Mobilinternet: hol, milyet, mennyiért?
Már 4 ezer forintért megkaphatunk egy olyan, mindennapi netezésre alkalmas mobilnetet, amely bizonyos értelemben korlátlan is. Kompromisszumot a legtöbb esetben azért kötnünk kell, de a hűségnyilatkozat viszonylag egyszerűen megúszható.
Mobilnet feltöltőkártyával
Általában a szülő-gyerek felállásból szokott feltöltőkártyás mobilnet születni, így talán nem véletlen, hogy a Pannon és a Vodafone is a ballagási időszakra időzítette ezzel kapcsolatos akcióit. (Mindkettő csak pár napig, május 31-éig érvényes.)

A Pannontól 9900 forintért (a NetShopból 9480-ért) vihetünk el egy djuice-os modemet és 500 lenetezhető megabájtot. Ez csak a kezdeti lépésekhez elég, később 1990 forintért vehetünk 500 megát, 2990-ért 1 GB-ot, 5990-ért pedig 5 GB adatmennyiséget. Mindegyik adatcsomag az aktiválástól számított 45 napon belül használható fel.
A vodás VitaMAX Instant Net szintén modemmel együtt 9900 forint. Ez csak 50 megabájt ingyenes adatforgalmat tartalmaz, viszont nem csak egyszeri alkalommal, hanem minden hónapban. (Halkan hozzátesszük: ez ma már kb. semmire nem elég.) A Vodafone azonban elég paprikásra alakított feltöltőkártyás árait: 500 MB még 2 ezer forintba, 5 GB azonban már 10 ezerbe kerül. A szolgáltatás csúcsa a havi 15 GB, ezért egyrészt 20 ezer forintot kell fizessünk, másrészt ki is kapcsolják a netünket, amíg újra nem kezdődik a számlázási ciklus. A szolgáltatás 30 naponként automatikusan megújul, amíg van pénz a kártyánkon.

A feltöltőkártyás mobilnet-csomagok SMS-küldésre is használhatók. Egy belföldi előfizetőnek küldött üzenet a Pannonnál 24, a T-Mobile-nál 30/35 (hálózaton belül/kívül), a Vodafone-nál pedig a legdrágább, 39 forint.
A T-Mobile-nál nincsen ballagási akció, sőt 500 MB-os csomag sem. A legkisebb, számítógépes internetezésre értelmezhető mennyiség a 3GB-os tarifa, ez havi 3900 forintba kerül. 5 GB-os egyenlegfeltöltés 5790 forint, a 8 GB-os 9590, a 15 GB-os pedig 14 990 forint.
Ha modemmel együtt szeretnénk feltöltőkártyás netet, akkor 19 980 forintot kell fizessünk, ezért a modem mellé 3990 forintnyi netet is kapunk (ez utóbbi összegért behetjük meg egyébként az önálló mobilnetes SIM-et is). A T-cég tájékoztatása szerint a modemes Domino Net csomagok nem kaphatók bárhol (például a T-pontok többségében sem), így vásárlás előtt érdemes szétnézni az elérési helyek listájában. A rendelkezésre állási idő mindegyik t-mobile-os esetben 365 nap.

Modemmel, hűség nélkül
Ha például az árak esése miatt sem 1, sem 2 éves hűségre nem szeretnénk kötelezni magunkat, de azért jó lenne viszonylag olcsón egy modem, akkor érdemes feltöltőkártyás csomagban 10-20 ezer forintért megvenni azt. Az árból néhány ezer forintot minden esetben lenetezhetünk, utána pedig máris köthetjük az előfizetéses szolgáltatást - hűségszerződés (és általában az 1-3 hónapos árkedvezmények) nélkül.
Havidíjjal netezni
A T-Mobile havi előfizetéses díjcsomagjainak ára és a bennük foglalt adatmennyiség mértéke megegyezik a feltöltőkártyásokéval. 2 éves hűségnyilatkozatért cserébe fél évig elengedik a havidíj 50%-át.

