Tényleg lapos - 3 cm vastag az új LED tévé
A Samsung bemutatta harmadik generációs LED-es lapostévéit, melyek tényleg laposak: mélységük mindössze 3 cm, és a LED-es fényforrásnak hála, számos tulajdonságban felülmúlják a hagyományos LCD tévéket.
Az új 8000-es, 7000-es és 6000-es sorozat az első és második generációs LED tv-k továbbfejlesztett utódai, melyek fő fényforrásként LED-et alkalmaznak a hagyományosnak számító hideg katód fénycső (CCFL) helyett. A LED háttérvilágítás előnye az ultramagas kontrasztarány, a kis mélység (ez esetben 3 cm) és a jelentős energiamegtakarítás.
A hagyományos CCFL technológiához képest a LED technológiával a tévé magasabb kontrasztarányt és mélyebb színeket, feketébb feketét, fehérebb fehéret képes visszaadni. A Samsung „Ultra Clear Panel" technológiája túl erős fény esetén a képernyő fényáteresztő képességének növelésével lecsökkenti a zavaró tükröződést. Az új LED HDTV sorozat tartalmazza a képelmosódást és a kép szaggatottságának csökkentését szolgáló újításokat is, melyek eddig korlátozták az LCD tv-n a gyors mozgások tökéletes megjelenítését.

A LED technológiának köszönhetően mindhárom sorozat készülékeinek mélysége kevesebb, mint 3 cm, de ez a méret nem ment a csatlakozók számának rovására. A készülékekbe integrált DVB-T/C MPEG4 HDTV Tuner lehetővé teszi a digitális földfelszíni műsorszórás vételét is.
A 8000-es, 7000-es és 6000-es sorozat LED-világításának köszönhetően a készülékek energiafelvétele jelentősen csökkent, igazodva az Európai ECO Flower kritériumokhoz. A LED-es Samsung tévé így áramból is kevesebbet kér: azonos méretű hagyományos LCD tv-khez képest az energiafelvétel több mint 40%-kal csökkent.
A várható hazai megjelenés dátumáról és az árról a cikk megjelenéséig nem kaptunk választ a Samsungtól.
Ezt olvastad már?
Samsung Galaxy Ace: ász a pakliban
Hozzászólások a(z) "Tényleg lapos - 3 cm vastag az új LED tévé " című cikkhez

CES-en láttam a Samsung standját...fél óráig teljes sokkhatás alatt voltam....Egyszerűen döbbenetes volt a látvány. Ez a LED TV, ez valami hihetetlen volt, komolyan. A több gyártó pironkodva mutogatta a szutykait ehhez képest...Egyszerűen sehol nem volt senki, se Hitachi, se Pioneer, se Pana, se LG, senki!!!!! Döbbenet, meghatódás, félelmetes látvány... Azt mondta az egyik Samsungos arc, hogy amcsiban kezdik a forgalmaztást, az ára kb.3000$tól fog indulni, de várható hogy később csökkenni fog. Mire hozzánk beér remélem lejjebb megy, de én mindenképpen arra ösztökélnék minden TV vásárlót hogy várjon... nem vagyok Samsung közeli ember, tényleg a objektivitás beszél belőlem...

Én azt nem értem, hogy miért magyarázzák a LED-es háttérvilágítással a magasabb kontrasztarányt? Nem tökmindegy, hogy mi világítja meg azt a szar panelt, ami feketénél (azaz teljes gerjesztéssel) is átengedi a fényt? A LED-es háttérvilágításnak legnagyobb előnye, hogy egy kvázi fekete-fehér képet alkothat magából, ezzel is csökkentve helyileg a sötétebb részek háttérvilágítását (amire ugye azokon a helyeken nincs vagy kevéssé van szükség). Később majd jönnek a színes LED-es háttérfalak az átlátszó LCD-réteg mögött, ami a színmélységnek fog kedvezni, stb.

Azért, hogy vedd meg a képcsöves TV-t, majd a 100Hz-es képcsövest, majd a slim képcsövest, utána az LCD-t, később a plazmát, most a 3 centis LCd... Nem érdekük túl nagyot lépni, mert akkor nem adnak el annyi terméket.

jajj már mióta lehetne ilyen.... nemértem miért késleltették ennyit
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
-
Vidd magaddal a netet
6 GB szupergyors mobilnternet
havi 5090 Ft-tól
-
Így még jobban megéri
54 TV csatorna + 20 Mbit/s internet + telefon
havi 3900 Ft-tól
-
Gyorsat, olcsón
Korlátlan ADSL internet
havi 2190 Ft-tól
-
Tévézz a legjobb áron
55 tévécsatorna
havi 2000 Ft-tól (az első hat hónapban)
-
Üzletelj gyorsabban
120 Mbit/s üzleti kábelnet
havi 9200 Ft-tól
Ajánlatunk a webplázából
-
- Samsung S5260 Star...
- 27 994 Ft
-
- Sony Ericsson...
- 94 994 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
Egészen vérlázító szabadalmi kérelmet nyújtott be a Sony –...
-
Itt az első mintavideó a Google okosszemüvegéről!
Eddig csak beszéltek róla, de most itt van egy igazi videó a...
Legfrissebb fórum témáink
- 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 20:29 - PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
2012.05.25 20:14 - Vidéken is 4G-re gyorsít a T-Mobile
2012.05.25 15:56 - Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.25 14:16 - Autóvezérlés hanggal, Siri-módra
2012.05.25 11:49
Ha már minket kiolvastál
-
F1: 37 milliárdos szerződés Hamiltonnak?
2012-05-25 18:30:12 -
F1: A Mercedes is beállt a sorba?
2012-05-25 17:00:46 -
Hallgathatják Orbánt már kétmillióért is
2012-05-25 13:22:00 -
Ki lehet-e bírni 40 évet börtönben?
2012-05-25 11:55:18 -
Bírságot kapott az Angry Birds-ös átverő
2012-05-25 17:00:00 -
Felpörög a Red Bull Mobile
2012-05-25 16:00:00



