Vérrel hajtott mobil
Bőr alá ültetett nanodrótokkal oldaná meg egy csapat fejlesztő a mobilok, zenelejátszók és egészségügyi készülékek energiaellátását. Persze nem holnap.
Sokszor hallottunk már olyan ötletekről, amelyek a mozgásunkból merítenék az energiát a különböző magunkra aggatott kütyük számára, sőt, van olyan óra is – és néhány luxustelefon – ami képes azzal feltölteni az akksiját, hogy lóbáljuk a kezünkkel.
Ezek azonban két dologban megegyeznek: egyfelől a készülékekben van egy mozgási energiát átalakító szerkezet, másfelől természetesen csak akkor termelnek áramot, ha mozgatjuk őket.
Az új ötlet ezen két problémára kínál megoldást. Egyfelől, ha a készülékekbe nem kell beépíteni „generátort”, kisebbek lehetnek. Másfelől kényelmesebb, ha folyamatosan tölthetjük anélkül, hogy bármit kéne tennünk érte.
A megoldás lényege, hogy a vér folyamatos mozgását használja fel áramfejlesztésre. A piezoelektromos cink-oxid nanodrótokat akár a bőr alá is be lehet ültetni, és így láthatatlanul árammal látnák el a készülékeket.
A technológia alkalmazására máris tengernyi ötlet készült, a katonai alkalmazásoktól az egészségügyön keresztül a szórakoztatóiparig.
Ezt olvastad már?
HTC One V teszt – Egy legenda követője
Hozzászólások a(z) "Vérrel hajtott mobil" című cikkhez

ok, úgyis magas a hematokritom, vért adni meg nem lehet túl gyakran...
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
-
Vidd magaddal a netet
6 GB szupergyors mobilnternet
havi 5090 Ft-tól
-
Így még jobban megéri
54 TV csatorna + 20 Mbit/s internet + telefon
havi 3900 Ft-tól
-
Gyorsat, olcsón
Korlátlan ADSL internet
havi 2190 Ft-tól
-
Tévézz a legjobb áron
55 tévécsatorna
havi 2000 Ft-tól (az első hat hónapban)
-
Üzletelj gyorsabban
120 Mbit/s üzleti kábelnet
havi 9200 Ft-tól
Ajánlatunk a webplázából
-
- Samsung S5260 Star...
- 27 994 Ft
-
- Sony Ericsson...
- 94 994 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
Egészen vérlázító szabadalmi kérelmet nyújtott be a Sony –...
-
Itt az első mintavideó a Google okosszemüvegéről!
Eddig csak beszéltek róla, de most itt van egy igazi videó a...
Legfrissebb fórum témáink
- 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 20:29 - PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
2012.05.25 20:14 - Vidéken is 4G-re gyorsít a T-Mobile
2012.05.25 15:56 - Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.25 14:16 - Autóvezérlés hanggal, Siri-módra
2012.05.25 11:49
Ha már minket kiolvastál
-
F1: 37 milliárdos szerződés Hamiltonnak?
2012-05-25 18:30:12 -
F1: A Mercedes is beállt a sorba?
2012-05-25 17:00:46 -
Hallgathatják Orbánt már kétmillióért is
2012-05-25 13:22:00 -
Ki lehet-e bírni 40 évet börtönben?
2012-05-25 11:55:18 -
Bírságot kapott az Angry Birds-ös átverő
2012-05-25 17:00:00 -
Felpörög a Red Bull Mobile
2012-05-25 16:00:00