A Pannon agyonreklámozott havidíjas csomagjában 1 GB-nyi adatforgalom van. Ezt "egy pizza áráért", konkrétabban havi 1990 forintért kaphatjuk meg, 2 éves hűségnyilatkozat aláírásával. A szolgáltató becslése szerint az 1 GB közel 20 ezer oldal megtekintéséhez elegendő. A becslés optimista, hiszen például a Technet vagy a FigyelőNet főoldala átlagosan 1000 KB, de egy átlagos blog is legalább 400-500 KB. Az 1 GB tehát inkább 1000-2000 oldal megtekintésére elég, cserébe viszont lemondhatunk a videó és képmegosztó portálokról, ezek ugyanis jelentősen növelik az adatforgalmat.

A szolgáltató az 1 GB-oson kívül kínál még havi 5 GB-ot 5990 forintért, vagy 10 GB-ot, 11 990 forintért. A Pannonnál modemet csak 1 év, 5 vagy 10 GB-os csomagra hűségnyilatkozat esetén kapjuk meg 0 forintért. Ebben a hűséges esetben ráadásul 3 hónapig ingyen kapjuk a netet a tarifacsomagunkban eredetileg foglalt mennyiség kétszerese erejéig.
A korlátos korlátlan
A Vodafone havi 4 ezer forintért 2 gigás, 6 ezerért 6 gigás, 8 ezerért pedig 12 GB-os csomagot kínál. A csomagokért július 31-éig csak 4-6-8 ezer forintot kell fizessünk, de a nagyszerűségük mégsem ebben rejlik. Hiába lépjük ugyanis túl a havi forgalmi korlátot, nem kell többet fizessünk, "csak" leveszik a sávszélességünket: a letöltési/feltöltési sebesség 64/16 kbit/s lesz a havi számlázási ciklus lezárultáig. Hogy ez a "csak" szó mennyire idézőjeles, arra a betárcsázós internet használói emlékezhetnek. 2009-ben már elég zavaró tud lenni az a 64 kbit.

A lefedettséggel és a sebességgel a fővárosban és a megyeszékhelyeken általában egyik szolgáltató esetében sincs probléma. Az ennél kisebb településeken élők vásárlás előtt nem árt, ha szétnéznek a szolgáltatók oldalain található lefedettségi térképeken.
Pannon
T-Mobile
Vodafone
Ezt olvastad már?
Diablo III teszt – Az ördög sosem alszik
Hozzászólások a(z) "Mobilinternet: hol, milyet, mennyiért? " című cikkhez

