Másolás: mit szabad és mit tilos? Eligazítjuk!
Az átlagos felhasználóknak sokszor nem világos, néha pedig teljesen zavaros, hogy jogdíj fizetése nélkül mit szabad tenni a zenékkel és filmekkel, és mi az, ami már jogszabályokba ütközik. Segítünk tisztábban látni.
Az emberek többsége leginkább hallomásból ismeri a szerzői jogi törvényt, annak tartalmával sokszor a hétköznapi mondagyártás során találkozunk. Hallhattunk már olyan(egy ismerősünk ismerősével megtörtént) városi legendáról, mely főszereplője csodával határos módon úszta meg a börtönt - miközben csak kölcsönadott meghallgatásra egy cédét barátjának.

A fenti "eset" mesélőinek valószínűleg több időt töltenek fantáziálgatással, mint az 1999. évi
LXXVI., a szerzői jogról szóló törvény böngészésével. A törvény naprakész ismerete persze
nem is várható el mindenkitől. De hogy tartalmának lényegi elemeivel mégis képben
legyünk, Dr. Sajó Zsuzsannát, az Artisjus szerzői jogvédő egyesület osztályvezetőjét
kérdeztük: mit szabad és mit tilos?
Grabbelés és mp3 lejátszók
Ha otthon szeretnénk begrabbelni egy cédét, hogy hallgathassuk a számítógépről munka
közben, akkor abszolút a törvényi keretek közt maradunk. A tevékenység ugyanis
magáncélú másolásnak minősül. Az ilyen módon "számítógépesített" zenét ezután szabadon
másolhatjuk mp3 lejátszónkra is. (Mindez alól egy kivétel van: ha a grabbelést a
másolásvédelem feltörésével vagy bármilyen megkerülésével tesszük.)

Nem bűn az ingyenes kölcsönadás
Az mp3 lejátszónkat aztán magunkkal visszük, és - ha már úgyis megvettük a legújabb
lemezt - megmutatnánk barátunknak is, hallgassa csak meg, mit is hívunk mi zenének. Nos,
ezzel minden más híresztelés ellenére sem követünk el semmit: az ingyenes kölcsönadások
közül csak a nyilvános kölcsönzés minősül felhasználásnak.
Természetes személy magáncélra a műről másolatot készíthet, ha az jövedelemszerzés vagy jövedelemfokozás célját közvetve sem szolgálja. E rendelkezés nem vonatkozik az építészeti műre, a műszaki létesítményre, a szoftverre és a számítástechnikai eszközzel működtetett adatbázisra, valamint a mű nyilvános előadásának kép- vagy hanghordozóra való rögzítésére.
Szülinapi zsúr és iskola
Ugyanez a helyzet akkor is, ha gyermekünk szülinapi zsúrján úgy vetítjük le a Hupikék
törpikék DVD-t, hogy azt 20 gyerekszempár követi. Csak a nyilvános előadások, vetítések
tartoznak ugyanis a szerzői jog hatálya alá.

Sőt, a DVD-t még az óvodában/iskolákban is lejátszhatják a gyerekcsoportnak, ha mindez a
képzési követelményeknek megfelelően történik. (Ami persze könnyedén megtehető és
pedagógusszakmailag is indokolható.) Ugyanez vonatkozik a zárt rendszerű (azaz az iskola
területén kívülre semmilyen módon, még interneten sem sugárzott) sulirádióban leadott
zenére is.
A szalagavatók, gólyabálok és egyéb iskolai rendezvények (illetve az ezeken történő zenei
bejátszások és előadások) legalitása már kicsit máshogy működik. Ha egy rendezvényre
belépődíjat szed az iskola, rögtön belép a szerzői jogi törvény 24. §-a, mely szerint ebben
az esetben már nyilvános előadásról van szó.

(Azt már csak mi tesszük hozzá, halkan: a jogszabály megkerülésének gyakorlatban
rendszeresen alkalmazott módja szerint belépőt nem kell fizetni, csak éppen "megkérik"
meg a szülőket arra, hogy ugyan, támogassák már 500 forinttal az iskola egyik
alapítványát.)
Ha a buszon szól a rádió
A korábban már példaként hozott mp3 lejátszót fülhallgatóval természetesen ugyanúgy
szabadon hallgathatjuk földön, vízen, levegőben.

hangosra tekeri fel a zenét, hogy azt már az utasok is hallhatják, akkor jogilag nyilvános
előadásról van szó. Megoldás erre is van: az Artisjusnak fizetett alacsony összegű jogdíjjal a
busztársaságok „legalizálhatják” zenefelhasználásukat.
A tömegközlekedés körében menetrend szerint közlekedő, személyszállító vízi és szárazföldi
járműveken (például hajón, buszon, vonat) történő zenefelhasználás esetén járművenként
havonta 1 060 forint szerzői jogdíjat kell fizetni.

