hirdetés

Glofiish DX900 - dupla dupla

Molnár Sándor István - 2009. február 24. | 09:00

Két SIM kártyás telefonból van néhány, de ezek többnyire kompromisszumokra kényszerítenek minket. A Glofiish DX900-assal az Eten-Acer bebizonyítja, hogy nem feltétlenül kell ennek így lennie.

Se nem Eten, se nem Acer? Vagy pont Eten és Acer is? A tavaly márciusi felvásárlás óta nem tudták eldönteni, milyen név is kerüljön a telefonra? Talán ez a helyzet, de nem ez a lényeg. A lényeg az, hogy a már-már fogalomnak számító Glofiish mindig is arról volt híres, hogy a vele egykorú készülékek között valami olyan extrát nyújtott, ami miatt sokan döntöttek mellette. Ez így volt már akkor is, amikor még nem tudtuk, milyen minőségre számítsunk. És most, amikor tudjuk, hogy a Glofiish semmivel nem rosszabb, mint bármelyik konkurense, kifejezetten érdemes mérlegelni, hogy új készülék vásárlásakor mellette döntsünk-e?

Megvan az oka annak, hogy nem először Best Choice díjas az Eten. A legutolsó Computex kiállításon ráadásul pont ez a modell kapta ezt a megtisztelő címet. Az ok, amiért a szakmai zsűri ezt a készüléket tartotta a legjobb választásnak, egyszerű: úgy nyújt egyszerre két SIM használatára lehetőséget, hogy közben az egyéb funkciókról sem kell lemondanunk.

Első ránézésre

Azonnal bele lehet szeretni, bár annak, aki a manapság annyira divatos, lapos készülékekre vágyik, ez a telefon kicsit bumszlinak tűnik. A hagyományos. telefonos PDA-stílus jegyeit figyelhetjük meg, az előlapon nem egyeduralkodó a képernyő, hanem kifejezetten hangsúlyt kapnak a hardvergombok. A hívásfogadásra és a hívás elutasítására szolgáló (Yes és No) gombok csak a helyzetükből ismerhetők fel, nincsenek színezve és nem ők maguk világítanak, hanem az őket körülvevő fehér keret. A rajtuk elhelyezett szimbólumok még éles szemmel is nehezen kivehetőek, a perem fehér világítása pedig sajnos nem egyenletes, amitől számomra igénytelennek hat. A gombok mellett szól, hogy az előlapból határozottan kidudorodnak, így jól kitapinthatóak. A közöttük elhelyezett navigációs panelt erősen kell passzírozni, kifejezetten keményre sikerült. Aki nem szereti a krómot, annak nem fog tetszeni, hogy ez a három gomb határozottan csillog-villog.

Képernyő(cske)

Nagyon örültem annak, hogy a képernyőt az előlap síkjával egybedolgozták, nincs a koszgyűjtő és a kezelhetőséget rontó perem. Annak kevésbé örülök, hogy megint optikailag próbálnak csalni, és amíg be nem kapcsoljuk, azt hinnénk, hogy egy 8 centiméter körüli képernyőről van szó. Amikor a háttérvilágítás kigyullad, akkor látjuk, hogy a szép nagy előlapi üvegnek mindössze egy része a kijelző, ennek mérete alig nagyobb, mint 7 centiméter. Így lehet elérni, hogy a 2,8 colos képernyő 3 colosnak látsszon. Kérdésünk: ha a hely megvan, miért is nem kerülhetett bele egy 3 vagy akár 3,5 colos? Rejtély.

A képernyőre egyéb panaszunk nem lehet, a maga 480x640 pixelével tűhegyes képet biztosít, érintésre kifejezetten érzékeny, nem puha. Hogy védőfóliát hogyan lehet majd rárakni, az is egy szép gondolat, ugyanis tényleg nincs semmi perem, sőt a fóliából ki kell majd vágni a hangszóró nyílását, az előlapi kamerát és a fényérzékelő szenzort is. Annak pedig őszinte részvétem, akinek ezt a fóliát kell majd feltennie a telefonra.

