hirdetés

Acer X960 - monoton korlátos

Molnár Sándor István - 2009. május 8. | 08:00

A sajtóbejelentések után végre megérkezett az első Acer, amely talán megmutatja, miért is vásárolták fel az Etent. Merész megoldások jellemzik az X960-ast, bombasiker vagy bukás lesz belőle?

Acer X960 - monoton korlátos

Nagyon várjuk, mi is lesz az Acerből, miután bekebelezte az Etent. A szándék világos, és az Acer nem is titkolja, hogy a PDA-iparban is határozottan meg kívánja vetni a lábát. Az Eten PDA-kra az alacsony ár mellett felvonultatott bőséges kínálat volt a jellemző és nem egyszer nyertek Best Buy díjat. Mindenképpen megérte PDA-vásárlás előtt megnézni, hogy az igényeinknek megfelelő Eten van-e a polcokon. Hogy ez ugyanígy lesz-e az Acer PDA-kkal is, azt nem tudjuk megjósolni, de az jelzés értékű, milyen is az első Acer Eten alapokon. Íme az Acer X960-as.

Csilli-villi

Az első benyomásom róla, hogy ez bizony szép. Én magam ki nem állhatom a krómozott felületeket és azoknál már csak a zongoralakkot utálom jobban. Ez a PDA bizony mindkettőből tartalmaz jó sokat, és mégis tetszik. Azért tetszik, mert a krómos felületek alakja kecsessé teszi az amúgy kicsit bumszli gépet, a zongoralakkos fekete felületek pedig nem huplisak, hanem szép egyenletesek és ez igényes hatást kelt. Na és persze szeretem a klasszikus felépítésű PDA-kat, és ez a masina kifejezetten a régi iskolát képviseli.
Mit is jelent ez? Számomra azt, hogy az előlapon van a navigálásra szolgáló D-pad, és vannak hardvergombok. A D-pad - vagy sokaknak joystick - nagyon jön, amikor nem akarunk ceruzát használni, és kifejezetten jól jön amikor játszunk. A két további hardvergomb pedig azért jó, mert ezekhez bármit hozzátársíthatunk, így például egyetlen gombnyomásra lehet a navigáció.

Körbejárva

Körbeforgattam egyszer, kétszer, sokszor. Mégpedig azért, mert nem hittem a szememnek: ezen a PDA-n SEMMILYEN audiókimenet nincs. Nemhogy 3,5 milliméteres jack-aljzat, hanem semmi. Tudom, tudom: van egy olyan találmány, hogy sztereó Bluetooth headset. Nos, csak azzal fogunk zenét hallgatni és filmet nézni, de kérdés, hogy egy hagyományos, jó kis vezetékes füleshez képest mennyivel hamarabb fogja lezabálni az akkumulátorunkat. Erről később.

(Lapzárta után érkezett: időközben megjött a végleges készülék, amelyhez adnak egy USB porton csatlakozó sztereo headsetet. Egy gyors fotót is sikerült róla készíteni, íme:
Mivel ezt a headsetet nem tudtam kipróbálni, a minőségéről nyilatkozni nem tudok. Mindenesetre pozitív fejlemény, hogy aki nem akar, annak nem kell Bluetooth fülest venni a készülékhez. Azt viszont továbbra is tartom, hogy az USB csatlakozó NEM ERRE VALÓ. A hang kihozatalára vannak jól bevált, szabványos formák, azokat jobban szeretjük!)

