hirdetés

Konzolverseny és Animebuli a PeCsában

Nagy Balázs András - 2009. május 21. | 19:00

A hétvégén a Pecsában napi négyezren taposták egymás lábát az immáron hagyománnyá vált Sakuracon nevű rendezvényen, aminek konzolterme is volt. Helyszíni beszámoló.

Konzolverseny és Animebuli a PeCsában

Cosplay-elő, azaz beöltözött látogató a mostaniak közül


Hirtelenjében nem is tudom, hányadik alkalommal rendezték meg a Petőfi Csarnokban az AnimeCont, de aztán kisegítenek. A hetedik, SakuraCon 2009 nevű animés buli hozta az elődei színvonalát – sőt, szokás szerint növelte azt.

A rendezvénynek 2006 ősztől szerves része a konzolterem. Ha terem van, magától értetődőek a versenyek is. Esetünkben a többes szám indokolt, a szombati nap során egymást érték a minimum 16 résztvevős miniversenyek. Többször előfordult, hogy két verseny ment egymással párhuzamosan.

Szombat

A konzolszoba felszereltsége a hezitálókat is meggyőzte a játékok kipróbálásáról. Lássuk mivel is lehetett játszani! Az egyik részen hat darab állványos, LCD-TV-vel szerelt Xbox 360 konzolt és négy darab asztalra szegezett Nintendo DS-t lehetett kipróbálni.

Galéria Csak követtük a sárgaköves, akarommondani a kitáblázott utat!

Csak követtük a sárgaköves, akarommondani a kitáblázott utat!

[+] még több fotó

Az Xboxokon két napon keresztül ment a Ninja Gaiden II, az X-Men Origins: Wolverine Uncaged Edition, a Dead or Alive 4, a Dead or Alive Xtreme 2, a Naruto: The Broken Bond és a Monsters vs Aliens. A DS-ek pedig a szombati napon Mario Karttal és Bleach: Dark Soulszal szórakozhattak a népek naphosszat.

Galéria Ennyien mindig voltak a DS-ek körül.

Ennyien mindig voltak a DS-ek körül.

[+] még több fotó

Akinek a címek nem ismerősek: két egyjátékos verekedős akciójáték, (Wolverine, Ninja Gaiden II) egy autós (Mario Kart), három egymás elleni verekedős (Dead or Alive 4, Naruto, Bleach), egy csapatjátékos akció (Monsters vs Aliens) és egy minijátékokkal tömött strandröplabdás (Dead or Alive Xtreme 2) játék biztosította az önfeledt szórakozást.

Galéria Teljesen átlagos csetepaté a Nintendo Wiin - csak több haverral.

Teljesen átlagos csetepaté a Nintendo Wiin - csak több haverral.

[+] még több fotó

A terem másik részén egy Gamecube és egy Wii saját tévével, továbbá egy-egy Play Station 3 és Xbox 360 kivetítőre kötve szolgálta a kikapcsolódást. Ezeken Bleach GC: Tasogare Ni Mamieru Shinigami, Super Smash Brothers Brawl, Naruto: Ultimate Ninja Storm és Soul Calibur 4 futott: ez négy egymás elleni verekedős játék, különböző karakterekkel, különböző környezetekben.

Galéria Ekkor még nem volt nagyon tömve a terem.

Ekkor még nem volt nagyon tömve a terem.

[+] még több fotó

A háttérben az éter hullámain egy ajándékkal kedveskedtek a rendezők a Nintendo DS kézikonzol tulajoknak. Aki nem hagyta otthon a sajátját, az egy egyéni Pokémon Diamond szörnyecskével lehetett gazdagabb.

A versenyek alatt a hangulat csak tovább fokozódott. Szurkolás, éljenzés – amennyi csak a torkokon kifért. Semmi ellenségeskedés, csak nevetés és barátságos versengés. Ez egyébként a teljes rendezvényre érvényes: a hangulatot szinte nem lehetett tovább fokozni.

Galéria Az arcokból lehet tippelni, ki nyert.

Az arcokból lehet tippelni, ki nyert.