Érdekesség, hogy repülőgépeken, ha zenefelhasználás csak a földön történik, akkor 620
forintot, míg ha az út során, a levegőben is szól a zene, akkor 2070 forintot kell havonta
járatonként befizetnie a légitársaságnak.
Ezt olvastad már?
MasterCard Mobile: mobilfizetős alkalmazás gyerekcipőben
Hozzászólások a(z) "Másolás: mit szabad és mit tilos? Eligazítjuk!" című cikkhez
Nem lettem okosabb! A filmekről és szoftverekről miért nem szól a cikk??? A rádió az nem nyilvános sugárzás??? A rádióadó már kifizette a jogdíjat vagy nem?? A kertipartin ha meghallja a szomszéd hogy mit hallgatok mehetek jogdíjat fizetni??? Mint megtuttuk a szalagavatón elhangzott dalokra nem kell fizetni ha nincs belépő! Ezek alapján az belépőt nem szedő szórakozóhelyeknek sem kell fizetni??? Nem bűn az ingyenes kölcsönadás. Mi van akkor ha kölcsönkapon valamit és saját célra lemásolom, majd az eredetit visszaadom a gazdájának? Utolsó kérdés! Mi a helyzet a letöltésekkel? Rengeteg zeném van kazettán amit én magam nem voltam hajlandó Cd-re menteni. Elvileg a jogdíjat megfizettem amikor megvettem őket. Letölthetem a netről ezeket a zenéket?Azt csinálsz amit akarsz! :) Azért érdekes ez a műsorszolgáltatós dolog. A vendéglátóknak ugyanúgy fizetni kell, ha van TV-jük vagy rádiójuk, amit a vendégek is hallanak. Nem is keveset. A felsorolt díjak kevésnek tűnnek, én x összeg/napra emlékszem.
****, **********.****************!!!!!************....

Nem lettem okosabb! A filmekről és szoftverekről miért nem szól a cikk??? A rádió az nem nyilvános sugárzás??? A rádióadó már kifizette a jogdíjat vagy nem?? A kertipartin ha meghallja a szomszéd hogy mit hallgatok mehetek jogdíjat fizetni??? Mint megtuttuk a szalagavatón elhangzott dalokra nem kell fizetni ha nincs belépő! Ezek alapján az belépőt nem szedő szórakozóhelyeknek sem kell fizetni??? Nem bűn az ingyenes kölcsönadás. Mi van akkor ha kölcsönkapon valamit és saját célra lemásolom, majd az eredetit visszaadom a gazdájának? Utolsó kérdés! Mi a helyzet a letöltésekkel? Rengeteg zeném van kazettán amit én magam nem voltam hajlandó Cd-re menteni. Elvileg a jogdíjat megfizettem amikor megvettem őket. Letölthetem a netről ezeket a zenéket?

"Az átlagos felhasználóknak sokszor nem világos..." Rossz hírem van: az átlagos felhasználó magasról tojik erre. "Mindez alól egy kivétel van: ha a grabbelést a másolásvédelem feltörésével vagy bármilyen megkerülésével tesszük" Én még nem láttam olyan CD-t, amiről a Nero ne húzta volna le a wav fájlokat elsőre :D "Megoldás erre is van: az Artisjusnak fizetett alacsony összegű jogdíjjal a busztársaságok „legalizálhatják” zenefelhasználásukat." Egy haver a helyi rádióban dolgozik, tőle tudom: X összeg fejében azt sugároznak, amit akarnak. De azért buszra újra ráverik a "jogdíjat"? Ha egyszer még lesz forradalom, remélem az elsők között állítja majd falhoz ezt a gengszterbandát...

LOL

Tanulságos történet de amióta a s.ggemre is hologrammos matricát nyomnak azóta hidegen hagy a dolog.
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
-
Vidd magaddal a netet
6 GB szupergyors mobilnternet
havi 5090 Ft-tól
-
Így még jobban megéri
54 TV csatorna + 20 Mbit/s internet + telefon
havi 3900 Ft-tól
-
Gyorsat, olcsón
Korlátlan ADSL internet
havi 2190 Ft-tól
-
Tévézz a legjobb áron
55 tévécsatorna
havi 2000 Ft-tól (az első hat hónapban)
-
Üzletelj gyorsabban
120 Mbit/s üzleti kábelnet
havi 9200 Ft-tól
Ajánlatunk a webplázából
-
- Sony Ericsson...
- 85 090 Ft
-
- Samsung i9100...
- 124 857 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
Jön a Google saját házi szórakoztató-rendszere?
A Wall Street Journal értesülései szerint hamarosan rákapcsol a...
-
Hagyományos mobil is használható bankkártya helyett
A Telenor és a T-Mobile ügyfelei okostelefonnal és hagyományos...
Legfrissebb fórum témáink
- Jön a Google saját házi szórakoztató-rendszere?
2012.02.11 22:27 - Hatalmas képszenzorral támad az N8 utódja
2012.02.11 18:53 - Kivégzés három twitter üzenet miatt
2012.02.11 18:43 - Közelebb a Symbian vége, mint hinnénk?
2012.02.11 17:01 - Papírvékony, mégis erős lökhárító
2012.02.11 14:56



