hirdetés

Lánclevél - az emberi hülyeség vírusa

Radics Boglárka - 2009. február 5. | 19:00

Az interneten terjedő vírusok és egyéb kártékony programok az emberi gonoszság és kapzsiság szülöttei. A hoaxok, azaz lánclevél formájában terjedő átverések, álhírek azonban az emberi hülyeség termékei.

Lánclevél - az emberi hülyeség vírusa

Őshoax


A hoax, azaz lánclevél formájában terjedő álhír nem újkeletű találmány. A legkorábbi ismert hoax, egy levél, melynek eredetijét a cím szerint maga Jézus Krisztus írta; ez a hatodik századból származik, és évszázadokon át, több nyelvre lefordítva keringett a világban. A lánclevelek tömeges elterjedése azonban az 1800-as évek végére tehető.

A legelső ismert lánclevél

A legelső ismert lánclevél


A modern és a korabeli hoaxok közös jellemzője, hogy nem anyagi haszonszerzés céljából bocsájtotta útra megírójuk. Először valószínűleg afféle unaloműző tevékenység lehetett.

Egy hölgy így ír erről az egyik fórumban:

„Annak idején, amikor még gyerekkorunkban nem volt internet, akkor fénykorát élte a postai lánclevél: indigóval másolva, kézzel írtuk meg a továbbküldött leveleket, s a lista elején lévőnek ki-ki a saját városáról/falujáról egy képeslapot kellett küldeni. A másolt levélben a névsor elejéről ő lemaradt, mindenki egyet lépett előre a sorrendben, míg a saját adatokat a sor végére kellett írni. Izgalmas játék volt, számoltuk a napokat és heteket, s lestük a postást, mikor hozza már a képeslapokat...Ennek az elektronikus változata él ma az interneten, természetesen egész más céllal."

A hoax tehát afféle közösségi tevékenységként indult. A kezdeti vallásos témák után hamar megjelentek a nem továbbküldőket balszerencsével riogató, és jótékonykodó levelek.(Ebből a kategóriából került ki az a hoax, mely a Guiness Rekordok Könyvébe is bekerült: 1989-ben indult, és egy beteg kisgyerek címére, jobbulást kívánó képeslapok küldésére szólított fel. 1990 végére a megadott címre 33 millió (!) képeslapot küldtek.) Az 1900-as évek elején már a pénzküldésre felszólító, piramisjáték jellegű levelek is megjelentek.

Mérgespók, ami nem pók

Mérgespók, ami nem pók


Új médium

Az internet elterjedésével a lánclevél is újjászületett. A gyors, fillérekbe kerülő, számtalan címzetthez eljuttatható e-mail új alapokra helyezte a hoaxot. A jóindulatú szerencsehozó, áldást kérő, vagy vicces lánclevelek helyett megjelentek az emberi és természeti katasztrófákról, betegségekről, haldokló, sérült gyerekekről, horrorisztikus esetekről, összeesküvés-elméletekről, vírusokról, stb. szóló levelek. A lánclevelek küldőinek fantáziája kimeríthetetlen, az emberek hiszékenysége pedig elképesztő.

A hoax rendszertanilag a spam egyik változata. A spam, azaz a kéretlen, tömegesen küldött e-mail azonban legtöbbször valamilyen kedvezményes árut, szolgáltatást kínál, rosszabb esetben kártékony programot rejt, vagy annak letöltésére próbál rávenni. A hoaxoknak legtöbbször nincs ilyen hátsó szándékuk, nem terjesztenek vírust, trójait, férget, és jó esetben nem adathalász céllal küldik őket. (Bár már ez alól is van kivétel.) Hogy akkor mégis miért? Erre a kérdésre talán csak az tudja a választ, aki útjára indít egy hoaxot.

Ez is csak egy hoax volt?

Ez is csak egy hoax volt?


A hülye, az csak eszköz

A magyar Wikipédia alapítója, Gervai Péter keresztes háborút folytat a neten terjedő hülyeség ellen. Puritán honlapján gyakran keményen fogalmazva próbálja felnyitni az internetezők szemét:

„Biztos hallottál már számítógépes vírusokról. Ezek olyan programocskák, melyek az emberek tudta nélkül magukat sokszorosítva terjednek el és okoznak kellemetlenségeket.

