hirdetés

Kezd eldurvulni a pornószűrő ügy

Radics Boglárka - 2009. június 30. | 16:00

Most már az EU is beállt az elhíresült kínai pornó szűrő ellen tiltakozók sorába. Az EU Kínai Kereskedelmi Kamarája szerint a program biztonsági és személyiségi szempontok miatt is aggályos.

Kezd eldurvulni a pornószűrő ügy



Az EU kamarája azzal egyetért, hogy a gyermekeket meg kell védeni az internet "veszélyesebb" tartalmától, ám előnyösebbnek tartaná egy egészséges és nyitott párbeszéd lefolytatását a szülői felügyelettel kapcsolatban - derült ki a kamara közleményéből.

A kínai kormány korábban bejelentette hogy július elsejétől csak olyan számítógépeket lehet forgalmazni az ázsiai országban, melyekre telepítve van egy honlapok blokkolására alkalmas szoftver, a Green Dam-Youth Escort.

A szűrőprogram a kormány szerint ártalmas oldalak listáját tartalmazó, folyamatosan frissülő állami adatbázis segítségével szabályozza a számítógépek böngészőinek a működését. A kínai vezetés célja a szűrőprogram használatának kötelezővé tételével a hivatalos nyilatkozatok szerint az volt, hogy megóvja a fiatalokat az interneten található káros, pornográf tartalmaktól.

Kínai ellenzékiek szerint azonban a kormány a szoftver segítségével a szexoldalak mellett a politikával foglalkozó, nem a hivatalos álláspontot képviselő oldalak elérését is blokkolni fogja. Ai Weiwei kínai művész, aki a pekingi olimpiai stadion tervezésében is részt vett, ezért arra kérte kínaiakat, hogy tiltakozásul a szűrőprogram bevezetése ellen, ne internetezzenek július elsején. Weiwei a Twitter közösségi oldalon közzétett felhívásához, azóta számos kínai internetező csatlakozott.

Bár az szoftvert fejlesztő állami ügynökség korábban azt mondta, hogy a felhasználók eltávolíthatják a programot a gépükről, idáig nem derült, ki, hogy a pornószűrőt letörlőknek kell-e valamilyen büntetésre számítaniuk.

Az ázsiai ország informatikai és ipari minisztériuma a Zöld Gát elleni kínai és nemzetközi tiltakozás hatására végül állást foglalt az ügyben, és a szervezet egyik vezetője azt nyilatkozta az AP hírügynökségnek, hogy a szűrőprogram használata nem lesz kötelező, és akik úgy döntenek, hogy eltávolítják a programot a számítógépükről, vagy nem telepítik azt, azoknak semmilyen retorzióra sem kell számítaniuk.

Kapcsolódó anyagok:

Sok lúd disznót győz - mégsem lesz pornószűrő
Világméretű katasztrófához vezethet a kötelező pornó-szűrő!
Kötelező lesz a pornó szűrő - beépítik a PC-be


- cikk vége -

Forrás:
ICTPress

Hozzászólások a(z) "Kezd eldurvulni a pornószűrő ügy" című cikkhez

Szólj hozzá te is:
    hirdetés

    Legfrissebb hírek a címlapról

    hirdetés
    hirdetés
    GPSPark.hu hotdog startrandi gsmline Konzolok szervize