Körbeforgatva

A készülék oldalán végigfut egy 4 milliméteres fém csík, minden cubehőr ezen helyezkedik el. Örülünk az igényes, jól záródó kártyafedélnek jobb oldalon, hiszen nem kell szétszereljük a készüléket, ha ki akarjuk venni a microSDHC-t. Örülünk a szabványos miniUSB csatlakozónak, amelyen keresztül megy a töltés is, hiszen nem kell valami eszement speciális csatlakozóval vesződni. Nem örülünk viszont annak, hogy ez a miniUSB igencsak lötyögős. A nálunk járt, vadiúj készülékből is ki-kicsúszott a gyárilag hozzákapott madzag, mi lesz egy fél év múlva?

Nem örülünk a 2,5 milliméteres jackdugónak, hiszen megint csak átalakítóval tudjuk rádugni a saját fülesünket. Örülünk a méretes resetgombnak, amit a készülék saját ceruzájával is be lehet nyomni, nem kell valami egyéb hegyes tárgyat keresni, amikor - Windows Mobile lévén - néha resetelni kell a telefont. És végül kifejezetten örülünk annak, hogy a ceruza jobb oldalra került, hiszen vannak olyan eszetlen gyártók, akik balra teszik, megkeserítve ezzel az életünket.

Bekapcs

A nem rövid külső ismerkedés után kapcsoljuk be végre! Az első tapasztalat nem rózsás, fél évig töltődik a rendszer. Jól megbámulhatjuk a szép zöld WinMo nyitóképernyőt, amin elálldogáll vagy 5 percig. Ez után viszonylag hamar betöltődik a kezelőfelület, az Spb Mobile Shell 2.1.0 Build 83614 fogad minket, amely szériatartozék. Ez igencsak megkönnyíti a telefon kezelését, kifejezetten imádható, ceruza nélkül is jól használható felületet ad.

A két SIM kezelése

Valószínűleg mindannyian arra vagyunk leginkább kíváncsiak, hogyan kezeli a telefon a két SIM-et. Régóta nagy szívfájdalma sokunknak, hogy több telefont kell magunkkal cipelni, ha van céges és magán telefonszámunk. Vagy irányítgathatjuk át az egyiket a másikra, amely többnyire kemény pénzekbe kerül. Ezért látunk régóta gyengébb és ügyesebb próbálkozásokat a két SIM-es kezelésre, de ezek nagy része mindig megalkuvásra kényszerített minket.

Vagy a telefon maga volt olyan buta, hogy telefonáláson kívül szinte semmire nem lehetett használni, vagy az akkumulátor volt olyan gyenge, hogy egy napot sem bírt ki. Arról már ne is beszéljünk, amikor a két SIM között csak a telefon ki-be kapcsolásával tudtunk váltani, vagy jobb esetben mindkét SIM tudott fogadni hívásokat, de csak az egyikről tudtunk kezdeményezni.

Meg kell nyugtassuk olvasóinkat, a DX900-as majdnem teljesen problémamentes. Az egyetlen hiányosság, amit elviselni kénytelenek vagyunk, hogy az elsődleges SIM 3G-s és HSDPA-s, míg a második csak EDGE-et tud. Na bumm! Szerencsére bármelyik SIM könnyedén kikapcsolható a kommunikációs menedzser felületen, így ha aznapra befejeztük a munkát, kikapcsolhatjuk a céges telefonszámunkat és nem zavarnak az ügyfelek szabadidőnkben. A hívások indítása is egyszerű, hiszen a hívni kívánt szám kiválasztása után csak megérintjük a Talk 1 vagy a Talk 2 gombot, és máris indul a hívás.