A gép oldalán - a szokásos gombok mellett - találunk még egy fedelet, amire azt írták, hogy microSD. Hurrá, kívülről elérhető aljzat. Ahogyan gyerekkoromba mondták volt: "Persze Pityu!". Ugyanis ezt a fedelet csak úgy lehet kinyitni, ha a hátlapot levesszük előtte. Nos, így kell készíteni külső-belső microSD aljzatot. I-de-ge-sí-tő.
De hogy nehogy azt gondolja a kedves olvasó, hogy nekem semmi sem jó: vannak ennek a megoldásnak előnyei. Tudjuk hol van a kártya, nem kell kutatni utána. Oda van írva! Persze egy saját készüléknél az ember elég, ha egyszer megjegyzi, hol a kártya... Azt meg kell hagyni, hogy a fedél legalább nagyon precízen illeszkedik, kifejezetten igényes hatást kelt.
(Lapzárta után érkezett: a végleges készüléken a fedélből kicsiszoltak egy darabot, így a körmünk ha nehezen is, aláfér. Így aztán nem kell leszedni a hátlapot.) Persze elég sokszor kell majd nyitogassuk, hiszen ha navigációra bármilyen SD kártyához kötött navigációs szoftvert használunk, azt ki kell cserélni a filmjeinket és zenéinket tároló másik kártyával. Ez van, ha egy készülékbe nem tesznek mégegy tárolási lehetőséget. Ez persze így nem igaz, hiszen van 256 MiB RAM, amiben tárolhatunk ezt-azt.

A DFD-jelenség

Nemzetközi berkekben az ilyen készülékekre a TWB betűszót használják, ami a Thing in White Box, azaz Dolog  Fehér Dobozban rövidítése. Magyarra átültetve tehát DFD. A DFD-jelenség, amellyel megismertetem most az olvasót azt jelenti, hogy egy készülék olyan hamar eljut a teszterhez, hogy még sem a végleges szoftverről, sem a tartozékokról, sőt még a csomagolásról sincsenek adatok. Így van ez az Acer X960-assal is. Így aztán egyszerűen nem tudom megírni, mi is jár majd hozzá, de ígérem, amint biztos információt kapok, kiegészítem ezt a tesztet. Az elkövetkezőkben a szoftverről leírt jellemzőket se tekintsük készpénznek. Lehet ugyanis, hogy a boltokba kerülő modell sokkal jobban működik majd. Mindenesetre nézzük a külső után, hogyan is teljesít ez a DFD.
(Lapzárta után érkezett: mindenképpen meg kell említsük, hogy a tesztkészülékhez nam volt stylus, azaz ceruza. A véglegeshez adott ceruza 3, azaz három részből tevődik össze. Ez azért nem jó, mert az ilyen széthúzható céruzáknál az egy csatlakozás is a meghibásodás lehetőségét hordozza magában, a kettő pedig ennek a dupláját. Az ilyesminek szintén nem örülünk.)

Acer Shell

Nagy divat - és nagyon dicséretes is -, hogy a gyártók próbálják az érintőképernyős eszközöket ellátni olyan kezelői felülettel, amellyel az ujjunkat használva is sok mindent elérhetünk. (Ha már a Microsoft ezt nem tette meg...) Az Acer is kitalálta a sajátját, amelyet Acer Shell-nek nevez. Az Acer Shell koncepciója egy munkaasztal, amelyen különböző tárgyak szimbolizálják az elvégezhető feladatokat. Az elgondolás szuperjó, a kivitelezés viszont - nincsenek rá jobb szavak - igénytelen, gagyi, primitív. Ronda. Hogy az én ízlésem rossz-e, azt döntse el a kedves olvasó, íme az Acer Shell 3 részletben:
A koncepció tehát kifejezetten tetszik. Lényege, hogy az ujjunkat húzkodva egy nagyjából három képernyőnyi területen kalandozhatunk. Ezen a területen egy íróasztal (nagyon) stilizált képét látjuk, az asztalon heverő dolgok pedig egy-egy funkcióhoz visznek minket. Menjünk balról jobbra! A falon egy naptárral kombinált óraszerű valami, amely azonnali információt nyújt a dátumról és az időről, valamint arról, hogy milyen szolgáltató hálózatán vagyunk. (Zárójeles megjegyzés: mióta nem Westel a T-Mobile Magyarországon? A falon mégis Westel virít...)
A bal alsó sarokban az üzenetkezelés, azaz a messaging kis borítéka. Az e-mail fiókjaink nagyon hamar és könnyedén beállíthatók, lekérdezi a szolgáltató beállításait, így csak az e-mail címünket és a jelszavunkat kel tudjuk. Az olvasatlan üzenetek számát látjuk a borítékon. Ha több e-mail fiókunk van, ezeket is nagyon ügyesen és átláthatóan kezeli, az alsó sarokban látjuk a fiók nevét, a kis lapocskákon az üzenet elejét. Ha valamelyik üzenet érdekel minket, csak rákattintunk, és máris a WinMo jól megszokott felületén találjuk magunkat.
Ha már üzenetek: az írásban nagyot segít rajtunk az ügyes billentyűzet, amely nagyon jól kezelhető ujjal. Teszteljük le az árvíztűrő tükörfúrógéppel: 70 másodperc, egy félreütés. A billentyűzeten sajnos nincsen Ű, Ő, viszont annak ellenére, hogy látszólag nagyon kicsik a billentyűk, nem ütünk félre. Ügyes.

