Kalóz párt indul a választásokon
Svédországban a magukat Kalóz Pártnak nevező csoport tagjai külön listán állítanak jelölteket. A Kalóz Párt az interneten található szellemi termékek szabadabb hozzáféréséért küzd.
A Svédországban megalakult, önmagát Kalóz Pártnak nevező csoport elsősorban azok támogatására számíthat, akik a szellemi termékek megosztása, letöltése és másolása ellen kiszabott szigorú büntetések ellen tiltakoznak.
Mint az EUobserver írja, a svédek több mint 10 százaléka vesz részt valamilyen hálózati fájlcserélő tevékenységben, a 26-35 éves férfi korosztály esetében az arány eléri az 56 százalékot. Ez azt jelenti, hogy akár 1,3 millió is lehet azoknak a száma, akiket a bűnözővé nyilvánítás fenyeget.
A hobbikalózok a legkülönfélébb foglalkozási, képzettségi és korcsoportból kerülnek ki, ezért rendszeresen figyelik a szerzői jogok szabályozása terén történő változásokat, és várhatóan támogatni fogják a „hálózati radikálisokként" ismert jelölteket a júniusi európai parlamenti választásokon.
A Kalóz Párt fő célja az on-line kultúra vívmányainak díjtalan használata. Ennek részeként a párt követeli a copyright szabályozás alapvető megreformálását, a szabadalmi rendszer eltörlését, valamint az állampolgárok magánéletének és adatainak háboríthatatlanságát. A KP szerint ezek a célok megvalósíthatóak a mai Európában.
A Kalóz Párt növekvő népszerűségét jelzi, hogy támogatói és aktivistái száma messze meghaladja a Svédországban hagyományosan népszerű környezetvédő szervezetekét. A kalózjelöltek azt is remélik, hogy az EP-választásokon nagy létszámban tudnak mozgósítani olyan választókat is, akik egyébként passzívan viszonyulnak az uniós ügyekhez.
Ezt olvastad már?
Tovább szívatja a játékosait az Ubisoft
Hozzászólások a(z) "Kalóz párt indul a választásokon" című cikkhez
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
-
Vidd magaddal a netet
6 GB szupergyors mobilnternet
havi 5090 Ft-tól
-
Így még jobban megéri
54 TV csatorna + 20 Mbit/s internet + telefon
havi 3900 Ft-tól
-
Gyorsat, olcsón
Korlátlan ADSL internet
havi 2190 Ft-tól
-
Tévézz a legjobb áron
55 tévécsatorna
havi 2000 Ft-tól (az első hat hónapban)
-
Üzletelj gyorsabban
120 Mbit/s üzleti kábelnet
havi 9200 Ft-tól
Ajánlatunk a webplázából
-
- Sony Ericsson...
- 85 090 Ft
-
- Samsung i9100...
- 124 857 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
Papírvékony, mégis erős lökhárító
A Mazda a japán polipropilén társasággal közösen kifejlesztett...
-
20x-os zoom az új kis Canon fényképezőben
A japán gyártó legújabb kompakt fényképezőgépébe igen komoly...
Legfrissebb fórum témáink
- Kivégzés három twitter üzenet miatt
2012.02.10 16:24 - Leáll a fényképezőkkel, kamerákkal a Kodak
2012.02.10 13:08 - Hihetetlen, mégis igaz: Android a Nokia N9-en
2012.02.10 12:44 - Hatalmas képszenzorral támad az N8 utódja
2012.02.10 11:39 - Motorola Gleam+: mobil kagylóhéj kivitelben
2012.02.10 09:11
Ha már minket kiolvastál
-
Betonkerítést rombolt a tanuló vezető
2012-02-10 19:00:40 -
F1: Alonso nem bírt a Lotusszal
2012-02-10 18:05:16 -
Alkotmányos államcsíny Magyarországon
2012-02-10 20:36:04 -
Kiszámítható vagy rugalmas – Optimális hitelfeltételek
2012-02-10 19:41:16 -
Jó áron került piacra az Acer új netbookja
2012-02-10 10:13:57 -
Az iPhone a legértékállóbb okostelefon
2012-02-10 09:22:34



