Katonai titkok a Facebookon
A Facebookon mindenki sokkal nyíltabban beszél, mint ahogyan azt kéne - legalábbis a katonai titkokat illetőleg.
Figyelmeztették az Afganisztánban állomásozó dán katonákat, hogy ne a Facebook közösségi oldalon tárgyalják meg a hadműveleteket - közölte a dán fegyveres erők parancsnoksága.
Nemrég a briteknek kellett rájönniük, hogy mennyire is lehet veszélyes a titkokra a Facebook. Abban az esetben az új MI6 kémfőnök felesége követte el a bűnt - felpakolt egy adag fotót a családról, barátokról és az ismerősökről.
A képek mellé természetesen azt is közzétette, hogy pontosan ki is látható a képeken. A ballépés egyes szakértők szerint akár a képeken találhatóak biztonságát is veszélyeztethette. Most a dánok további ballépésektől próbálják magukat és a hadseregüket megóvni.
Ahogy mi is arra használjuk a technológiai adottságokat, hogy kifürkészzük a tálibok terveit, butaság lenne azt gondolni, hogy ők nem ugyan ezt próbálják meg velünk megtenni - közölze Kim Astrup, a dán hadsereg vezérezredese. A hadseregnek arról van tudomása, hogy az információkhoz harmadik személyek is hozzáfértek, ám az ezredes nem közölte, hogy kik.
Astrup szerint a katonák barátokkal és családtagokkal történő információ-megosztása veszélyezteti a küldetéseket. Majd hozzátette, hogy a hadsereg nem tiltja meg a Facebook és egyéb közösségi oldalak használatát, mivel a csapatok jólétéhez hozzátartozik a családtagokkal és a barátokkal való kapcsolattartás, csak arra biztatjuk őket, hogy használják a józan eszüket.
Dánia közel 700 tagú NATO-különítményt küldött Afganisztánban, főként a délnyugati tartományban, Helmandban állomásoznak. A misszió kezdete óta 25 dán katona vesztette életét, írja a Yahoo.
Ezt olvastad már?
40 000 ortodox zsidó tüntetett az internet ellen
Hozzászólások a(z) "Katonai titkok a Facebookon" című cikkhez
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
-
Vidd magaddal a netet
6 GB szupergyors mobilnternet
havi 5090 Ft-tól
-
Így még jobban megéri
54 TV csatorna + 20 Mbit/s internet + telefon
havi 3900 Ft-tól
-
Gyorsat, olcsón
Korlátlan ADSL internet
havi 2190 Ft-tól
-
Tévézz a legjobb áron
55 tévécsatorna
havi 2000 Ft-tól (az első hat hónapban)
-
Üzletelj gyorsabban
120 Mbit/s üzleti kábelnet
havi 9200 Ft-tól
Ajánlatunk a webplázából
-
- Sony Ericsson...
- 94 994 Ft
-
- HTC One...
- 86 994 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
Egészen vérlázító szabadalmi kérelmet nyújtott be a Sony –...
-
Itt az első mintavideó a Google okosszemüvegéről!
Eddig csak beszéltek róla, de most itt van egy igazi videó a...
Legfrissebb fórum témáink
- Érkezőben az újabb PureView mobilok
2012.05.25 22:08 - Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.25 22:06 - 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 20:29 - PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
2012.05.25 20:14 - Vidéken is 4G-re gyorsít a T-Mobile
2012.05.25 15:56
Ha már minket kiolvastál
-
F1: 37 milliárdos szerződés Hamiltonnak?
2012-05-25 18:30:12 -
F1: A Mercedes is beállt a sorba?
2012-05-25 17:00:46 -
Hallgathatják Orbánt már kétmillióért is
2012-05-25 13:22:00 -
Ki lehet-e bírni 40 évet börtönben?
2012-05-25 11:55:18 -
Bírságot kapott az Angry Birds-ös átverő
2012-05-25 17:00:00 -
Felpörög a Red Bull Mobile
2012-05-25 16:00:00