[+] még több fotó

Említettem a versenyeket. Az öt szombati konzolversenyen majdnem 140 ember csaphatott össze (Bleach: 16, Mario Kart: 20, Super Smash Brothers: 24, Nartuto: Ultimate Ninja Storm: 36, Soul Calibur 4: 40). Természetesen nem lenne igazi verseny nyeremény nélkül: a három kisebb verseny esetében az első, a két nagyobbiknál pedig az első három kapott értékes nyereményt.


Arról nem szolgálhatok adattal, hogy a versenyen kívül összesen hányan próbálták ki a konzolokat – de csak annyi időre maradtak magukra a játékgépek, amíg a következő játékos el nem helyezkedett előttük.

Vasárnap

A második napon a táncpad (StepMania, DDR, kinek melyik név ismerős) lett a fő attrakció. Emellett ezen a napon is játszhattak az érdeklődők az Xboxokkal. A táncpad egy furcsa dolog: videojáték, ami testmozgásra kényszerít. Nintendo Wii előtt nem mondhatni, hogy sok ilyen volt.

DDR, Táncpad

A Dance Dance Revolution (rövidítve DDR) a Konami által megteremtett táncon alapuló játék. Mostanában azonban minden hasonló játékot szokás simán DDR-nek vagy táncpadnak hívni. A feladat az, hogy (a képernyőn megjelenő ábrákat figyelve) ritmusra eltaláljuk a padlón található nyilakat. Minél pontosabbak vagyunk és kevesebbet tévesztünk, annál jobb a pontszám. A kezdőknek még elég fél lábbal és fél szemmel figyelni, a profik meccsei azonban megkövetelik az edzettebb lábat és a teljes figyelmet.


Ritmusérzéket kíván és néha szó szerint géppuskalábakat. Aki még nem látta, annak egy élmény vagy lidércnyomás is lehet. Mivel én maximum a partnerem lábán tudok táncolni, inkább meghagyom másnak a rivaldafényt.
Galéria Záridó ide vagy oda, ez gyors volt!

Záridó ide vagy oda, ez gyors volt!

[+] még több fotó

Természetesen ez a nap se múlhatott el verseny nélkül, most a táncpad volt a soros. A konzolokkal ellentétben (ahol csak 1 kategória volt) itt külön kezelték a kezdő és a profi játékosokat.


Na persze a konzol és a tánc nem az egyetlen, amelyet a rendezvény nyújtott. A kíváncsiak belekóstolhattak a szusiba, vásárolhattak kedvükre illetve beülhettek megannyi vetítésre vagy előadásra – és itt ne gondoljunk gyerekes témákra, a zen filozófia is téma volt idén.

Galéria Konzolsorfal és játékossorfal - ez konstans a Con alatt.

Konzolsorfal és játékossorfal - ez konstans a Con alatt.

[+] még több fotó

Aki aktívabb, az a karaoke sátorban próbálgathatta hangját, indulhatott beöltözős (szakszóval: cosplay) versenyeken vagy fülön csíphette az egyik harcművészt a bemutatók után. Aztán kikapcsolódásnak leülhettek a kávézóba egy könyvtárnyi manga mellé olvasgatni.

Egy dolog biztos: a hangulat frenetikus volt, a közönség/közösség barátságos. Talán picit furcsa az itt-ott előbukkanó jelmezek és a külsősöknek érthetetlen felkiáltások miatt, de határozottan kellemes volt a társaság. A versenyek után szombat este vidám zenés afterpartyt tartottak – persze kizárólag japán számokkal. Mi mást lehet mondani; csodás volt, viszlát az augusztusi következőn!

- cikk vége -

Ezt olvastad már?

Kiszivárgott a Tegra 3-as LG X3!

Hozzászólások a(z) "Konzolverseny és Animebuli a PeCsában" című cikkhez

Szólj hozzá te is:
    hirdetés

    Legfrissebb hírek a címlapról

    hirdetés
    hirdetés
    GPSPark.hu hotdog startrandi gsmline Konzolok szervize