SMS küldésekor is megkérdez minket, hogy melyik SIM-ről akarjuk elküldeni az üzenetet. Kényelmes, hogy alapban a SIM1 be van jelölve, így ha főként arról sms-ezünk, nem kell minden alkalommal nekünk jelölgetni. Kényelmetlen viszont, hogy valamilyen érthetetlen ötlet nyomán az összes telefonnál tökéletesen használható yes-yeses visszahívás itt nem működik. Ha valaki hívott, de idő előtt letette, akkor más telefonokon a hívásindító gomb kétszeri megnyomásával azonnal visszahívhatjuk. A DX900-nál sajnos elkövették azt a hibát, hogy a yes-yes megnyomásakor a SIM2 indít hívást, és ez sajnos nem is állítható át sehol. Ha tehát valakit vissza akarunk hívni, akkor először yest, majd a képernyőn a Talk 1-est kell nyomjuk. Ez elsőre rém idegesítő, de megszokható.

Az akkumulátoridővel nem vagyunk megelégedve, aktív használat mellett ez a készülék egy napot éppen csak kibír. Az 1530 mAh-s akkumulátor kicsit kevés a két SIM táplálásához, de kivehető, így ha nagy a gáz, pótakkumulátorral biztonságban érezhetjük magunkat.

Alapból jár

A telepített programok között keresgélve láthatjuk, hogy az Eten nem bízta a véletlenre, és a Windows Mobile hiányosságait saját programokkal próbálja orvosolni. A telepített programok egy képernyőn el sem férnek. Összeszámolva 24 olyan kiegészítést találunk, amelyek az Eten és az Spb munkáját dicsérik, és amelyeknek köszönhetően valóban jól használható készüléket kapunk.

A feltelepített és a háttérben folyamatosan futó programoknak viszont van egy nagy hátránya: nagyjából 27 MiB programmemória marad, amelyből gazdálkodhatunk. Nos, ez legjobb indulattal is kevés, karcsú, semmi. A telepített programok listájából még egy dolog azonnal világossá válik: Ez a készülék igenis Eten, hiszen az Acer nevével egyszer találkozunk, míg az Eten hússzor szerepel ezen a listán.

Kezelhetőség

A telepített kiegészítőknek - és ezek között legfőképpen az Spb Mobile Shellnek - köszönhetően a ceruzát a mindennapi használat során szinte elő sem kell venni. A telefon ujjal is jól kezelhető, a funkciók nagy része kényelmesen elérhető, körmözni alig kell. Ha mégis a ceruzához kell nyúljunk, jól jön az erős, ép köröm, hiszen a ceruza kifejezetten szorosan illeszkedik a házban. Ha gyönge a körmünk, szedjünk vitaminokat!

GPS extrák

Szerencsére ebben a készülékben is van Location SMS, amely minden egyéb szoftver telepítése nélkül képes elküldeni a koordinátánkat. A fogadó fél néhány méteres pontossággal megtudja, hol is vagyunk, és jöhet a gyors segítség. Továbbra is fenntartom azt a véleményemet, hogy ez minden GPS-es telefonon KÖTELEZŐ kellene, hogy legyen!

Arról ne is beszéljünk, hogy a 112-es segélyhívó akár fogadhatna SMS-t is... A GPS egyébként erős, hamar jelet fog és biztosan megtartja.

Multimédia

A videolejátszási képességeket a szokásos Teszt.avi-val próbáltuk ki. Sajnos a benchmark azt mutatja, hogy ez a készülék nem alkalmas a nagy bitrátájú filmek problémamentes lejátszására. Ez abban mutatkozik meg, hogy a film hangja és a képe nincsenek szinkronban egymással, a kép akad. Kár, mert a képernyő maga gyönyörű képet ad. A számokról beszéljen Bencs Márk:

Egyéb ügyes dolgok

A készülékre annyi kiegészítő ügyesség van gyárilag telepítve, hogy három teszt sem lenne elég bemutatni mindet, így csak felsorolás jelleggel: BizCard névjegykártya-olvasó, Scenarios profilkezelő, Speed Dial gyorshíváskezelő, Application Recovery a véletlenül törölt alkalmazások visszaállításához, Backup Utiliy a komplett rendszermentéshez és visszaállításhoz, Deafult Settings a hardreset megkönnyítéséhez, Memory Optimization a memória pucolgatásához, Voice Commander a hangvezérlés beállításához és használatához, Streaming Player az internetes fájllejátszáshoz.