Az üzenetekhez tartozik még az SMS-MMS írására szolgáló következő ikon. Sok szót nem érdemes fecsérelni rá, a szokásos WinMo SMS-kezelőt hívja elő. Az asztalon következő ikon egy telefont szimbolizál, a hívásinfót érjük el vele, Jó nagy gombokat kapott, hogy ujjal is váltogathassunk a kimenő, bejövő, nem fogadott és az összes hívás megjelenítése között. Jól használható.

Jó nagy naptár szimbolizálja a WinMo saját kalendáriumát, semmi extra funciót nem szőttek belé. Mielőtt tovább lapoznánk, ne felejtsük el, hogy a háttérben lévő ablak is egy gomb. Rátapintva érhetjük el az időjáráselőrejelzőt. A 3D-s földgömbön látjuk, hogy az általunk kiválasztott város(ok)ban éppen nappal van-e. Mutatja ugyanis, hol jár éppen az alkonyzóna. Ügyes!
 
A kedvenc névjegyek kezelése is jó, bár nagyon idegesítő, hogy a beadott kedvenceinket névsor szerint rendezi, így a "Szerelmem" valahol jól hátul található meg. Sajnos a névjegyek pörgetésekor nagyon akadozik és nagyon sokat téveszt a körhinta. Én biztosan emiatt nem használnám. Nem mellesleg el is felejtette a beállításokat egyszer. A fényképek kezelése is hasonló lapozgatással történik, valahonnan ismerős...
 
A következő ikon a zenelejátszóé, abból a fajtából való, amit én nem használnék. A szokásos, Windows Media Playeres megoldással válogatja a zenéket, én gyűlölöm. Aki szereti a WMP-t, az szeretni fogja ezt is.

Nagy földgömb jelzi az internetet és a hozzá kapcsolódó szolgáltatásokat. Sajnos böngészőként Internet Explorer jön be, annak összes nyűgjével. Ujjal kezelhetetlen.

A legjobb oldalon felül egy tolltartó szimbolizálja a beállítások gyorsmenüt. A lényeges és gyakran használt beállításokat ujjal is elérhetjük, és ez nagyon jó dolog.
 
Az Acer Shell utoló eleme a gyorsmenü. Erre a felületre felpakolhatjuk az általunk leggyakrabban használt alkalmazásokat, így azok ujjal indíthatók.

Ha ki akarjuk kerülni az Acer Shell munkaasztalát

Meglepetés, amire véletrenül jöttem rá, hogy ha az Acer Shell-en az ujjunkkal lentről felfelé egy simitó mozdulatot teszünk, az asztalon látható - számomra annyira visszataszító, gagyi - grafika helyett egy  rácsos elrendezést is elérhetünk, amely leginkább a Winterface-hez hasonlít. Ezen a rácson minden funkció tökéletesen kezelhető.
 

