Tévhitek az akkumulátorokról
Bár a múltban többször is foglalkoztunk a témával, mégis érdemes feleleveníteni az ismereteinket a lítium-ionos akkumulátorokról. Ezek az akksik már rég nem azok az akksik!
"Az első alkalommal töltse az akkumulátort minimum 8 órán keresztül!" Ilyen és hasonló - már bocsánat, de nincs rá jobb szó - ökörségeket még manapság is hallhatunk "szakképzett" eladók szájából, miközben a lítium-ionos akkumulátoroknál semmi szükség nincs az úgynevezett formázásra. Sőt! Kifejezetten nem szeretik, ha túlságosan lemerítjük őket. Pedig ez szokott lenni a második rossz tanács: "Az első néhány alkalommal merítse le teljesen és ne töltsön rá a félig lemerült akkumulátorra!" Hát nézzük a tényeket és a tévhiteket!



Mit ne tegyünk?
Soha ne tartsuk hidegben az akkumulátorokat, így például ne hagyjuk télen a kocsiban a navigátort. Ne is töltsük hidegen, azaz ha a kocsiban maradt, várjuk meg amíg az autó és a navigátor bemelegszik, és csak ezután dugjuk a szivargyújtós töltőre!. A gyakori hideg környezet 40%-kal csökkenti a várható élettartamot.

Annak ellenére, hogy az akkumulátorok kémiailag nem emlékeznek, nagyjából harminc naponta töltsük fel őket teljesen, ezzel kiküszöböljük az akkumulátor belsejében lévő áramkörökben eltárolt digitális hibákat, amelyek azt eredményezik, hogy a készülék többet vagy kevesebbet mutat töltöttségi szintként, mint ahogyan az a valóságban áll.
A felszín alatt
Felmelegedés

Magamtól vagyok ilyen okos?
Ezt olvastad már?
Hónapokat késik a vezeték nélküli töltő a Samsung Galaxy S III-hoz
Hozzászólások a(z) "Tévhitek az akkumulátorokról" című cikkhez
:D :lol: :D tamogatom. es a cikkben a felmelegedes resz kifejezetten tetszett. amugy tenyleg jo cikk, koszi. mar en is hallottam mindent, de most legalabb kitisztult a kep.
Kedves Boglarka ez most sztem dícséret volt... well done ;)Így igaz! :D
Miért is?Kedves Boglarka ez most sztem dícséret volt... well done ;)
Miért is?mint farkzoli írta beépült már a folklórba...., ami nem csak pdamania-t (bocccs technet) érinti :E
vegre valami ertelmes! koszi! esetleg Ni-Cd, NiMH akku elemekrol is keszitenel egy cikket? (ha van idod) sztem elegge jot tenne az akksielemeknek, ha a gazdaik tudnak, h mit hogyan kell toltogetni..
Miért is?
"ha már nem jelzi a töltést, akkor is hagyja rajta 16 órán át" és hasonló baromságok maszívan beépültek a folklórba. De 1 perc guglival magyarul is van egy rakás infó, grafikonokkal, érthetően. Viszont felrakhattál volna az ázsiai csajról is fürdőruhás képet!

vééégre... senki nem tudta még nekem elmodnani rendesen, tényleg mindenki csak ökörségeket mond meg hebeg-habog a témáról, mindenki mást mondott. Ez tök jó!! :)

És oda adni a Magentának, meg a Brit és a "Hazai" mobilszolgáltató boltjaiba hogy ne beszéljenek akkora marhaságokat! Hátha! De a cikk valóban jó!

Nagyon hiányzott már ez a cikk, bár sztem elsősorban (pl.) index-re, origo-ra...stb. kellene kitenni!
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
-
Vidd magaddal a netet
6 GB szupergyors mobilnternet
havi 5090 Ft-tól
-
Így még jobban megéri
54 TV csatorna + 20 Mbit/s internet + telefon
havi 3900 Ft-tól
-
Gyorsat, olcsón
Korlátlan ADSL internet
havi 2190 Ft-tól
-
Tévézz a legjobb áron
55 tévécsatorna
havi 2000 Ft-tól (az első hat hónapban)
-
Üzletelj gyorsabban
120 Mbit/s üzleti kábelnet
havi 9200 Ft-tól
Ajánlatunk a webplázából
-
- Sony Ericsson...
- 94 994 Ft
-
- HTC Sensation...
- 130 994 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
Android 4.0 jön a Samsung Galaxy Ace 2-re
Hamarosan a Samsung középkategóriás Galaxy mobilja is belenyalhat...
-
A hackerek is pihennek hétvégén
Egy kimutatás szerint nem csak az áldozatok, hanem a támadók sem...
Legfrissebb fórum témáink
- A hackerek is pihennek hétvégén
2012.05.26 11:41 - Érkezőben az újabb PureView mobilok
2012.05.25 22:08 - Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.25 22:06 - 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 20:29 - PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
2012.05.25 20:14
Ha már minket kiolvastál
-
F1: Maldonado tört-zúzott
2012-05-26 12:25:21 -
Négykerekes szóvicc
2012-05-26 12:00:33 -
Meglegénykérték Lázár Jánost
2012-05-25 20:14:12 -
Hallgathatják Orbánt már kétmillióért is
2012-05-25 13:22:00 -
Majd’ ötszáz telefonos csalót fogtak
2012-05-26 08:00:00 -
Bírságot kapott az Angry Birds-ös átverő
2012-05-25 17:00:00



