HTC Touch Cruise 2 - nagy lábon él
Alig két hete mutatták be hazánkban a Touch Cruise megújult verzióját. Mi változott és mi nem a megújult készüléken? Most kiderül.
Bevallom őszintén, nekem az előző Touch Cruise nem igazán tetszett. Valahogy elütött a HTC akkori tagjaitól, nevéhez illően tényleg kicsit cirkálós kinézete volt. Ezzel szemben most itt az új, ami már kívülről is egész más hatást kelt. Megjegyzem, hogy elvileg a készülék neve nem változott, de láttam már Touch Cruise 09 és Touch Cruise 2009 néven is, én inkább maradok a Touch Cruise 2-nél.
Bedobozolták
Ám még mielőtt nagy örömmel kézbe vennénk, ki is kell csomagolni. Aki kitalálta ezt a dobozt, annak két hétig, napi 12 órában csak ilyet kellene ki-, majd becsomagolni. Egy papírkockába két egyforma méretű doboz van bepréselve. Aztán ha már ki tudtuk bontani, gyorsan jobb kedvre derülünk. Nem csupán magát a készüléket kapjuk meg, hozzá a szokásos töltő, adatkábel, sztereó headset, CD és leírások csomaggal. A második doboz egy komplett autós készletet rejt, tartóval és szivargyújtó töltővel. A tartó ráadásul „félaktív", de erről lesz még szó.

Akárhogy is nézem, ez az új Touch Cruise bizony tetszik. Ennek két fő oka van. Az egyik, hogy szépen lekerekítették, így szerintem elegánsabb, jobban kézbe simuló. A másik, hogy alaposan faragtak a méretéből és a súlyából. Hosszban és széltében fél centinél is többet csiszoltak le róla, és megszabadult némi súlyfeleslegtől, így most csak 103 grammot nyom.

További izgalmaktól nem kell tartanunk. Felül, a hangszóró egyik oldalára a jelzőfényt, míg a másikra a fényszenzor biggyeszteték, mindkettő teszi a dolgát. A hátlap semmi extra, a kamera süllyesztve van, és ide került a kihangosító. A tetején egy bekapcsolót, a bal oldalán pedig egy hangerőszabályzót találunk. Számomra elég furcsa a ceruza jobb felső sarokba helyezése. Mivel jobbkezes vagyok, valahogy nem esett kézre és a kis bökdöső lehetne hosszabb is. Csak említés szintjén mondanám, hogy a minőség igazi „cirkálós", szépen egyben van.

Az eltelt idő alatt átalakult a TouchFLO kezelőfelület is. A Cruise 2 ugyanazt használja, mint amit a Viván (nem a zenei csatornán) láthattunk először. A TouchFLO nekem már az elején bejött, mert a borzalmas Windows Mobile felületet szebbé, és ami még fontosabb, használhatóbbá tette. A korábbi kissé komor fekete szín helyett most a sötétkék az alapértelmezés.

Magáról a rendszerről tényleg nem érdemes sokat írni, hiszen egyelőre alapvető változtatások nem történtek. Ami viszont valóban új és egyelőre csak erre a típusra jellemző, az a Footprint. Ennek lényege, hogy amerre csak járunk a nagyvilágban, készíthetünk geotaggelt képeket. Ezeket kategóriákba sorolva tárolhatjuk és egyéb információkat, köztük akár hangfelvételt is menthetünk hozzájuk. Amikor úgy döntünk, hogy visszatérnénk egy korábbi helyszínre, akkor elegendő kikeresni a fotót.
Ekkor két lehetőségünk van. Megnézhetjük a Google Maps-on vagy egyből el is navigál minket a TomTom. Magából a Footprint programból is van lehetőség fényképezni, de ugyanezt megtehetjük, ha a kameránál a GPS-fotó üzemmódot választjuk. Apropó, az autofókuszt kivették, tehát lőttek a virágszirmos képeknek.

Autóban más
A Footprint mellett egy másik ügyes kis újítással találkozunk, ha használatba vesszük az autós tartót. Magában a tartó elrejtettek két apró mágnest, amitől ha belepattintjuk a készüléket, átváltozik a főképernyő. Ez az egyébként kikapcsolható funkció arra szolgálna, hogy vezetés közben könnyebben hozzáférjünk néhány opcióhoz. Hat nagy gombot látunk, amelyek csak a navigációhoz tartoznak.