Kinek és minek

Azoknak ajánljuk ezt a telefont, akiknek mindenképpen szükséges a két SIM kezelése, de nem akarnak lemondani emiatt a Windows Mobile által nyújtott lehetőségekről.

A készüléket a Speedshop biztosította számunkra

- cikk vége -

Forrás:
Technet

Hozzászólások a(z) "Glofiish DX900 - dupla dupla" című cikkhez

Szólj hozzá te is:
  1. meszes
    2009 / 03 / 10 (13:30)válasz erre

    Sziasztok, bocsi, hogy részben üzletivel nyomulok, de segítség is kellene: - Spb Shell gyorshívó listáról elszállt a kontaktok 60%-a, nem üres teljesen, csak nincs benne semmi :o - eladnám dx900 -mat, illetve cserélném -természetesen ráfizetéssel HTC HD-re Köszi:MZ
    Időközben az elszállás orvosolva HR-rel Tudja vki hogyan lehet a SpeedSh által felajánlott TomTom-hoz hozzájutni? (A SpeedSh a saját maguk által létrehozott fórumot sem méltatják fugyelemre/válaszra)

  2. meszes
    2009 / 03 / 06 (12:21)válasz erre

    Sziasztok, bocsi, hogy részben üzletivel nyomulok, de segítség is kellene: - Spb Shell gyorshívó listáról elszállt a kontaktok 60%-a, nem üres teljesen, csak nincs benne semmi :o - eladnám dx900 -mat, illetve cserélném -természetesen ráfizetéssel HTC HD-re Köszi:MZ

  3. jófiú
    2009 / 03 / 06 (12:09)válasz erre

    Nem ennyire egyszerű. Pl Samsung D880-ra azt írták, hogy (ha jól emlékszem) egy Motorola BT headsettel teljesen jól együttműködött, de egy faék bonyolultságú, kijelző és telefonkönyv nélküli Nokia BT autós kihangosítóval (valamelyik CARK...) már jelentkeztek a problémák. Nekem egy Parrot CK3100 autós kihangosítóm van, és a Parrot támogatás fórumán a "D880 - bármely Parrot autós kihangosító" relációban csak panaszokat lehet olvasni, kezdve a bepárosítástól a telefonkönyv szinkronizációtól át egészen a beszélgetésig. Mivel a D880 Parrottal és Nokiával is vacakol, gondolom a telefonban van a hiba. De egy kínai gagyi 2SIMesre is azt írták, hogy autós kihangosítóval nem műkszik jól, ez talán nem annyira meglepő. Nem értek hozzá, de gondolom szoftveres a hiba és az autós profilhoz kötődik, hiszen egy headsettel minden OK. Arra várok, hogy jöjjenek végre kiforrott két SIM-es kütyük, de talán egy WinMo-s készülék más téma, és nem jelentkezik ez az objektíven kissé jelentéktelen, ám számomra fontos probléma. Talán még a rühes ipaq 316-tól is megszabadulnék, ha lenne egy jól szuperáló 2SIMes PDA telefon Na, ezért érdekel, hogy egy autós kihangosítóval hogy megy a DX900, hátha valakinek van tapasztalata
    Úgyhogy, ha tudsz infoval segíteni, akkor előre is köszönöm!

  4. jófiú
    2009 / 03 / 06 (12:07)válasz erre

    Meg fogom nézni. BT headsettel már használtam, A2DP-vel, stb., nem volt gond. Lényegében arra kérdezel, hogy mindkét SIMJ kártya hangja megy e a BT-vel?

  5. wyx
    2009 / 03 / 06 (10:37)válasz erre

    Hello! Van esetleg tapasztalatod arról, hogy autós bluetooth kihangosítóval hogyan működik együtt? Az eddigi 2SIM-es buta telefonoknál (Samsung és a kínai csodák) elsősorban külföldi fórumokon arról panaszkodtak, hogy a telefon a kapcsolatot eldobta, lefagyott, ha esetleg mégis működött nem egyszerűen rossz, hanem értékelhetetlen hangminőséget produkált a második simmel. Köszi!
    Meg fogom nézni. BT headsettel már használtam, A2DP-vel, stb., nem volt gond. Lényegében arra kérdezel, hogy mindkét SIMJ kártya hangja megy e a BT-vel?

