Két év börtön az elmaradt Artisjus jogdíj miatt?
A Fehérgyarmati Rendőrkapitányság razziázott a város több számítástechnikai üzletében. Olyan számítógépeket foglaltak le, melyeken a szoftverek után nem fizették meg a szerzői jogdíjat az Artisjus részére. A BTK módosítása miatt ezért akár két év szabadságvesztés is járhat.
Számítástechnikai üzletekben razziáztak szerdán a Fehérgyarmati Rendőrkapitányság kollégái. Az ellenőrzés során a város több számítástechnikai boltjában összesen tizennyolc számítógépet foglaltak le. A rendelkezésre álló adatok szerint ugyanis a gépekre telepített programok után nem fizették meg a szerzői jogdíjat az Artisjus részére.
A Büntető Törvénykönyv ide vonatkozó paragrafusa idén január 1-jétől módosult az alábbiak szerint: „két évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő, aki a szerzői jogi törvény szerint a magáncélú másolásra tekintettel a szerzőt, illetve a kapcsolódó jogi jogosultat megillető üreshordozó díj, illetve reprográfiai díj megfizetését elmulasztja."
Az egyik üzletben lefoglaltak továbbá 2468 üres DVD lemezt is, mert a kereskedőnek ezek után is jogdíjat kellett volna fizetnie, ami az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda közleménye alapján darabonként 110 Ft + áfa.
Ezt olvastad már?
Őt vette feleségül Mark Zuckerberg
Hozzászólások a(z) "Két év börtön az elmaradt Artisjus jogdíj miatt?" című cikkhez

Kezembe került a keddi metropol újság... Olvasom: "Rajtaütés a józsefvárosi piacon ... a konténerben 300 ezer darab különböző márkájú, hologramos matrica nélküli adathordozó és közel 700 darab memóriakártya volt. ... a férfi ellen pedig szerzői jogok megsértése miatt indítottak eljárást." Az üres, semmit nem tartalmazó adathordozók szerzői jogot sértenek... :E :ROFL:
Na ez az egyik fő baj. Pont az nem kap belőle semmit, aki miatt szedik (???????????). Hángeri, dö mutyi peredájz. Hungarisztán. ...és egyébként tessék mondani ott a zartidzsúznál, ha mondjuk valaki aki nem magyar állampolgár, de Magyarországon van neki pár száz ilyen DVD-je, már felírva, azt is meg lehet vágni? Vagy csak én sz.pok mint magyar állampolgár? Na akkor kérem szépen: lehet áttérni a Free, Open, meg ingyenes szoftverekre...... ..és monjon le :D:D:D
Elobb latsz penzt a munkadbol, ha a muveidet hibauzenetek formajaban elrejted egy linuxos kernelpatch kepeben GPL-licensz alatt, mint ha az Artijus-ra varsz. Valojaban te tartozol az Artijusnak. Maholnap az egyetemi jegyzeteim utan is jogdijat kell majd fizetnem az eloadonak, es ha vizsgaidozsak elott jegyzetet masolok, vagy kolcsonadok lemasolasra, mehetek is a huvosre :D

Amúgy nagyon tudnék örülni, ha mint szerző, egyszer az életben húsz év után végre láthatnék egy árva forintot az artisjus által a szerzők nevében beszedett pénzekből. De erre esélyem sincs.

Ha a boltban foglalták le, akkor elvileg még nem adták el. Nem értem, hogy miért kell befizetni egy termék után előre a díjat, mikor az is megtörténhet, hogy soha nem kerül eladásra, és üresen megy a hulladékmegsemmisítőbe. Miért nem lehet akkor, amikor értékesítik. Szegény kereskedő beleöli a pénzt, aztán ottmarad a nyakán a termék, így aztán nem elég a beszerzés miatti kára, mág az artisjus díjat is fizesse. Undorító.

Az ellenőrzés során a város több számítástechnikai boltjában összesen tizennyolc számítógépet foglaltak le. A rendelkezésre álló adatok szerint ugyanis a gépekre telepített programok után nem fizették meg a szerzői jogdíjat az Artisjus részére. Szegény ti, hungarisztániak! Itt, ebben a balkáni Szerbiában egy szoftverért CSAK a gyártót képviselő kereskedőnek és az áfán keresztül (itt PDV) az államnak kell fizetni, nálatok van még egy harácsszedő.
Nekem inkább az elvvel van a bajom. Mintha egy konyhakéshez automatikusan járna az erkölcsi bizonyítványban az "emberölés vádpontban gyanúba keveredett" bejegyzés, vagy ha új kocsi vásárlásakor egyből menne két büntetőpont a jogsiba.
egyre jobban irritál ez az artisjus. nem lehetne valahogy őket leállítani? nem a tiszta szoftverekkel, és a termékekért való fizetéssel van a gondom, csak az aránytalanul magas lehúzással, aminek többsége nem is biztos, hogy tényleg az illetékeshez kerül :x no mindegy...megint csak felhúzom magam db
Rosszul tudod. Gyilkosságért 1 hónap előzetes és utána szabadláb. Persze ez csak bokszolónak jár.
ja, gyilkosságért meg 3 év felfüggesztett...
hirdetésEzt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
-
Vidd magaddal a netet
6 GB szupergyors mobilnternet
havi 5090 Ft-tól
-
Így még jobban megéri
54 TV csatorna + 20 Mbit/s internet + telefon
havi 3900 Ft-tól
-
Gyorsat, olcsón
Korlátlan ADSL internet
havi 2190 Ft-tól
-
Tévézz a legjobb áron
55 tévécsatorna
havi 2000 Ft-tól (az első hat hónapban)
-
Üzletelj gyorsabban
120 Mbit/s üzleti kábelnet
havi 9200 Ft-tól
Ajánlatunk a webplázából
-
- Motorola FIRE...
- 66 284 Ft
-
- Sony Ericsson...
- 94 994 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
Egészen vérlázító szabadalmi kérelmet nyújtott be a Sony –...
-
Itt az első mintavideó a Google okosszemüvegéről!
Eddig csak beszéltek róla, de most itt van egy igazi videó a...
hirdetésLegfrissebb fórum témáink
- 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 20:29 - PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
2012.05.25 20:14 - Vidéken is 4G-re gyorsít a T-Mobile
2012.05.25 15:56 - Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.25 14:16 - Autóvezérlés hanggal, Siri-módra
2012.05.25 11:49
Ha már minket kiolvastál
-
F1: 37 milliárdos szerződés Hamiltonnak?
2012-05-25 18:30:12 -
F1: A Mercedes is beállt a sorba?
2012-05-25 17:00:46 -
Hallgathatják Orbánt már kétmillióért is
2012-05-25 13:22:00 -
Ki lehet-e bírni 40 évet börtönben?
2012-05-25 11:55:18 -
Bírságot kapott az Angry Birds-ös átverő
2012-05-25 17:00:00 -
Felpörög a Red Bull Mobile
2012-05-25 16:00:00
hirdetés



