A jövő katonái: videojáték ihlette felszerelés?
Az amerikai katonaság előrejelzése a kívülállóknak eléggé furcsa felszerelést jósol a fizikai hadszíntérre: mintha csak egy videojátékokból összekapott lista lenne!
A legnagyobb kérdés talán az, hogy honnan nem vettek ihletet a jövő katonájának megalkotásánál. A „Jövő Katonája 2030” elnevezésű projektet a New York Post vette górcső alá. A fő jelmondata: a katona, mint rendszer.
Most ne terminátori rendszerre gondoljunk, hanem a katona által és a katonán működtetett eszközök sokaságára. Megtalálható a tervben minden, amellyel csak találkozhatunk egy komolyabban elgondolt sci-fi könyvben.

A sisak nem csak a védelmet és a katonatársaival való kommunikálást segíti elő – egyfelől ott az üvegre vetített kijelző, amely kiemeli a célpontokat, másfelől ennek a segítségével adhat parancsokat a többi részegységnek a katona. A láb és a kéz külső rásegítést, szaknyelven „exoskeletont” kap – így simán emelgethetnek majd súlyos tárgyakat is.
A kesztyű is fontos szerepet tölthet be: erről irányíthat távolról robotgépeket – legyen az egy Predator vadász vagy egy föld alatt rekedteket kereső szonda. A csizma természetesen automatikusan felvenné a viselő lábához legjobb alakot a könnyed használat és az ez által megnövelt állóképesség érdekében.
A testpáncél után (amely persze nanoanyagokból összerakott és minden ellen fogja védeni a katonákat) ott a fegyver. Mint már említettem, kiadhatóak hangutasítások az egyes részeknek. Többek között azt is be lehet állítani majd, hogy halálos vagy csak kábító erejű lövedéket lőjön-e a fegyver. Természetesen csak az és akkor használhatja, aki és amikor engedélyezve volt – különben nem több egy pár kilós fémdarabnál.
Ezt olvastad már?
Sokba kerül a túlsúlyos autózás
Hozzászólások a(z) "A jövő katonái: videojáték ihlette felszerelés?" című cikkhez
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
-
Vidd magaddal a netet
6 GB szupergyors mobilnternet
havi 5090 Ft-tól
-
Így még jobban megéri
54 TV csatorna + 20 Mbit/s internet + telefon
havi 3900 Ft-tól
-
Gyorsat, olcsón
Korlátlan ADSL internet
havi 2190 Ft-tól
-
Tévézz a legjobb áron
55 tévécsatorna
havi 2000 Ft-tól (az első hat hónapban)
-
Üzletelj gyorsabban
120 Mbit/s üzleti kábelnet
havi 9200 Ft-tól
Ajánlatunk a webplázából
-
- Motorola ATRIX...
- 104 874 Ft
-
- Sony Ericsson...
- 94 994 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
Egészen vérlázító szabadalmi kérelmet nyújtott be a Sony –...
-
Itt az első mintavideó a Google okosszemüvegéről!
Eddig csak beszéltek róla, de most itt van egy igazi videó a...
Legfrissebb fórum témáink
- Érkezőben az újabb PureView mobilok
2012.05.25 22:08 - Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.25 22:06 - 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 20:29 - PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
2012.05.25 20:14 - Vidéken is 4G-re gyorsít a T-Mobile
2012.05.25 15:56
Ha már minket kiolvastál
-
F1: 37 milliárdos szerződés Hamiltonnak?
2012-05-25 18:30:12 -
F1: A Mercedes is beállt a sorba?
2012-05-25 17:00:46 -
Hallgathatják Orbánt már kétmillióért is
2012-05-25 13:22:00 -
Ki lehet-e bírni 40 évet börtönben?
2012-05-25 11:55:18 -
Bírságot kapott az Angry Birds-ös átverő
2012-05-25 17:00:00 -
Felpörög a Red Bull Mobile
2012-05-25 16:00:00