  6. blackfire
    2009 / 03 / 05 (21:07)válasz erre

    A telefon elkelt, többen ne hívjanak miatta :)

  7. jófiú
    2009 / 03 / 04 (13:43)válasz erre

    Hello! Van esetleg tapasztalatod arról, hogy autós bluetooth kihangosítóval hogyan működik együtt? Az eddigi 2SIM-es buta telefonoknál (Samsung és a kínai csodák) elsősorban külföldi fórumokon arról panaszkodtak, hogy a telefon a kapcsolatot eldobta, lefagyott, ha esetleg mégis működött nem egyszerűen rossz, hanem értékelhetetlen hangminőséget produkált a második simmel. Köszi!

    :D Vártam Tőled ezt a megjelenést...:lol: Nos, a helyzet a következő. A DX900 (most már Acer néven) valóban két SIM-et kezel, méghozzá hiba nélkül. Más témákban vanak gyerekbetegségek, pl. teljesen igaz az, hogy a memória átlag használatnál 30 Mb körül mozog. Ez sajna kevéske 2009-ben, és biza sok helyen kellene a több. Azonban azt hozzá kell tennem. A szabad memóriát a rezidens, háttérben futó progik ezik (a WInMO kívül), és minél több ilyen progi van, annál inkább fogy. Ez evidens. Azonban a CPU terhelés is nő, minél több progi fut, és ismerve a WinMO lelki világát, ez a nagyobb baj. nekem futott a teszt DX900-on Skype, Outlook, AudioRecorder, soksokminden a háttérben, és nem a memória inkább a proci volt a szűk kersztmetszet. Sokat evett és állandóan 30-40-50% terhelésen ment, emiatt belassult a gép. Ez nem Eten sajátosság kedves Taky, hanem minden PDA betegsége, a Diamondodé is ugyanúgy. Belassul és vége. Ha pedig kevés progit futtatsz, akkor az Eten is elcammog a 30 Mb-jával. Egyébként ha van kérdés a DX900-al, jelezzetek.

  8. MaCS_70
    2009 / 03 / 03 (11:31)válasz erre

    Halihó! Pusztán azért, mert sokan vannak, akiket nem érdekelnek a csilivili programok, tehát elég nekik a 128 / 256 MB, viszont nagyon örülnek, he nem kell két telefonnal vesződniük. Egyébként én is majdnem ebbe a körbe tartoznék, de inkább várok egy hasonló szolgáltatásokat nyújtó, de korszerűbb gépre. Üdv: MaCS

    Miért is?

  9. blackfire
    2009 / 03 / 03 (09:59)válasz erre

    Árat levittem: 115-re Más készülék beszámítása nem érdekel, ezt már kérdezték tőlem.

  10. wyx
    2009 / 03 / 03 (09:13)válasz erre

    Halihó! Szerintem annyit jelent, hogy nagy igényvan duálSIM-es készülékekre, még ha azok műszakilag egy kissé elavultak is.
    Miért is?

  11. wyx
    2009 / 03 / 03 (09:11)válasz erre

    Ezért az árért, kapok 2db HTC Diamondot, oszt ott van a DUAL SIM megoldás. :D Sajnos ez teljesen Eten. Nekem volt M500, M600, G500, X500. Azt hiszem nem lesz több... Wyx valamikor azt írta, hogy az Eten utol fogja érni, majd lehagyni a HTC-t. Hát akkor erősen bele kell húznia... :P
    :D Vártam Tőled ezt a megjelenést...:lol: Nos, a helyzet a következő. A DX900 (most már Acer néven) valóban két SIM-et kezel, méghozzá hiba nélkül. Más témákban vanak gyerekbetegségek, pl. teljesen igaz az, hogy a memória átlag használatnál 30 Mb körül mozog. Ez sajna kevéske 2009-ben, és biza sok helyen kellene a több. Azonban azt hozzá kell tennem. A szabad memóriát a rezidens, háttérben futó progik ezik (a WInMO kívül), és minél több ilyen progi van, annál inkább fogy. Ez evidens. Azonban a CPU terhelés is nő, minél több progi fut, és ismerve a WinMO lelki világát, ez a nagyobb baj. nekem futott a teszt DX900-on Skype, Outlook, AudioRecorder, soksokminden a háttérben, és nem a memória inkább a proci volt a szűk kersztmetszet. Sokat evett és állandóan 30-40-50% terhelésen ment, emiatt belassult a gép. Ez nem Eten sajátosság kedves Taky, hanem minden PDA betegsége, a Diamondodé is ugyanúgy. Belassul és vége. Ha pedig kevés progit futtatsz, akkor az Eten is elcammog a 30 Mb-jával. Egyébként ha van kérdés a DX900-al, jelezzetek.

