hirdetés

Hamarosan itt az iGO iPhone-ra!

Radics Boglárka - 2009. június 13. | 15:00

Az új iPhone OS 3.0 megjelenése után nem sokkal már letölthető lesz az iGO navigációs szoftver iPhone-ra. A TomTom, a Navigon és a Sygic mellett a magyar Nav N Go sem akar kimaradni a jóból.

Hamarosan itt az iGO iPhone-ra!


Június 17-ig elvileg elkészül az iPhone iGO változat, ez követően körülbelül két hét szükséges az AppStore engedélyezési eljárásának lefolytatásához, így ha minden jól megy, az iPhone 3.0 szoftver megjelenése után várhatóan két héttel (igaz, ez nincs kőbe vésve) elvileg meg is lehet majd venni a népszerű navigációs szoftvert.

A verseny kemény, hiszen mint azt a WWDC konferencián is bejelentették a  TomTom már ott lesz az új iPhone-on, és e mellett fejleszti Navigator alkalmazását, hogy az azt megvásárlók később TomTom ONE PND-t vegyenek.

A Navigon is komoly konkurens a szegmensben, így szinte tilos kimaradni az almás telefonra szánt navi szoftverek fejlesztéséből. Nem biztos, hogy elsősorban az eladott darabszám lesz a legfontosabb a cégek számára, hanem önmagában a jelenlét az amerikai piacon. Az iPhone ebből a szempontból kiemelkedő szerepet játszik, mivel az amerikai mobilnet forgalom 60 százalékát már az Apple mobiljáról bonyolítják.

Ugyanakkor a tengerentúli navi piacot a világ legnagyobb GPS gyártója, a Garmin uralja. Mellette másdik az outdoor és PND/PNA kategóriában a Magellan, melynek pár modelljén már a Nav N Go iGO alapú szoftvere fut. Szóval nagy a tülekedés és a küzdelem, amiből ostobaság lenne kimaradni.

- cikk vége -

Forrás:
Sancho blogja

Hozzászólások a(z) "Hamarosan itt az iGO iPhone-ra!" című cikkhez

Szólj hozzá te is:
  1. Mobius
    2009 / 06 / 14 (10:48)válasz erre

    Azért remélem a hír igaz.

  2. boga_r
    2009 / 06 / 14 (10:47)válasz erre

    A kep illusztracio:D

  3. Drakk
    2009 / 06 / 14 (10:26)válasz erre

    A képen egy 1. generációs iPhone van, amiben nincs GPS :)

Még több hozzászólás

hirdetés

Legfrissebb hírek a címlapról

hirdetés
hirdetés
GPSPark.hu hotdog startrandi gsmline Konzolok szervize