GPS és navigáció

A készülékben beépített GPS-van. Így aztán jogos a kérdés, hogy mennyire használható navigációra. A GPS megítélésem szerint nagyon jó. A rossz vételi viszonyokat a tízemeletes panelház árnyékolásával szimuláltam. A készülék az ablakban nagyon hamar - egy percen belül - fogott jelet, majd azt az ablaktól két méteren belül 3D-ben is megtartotta. A szoba közepén is volt 2D-s jel. Ilyet még nem láttam egy készüléknél sem, pedig volt nálam néhány...
Ezzel a GPS-sel nem lesz gondunk. Nyugodtan elmehetünk vele kirándulni is, nem fogja zavarni az erdőben a vizes lombozat és a domborzat sem. Az autós navigációnál mindössze annyi bajunk lesz, hogy a kártyákat kell cserélgessük.

Multimédia
 
Kedvenc időtöltésem a zenehallgatás és a filmnézés. Elébb említettem, hogy az Acer X960-asnak nincs vezetékes audiokimenete.  Miért is baj ez? A Bluetoothos fejhallgatók sokkal hamarabb lemerítik a készüléket, mint a vezetékesek. Ha ehhez hozzátesszük a 640x480-as VGA képernyő energiaigényét, és az egyenlet másik felére odarakjuk az 1530 mAh-s akkumulátort - ami nem gyenge, de nem is mondható törpeerőműnek - akkor sehogyan nem találjuk az egyensúlyt. A mérleg olyan irányba fog elbillenni, hogy egyszerűen nem fogjuk zenehallgatásra és videonézésra használni a PDA-t. Vagy csak konektorról. Jó hír, hogy ezt a készüléket tölti a Dipow külső akkumulátor. A rossz hír, hogy ilyet már nem lehet idehaza venni. Hasonlót viszont igen, így az energiaproblémát esetleg megoldhatjuk.
A multimédiás képességekhez tartozik a videólejátszás és annak korlátai. Nos, a szokásos teszt.avi-nkkal próbáltam ki a videólejátszást.
TCPMP Version 0.72RC1 Benchmark Results Acer X960

Average Speed                  77.26%
Video Frames                   2638
Audio Samples                  5231779
Amount of Data                 16439 KB

Bench. Time                    2:22.418
Bench. Frame Rate              18.52
Bench. Sample Rate             36735
Bench. Data Rate               945 kbit/s

Original Time                  1:50.026
Original Frame Rate            23.98
Original Sample Rate           48000
Original Data Rate             1.2 Mbit/s

URL                            SDMMCFILMTESZT.AVI
Size                           16833828
Platform                       PocketPC
OS Version                     5.02
OEM Info                       X960
Clock speed                    540 Mhz
Video output                   Raw FrameBuffer 480x640 16bits Lookup
Video zoom                     624x352 -> 352x624
Audio output                   Wave Output 48000Hz 16Bits 2Ch.

A hozzáértők a számokban meglátják a lényeget. A kevésbé jártasaknak annyit, hogy ezzel a PDA-val sem fogunk DivX-es avikat nézni eredeti frame rate-tel, hanem konvertálgatni kell. Akkor vinné a teszt.avi-t problémamentesen, ha az első sorban lévő Average speed elérné a 100%-ot legalább. Mivel a teszt avi nem egy nagy bitrátájú film, jobb lenne, ha ez az érték mondjuk 130 és 150 százalék között lenne, mert ekkor még maradna is kis tartalék a "sűrűbb" filmekhez is. De nincs tartalék, ezért aztán a teszt.avi is akadozva fut. Az már csak hab a tortán, hogy a képernyő közepén vékony zöld csík látható, ez pedig a videodriver hibájára utal. Kár, mert a 480x640-es VGA képernyő amúgy szuper képet szolgáltatna.

Kiknek és minek?

Elsősorban azoknak ajánlom, akik hozzám hasonlóan PDA oldalról közelítik meg ezt az egyre vegyesebb iparágat. Az Acer X960-as kifejezetten egy régi iskola szerint készített telefonos PDA, modern, igényes kivitelben. A szoftver már ebben a tesztpéldányban is szinte tökéletes, gyanítható, hogy a bolti változatban más ezt a pár hibát is kiküszöbölték. A kezelői felület jó, a GPS kifejezetten erős. A készülék 119.990,- forintos árával közepes árfekvésűnek számít, és annyit meg is ér.