A Touch Cruise 2 összességében korrekt kis készülék, engem leginkább a Touch 3G-re emlékeztetett. Egyforma méretük, majdnem azonos szolgáltatáskínálatuk érdekes házi versenyt eredményezhet. Ez is hozza a szokásos HTC formulát, bár a kijelző és a kamera nem erőssége. Árban némileg drágább, mint a Touch 3G, ugyanakkor a Footprint funkció mellett ehhez kapunk autós készletet is.
Ezt olvastad már?
Sony Ericsson Live with Walkman teszt: érezd a ritmust!
Hozzászólások a(z) "HTC Touch Cruise 2 - nagy lábon él" című cikkhez

valaki tud segiteni vagy ez a forum kuka:D:D:D

Sziasztok valaki remélem tud segiteni nekem kaptam egy olasz Iolite pdat,és sehogy nem tudom angolositani letöltöttem a hspl-t összekötöm a gépet a pdaval inditom de nem kúszik fel rá error-al elszál.... valakinek van 5lete???????
A szélességről és hosszúságról írtam a cikkben (mármint, hogy mennyivel lett kisebb és keskenyebb), a vastagság csupán 1 mm-t csökkent és a régi Cruise is csak 15,5 mm volt, ami nem vészes. Egyébként ha már be volna lőve a Gépadatbázis, akkor lenne adatlap, meg ilyesmik, ahol szépen megtalálhatók a szokásos műszaki dolgok, ugyanakkor nem akartam a cikket teletömni ilyennel.oké köszi, csak azért kérdeztem mert épp a minap volt nálam egy cruise, és a mai gépekhez képest nem volt vékony... :)
(Azért a régi TC is szép volt...)
A szélességről és hosszúságról írtam a cikkben (mármint, hogy mennyivel lett kisebb és keskenyebb), a vastagság csupán 1 mm-t csökkent és a régi Cruise is csak 15,5 mm volt, ami nem vészes. Egyébként ha már be volna lőve a Gépadatbázis, akkor lenne adatlap, meg ilyesmik, ahol szépen megtalálhatók a szokásos műszaki dolgok, ugyanakkor nem akartam a cikket teletömni ilyennel.
hát igen, az ütős lenne.... :) meg álmodni is szép.... :D :E
a méretekről nem írtál csak hozzávetőlegesen... a vastagsága nem változott?
Pl. HTC Touch HD Pro-t. Nekem a Touch Pro túl kicsi.
hát, szerintem már az is baromság, hogy továbbviszik a touch cruise vonalat, maximum annyi rációt látok benne, hogy a navigáció meg helyfüggő funkciók kiemelt szerepet kapnak benne (ami az előzőn mondjuk annyiban merült ki, hogy az egyik hardvergomb a tomtomra mutatott, amit persze minden normális ember egyből átkonfigurált :D). kaiser upgrade-nek ott van a touch pro, nem tudom, azon kívül mit lehetne csinálni vele.
okézsoké:D
Még meg kell szokni a képgalériát, hogy van... :)
Kaiserből nem lesz egy felturbózott változat? vagy annyi billenős kütyüjük van,h nem férne már be a termékpalettára? :(

Megcsináltam a képgalériát, frissítsd az oldalt és a képekre kattintva ott lesz az autós tartó is. :)

Tetszik, hogy a HTC végre extrákat is ad a készülékhez. Mondjuk az 1 GB-os kari kicsit karcsú, de a tartó jó dolog. Esetleg ezekről is beférhetett volna néhány kép...
hirdetésEzt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
-
Vidd magaddal a netet
6 GB szupergyors mobilnternet
havi 5090 Ft-tól
-
Így még jobban megéri
54 TV csatorna + 20 Mbit/s internet + telefon
havi 3900 Ft-tól
-
Gyorsat, olcsón
Korlátlan ADSL internet
havi 2190 Ft-tól
-
Tévézz a legjobb áron
55 tévécsatorna
havi 2000 Ft-tól (az első hat hónapban)
-
Üzletelj gyorsabban
120 Mbit/s üzleti kábelnet
havi 9200 Ft-tól
Ajánlatunk a webplázából
-
- Sony Ericsson...
- 94 994 Ft
-
- HTC Sensation...
- 130 994 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
Android 4.0 jön a Samsung Galaxy Ace 2-re
Hamarosan a Samsung középkategóriás Galaxy mobilja is belenyalhat...
-
A hackerek is pihennek hétvégén
Egy kimutatás szerint nem csak az áldozatok, hanem a támadók sem...
hirdetésLegfrissebb fórum témáink
- A hackerek is pihennek hétvégén
2012.05.26 11:41 - Érkezőben az újabb PureView mobilok
2012.05.25 22:08 - Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.25 22:06 - 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 20:29 - PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
2012.05.25 20:14
Ha már minket kiolvastál
-
F1: Maldonado tört-zúzott
2012-05-26 12:25:21 -
Négykerekes szóvicc
2012-05-26 12:00:33 -
Meglegénykérték Lázár Jánost
2012-05-25 20:14:12 -
Hallgathatják Orbánt már kétmillióért is
2012-05-25 13:22:00 -
Majd’ ötszáz telefonos csalót fogtak
2012-05-26 08:00:00 -
Bírságot kapott az Angry Birds-ös átverő
2012-05-25 17:00:00
hirdetés



