Nyomozás indult a Google és az Apple ellen
Az amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC) nyomozást indít az Apple és a Google ellen, mivel a két cégnek két közös igazgatója van, ami trösztellenes törvényt sérthet.
Az Apple-nek és a Google-nak két közös igazgatója is van. A keresőcég vezérigazgatója, Eric Schmidt és a korábban Genetech-nél vezérigazgató Arthur Levinson is tagja mindkét testületnek, írta meg a CIO.com.
Az 1914-es Clayton trösztellenes törvény (Clayton Antitrust Act - CAA) tiltja azonos személy jelenlétét két rivális vállalat igazgatótanácsában, mivel az ronthatja a versenyt. Az esethez hozzátartozik, hogy a CAA-t nagyon ritkán szokták alkalmazni, de az FTC korábban már figyelmeztette a két céget az átfedésekkel kapcsolatos aggályokról. Schmidt 2006 óta Apple IT-tag, míg Levinson 2000 óta.
Kérdéses, hogy a vizsgálat milyen eredménnyel és főleg, milyen következményekkel zárul. Korábban már a versenyhivatal által kilátásba helyezett trösztgyanú is elég volt ahhoz, hogy a Google kihátráljon a Yahoo-val tervezett együttműködés mögül, sőt, nemrégiben a Sun és az IBM közötti tárgyalás is az elmarasztaló versenyhatósági vizsgálat lehetősége miatt esett kútba.
Kapcsolódó anyagok:
Elkelt a Sun - az Oracle vette meg
Fénymásoló kartellre bukkant a GVH?
Újabb fordulat a Yahoo-Google-Microsoft szappanoperában
Ezt olvastad már?
Fotón az új és nagyobb iPhone/iPod előlapja!
Hozzászólások a(z) "Nyomozás indult a Google és az Apple ellen" című cikkhez
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
-
Vidd magaddal a netet
6 GB szupergyors mobilnternet
havi 5090 Ft-tól
-
Így még jobban megéri
54 TV csatorna + 20 Mbit/s internet + telefon
havi 3900 Ft-tól
-
Gyorsat, olcsón
Korlátlan ADSL internet
havi 2190 Ft-tól
-
Tévézz a legjobb áron
55 tévécsatorna
havi 2000 Ft-tól (az első hat hónapban)
-
Üzletelj gyorsabban
120 Mbit/s üzleti kábelnet
havi 9200 Ft-tól
Ajánlatunk a webplázából
-
- Motorola FIRE...
- 66 284 Ft
-
- Sony Ericsson...
- 94 994 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
Egészen vérlázító szabadalmi kérelmet nyújtott be a Sony –...
-
Itt az első mintavideó a Google okosszemüvegéről!
Eddig csak beszéltek róla, de most itt van egy igazi videó a...
Legfrissebb fórum témáink
- Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.25 22:06 - 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 20:29 - PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
2012.05.25 20:14 - Vidéken is 4G-re gyorsít a T-Mobile
2012.05.25 15:56 - Autóvezérlés hanggal, Siri-módra
2012.05.25 11:49
Ha már minket kiolvastál
-
F1: 37 milliárdos szerződés Hamiltonnak?
2012-05-25 18:30:12 -
F1: A Mercedes is beállt a sorba?
2012-05-25 17:00:46 -
Hallgathatják Orbánt már kétmillióért is
2012-05-25 13:22:00 -
Ki lehet-e bírni 40 évet börtönben?
2012-05-25 11:55:18 -
Bírságot kapott az Angry Birds-ös átverő
2012-05-25 17:00:00 -
Felpörög a Red Bull Mobile
2012-05-25 16:00:00