  12. blackfire
    2009 / 03 / 02 (09:44)válasz erre

    1 hetes DX900-as eladó. Iphone után sajnos nem jön be a winmo :( Dobozos, speedshoppos garis... ár: 125.000 blackfire kukac freestart.hu

  13. NemNormális
    2009 / 02 / 26 (15:58)válasz erre

    Hali, Autofocus van benne, macrot nem találtam de nem is néztem nagyon :) Ami a "gagyiságát" illeti szerintem nem az. de ez mindenkinek a saját dolga hogy eldöntse mire szeretné használni és arra a célra megfelel-e egy DX900. Nekem megfelel. Ha pedig nem most akartok ilyet venni hanem vártok pár hónapot az ára is barátibb lesz illetve lehet hogy versenytársak is akadnak addigra (2SIM winmo GPS stb)

  14. MaCS_70
    2009 / 02 / 26 (10:59)válasz erre

    Halihó! Szerintem annyit jelent, hogy nagy igényvan duálSIM-es készülékekre, még ha azok műszakilag egy kissé elavultak is. Én hosszú évek óta epedek azután, hogy egy készülékben legyen minden, így két telefon is, de ez az Eten komoly csalódás számomra. Azt mutatja, hogy a marketingesek pontosan tudják, hogy a dupla SIM elég erős mézesmadzag ahhoz, hogy az olcsóbb műszaki tartalmat is el tudják adni -- drágán. Üdv: MaCS

    Egy kis adalék: A gyorsboltba érkezett egy nagyobb szállítmány. AZONNAL mind elfogyott. Ezért nincs kinn a webáruházban.. Hogy ez jelent-e valamit? Nemtom... Sanci

  15. Kutyafile
    2009 / 02 / 26 (10:11)válasz erre

    hali, fotókat jókat csinál 3,2MP de mintaképek vannak itt is és a 220volt.hu-n is segédfény szintén játszik de eddig azt nem használtam hívásfogadás IGO8-al megizzasztotta de működött. kb mint a MIO A701-en nem a proci a gond hanem a memória ebben az esetben. ami a 2,8-as kijelzőt illeti én pont ilyet kerestem mivel főként telefonálásra használom illetve a PDA funkcióit. GPS csak ritkán de jó ha van :) Árban tényleg lehetne olcsóbb de mivel kuriózum nyílván ezt szeretnék kiaknázni tömören ennyi, ha kérdés van még jelezzetek és igyexem válaszolni
    Autófokusz és makro mód van e a kamerában? Kicsi "keretet" tesz az exponálás előtt, hogy hova fókuszál?. Az Xperia X1el szemeztem eddig, de ez a 2 SIM elég ütős érv. Köszi

  16. NemNormális
    2009 / 02 / 25 (20:30)válasz erre

    hali, fotókat jókat csinál 3,2MP de mintaképek vannak itt is és a 220volt.hu-n is segédfény szintén játszik de eddig azt nem használtam hívásfogadás IGO8-al megizzasztotta de működött. kb mint a MIO A701-en nem a proci a gond hanem a memória ebben az esetben. ami a 2,8-as kijelzőt illeti én pont ilyet kerestem mivel főként telefonálásra használom illetve a PDA funkcióit. GPS csak ritkán de jó ha van :) Árban tényleg lehetne olcsóbb de mivel kuriózum nyílván ezt szeretnék kiaknázni tömören ennyi, ha kérdés van még jelezzetek és igyexem válaszolni