Nos, az email nem program, és így nem terjed magától. Ahhoz hogy terjedjen, kell találni valamit, ami az ilyen szemetet sokszorosítja. Nyilván a leveleket csak az emberek olvassák, tehát az egyetlen lehetőség az embereket felhasználni e szemét sokszorosítására.

Azonban egy értelmes embert (Homo Sapiens Sapiens) nyilván nem lehet arra rávenni, hogy egy tökéletesen értéktelen, információt nem tartalmazó levelet több tíz-száz-ezer példányban sokszorosítson... Ezért ezek a levelek a hülyéket (Homo Debilis) használják sokszorosító közegként.

A hülyék egyszerű emberszabású lények. Fő jellemzőjük, hogy nem gondolkodnak. Ha kapnak egy levelet, amiben megtalálható az a szöveg, hogy "ha továbbküldöd 13 ismerősödnek 3 napon belül akkor téged nagy szerencse fog érni"; akkor - dacára annak, amit elvárnánk, hogy tudniillik elkezdjen azon gondolkodni, hogy a levelet vajon ki írta, milyen célból, és mennyire hiteles az ami le van írva; nyilván boldog, bárgyú mosollyal fogja a megadott számban továbbküldeni fűnek-fának, és réveteg pillantásokkal fogja lesni a beígért öröme."

Gyenge próbálkozás

Gyenge próbálkozás


Döbbenet! Sokk! Borzalom!

Milyen tehát egy mai modern hoax? Egy szóval: változatos. A legelképesztőbb témákban keringenek lánclevelek az interneten. Sok külföldi és magyar honlap is gyűjti és rendszerezi ezeket. Csak néhány példa, a teljesség igénye nélkül:

Vesetolvajok!

Az egyik legrégebbi, 1997-ben útjára indul hoax a New Orleans-ban tevékenykedő szervtolvaj-maffiáról számol be, mely elkábítja a Mardi Gras fesztiválra érkező vendégeket, kioperálja veséjüket, amit aztán a feketepiacon értékesít. Az „Átutazók vigyázzatok" tárggyal érkező levél hatására kitört a pánik; telefonok és levelek ezrei árasztották el a helyi hatóságokat. A new orleans-i rendőrség végül közleményt adott ki, melyben cáfolta a szervmaffia létezését.

Ne nyald meg a borítékot!

Egy kaliforniai hölgy megvágta a nyelvét, miközben borítékot nyálazott. Nem sokkal később rosszul érezte magát, és elment orvoshoz, ahol kiderült: a boríték ragasztójában csótánypeték voltak, melyek a sebbe jutva kikeltek, és a nő nyelvében fejlődő csótányt találtak.

Mozgalom a szoptatás ellen

Másik gyöngyszem a szoptatás betiltásáért harcoló mozgalom lánclevele, melyben az anyák perverz tevékenységének törvényen kívül helyezését követelik, arra hivatkozva, hogy a szoptatás sérti a csecsemők jogait, különösen, hogy ez csak az anyák erotikus örömszerzését szolgáló cselekedet. A levél a mozgalomhoz való csatlakozásra szólít fel. A jelentkezni vágyóknak megadják a szervezet pontos nevét, címét, és telefonszámát is.

Megégett gyermek

A megégett kisgyerekről szóló levél borzalmas fotókkal sokkol, majd arra kér, továbbítsuk minél több címre, mert így a szülők az internet szolgáltatótól levelenként 3 centet kapnak. Ezért azzal segíthetünk, ha minél több helyre elküldjük az e-mailt. Ez a hoax annyiban kifinomultabb a többinél, hogy valós eseményre épít. Volt egy kislány, aki tényleg megégett, szülei tényleg gyűjtöttek az útiköltségre, ám az természetesen ostobaság, hogy a család bármilyen szolgáltatótól pénzt kapna a forgalomgenerálásért.

Az egyik legvitatottabb hoax

Az egyik legvitatottabb hoax


A Magyar Ugar

Bár a hoax nemzetközi, azért kis hazánkba is beszivárogtak ostobaságok, melyek szennyezik a netet szép számmal.

