csupán a könyvek eladásából befolyó nyereség lehetősége motiválhatja a különböző művek digitalizálásában. Egy minden korábbinál nagyobb, a világ legtöbb könyvét tartalmazó internetes könyvtár segítségével a cég a keresőoldalának a működését is hatékonyabbá tehetné.

- cikk vége -

Hozzászólások a(z) "Google Books: tovább folyik a vizsgálódás" című cikkhez

Szólj hozzá te is:
    hirdetés

    Legfrissebb hírek a címlapról

    hirdetés
    hirdetés
    GPSPark.hu hotdog startrandi gsmline Konzolok szervize