Én vodás feltöltőkártyás vagyok, gondoltam, hogy kipróbálom náluk a mobilnetet, a problémám csak az, hogy a 100 MB-os csomag (1500 HUF) után rögtön az 1G-s jön dupla áron. A 100 MB sajnos pont kevés, az 1G-t viszont nem tudom kihasználni (mivel otthon van jó kis digis 20/10-es net letöltésre). Az lenne jó ha a 100 megát kevesebbért adnák és bevezetnének még egy közteset. (Jót álmodtam...)
PDA-n, pláne A701-en, ahol max Edge van ha éjjel-nappal nyomod, akkor sem bírod kihasználni a 3GB-ot (persze ez alatt netezést kell érteni, nem online broadcastot, vagy letöltést) A mobil böngészők ugyanis tömörítenek is. A T amúgy küld értesítést, amikor elérted az adatcsomag felét, akkor tudod, hogyan oszd be a hátralévőt, illetve ha jól emlékszem, akkor 90% nál is kapsz egy SMS-t (ilyet még sose kaptam, lehet, hogy 100%-nál jön.) Nekem csak ez megy jelenleg, és tök elég, még úgy is, hogy mobilra konvertált filmeket is letöltök, és jellemzően notival netezek. Csak PDA-ra elég 1GB is szvsz ;)Köszi szépen! :) Tölteni semmit nem akarok csak böngészni plusz msn mert baromi unalmas tud lenni az utazás :evil: Jah meg még azt, hogy az emailt csekkolja a PDA. De akkor asszem tényleg kipróbálom :) Köszi az infókat:)
PDA-n, pláne A701-en, ahol max Edge van ha éjjel-nappal nyomod, akkor sem bírod kihasználni a 3GB-ot (persze ez alatt netezést kell érteni, nem online broadcastot, vagy letöltést) A mobil böngészők ugyanis tömörítenek is. A T amúgy küld értesítést, amikor elérted az adatcsomag felét, akkor tudod, hogyan oszd be a hátralévőt, illetve ha jól emlékszem, akkor 90% nál is kapsz egy SMS-t (ilyet még sose kaptam, lehet, hogy 100%-nál jön.) Nekem csak ez megy jelenleg, és tök elég, még úgy is, hogy mobilra konvertált filmeket is letöltök, és jellemzően notival netezek. Csak PDA-ra elég 1GB is szvsz ;) Az is igaz, hogy PDAn nem is akkora feeling a böngészés. Mondjuk pont fúrumot olvasni remekül lehet. Én arra Opera Mini-t használok JAva futtató környezetből. 2-3 mp legalább, amíg betölt az oldal EDGEen ez valszeg még több, de akkor lehet olvasni a hszeket 5-10 percig, ki milyen gyors. Az Opera Mini szépen tömörít, és egész intelligensen tudja belőni, hogy hova igazítsa a nagyítást
PDA-n, pláne A701-en, ahol max Edge van ha éjjel-nappal nyomod, akkor sem bírod kihasználni a 3GB-ot (persze ez alatt netezést kell érteni, nem online broadcastot, vagy letöltést) A mobil böngészők ugyanis tömörítenek is. A T amúgy küld értesítést, amikor elérted az adatcsomag felét, akkor tudod, hogyan oszd be a hátralévőt, illetve ha jól emlékszem, akkor 90% nál is kapsz egy SMS-t (ilyet még sose kaptam, lehet, hogy 100%-nál jön.) Nekem csak ez megy jelenleg, és tök elég, még úgy is, hogy mobilra konvertált filmeket is letöltök, és jellemzően notival netezek. Csak PDA-ra elég 1GB is szvsz ;)
Pontosan emiatt nem igazán akarom kipróbálni! :) Igaz dominós vagyok... De beosztással kell éljek diák lévén... De majd kövi hónapban csak azért is kipróbálom az A701-esemen. Csak nem fogyaszt olyan sokat az msn+böngészés :)

Ja, és de jó, hogy már nem lehet szerkeszteni! Azért fontos feltöltőkártyával netezni, mert ha túlléped az adatforgalmat, akkor elég borsos ára lesz a 10kB-oknak, ami párszázezer Ft-ig is elkúszhat, míg feltöltőkártyáról csak a meglévő összeg erejéig "hiteleznek" Persze most olvastam, hogy a pirosak már nem dobnak extra ktg-et, de a többieknél ez még játszik! kéretik odafigyelni rá Atravel

Én a T 3 GB-ot használom, és nekem elegendőnek bizonyul. Sima, meglévő SIM-re is lehet aktiválni, így valószínűleg a Modem az, amire nincsenek mindenhol felkészülve. A sávszélesség szerintem rendben van Trinityvel átlag 160 KB/sec, HD-val egyszer próbáltam, akkor leesett az állam, mert átlag 5-600 KB volt, de volt, amikor a pillanatnyi letöltés 1,5-2 MB-ot is kiírt... ez persze lehet, hogy valahogy göngyölített adat, mert az ugye 16 Mbite lenne :S Mindegy. lényeg, hogy nekem elég, és szerintem mgé tűrhető a lefedettsége is. Egyetlen faramuci dolog, hogy 3500, és 5000 F-tal lehet tölteni, így játszani kell, hogy 1X 5000 Ft, 3X3500-zal kell tölteni, hogy mindig minimumon legyen az egyenleg (ugyanis, ha túlléped az adatmennyiséget, akkor szépen húzzák lefelé az egyenleget, amíg szerintük le nem telik a 30 nap, hogy újra indulhasson a 3 GB) Atravel