Bill Gates tejelni fog

Az egyik talán legismertebb itthon is terjedő hoax - ki nem kapott ilyet? - a dúsgazdag Bill Gates pénzosztási akciójáról szól. Gennyesre kereshetjük magunkat, csupán továbbítanunk kell a levelet, és már jön is a csekk a sok ezer euróról. Csöppnyi józan ésszel belátható, hogy ez ostobaság, egy ilyen akciónak semmi értelme, és kacsa az egész, mégis, ez lett az egyik legmakacsabbul terjedő lánclevél.

„Tárgy: MICROSOFT

Ha elkülditek ezt az e-mailt a barátaitoknak akkor a MICROSOFT két hétig követi a nyomotokat. Minden egyes személyért, aki ezt az e-mailt elküldi, 245 EUR-ot fizet.

A MICROSOFT - minden egyes személyért, akinek elküldtétek és ő továbbküldte 243 EUR-ot, a harmadik személyért aki megkapta 241 EUR-ot - fizet. Két hét után a MICROSOFT küld Nektek egy levelet, amelyben kéri a postai címetek megerősítését és küld egy csekket.

Üdvözlettel:

Vxxxxxx Mxxxxxx

5xxx XXXX, Xxxxxx u. xx.

Magyarország

Én ezt csalásnak tartottam, de két héttel később - miután ezt a levelet megkaptam és továbbküldtem - a MICROSOFT kérte tőlem a címem, és kaptam egy csekket 24.800 EUR-ról. Válaszoljatok, mielőtt vége a tesztnek ! Ha valakinek megadatik ez a lehetőség, élnie kell - érdemes - vele. Bill Gates számára ez a kiadás csupán csak reklámköltség. Küldjétek tovább ezt az e-mailt annyi embernek és barátnak, amennyinek csak tudjátok! Nem segédkeznénk az e-mail továbbításában, ha nem lenne nekünk is érdekünk? Legalább 1.000 EUR-ot kell, hogy kapjatok. Az apám egyik ismerőse részt vett ebben a továbbküldős játékban, néhány hónappal ezelőtt. Amikor legutóbb meglátogattam, mutatott nekem egy csekket. Az összes 4324,44 EUT-ot tett ki! Patrícia néni - egy jóbarátom nagynénje - az Intelnek dolgozik és nemrég kapott egy csekket 4543,23 EUR-ról a levél továbbításáért. Ahogy mondtam, ismerem a törvényt és az is igaz, hogy az Intel és az AOL éppen egy fúzión tárgyalnak, hogy a világ legnagyobb ajánlattevőjévé váljanak. Ezért végzik ezt a tesztet, hogy kiválasszák a legtöbbett használt programot és meggyőzödjenek annak a felhasználásáról. Nekik az az érdekük, hogy ezt válasszák!

Próbáljuk meg! HAJRÁ!"

A levél hitelességét növelendő a második részből kiderül, hogy az író, bár szkeptikus volt, próbát tett, és láss csodát! Megkapta a nagy lóvét. Különösen vicces „Patrícia néni - jóbarátom nagynénje - aki az Intelnek dolgozik", mint hitelességnövelő elem. Egy ilyen információ birtokában már senki nem kételkedhet abban, hogy Bill Gates az e-mail továbbításáért súlyos pénzeket fizet.

Így lesz az elpusztult cetféléből tengeri őshüllő

Így lesz az elpusztult cetféléből tengeri őshüllő


Gyilkos vírusok!

A másik jellegzetes, itthon is terjedő hoax, különféle gyilkos számítógépes vírusokkal riogat. Sajnos ezeket a leveleket gyakran már rosszindulatú szándékkal küldik, hogy az olvasót egy ál-vírusirtó oldalra irányítsák, ahol letölti a programot, ami valójában nem vírusirtó, hanem általában egy trójai. A hoaxoknak ez a fajtája olyannyira elharapódzott - és olyan sikeres -, hogy a Sunbelt tavaly pert indított a hamis vírusirtók gyártói és terjesztői ellen.

