hirdetés

Lehallgatás egy SMS áráért

Molnár-Soós Sándor István - 2009. június 19. | 09:00

Az sem mindig jó, ha túl okos egy telefon. Windows Mobile 5-től felfelé például egyetlen fikarcnyi kis programocskával lehallgatható bárki, még akkor is, ha nem telefonál.


Anélkül, hogy morális vonatkozásait feszegetnénk, inkább figyelemfelhívó jelleggel hadd mutassak be egy 14,5 K-s programocskát, amelyet a Windows Mobile 5, vagy annál újabb operációs rendszerű készülékre telepítve bármikor, a tulajdonos tudta nélkül lehallgathatóvá válik a készülék. Csupán egy SMS kell hozzá.

 

A szoftver ide kattintva tölthető le, egy zip érkezik a számítógépünkre. Ebből ki kell csomagolni az MSTALK.exe-t és a My Device/Windows/StartUp könyvtárba be kell másolni (vagy akárhová, és egy parancsikont készíteni neki) . Ezután resetelni kell a telefont, a reset után memóriarezidensen fut a progi. Ezután bármilyen telefonról küldjünk egy SMS-t az alábbi szöveggel: chetstriker. Csupa kisbetű, mert erre érzékeny. A WinMo telefon szépen csendben viszahívja a küldő trelefont, egyben bekapcsolja a kihangosító funkciót. Ezután a vonal tulsó végéről halljuk, kivel és miről is beszélget a másik. Az SMS-nek nem marad nyoma.


Kipróbáltam az Omnián, mindössze két hibája van. Az egyik, hogy amikor az Omnia visszahívja a küldőt, csippant egyet, ezt jó eséllyel meghallom. A másik, hogy a kikémlelni kívánt telefonon nem kapcsolja ki a hangszórót, így ha a küldő telefonba beleszólunk, vagy valamilyen zaj belehallatszik, az éppen lehallgatott is meghallhatja, hogy valaki hallgatózik. Ezektől eltekintve tökéletes, kis méretű és aljas. Ki mire használja... Várjuk olvasóink véleményét, a kémkedés iránt érdeklődőknek pedig figyelmébe ajánlom a kem.lap.hu-t!

- cikk vége -

Hozzászólások a(z) "Lehallgatás egy SMS áráért" című cikkhez

Szólj hozzá te is:
  1. gusthy
    2010 / 02 / 11 (22:36)válasz erre

    Csonika, mint ahogy a cikkben is van, és Sanci külön is leírta, NEM egy adott (vagy bármilyen) telefonbeszélgetést lehet ezzel lehallgazni, hanem a lehallgatott telefon környezetében hallható hangokat. Amúgy mielőtt a párodat/üzlettársadat stb. ilyennel akarod lehallgatni, most szólok, hogy ha a másik fél beleegyezése nélkül teszed, akkor az súlyos bűncselekmény, ha jól emlékszem, 3 évet kaphatsz érte, és ez nem a lopott windows kategória, egy ilyenért simán feljelenthet a másik.

  2. farkzoli
    2010 / 02 / 03 (17:06)válasz erre

    A nyitó hsz végén vannak a fájlok.

  3. csonika89
    2010 / 02 / 03 (16:11)válasz erre

    Hali! Na haladok eljutottam addig hogy regisztrltam!!!!:D Valaki tudna segíteni a program letöltésénél??Hova kell kattintani?? Köszike.

  4. csonika89
    2010 / 02 / 02 (17:12)válasz erre

    Hali! Regisztrálni hogyan kell azon az oldalon amit az utolsó hozzászólásba elküldtek papának?:) Mert nekem még így sem áll össze a kép sajna!! Le tudná valaki részletesen írni? Ja és olyat nem lehetne hogy tudjam hogy mikor beszél egy adott számmal a lehallgatni kívánt telefon hogy ne egész nap küldjem rá az sms-t? Köszi.

  5. farkzoli
    2010 / 01 / 03 (21:08)válasz erre

    Papa, erről van szó. (gugli, ugye) http://forum.xda-developers.com/showthread.php?t=527423 A letöltéshez be kell regisztrálni, gyors és fájdalommentes. Meg aztán van az xda-n még sok érdekesség, érdemes ;) Eléggé kiokosodott már a progi, csak az a fránya net 3.5 ne kéne hozzá.... :-? valamikor csak felrakom.

  6. nono81
    2010 / 01 / 03 (09:57)válasz erre

    az a baj hogy már a linkre katintás uátn megakadok, mert én nem tudok angolul, amúgy se vagyok valami nagy száítógép májer, de ez a progi eléggé érdekelne....!!!!

