Feltörték az áramszolgáltatót
A Wall Street Journal írása alapján kínai, orosz és más külföldi kémek betörtek az amerikai elektromos hálózat rendszerébe, és akár irányítani is tudták volna.
A lap beszámolója szerint külföldi hackerek több programmal az elektromos hálózatot irányító gépekre támadtak. Siker esetén akármikor átvehették volna az irányítást, leállíthatták volna a szolgáltatást, vagy tönkre tehették volna.
Az elektromos hálózat nem az egyetlen, amelyet megtámadtak: a szenny- és ivóvízhálózat szintén hasonló támadás alatt van, ugyanúgy próbálják irányítás alá vonni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy pillanatnyilag zavar lenne a hálózatokban. A hírszerzés szerint ilyenre csak háború vagy nemzeti krízis esetén kell számítani.
Az Atlanti-óceán mindkét partján adtak ki figyelmeztetést a kormányok, többször is. A lankadó biztonság védtelenül hagyhat több, kritikus infrastruktúrát. A támadók lehetnek terroristák vagy szabotőrök, de általában nem neveznek meg országokat.
„A kínaiak és az oroszok is megpróbálták feltérképezni, többek között az elektromos hálózatunkat.” - nyilatkozta egy meg nem nevezett hírszerző a lapnak. A feltételezés úgy tűnik azon alapul, hogy nagyon kifinomult módszereket használtak a hackerek, bár a motiváció nem ismert. Kínának nem érdeke, hogy az amerikai gazdaság megtorpanjon, hiszen pillanatnyilag kölcsönöket biztosít az államnak.
Ezt olvastad már?
Megmutatta magát az új Renault Alpine
Hozzászólások a(z) "Feltörték az áramszolgáltatót" című cikkhez
Sajnos tényleg ilyen a rendszer, nemrég láttam egy dokumentumfilmet, ahol egy rendszergazda úgy tört meg egy szimulált erőművet, hogy a PLC-k vezérlését átirányította a saját gépére, miközben az operátor monitorján úgy tűnt, minden rendben. Ezek a gépek valamilyen úton-módon csatlakoznak az internetre a távmenedzsment miatt. A sebezhetőség ismert a szakemberek előtt, megfelelő elővigyázatossággal minimalizálható, de létezik.
"A támadók lehetnek terroristák vagy szabotőrök, de általában nem neveznek meg országokat." Ha valóban így irányítható a rendszerük, akkor a tervezőket villámgyorsan deportálni kéne az Északi sarkra. Persze erre is a jollyjoker terroristák készülnek... hová is lennénk nélkülük? Meg az őket folyamatosan előtérbe toló cikkek nélkül?

Ez a mese arra az esetre, amikor az Amerikai Egyesült Államok korlátozni akarja az internetet. Ugyanúgy mint a szeptember 11-i állítólagos terrortámadás. KAMU!
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
-
Vidd magaddal a netet
6 GB szupergyors mobilnternet
havi 5090 Ft-tól
-
Így még jobban megéri
54 TV csatorna + 20 Mbit/s internet + telefon
havi 3900 Ft-tól
-
Gyorsat, olcsón
Korlátlan ADSL internet
havi 2190 Ft-tól
-
Tévézz a legjobb áron
55 tévécsatorna
havi 2000 Ft-tól (az első hat hónapban)
-
Üzletelj gyorsabban
120 Mbit/s üzleti kábelnet
havi 9200 Ft-tól
Ajánlatunk a webplázából
-
- Motorola FIRE...
- 66 284 Ft
-
- Sony Ericsson...
- 94 994 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
Egészen vérlázító szabadalmi kérelmet nyújtott be a Sony –...
-
Itt az első mintavideó a Google okosszemüvegéről!
Eddig csak beszéltek róla, de most itt van egy igazi videó a...
Legfrissebb fórum témáink
- 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 20:29 - PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
2012.05.25 20:14 - Vidéken is 4G-re gyorsít a T-Mobile
2012.05.25 15:56 - Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.25 14:16 - Autóvezérlés hanggal, Siri-módra
2012.05.25 11:49
Ha már minket kiolvastál
-
F1: 37 milliárdos szerződés Hamiltonnak?
2012-05-25 18:30:12 -
F1: A Mercedes is beállt a sorba?
2012-05-25 17:00:46 -
Hallgathatják Orbánt már kétmillióért is
2012-05-25 13:22:00 -
Ki lehet-e bírni 40 évet börtönben?
2012-05-25 11:55:18 -
Bírságot kapott az Angry Birds-ös átverő
2012-05-25 17:00:00 -
Felpörög a Red Bull Mobile
2012-05-25 16:00:00



