Óriási de pillekönnyű plazma: öreganyád is elbírja!
Mi a legnagyobb baj az egyre nagyobb LCD és plazmatévékkel? Egy méret felett már targonca kell a mozgatásukhoz! Most azonban itt a megváltás.
Plazma vagy LCD, egy a baj velük: még mindig nehezek. Persze, könnyebbek mint egy ugyanakkora átlójú katódsugárcsöves, de azért ne ámítsuk magunkat – még egy átlagos méretű falra emeléséhez is jobb két ember. Most azonban bemutatott egy olyan plazmakijelzőt a japán Shinoda Plasma, amit akár a nagyi is képes felemelni.
Először is, mit tud ez az óriás? A 2x3 méteres, azaz 145” kijelzőt hat, egyenként 50x100 centis PTA panelből építették össze. A felbontás nem a legjobb, csak 960x720. Nézzünk rá a képre és tippeljük meg a súlyát ennek az óriási kijelzőnek!
Nem, kevesebb. Az egész kijelző 7,2 kilót nyom csak. Egyetlen milliméter a vastagsága. Amennyiben ez nem lenne elég, az anyag hajlékony – igazából csak azért görbítették meg a felületet, hogy ezt is demonstrálhassák. A technológia 2007 óta létezik, akkor még csak egy 43” prototípust mutattak be. Tavaly ilyenkor azonban már egy 125”, 3x1 méteres, 960x360 felbontással bíró, alig háromkilós kijelzőt mutogattak.
Mint látható, a legutóbbi két prototípus csak méretben különbözik, más szemmel látható előrelépés nem történt. Amennyiben a felbontást képesek lennének javítani – és az ára is elfogadható szinten lenne – akkor óriásit kaszálhatnának az otthoni tévék piacán is. A technológia ránézésre kész nagyméretű vetítésekre – koncert, videofal. Piacra kéne dobni, és mehetnénk új tapétát vásárolni!
Ezt olvastad már?
9 millió Samsung Galaxy S III előrendelés eddig
Hozzászólások a(z) "Óriási de pillekönnyű plazma: öreganyád is elbírja!" című cikkhez

Cipelni nem kell minden nap, a felbontása viszont minden nap szembetűnik, hogy pocsék... Főleg ekkora méretben. Főleg 4:3-as felbontás 16:9 képarányhoz, ez egy kicsit fura.
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
-
Vidd magaddal a netet
6 GB szupergyors mobilnternet
havi 5090 Ft-tól
-
Így még jobban megéri
54 TV csatorna + 20 Mbit/s internet + telefon
havi 3900 Ft-tól
-
Gyorsat, olcsón
Korlátlan ADSL internet
havi 2190 Ft-tól
-
Tévézz a legjobb áron
55 tévécsatorna
havi 2000 Ft-tól (az első hat hónapban)
-
Üzletelj gyorsabban
120 Mbit/s üzleti kábelnet
havi 9200 Ft-tól
Ajánlatunk a webplázából
-
- Motorola FIRE...
- 66 284 Ft
-
- Sony Ericsson...
- 94 994 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
Egészen vérlázító szabadalmi kérelmet nyújtott be a Sony –...
-
Itt az első mintavideó a Google okosszemüvegéről!
Eddig csak beszéltek róla, de most itt van egy igazi videó a...
Legfrissebb fórum témáink
- Érkezőben az újabb PureView mobilok
2012.05.25 22:08 - Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.25 22:06 - 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 20:29 - PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
2012.05.25 20:14 - Vidéken is 4G-re gyorsít a T-Mobile
2012.05.25 15:56
Ha már minket kiolvastál
-
F1: 37 milliárdos szerződés Hamiltonnak?
2012-05-25 18:30:12 -
F1: A Mercedes is beállt a sorba?
2012-05-25 17:00:46 -
Hallgathatják Orbánt már kétmillióért is
2012-05-25 13:22:00 -
Ki lehet-e bírni 40 évet börtönben?
2012-05-25 11:55:18 -
Bírságot kapott az Angry Birds-ös átverő
2012-05-25 17:00:00 -
Felpörög a Red Bull Mobile
2012-05-25 16:00:00



