Hétfőn meglepetést kapunk a Google-tól
Hétfőn ünnepli a Gmail ötödik születésnapját, és ez alkalomból a Google egy meglepetéssel készül. A fontos fejlesztés bejelentésére Brüsszelben kerül sor.
Öt évvel ezelőtt, április elsején jelent meg először a Gmail, így sokan azt hitték, csak áprilisi tréfáról van szó, különösen, hogy a szolgáltatás szlogenje így hangzott: „A keresés csak a második legnépszerűbb online tevékenység - az első az e-mail; 'francba is, hát persze!' mondják erre a Google alapítói". Aztán persze kiderült, hogy komoly a dolog, és a mind a mai napig béta módban üzemelő levelező pillanatok alatt rendkívül sikeres lett, még úgy is, hogy kezdetben csak meghívásos alapon működött.
A Gmail több szempontból is jobb volt az akkori idők levelezőinél; varázslatosan hangzó, 1 GB tárhelyet adtak minden felhasználónak, mivel a Gmail egyik alapelve, hogy 'egy levelet se kelljen kitörölni'. Mostanra ez a mennyiség 7 GB-ra nőtt. Ráadásul a Gmail megbízható - vagy legalábbis megbízhatóbb volt sok akkori és még néhány mai versenytársánál is. A levelek összefűzött kezelése is újszerű volt, és a nagyméretű csatolmányokkal is jobban megbirkózott.
A levelek közötti keresést pedig a Google keresőmotorja tette nagyon kényelmessé és megbízhatóvá. Az 52 nyelven elérhető Gmail mára talán a világ legnépszerűbb levelezője, mely rendszeresen újabb és újabb funkciókkal bővül, a legutóbbi ilyen hasznos újítás például a levél elküldésének visszavonása.
A kérdés tehát már csak az, hogy vajon milyen meglepetéssel készül a Google levelezőszolgáltatása születésnapjára. Talán öt év múlva végre kikerül bétából?
Ezt olvastad már?
3 SIM kártyás mobiltelefont ad ki még februárban az LG
Hozzászólások a(z) "Hétfőn meglepetést kapunk a Google-tól" című cikkhez
Ha egyszer beesne valakitől egy 25 megás email, valószínűleg személyesen jelennék meg nála egy kis seggrugdosásra. Na, az lenne az igazán fos.
Ha valami mindenkinek tetszik, az már gyanus! :lol: Lehet, hogy a csávó azt hiszi, hogy ez a kézbesítési jelentés: "Mail Delivery Subsystem Delivery to the following recipient failed permanently:...". :twisted:
Már bocsi, de még sok a is a 25MB egy mailben! minek nagyobb? ha vmi olyan akkor tolom fel ftpre, adom a http linket aztan toltse...
Gmail egy fos, mi az hogy csak 25MB cuccot lehet csatolni?!
hirdetésEzt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
-
Vidd magaddal a netet
6 GB szupergyors mobilnternet
havi 5090 Ft-tól
-
Így még jobban megéri
54 TV csatorna + 20 Mbit/s internet + telefon
havi 3900 Ft-tól
-
Gyorsat, olcsón
Korlátlan ADSL internet
havi 2190 Ft-tól
-
Tévézz a legjobb áron
55 tévécsatorna
havi 2000 Ft-tól (az első hat hónapban)
-
Üzletelj gyorsabban
120 Mbit/s üzleti kábelnet
havi 9200 Ft-tól
Ajánlatunk a webplázából
-
- Sony Ericsson...
- 85 290 Ft
-
- Samsung i9100...
- 124 909 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
Jogerős börtönt kapott a magyar hacker
Szállodaláncot zsarolva próbált állást szerezni....
-
Új rendszer régi vasra: 4.0 a Galaxy S-re
Mélyvíz: (magyar) 4.0 a Galaxy S-en – csak erős idegzetűeknek,...
hirdetésLegfrissebb fórum témáink
- Betiltották az iPhone-t?
2012.02.04 10:20 - Új rendszer régi vasra: 4.0 a Galaxy S-re
2012.02.04 09:45 - Megújult díjcsomagok a T-Mobile-nál
2012.02.04 09:10 - Steve Jobs reklámozza az új androidos táblagépet – videó!
2012.02.04 08:15 - Hivatalos: később jön a Samsung Galaxy S III
2012.02.04 02:07
Ha már minket kiolvastál
-
Űrlények és cuki kutyák ösztönzik az autóvásárlást
2012-02-04 10:00:31 -
Nem példátlan a mostani időjárás
2012-02-04 09:00:24 -
Törőcsik Mari a Berlinale kísérőrendezvényén
2012-02-04 10:00:00 -
"Lehúzzuk magunkat a klotyón"
2012-02-03 19:30:00 -
Kutyaszorítóba került Németországban az Apple
2012-02-03 13:23:02 -
Újabb érintős tömegmobillal állt elő a Samsung
2012-02-03 11:42:19
hirdetés