  7. nono81
    2010 / 01 / 02 (11:50)válasz erre

    hali el tudnátok nekem küldeni hogy hogy kell letölteni a lhalgató rogramot és hogy kell használni? milyen telefonnál használható

  8. Mosbery
    2009 / 06 / 27 (16:13)válasz erre

    Hálás lennék, ha elolvasnád és értelmeznéd a cikket. Tudom, rohanunk meg minden, de ha írni van idő, talán olvasni is... Ugyanis a cikkből egyértelműen kiderül, hogy nem egy folyamatban lévő telefonhívást tudsz lehallgatni, hanem egy sms-sel be tudod kapcsolni az illető telefonját és hallod, mit beszélget éppen. Kérdésedre a válasz: ha van részletes telefonszámlája, azon lesz egy hívás. Valóban észreveheti, hogy hívott valakit 23-án, este 9-kor. És? Ha van részletes telefonszámlája - sztem az emberek 99 százalékának nincs, a maradék 1% pedig akkor néz bele, ha valami nagyon gyanús -, ki fog rá emlékezni, kit és miért hívott? Főleg, ha az embert mondjuk az asszony hallgatja le vagy fordítva. Szóval elég aljas ez, és a cikket kifejezetten azért írtam, hogy aki nem tudta, az is megtudja: VAN ilyen, úgyhogy vigyázni kell! Sanci
    Bocs, igazad van. De a telefonos lehallgatásról a telefonbeszélgetés lehallgatására asszociál az ember. Valóban figyelmetlen voltam. Abban viszont tévedsz, hogy az emberek 99 százalékának nincs részletes telefonszámlája. Ez ténykérdés. A 'nagyon gyanús' már önmagában az -ha gyakori a lehallgatás- hogy magas a telefonszámla. És ehhez az, ha tudom, hogy nem hívtam naponta azt a bizonyos számot ( mármint azt, aki lehallgat) és nem beszéltem vele fél órákat. De a cikkért köszönet, azzal nincs semi gond. Ne sértődj meg. Ha nem értek valamit, vagy úgy gondolom, hogy nem stimmel, időnként mmegkérdezem, vagy reagálok rá. De sosem rosszindulatból.

  9. Mosbery
    2009 / 06 / 25 (22:21)válasz erre

    Neked egy sms-edbe kerül. A másik teló hív vissza, az az ő költsége. Ha befogod a mikrofont, meg van oldva, annyira nem érzékeny, csak ne beszélj és ne köhögj bele. Gyanítom, hogy egy újabb változatban megoldja a srác. Addig is mire jó? Hogy van. Ha nem lenne, nem lenne. Sose tudhassuk, mire lesz egyszer jó... PL nemtod hol hagytad a telefonodat, dobsz rá egy sms-t és hellod a környezeti zajokat, esetleg kiabálhatsz is, hogy halló, itt vagyok, vegyen fel valaki! Csak képzelőerő kérdése a dolog. Sanci
    "Neked egy sms-edbe kerül. A másik teló hív vissza, az az ő költsége." Akkor -ha nem hülye- rájön a telefonszámlájáról, hiszen a duplája lesz. + egy látja, hogy egy időben mindig két személlyel "beszélgetett". Akit hívott..és azt,aki lehallgatja. Vagy..hogy jelzi ezt a tételes telefonszámlája???

  10. Mosbery
    2009 / 06 / 25 (10:49)válasz erre

    Viszont csak ha kicsit gondolkozik az ember akkor a saját kütyüjén ez pont jó, mivel társaságban ha az asztalon hagyod és "mosdóba mész" akkor megtudhatod a hátad mögött mit is mondanak rólad v pl üzleti tárgyaláson is ha otthagyod 5-10 percre hallhatod miről folyik nélküled a szó, s ez lehet akár hasznos is! Csak ki kell iktatni a mikrofont a másik telón! Néha jól jöhet és nem foglal helyet sokat, akkor meg nem mindegy ha fent van?
    Háát... 1.Akkor ehhez így két telefon kell 2.Épp arról ír az ismertető, hogy az a gond, hogy nem megoldható, hogy ne hallatszon bele a másik telefonba a pl "mosdó csobogása". :-)))) 3.Ha ilyent akarok, akkor a diktafon funkciót használom az otthagyott telefonomon és akkor még rögzíti is az elhangzottakat.

  11. gunar100
    2009 / 06 / 24 (23:46)válasz erre

    Viszont csak ha kicsit gondolkozik az ember akkor a saját kütyüjén ez pont jó, mivel társaságban ha az asztalon hagyod és "mosdóba mész" akkor megtudhatod a hátad mögött mit is mondanak rólad v pl üzleti tárgyaláson is ha otthagyod 5-10 percre hallhatod miről folyik nélküled a szó, s ez lehet akár hasznos is! Csak ki kell iktatni a mikrofont a másik telón! Néha jól jöhet és nem foglal helyet sokat, akkor meg nem mindegy ha fent van?

  12. Mosbery
    2009 / 06 / 24 (18:36)válasz erre

    Hmmm. Egy sms áráért?? Ki fizeti akkor a két készülék közötti (lehallgató éls lehallgatott) kapcsolat díját?? + ha behallatszik a lehallgató zaja, lélegzete stb, akkor túrót ér a program. Ennél már sokkal jobbak vannak régebben.

  13. vertex
    2009 / 06 / 19 (11:26)válasz erre

    Tulajdonképpen mire "jó" ez? Lehalgassuk az asszonyt, v. a gyereket...., azt már úgyis tudhatjuk, merre jár!? (Minek) Minket meg úgyis lehallgathatnak bármikor ha akarnak, NEKIK ehhez nincs szükségük ilyen kis programocskára... :(

Még több hozzászólás

hirdetés

Legfrissebb hírek a címlapról

hirdetés
hirdetés
GPSPark.hu hotdog startrandi gsmline Konzolok szervize