- cikk vége -

Forrás:
Technet
Cimkék:
PDA
HSDPA
Shell
Acer
Ezt olvastad már?

Ilyen objektív eddig még nem volt

Hozzászólások a(z) "Acer X960 - monoton korlátos" című cikkhez

Szólj hozzá te is:
  1. djmorphy
    2009 / 05 / 09 (13:15)válasz erre

    OFF A felnőtté válás egyik fontos mérföldköve, amikor rájössz arra, hogy nem szerethet mindenki. És fontos tudni azt is, hogy soha nem elég. Mint szerkesztő és moderátor legfontosabb olvasmányom pedig már régóta a fórumozó hozzászólásainak gyüjteménye. Elég ha megnézed az illető hozzászólásait. Azokból minden kiderül. És abból is, hogy valaki mit tölt ki a profiljában. Van akivel érdemes vitatkozni, és van akivel nem. Veszekedni meg senkivel nem érdemes. Ebben nem is vagyok partner. ON Sanci
    Igazad van, hogy nem érdemes vitatkozni:-? Csak az bosszant fel, hogy azok az embereknek(nem személyeskedve!) foggalmuk sincs, hogy mennyi munkába és energiába kerül egy teszt megírása. Mert az oké, hogy mi elolvassuk kb 5 perc alatt de az Nektek lényegesen több munka. Plusz amikor már egy ideje benne van az ember már nem is olvassa el olyan figyelmesen a már kész részeket(utalva a nyelvtani dolgokra amit még előszeretettel fikáznak). És még az bosszant fel, hogy ha kérdezni akarnak arra nemveszik a fáradtságot, hogy kúltúráltan tegyék meg azt. Nem helyesírásilag(én se tok helyesen írni de ott az office:D) hanem Tisztelettel... Bocsánat az OFF-ért!

  2. djmorphy
    2009 / 05 / 09 (10:01)válasz erre

    valamelyik múltkori teszt kapcsán is reklamáltam, hogy szerintem nagyon nagyon gáz, amikor olyan valótlan állítások íródnak le baromi hangsúlyosan, amik egész egyszerűen nem igazak. erre az audio kimenetes dologra kattantam most rá, mert egyszerűen nem hittem el, hogy ilyen tényleg létezik, hogy ne lehetne vezetékes fülhallgatót rácsatlakoztatni a készülékre, és persze, hogy ez nettó hülyeség, amit a szerző minimális utánajárást követően nem szabadna hogy leírjon. erre még az sem mentség, ha a tesztkészülékhez nem kaptátok meg a fülest. bocsánat, hogy a konkurenciától idézek, dehát basszus... "A hangminőség kihangosítva közepes, fülest viszont nem kaptam a tesztpéldányhoz, így csak futólag tudtam kipróbálni a SpeedShopban: nem volt túl meggyőző, szintén közepes minőségűnek mondanám, ami ugye azt jelenti, hogy a hangminőségre kevésbé igényeseknek megfelelhet." magyarul: nektek is egyetlen szaros telefonhívásba fájt volna a forgalmazónál, hogy utánajárjatok a dolognak. egyéb külföldi tesztek: "The mini-USB connector at the base of the phone is used for data sync, charging and listening to audio over the ear phones." http://www.pocketpcfaq.com/raj/AcerX960.html "On the bottom there is a single mini-USB connector which is the standard these days for Pocket PC charging and synching. This port also doubles as a headphone connector." http://forum.xda-developers.com/showthread.php?t=499273 ésatöbbi, ésatöbbi. ez komolyan mondom, hogy tiszta szégyen egy magára valamit is adó, magát gondolom szakmainak tartó oldalon.
    Már ne is haragudj de ezt valami kúltúrált módon nem tudtad volna leírni??? Mert, hogy ez nem reklamálás az holtbiztos. PL " Sanci szerintem az elképzelhetetlen, hogy ne legyen rajta füles esetleg nem tudnál valahogy ennek utánajárni?" És ha még "jófiú imidzset akarod felüntetni" akkor elküldöd neki PM-be vagy email-be ezt a kérdés és esetleg oda belinkeled amit találtál. Amúgy meg ha már annyira vágod ezt a témát akkor miért nem TE teszteled Sanci helyett? Mert fikázni mindenki tud mindenkit... De én most nem kezdem el fikázni a te kommentedet pedig lehetne mit fikázni rajta... Amúgy meg tutira veszem, hogy Sanci nem fogja elolvasni a linket mivel Ő a SAJÁT TAPASZTALATÁT írja le. Ami véleményem szerint sokkal fontosabb mint, hogy pl 128mb ram van benne meg adnak védőfóliát stb...stb... Szerk.: Most látom Sanci hsz-ét... Akkor ezek szerint azért jól ismerem Sancit... A saját tapasztalatát írja le nem pedig sz@ros száraz adatokat amire a gugu 5millió találatot kiad