  17. MaCS_70
    2009 / 02 / 25 (15:16)válasz erre

    Halihó! Ezt nem értem. Esetleg ha megpróbálnád mondatokba foglalni a mondandódat, segítene. Sejteni azért lehet, hogy olcsó kínai cuccok már léteznek dupla SIM-mel és hogy szerinted valamiért luxus a 3G. Üdv: MaCS

  18. aljuzer
    2009 / 02 / 25 (12:51)válasz erre

    Nos annyit:Kinai kaszlival sajna 3G meg ilyen nyalánkság,HSUPA,HSCSD egyeébb nincs.De kettő SIM-t kezel jo minőségben,kis minőségű opt,de van Analog TV-FM rádio,na igen Telfonálni lehet vele,mást nem,Luxus nincs benne.

  19. blackfire
    2009 / 02 / 24 (23:01)válasz erre

    Köszi az infókat! És várom a hívásfogadásról a tapsztalatot. (Ezt csak azért kérdezem mert régen volt egy Artemisem, és azon lassan váltott bejövő hívásnál. Igaz abban lassabb volt a proci mint ebben)

    Sziasztok, Nekem ilyenem van már kb 1 hónapja, előtte Mio A701-el nyomtam és kicsit féltem 1 eten-től, de nem kellett csalódnom. Nyílván nem HTC touch HD de a 2 SIM kezelése tökéletes. amit a tesztben írtak YES-YES visszahívás igenis működik és a SIM1 van használva alapból. Részletesebb teszt van a 220volt.hu oldalon Az IGO8 megy rajta rendesen én csak a memory optimizert meg a gyári backup progit szedtem le és így ok, viszont felraktam az spb time és backupot Hívásfogadás IGO8 közben még nem volt de kipróbálom és megírom milyen :)

  20. MaCS_70
    2009 / 02 / 24 (22:05)válasz erre

    Halihó! Milyen fotókat készít? Segédfény van benne? Egy ilyen készüléknek a mai piacon szerintem egyébként igenis vagya HD-val kellene konkurrálnia vagy sokkal olcsóbbnak lennie, és akkor a Diamond a vetélytárs -- amit mondjuk a 2,8-as egérmozi alátámaszt. Köszi: MaCS

    Sziasztok, Nekem ilyenem van már kb 1 hónapja, előtte Mio A701-el nyomtam és kicsit féltem 1 eten-től, de nem kellett csalódnom. Nyílván nem HTC touch HD de a 2 SIM kezelése tökéletes. amit a tesztben írtak YES-YES visszahívás igenis működik és a SIM1 van használva alapból. Részletesebb teszt van a 220volt.hu oldalon Az IGO8 megy rajta rendesen én csak a memory optimizert meg a gyári backup progit szedtem le és így ok, viszont felraktam az spb time és backupot Hívásfogadás IGO8 közben még nem volt de kipróbálom és megírom milyen :)

  21. NemNormális
    2009 / 02 / 24 (21:21)válasz erre

  22. blackfire
    2009 / 02 / 24 (10:47)válasz erre

    Ilyen készüléket szeretnék venni. Ha valakinek már van, akkor meg tudná írni milyen progikat lehet letörölni, hogy elég legyen a memória egy igo8 zökkenőmentes futtatásához és aközbeni hívásfogadáshoz? A mobileshell maradjon a gépen, mert iphone után halálos lenne a ceruzával böködés.

  23. Chrys_00
    2009 / 02 / 24 (10:44)válasz erre

    Mi is az Acer másik új PDA-ja a HW-bill-lel? Valami 900... abba kellene a 2 SIM, már venném is :) A DX900 még mindig alternatíva, csak a képernyő kicsi. Navigációra is kellene.

Még több hozzászólás

hirdetés

Legfrissebb hírek a címlapról

hirdetés
hirdetés
GPSPark.hu hotdog startrandi gsmline Konzolok szervize