Megújultak a Lap.hu oldalak
A tizedik születésnapját ünneplő Startlap a jeles alkalomból teljesen megújította Lap.hu oldalait. A 8300 témakört feldolgozó tematikus oldalak új felületével e héttől találkozhatnak a látogatók.
A Sanoma Budapest Zrt. modernizálta a jelentősebben legutóbb 2004-ben megújított katalógust, amely mostantól jobban megfelel az aktuális trendeknek is. A Lap.hu oldalak számtalan funkcióval bővültek, valamint kifinomultabb megjelenést kaptak.
A Lap.hu oldalak megújításának talán az egyik legszembeötlőbb eleme az átláthatóbbá vált tartalomjegyzék mellett, hogy az eddigi három hasábos megjelenés kiegészült egy negyedik hasábbal, ahol jobban kézre eső helyen érhető el néhány új, vagy eddig kevésbé előtérben lévő korábbi funkció. Így például az "Új linkek" és az RSS segítségével egyszerűen nyomon követhetővé vált az adott témakörök bővülése, de a felhasználók azt is láthatják, hogy mely linkek a legnépszerűbbek.

Egyszerűbbé vált a hírlevélre való feliratkozás és hangsúlyosabbak lettek a témakörökhöz kapcsolódó fórumok is, ahol a felhasználók segítséget kérhetnek egymástól vagy kifejthetik véleményüket.
Újdonság a "hírek a témában" doboz megjelenése is, ami lehetővé teszi a lapszerkesztők számára, hogy akár külső, a témájukhoz kapcsolódó oldalak RSS-eit is befűzzék oldalukba, az adott területen lévő hírek gyors áttekinthetősége érdekében.
Ugyancsak jelentős változás, hogy a linkeket rendszerező dobozok is felnyithatóvá váltak. Kattintás után megjelennek az adott dobozban lévő linkek mellett a lapszerkesztők részletesebb szöveges ajánlásai, valamint az ajánlott honlapokat a felhasználók akár értékelhetik (osztályozhatják) is. Sőt az "Add a Startlaphoz" gomb segítségével a látogatók a nekik tetsző linkeket akár a saját Startlapjukhoz is adhatják. Ha pedig a felhasználó esetleg egy hibás linkre bukkanna, ezt is egyszerűen jelezheti itt. Egyébként a megújulás során fontos törekvés volt a tartalom minőségének javítása is, ezért a háttérben többek között megújult a linkellenőr funkció is, ami a lapszerkesztőt figyelmezteti, ha valamilyen internetoldal hibássá válik.
A Lap.hu katalógust a 2200 lapszerkesztővel közösen megújító Sanoma fontosnak tartotta azt is, hogy valamennyi lapot akadálymentesítse, vagyis vakok és gyengénlátók is könnyebben használhatják ezentúl a katalógust, pontosabban annak speciális, kifejezetten az ő igényeiknek megfelelő változatát.
A Startlap, Magyarország leglátogatottabb és legismertebb nyitólapjának most megújított aloldalait, vagyis a Lap.hu linkgyűjteményeket a Sanomával szerződött lapszerkesztők szerkesztik, akik a saját tématerületük jó ismerői. A Lap.hu oldalak száma mára meghaladja a 8300-at, ami egy átlag magyar ember szókincsének mintegy két és félszeresének felel meg. Azaz szinte nincs olyan téma, amiben nem merülhetünk el a lapszerkesztők által összegyűjtött, az internet legjobb honlapjaiból válogató katalógus segítségével. A Lap.hu oldalak ezáltal mára a legátfogóbb tematikus katalógussá teszik a Startlapot.
Bognár Bálint, a 10 éves születésnapját ünneplő Startlap főszerkesztője szerint a Lap.hu modernizációja nemcsak technológiai váltást jelent, hanem a szerkesztőkkel közösen végbevitt változásokat is, amelynek célja, hogy a Startlapra havonta érkező 3 600 000 felhasználó még könnyebben használhassa a linkgyűjteményt, megkönnyítve ezzel a kereséseiket, az interneten való tájékozódásukat.
Ezt olvastad már?
WayteQ xTAB-70i teszt: olcsó húsnak?
Hozzászólások a(z) "Megújultak a Lap.hu oldalak" című cikkhez
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
-
Vidd magaddal a netet
6 GB szupergyors mobilnternet
havi 5090 Ft-tól
-
Így még jobban megéri
54 TV csatorna + 20 Mbit/s internet + telefon
havi 3900 Ft-tól
-
Gyorsat, olcsón
Korlátlan ADSL internet
havi 2190 Ft-tól
-
Tévézz a legjobb áron
55 tévécsatorna
havi 2000 Ft-tól (az első hat hónapban)
-
Üzletelj gyorsabban
120 Mbit/s üzleti kábelnet
havi 9200 Ft-tól
Ajánlatunk a webplázából
-
- Sony Ericsson...
- 94 994 Ft
-
- HTC One...
- 86 994 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
Egészen vérlázító szabadalmi kérelmet nyújtott be a Sony –...
-
Itt az első mintavideó a Google okosszemüvegéről!
Eddig csak beszéltek róla, de most itt van egy igazi videó a...
Legfrissebb fórum témáink
- Érkezőben az újabb PureView mobilok
2012.05.25 22:08 - Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.25 22:06 - 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 20:29 - PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
2012.05.25 20:14 - Vidéken is 4G-re gyorsít a T-Mobile
2012.05.25 15:56
Ha már minket kiolvastál
-
F1: 37 milliárdos szerződés Hamiltonnak?
2012-05-25 18:30:12 -
F1: A Mercedes is beállt a sorba?
2012-05-25 17:00:46 -
Hallgathatják Orbánt már kétmillióért is
2012-05-25 13:22:00 -
Ki lehet-e bírni 40 évet börtönben?
2012-05-25 11:55:18 -
Bírságot kapott az Angry Birds-ös átverő
2012-05-25 17:00:00 -
Felpörög a Red Bull Mobile
2012-05-25 16:00:00



