Pár nap, és kapható az új Rubik játék!
A legendás Rubik kocka feltalálója, Rubik Ernő porfesszor új játéka, a 360 hamarosan kapható lesz.
A 360 névre hallgató új játék egy átlátszó műanyag labda, melyben hat kicsi, különböző színű labda található. A játékos feladata, hogy a színes labdákat a megfelelő helyre varázsolja.
A klasszikus kocka alapelveit felhasználva készítette el a mester legújabb játékát, melyet jövő héttől lehet majd kapni az angliai boltokban 18 fontért (kb. 6 ezer forint). A Rubikstúdió honlapja szerint a hazai forgalmazás kicsit előbb, július hetedikén kezdődik meg, továbbá felhívják a figyelmet, hogy a jelenleg, interneten kapható termékek hamisítványok.

A játékhoz nincs szükség elemre, és bár nagyon egyszerűnek tűnik, ám hihetetlenül bonyolult - mondta David Hedley Jones, a Rubik márka elnöke. Londoni játékboltokban már több ezer előjegyzést fogadtak a 360 játékra. Ez jelenleg a legkeresettebb netes termékük, várhatóan napok alatt több tízezer példány fog gazdára találni.
A Rubik-kockát 1974-ben találta fel Rubik Ernő, és 1980-ban először kezdték exportálni a világ minden tájára, és hamarosan a legkeresettebb játékká vált világszerte. Azóta a 64 éves magyar professzor kockája több mint 350 millió példányban kelt el világszerte. A kocka kultusza napjainkban is virágzik, a YouTube videomegosztó portálon több mint 40 ezer videó található róla, és rendszeresen tartanak Rubik kocka bajnokságokat is.
Ezt olvastad már?
Remek Windows 8-as Samsung tablet koncepció
Hozzászólások a(z) "Pár nap, és kapható az új Rubik játék!" című cikkhez
Így update-tel már teljesen oké. Hamisítványok pedig természetesen mindig is voltak és lesznek, de azért a Rubik Stúdió honlapján is van néhány ellentmondás, itt van pl. ez: " Hamisított Rubik 360 típusok jelentek meg a magyar piacon! Ezeket nagyon könnyű felismerni, mivel eredetit csak 2009 Augusztustól lehet kapni " Nos, ezek szerint a hivatalosan az általuk megjelölt helyen megvásárolható darabok is hamisítványok lehetnek... :) ZHát igen, gondolom a Bookline nem hamisítottat árul. Na sebaj, a lényeg, hogy van, és magyar.
Ez jogos, a hazai bemutató kimaradt a cikkből, de a Rubik oldalán figyelmeztetnek, hogy ami jelenleg kapható, az hamisítvány. Ettől függetlenül updatelem a cikket.Így update-tel már teljesen oké. Hamisítványok pedig természetesen mindig is voltak és lesznek, de azért a Rubik Stúdió honlapján is van néhány ellentmondás, itt van pl. ez: " Hamisított Rubik 360 típusok jelentek meg a magyar piacon! Ezeket nagyon könnyű felismerni, mivel eredetit csak 2009 Augusztustól lehet kapni " Nos, ezek szerint a hivatalosan az általuk megjelölt helyen megvásárolható darabok is hamisítványok lehetnek... :) Z
"melyet jövő héttől lehet majd kapni az angliai boltokban 18 fontért (kb. 6 ezer forint)." Pompás, de aki nem akar a jövő hétig várni, és Angliába utazni, az megveheti Magyarországon is, mert már kapható, Igaz, csak 4000Ft-ba kerül.Ez jogos, a hazai bemutató kimaradt a cikkből, de a Rubik oldalán figyelmeztetnek, hogy ami jelenleg kapható, az hamisítvány. Ettől függetlenül updatelem a cikket.
"melyet jövő héttől lehet majd kapni az angliai boltokban 18 fontért (kb. 6 ezer forint)." Pompás, de aki nem akar a jövő hétig várni, és Angliába utazni, az megveheti Magyarországon is, mert már kapható, Igaz, csak 4000Ft-ba kerül.Holholhol??? Megyek is, mert imádom az összes Rubik-játékot! Z.
"melyet jövő héttől lehet majd kapni az angliai boltokban 18 fontért (kb. 6 ezer forint)." Pompás, de aki nem akar a jövő hétig várni, és Angliába utazni, az megveheti Magyarországon is, mert már kapható, Igaz, csak 4000Ft-ba kerül.
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
-
Vidd magaddal a netet
6 GB szupergyors mobilnternet
havi 5090 Ft-tól
-
Így még jobban megéri
54 TV csatorna + 20 Mbit/s internet + telefon
havi 3900 Ft-tól
-
Gyorsat, olcsón
Korlátlan ADSL internet
havi 2190 Ft-tól
-
Tévézz a legjobb áron
55 tévécsatorna
havi 2000 Ft-tól (az első hat hónapban)
-
Üzletelj gyorsabban
120 Mbit/s üzleti kábelnet
havi 9200 Ft-tól
Ajánlatunk a webplázából
-
- Sony Ericsson...
- 94 994 Ft
-
- HTC One...
- 86 994 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
Egészen vérlázító szabadalmi kérelmet nyújtott be a Sony –...
-
Itt az első mintavideó a Google okosszemüvegéről!
Eddig csak beszéltek róla, de most itt van egy igazi videó a...
Legfrissebb fórum témáink
- Érkezőben az újabb PureView mobilok
2012.05.25 22:08 - Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.25 22:06 - 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 20:29 - PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
2012.05.25 20:14 - Vidéken is 4G-re gyorsít a T-Mobile
2012.05.25 15:56
Ha már minket kiolvastál
-
F1: 37 milliárdos szerződés Hamiltonnak?
2012-05-25 18:30:12 -
F1: A Mercedes is beállt a sorba?
2012-05-25 17:00:46 -
Hallgathatják Orbánt már kétmillióért is
2012-05-25 13:22:00 -
Ki lehet-e bírni 40 évet börtönben?
2012-05-25 11:55:18 -
Bírságot kapott az Angry Birds-ös átverő
2012-05-25 17:00:00 -
Felpörög a Red Bull Mobile
2012-05-25 16:00:00



