Pedofil kalóz jutott be a német parlamentbe?
Pedofil ügyben folyik eljárás a német képviselő ellen, aki nem értett egyet a gyerekpornó oldalak elérését megnehezítő törvényjavaslattal, ezért belépett a Kalózpártba.
A német parlament alsóháza a közelmúltban elfogadott egy törvényt, amely arra kötelezi az internet szolgáltatókat, hogy egy olyan honlapra tereljék a kiskorúakat ábrázoló szexképeket és filmeket közzétevő oldalak látogatóit, ahol figyelmeztetést olvashatnak arról, hogy az ilyen tartalmak megtekintése bűncselekmény. A honlapok listáját, melyek elérését ezen a módon kellene blokkolnia a szolgáltatóknak, a rendőrség feladata lesz összeállítani.
A törvény ellen aláírásgyűjtés indult Németországban, mivel jogvédők szerint a káros honlapok listájának összeállítása, és az oldalak blokkolása az internet cenzúrázásához vezethet. A petíciót már 130 ezren aláírták, Jörg Tauss parlamenti képviselő pedig kilépett a javaslatot támogató Német Szociáldemokrata Pártból, mivel szerinte a törvény nem fogja megvédeni a gyerekeket, viszont korlátozza a szólásszabadságot. Tauss, aki korábban Angela Merkel koalíciós kormányában is dolgozott, a Német Kalózpárt tagja lett.
Az elvileg a gyerekeket védő törvényjavaslatot elutasító volt szociáldemokrata képviselő ellen jelenleg vizsgálat folyik kiskorúakat ábrázoló szexképek birtoklásáért. Tauss azt állítja, hogy a vizsgálat csupán a lejáratását szolgálja, és azért voltak a telefonján a vizsgálat tárgyát képező felvételek, mert egy törvénysértő szexfilmeket és képeket forgalmazó hálózat ellen nyomozott. A képviselő sajtóértesülések szerint korábban valóban nyomozott ilyen ügyben.
A Kalózpárt a szerzői jogok szabályzásának megváltoztatásáért küzd és a tagjai abban hisznek, hogy az embereknek joguk van filmeket, könyveket és zenéket szabadon megosztani egymás közt. A fájlcserélés legalizálásáért küzdő hasonló svéd szervezet az európai parlamenti választásokon a szavazatok hét százalékát kapta, és ezzel sikerült egy képviselői helyet szereznie Brüsszelben, Tauss belépésével pedig az európai után most már a német parlamentben is lett képviselője a fájlcserélés híveinek.
Ezt olvastad már?
Már tesztelik a nagyobb kijelzős iPhone-t
Hozzászólások a(z) "Pedofil kalóz jutott be a német parlamentbe?" című cikkhez
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
-
Vidd magaddal a netet
6 GB szupergyors mobilnternet
havi 5090 Ft-tól
-
Így még jobban megéri
54 TV csatorna + 20 Mbit/s internet + telefon
havi 3900 Ft-tól
-
Gyorsat, olcsón
Korlátlan ADSL internet
havi 2190 Ft-tól
-
Tévézz a legjobb áron
55 tévécsatorna
havi 2000 Ft-tól (az első hat hónapban)
-
Üzletelj gyorsabban
120 Mbit/s üzleti kábelnet
havi 9200 Ft-tól
Ajánlatunk a webplázából
-
- Sony Ericsson...
- 94 994 Ft
-
- HTC One...
- 86 994 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
Egészen vérlázító szabadalmi kérelmet nyújtott be a Sony –...
-
Itt az első mintavideó a Google okosszemüvegéről!
Eddig csak beszéltek róla, de most itt van egy igazi videó a...
Legfrissebb fórum témáink
- Érkezőben az újabb PureView mobilok
2012.05.25 22:08 - Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.25 22:06 - 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 20:29 - PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
2012.05.25 20:14 - Vidéken is 4G-re gyorsít a T-Mobile
2012.05.25 15:56
Ha már minket kiolvastál
-
F1: 37 milliárdos szerződés Hamiltonnak?
2012-05-25 18:30:12 -
F1: A Mercedes is beállt a sorba?
2012-05-25 17:00:46 -
Hallgathatják Orbánt már kétmillióért is
2012-05-25 13:22:00 -
Ki lehet-e bírni 40 évet börtönben?
2012-05-25 11:55:18 -
Bírságot kapott az Angry Birds-ös átverő
2012-05-25 17:00:00 -
Felpörög a Red Bull Mobile
2012-05-25 16:00:00



