Mi a fene az az Android?
Hónapokon keresztül folyt a találgatás, vajon milyen lesz a Google mobiltelefonja, majd kiderült a keresőcég marad a kaptafánál, mobiltelefon készülék helyett inkább szoftvert készít. Az Android a Google okostelefonokra szánt operációs rendszere, amely hamarosan netbookokon is támad.

Hogy mi van a képen? 2007 elején még komoly IT-szaklapok és -blogok is úgy gondolták, hogy a Google és a Samsung az Apple 2007 januárjában bejelentett iPhone-jára kíván válaszolni a fenti fotón látható, Switch névre keresztelt készülékével. A Gphone-nak is fantáziált eszközről novemberre azonban egyértelműen kiderült, hogy nem hardverről, hanem szoftverről van szó: érkezik a Google mobiltelefonokra szánt operációs rendszere, az Android.
A Windows Mobile és a PalmOS (webOS) konkurenciájának szánt Android Linux-alapú. Ez nem csak ingyenességet, hanem nyílt forráskódot is jelent, ami által a programkódhoz bárki hozzáférhet és szabadon módosíthatja is azt.
Az iPhone-on népszerű alkalmazásokhoz hasonlóan a Google is kínál harmadik fél által fejlesztett alkalmazásokat, bár az Android Marketben egyelőre jóval kevesebb szoftvert találunk. Eredetileg csak ingyenes alkalmazások kerülhettek fel, de idén február közepétől a Google - valószínűleg az iPhone App Store sikerén felbuzdulva - már felengedi a fizetős programokat is. Az Apple modelljéhez hasonlóan nem kevés, a bevétel 70%-a marad az alkalmazások fejlesztőinél.
Az első androidos mobilok
Az első Androiddal felszerelt készülék a T-Mobile G1, avagy a HTC Dream volt, amely az USÁ-ban 2008. október 22-én került piacra, de a megjelenés előtt 3 héttel előrendeléssel már legalább 500 ezer darab elkelt belőle.
A G1-et nem meglepő módon a G2 követte, azaz a HTC Magic, melyet Európában a Vodafone kezdett el forgalmazni idén áprilisban.
Mit nyújt az Andorid?
Az Android legfrissebb, 1.5-ös verziója már okos érintőképernyős billentyűzetet, widgetekkel testreszabható kezdőképernyőt és a várva várt videórögzítést és -megosztást is kínálja. Az utóbbit ráadásul úgy, hogy míg az egyik videót éppen töltjük a YouTube-ra, közben már készíthetjük is a következőt. Bekerült a funkciók közé a Google Picassa nevű fotómegosztójára történő egyszerű képfeltöltés is.
Nem csak a böngésző lett gyorsabb (és a webes szabványokhoz jobban igazodó), hanem az optimalizálásnak köszönhetően szinte minden sebesebb: a fotózás és a GPS is; a görgetés pedig folyamatosabb lett.
Az angol nyelvű beszéd-jellegű tartalmakban hang alapján is kereshetünk, a szövegek felmondását pedig a sztereo Bluetooth-headsetek továbbfejlesztett kezelése is segíti.
Netbook Androiddal?
Az Android mögött nem csak a Google, hanem az okostelefon-platformok fejlesztésére létrehozott Open Handset Alliance is ott áll. A szervezet jelenleg 47 tagot számlál, köztük olyan nevekkel, mint a szolgáltatók közül a T-Mobile, a Vodafone, a Chine Mobile, a gyártók részéről pedig a Samsung, a HTC, a Sony Ericsson, az Intel, a Garmin - illetve természetesen maga a Google.

A legfrissebb hírek szerint még idén piacra kerülhet az első olyan netbook is, amelyet Androiddal (is) szállítanak.
A 250 dollárosnak jósolt gép jól beleillik abba az irányba, melyet a Google utóbbi években megvalósított fejlesztései is jeleznek: platformfüggetlen megoldásokat nyújtani abban a piaci és médiatérben, ahol a netbookok és a mobiltelefonok fejlődése is egy közös részhalmaz felé, a mai telefonoknál nem sokkal nagyobb, de a netbookok tudásával felérő képességű eszközök irányába mutat.
Ezt olvastad már?
Komoly bajba kerülhet a Sony
Hozzászólások a(z) "Mi a fene az az Android? " című cikkhez
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
-
Vidd magaddal a netet
6 GB szupergyors mobilnternet
havi 5090 Ft-tól
-
Így még jobban megéri
54 TV csatorna + 20 Mbit/s internet + telefon
havi 3900 Ft-tól
-
Gyorsat, olcsón
Korlátlan ADSL internet
havi 2190 Ft-tól
-
Tévézz a legjobb áron
55 tévécsatorna
havi 2000 Ft-tól (az első hat hónapban)
-
Üzletelj gyorsabban
120 Mbit/s üzleti kábelnet
havi 9200 Ft-tól
Ajánlatunk a webplázából
-
- Sony Ericsson...
- 85 090 Ft
-
- Samsung i9100...
- 124 857 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
Jön a Google saját házi szórakoztató-rendszere?
A Wall Street Journal értesülései szerint hamarosan rákapcsol a...
-
Hagyományos mobil is használható bankkártya helyett
A Telenor és a T-Mobile ügyfelei okostelefonnal és hagyományos...
Legfrissebb fórum témáink
- Jön a Google saját házi szórakoztató-rendszere?
2012.02.11 22:27 - Hatalmas képszenzorral támad az N8 utódja
2012.02.11 18:53 - Kivégzés három twitter üzenet miatt
2012.02.11 18:43 - Közelebb a Symbian vége, mint hinnénk?
2012.02.11 17:01 - Papírvékony, mégis erős lökhárító
2012.02.11 14:56



