Kipróbáltuk a mobiltévét
Tévét nézni mobiltelefonon még ritkaságszámba megy, mert a kis kijelző, a megfelelő készülékek hiánya és a kevés műsor nem sok jóval kecsegtetnek. Ez az állapot azonban hamarosan változni fog.
December 1-jén indult el az Antenna Hungária DVB-H szolgáltatása, ami gyakorlatilag digitális tévéadás mobilkészülékekre. Vegyük észre, hogy túl szép lenne az élet akkor, ha a mobiltelefonok ugyanazt a műsorszórást is képesek lennének lekezelni, mint amit a normális otthoni tévékészülékek! Sajnos a gyakorlat szerint, mivel a kis mobiltelefonoknak kicsi a kijelzője, ezért eltérő adást igényelnek. Külön rendszert kell tehát kiépíteni az otthoni tévéknek és külön a mobiltelefonoknak.

Gyakorlatban
Kezelése egyszerűbb, mint gondolnánk. Kell egy SIM-kártya a telefonban, el kell indítani a megfelelő alkalmazást, a készülék lekéri az elérhető csatornákat, és nekünk csak váltani kell közöttük. A teszt pillanatában a következő adókat sugározta az Antenna Hungária: M1, M2, HírTV, ATV, Duna TV és Autonómia.
Az adás mindegyik csatorna esetében kiváló minőségű volt, csak a betöltésükkor akadtak meg 1-1 másodpercre. Ugyanakkor az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a három budapesti adótorony közül (Széchenyi-hegyi, Száva utca, hármashatár-hegyi) mi pont a Hármashatár-hegy alatt teszteltünk. Továbbá a HírTV-t behozva állókép fogadott minket, de ez biztosan csak átmeneti hiba volt.

Van jövője
Bár jelenleg csak néhány, kevésbé nézett csatorna érhető el, és N96-ot sem látunk minden második embernél, a technológia mégis meggyőző. Az Antenna Hungária szerződésben vállalta, hogy 2013-ig kiépíti országos lefedettségű mobil-televíziós szolgáltatását, és ennek fényében már a készülékgyártóknak is érdemes lesz erre alkalmas telefonokat piacra dobniuk. Nem kezdeti fellángolásról, kísérleti adásról van tehát szó, hanem egy merőben új technológia első lépéseiről.

Ezt olvastad már?
Fotón az új és nagyobb iPhone/iPod előlapja!
Hozzászólások a(z) "Kipróbáltuk a mobiltévét" című cikkhez

Nos valoban jo lenne a Mobil TV.Vételi lehetőség.Van 3 szolgáltato ,3 db kűlönbüzö árral,minőségben.Nincs Rádiotelefon választék DMB reciverrel felszerelve.Ha egységesen 1 (egy) szolgáltato adna megfelelő ,músort,árral,mibőségben,volna igény..jelenleg Kinai mobillal Analog músort leht fogni,de annak jelerőssége,még Bp-en is SZ....R.Csak 3 db-t.Nos miről is van szo?? Az analog hagyományos vétel is vacak,Digitális marakodás,hozzá nem értés,kapkodás,ez jellemzi Magyarországot EU-ban.
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
-
Vidd magaddal a netet
6 GB szupergyors mobilnternet
havi 5090 Ft-tól
-
Így még jobban megéri
54 TV csatorna + 20 Mbit/s internet + telefon
havi 3900 Ft-tól
-
Gyorsat, olcsón
Korlátlan ADSL internet
havi 2190 Ft-tól
-
Tévézz a legjobb áron
55 tévécsatorna
havi 2000 Ft-tól (az első hat hónapban)
-
Üzletelj gyorsabban
120 Mbit/s üzleti kábelnet
havi 9200 Ft-tól
Ajánlatunk a webplázából
-
- Samsung S5260 Star...
- 27 994 Ft
-
- Sony Ericsson...
- 94 994 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
Egészen vérlázító szabadalmi kérelmet nyújtott be a Sony –...
-
Itt az első mintavideó a Google okosszemüvegéről!
Eddig csak beszéltek róla, de most itt van egy igazi videó a...
Legfrissebb fórum témáink
- 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 20:29 - PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
2012.05.25 20:14 - Vidéken is 4G-re gyorsít a T-Mobile
2012.05.25 15:56 - Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.25 14:16 - Autóvezérlés hanggal, Siri-módra
2012.05.25 11:49
Ha már minket kiolvastál
-
F1: 37 milliárdos szerződés Hamiltonnak?
2012-05-25 18:30:12 -
F1: A Mercedes is beállt a sorba?
2012-05-25 17:00:46 -
Hallgathatják Orbánt már kétmillióért is
2012-05-25 13:22:00 -
Ki lehet-e bírni 40 évet börtönben?
2012-05-25 11:55:18 -
Bírságot kapott az Angry Birds-ös átverő
2012-05-25 17:00:00 -
Felpörög a Red Bull Mobile
2012-05-25 16:00:00