Már egy ideje gondolkozok rajta, hogy a Miokámmal megpróbálom a netezést utazás közben mert azért a 2:30 perc net nélkül fel ér több napi víz+kenyér megvonással :lol::lol::lol: De a mobilinternetben nagyon nem vagyok otthon és annyira meg nem érdekelt(eddig), hogy össze guguzzam a dolgokat:) De lehet, hogy köv hónapban kipróbálom, szóval köszi szépen a cikket:):)
ez bánt engem is :( itt a 9300i a kezemben és csak gprs-sel "száguldozhatok" :P drágább kütyüt meg sajnálnék kitenni a mindennapi viszontagságoknak
az az igazság hogy a voda árazása a legjobb szerintem. Bár a Tré is kezd mostanában feljönni a mindent egybe csomagjaival. Kár hogy a vodánál csak gprs és 3g van... edge nincs :(

Kb 20 perc volt, mire az ügyintéző csaj kiderítette. Régebben volt Vodás netem, de akkor még nem volt 3G. Egy giga volt a korlát, de sosem értem el, pedig csak ez a netem volt otthon is.
Ez komoly? Én is mostanában akartam rá előfizetni, gondoltam ennyit megér és az adatforgalom is elég hogy a PDA-n is tudjam a kedvenc netrádióimat hallgatni bringázás közben, másra meg nekem nem kell mobilnet mert otthon és a melóhelyen is van 15 megabit... De akkor erről ennyit.
Érdekes a vodás árazás :eek: A mezei vitamax 5ezerért ad 5 gigát.

énis gondolkodtam h pda-hoz mobil net. cask mivel falun lakom.. :D:D igaz nem sokat vagyok ott.. :) vodás is vagyok szóval.. áhh nemtom.

Szerettem volna egy pizza áráért netet a Pda-mra, de csak modemmel érhető el. Elég kiszúrás, mert ennél többet nem nagyon szánnék egy ilyen kiegészítő megoldásra. Amúgy Mohácson lakom, Pannon előfizuval, és a város egyik felében van 3G a másikban csak Edge van :(
hirdetésEzt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
-
Vidd magaddal a netet
6 GB szupergyors mobilnternet
havi 5090 Ft-tól
-
Így még jobban megéri
54 TV csatorna + 20 Mbit/s internet + telefon
havi 3900 Ft-tól
-
Gyorsat, olcsón
Korlátlan ADSL internet
havi 2190 Ft-tól
-
Tévézz a legjobb áron
55 tévécsatorna
havi 2000 Ft-tól (az első hat hónapban)
-
Üzletelj gyorsabban
120 Mbit/s üzleti kábelnet
havi 9200 Ft-tól
Ajánlatunk a webplázából
-
- Sony Ericsson...
- 94 994 Ft
-
- MyPhone 3370 Dual...
- 17 156 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
1,2 millió linket töröl a Google havonta
A rengeteg törlés hátterében természetesen szerzői jogi...
-
Android 4.0 jön a Samsung Galaxy Ace 2-re
Hamarosan a Samsung középkategóriás Galaxy mobilja is belenyalhat...
hirdetésLegfrissebb fórum témáink
- Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.26 18:24 - A hackerek is pihennek hétvégén
2012.05.26 11:41 - Érkezőben az újabb PureView mobilok
2012.05.25 22:08 - 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 20:29 - PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
2012.05.25 20:14
Ha már minket kiolvastál
-
F1: Jöhetnek a 23 futamos idények
2012-05-26 19:00:42 -
Világra szóló Mini buli a balatonparton
2012-05-26 18:00:53 -
Meglegénykérték Lázár Jánost
2012-05-25 20:14:12 -
Hallgathatják Orbánt már kétmillióért is
2012-05-25 13:22:00 -
Majd’ ötszáz telefonos csalót fogtak
2012-05-26 08:00:00 -
Bírságot kapott az Angry Birds-ös átverő
2012-05-25 17:00:00
hirdetés