  3. eami
    2009 / 05 / 08 (20:22)válasz erre

    reális ár olyan 80-90között lenne... de a kezelőfelület teccetős :)
    nekem is tetszik, de az a gyanúm hogy megunnám hamar:D mindenesetre szerintem hamar láthatjuk majd XDA-n HTCsítve ezt az UI-t is :P

  4. Dimitrij
    2009 / 05 / 08 (13:15)válasz erre

    Ne szépítsük, ez egy kalap szar! Semmi újdonság nincs benne, sőt konkrétan elavult a cucc. Mindezek mellett még korlátozottan is használható. (Létezik HP 216 tudású gép beépített GPS-szel?)

  5. Rodney Mullen
    2009 / 05 / 08 (12:06)válasz erre

    reális ár olyan 80-90között lenne... de a kezelőfelület teccetős :)

  6. sippet
    2009 / 05 / 08 (11:35)válasz erre

    valamelyik múltkori teszt kapcsán is reklamáltam, hogy szerintem nagyon nagyon gáz, amikor olyan valótlan állítások íródnak le baromi hangsúlyosan, amik egész egyszerűen nem igazak. erre az audio kimenetes dologra kattantam most rá, mert egyszerűen nem hittem el, hogy ilyen tényleg létezik, hogy ne lehetne vezetékes fülhallgatót rácsatlakoztatni a készülékre, és persze, hogy ez nettó hülyeség, amit a szerző minimális utánajárást követően nem szabadna hogy leírjon. erre még az sem mentség, ha a tesztkészülékhez nem kaptátok meg a fülest. bocsánat, hogy a konkurenciától idézek, dehát basszus... "A hangminőség kihangosítva közepes, fülest viszont nem kaptam a tesztpéldányhoz, így csak futólag tudtam kipróbálni a SpeedShopban: nem volt túl meggyőző, szintén közepes minőségűnek mondanám, ami ugye azt jelenti, hogy a hangminőségre kevésbé igényeseknek megfelelhet." http://mobilarena.hu/teszt/acer_dx960_erre_nem_szamitottunk/multimedia.html magyarul: nektek is egyetlen szaros telefonhívásba fájt volna a forgalmazónál, hogy utánajárjatok a dolognak. egyéb külföldi tesztek: "The mini-USB connector at the base of the phone is used for data sync, charging and listening to audio over the ear phones." http://www.pocketpcfaq.com/raj/AcerX960.html "On the bottom there is a single mini-USB connector which is the standard these days for Pocket PC charging and synching. This port also doubles as a headphone connector." http://forum.xda-developers.com/showthread.php?t=499273 ésatöbbi, ésatöbbi. ez komolyan mondom, hogy tiszta szégyen egy magára valamit is adó, magát gondolom szakmainak tartó oldalon.

  7. farkzoli
    2009 / 05 / 08 (11:18)válasz erre

    "A készülék 119.990,- (...) és annyit meg is ér." A cikket elolvasva, ez kissé ellentmondásos végkövetkeztetés.

Még több hozzászólás

hirdetés

Legfrissebb hírek a címlapról

hirdetés
hirdetés
GPSPark.hu hotdog startrandi gsmline Konzolok szervize