Ha a levélben nem egy haszontalan, vagy épp veszélyes program letöltésére próbálnak rávenni minket, akkor csupán azzal ijesztgetnek, hogyha egy bizonyos tárggyal érkező levelet megnyitunk, akkor a vírus fogja magát és - általában - kiégeti a processzort vagy a merevlemezt.

Egy eklatáns példa:

„MOST KAPTAM, ADD TOVÁBB!

VÍRUSRIADÓ!!!!

A következo riadó fut végig az interneten: Az 'EUROPA 1' fújt riadót, mert találtak egy vírust, ami az elkövetkező napokban fog megjelenni, és amit 'quota invitation' -nak neveznek. Ezt nem szabad kinyitni, még ha olyan is küldte, aki rajta van az ismerőseid névsorán!!! ( Még véletlenül se nyisd ki!!!!) Eddig minden esetben egy, a fogadó által ismert név szerepelt feladóként. Azonnal törölni kell és utána kikapcsolni a computert. Ez a leggonoszabb vírus a CNN közlése és a Microsoft osztályozása szerint. Péntek délután fedezte fel a MCAfee és még nincs ellene ellenszer ('olimpiai lángot' gyújt, mely 'elégeti' a merevlemezt). Jó lenne ha minél több ismerősödnek elküldenéd.

KÜLDJÉTEK TOVÁBB!!!!!"

A fenti példában kimondottan jópofa, hogy olyan vírus felfedezéséről szól, ami még meg sem jelent, majd csak a „napokban" fog. Az is aranyos, ahogy a CNN-re és a Microsoft-ra hivatkozik a vírus veszélyességét illetően.

Hungarikum

Jöjjön néhány echte magyar hoax, hiszen kis hazánkban is vannak jólelkű emberek, akik vegytiszta jószándékból terjesztik a hülyeséget.

"Ha lehet segítsetek!! Eltűnt a kislányom 5. napja,a rendőrségre nem tudunk számítani szeretnénk ha valaki elküldené körlevélbe mindenkinek akinek csak tudja, hogy eltűunt Rácz Vivien született xxxx. xxxxxx személy leírás:152 cm, átlagos testalkatú,barna hajú és szemű fehér fogú ismertető jele nincs! Eltünésekor sötétkék farmerben sötétbarna derékig érő kapucnis kabátban és fehér nike sportcipőben volt.mindenkinek a fokozott figyelmét kérem! Elérhetőségem: xxxxxx... ,                xxxxxxx         vagy hívd a rendőrséget!MINDENFÉLE KÉPPEN KÜLDJÉTEK EL EZT KÖRLEVÉLBEN AKIHEZ CSAK TUDJÁTOK KÖSZÖNETTEL SZÜLEI ÉS BARÁTAI! FIGYELEM!!!AZ ORSZÁG BÁRMELY PONTJÁN FELTÜNHET!!! Kérek minden ismerőst küldje el ezt a levelet minden partnerének!!! Fontos!! A te anyukád is és barátaid is meg tennék!! Legyen Szivetek Két Kattintást Rászánni egy ember életre!! KÖSZÖNÖM!!!!!!!!!!!!"

A történetből annyi valóban igaz, hogy a kislány eltűnt. Egyszer. Régen. Egy pár napra. Aztán megkerült. De a levél, mint egy lejárt lemez, csak jár körbe-körbe az interneten, és a legtöbben jóindulatúan továbbítják is, hiszen „Mit ártok azzal, ha elküldöm tíz ismerősömnek? Hátha pont az egyikük tud róla valamit." A probléma az, hogy mindenki így gondolja, ezért a levelezőrendszereket elárasztják a fölösleges levelek, pazarolva az időt, munkát, sávszélességet, pénzt. Ráadásul a gyerekekről szóló hoaxok a legsikeresebbek közé tartoznak, hiszen ki ne segítene egy szegény, beteg, haldokló kisgyereknek. 

Valószínűleg sokakhoz eljutott ez a hoax is:

„Ezt a levelet kaptam egy ismerősömtől, ami annyira megdöbbentett, hogy szükségesnek éreztem mindenki figyelmét felhívni.

"Egy ismerős anyuka a 2 éves gyerekével várta a nagyobbat márc.20-án az Érdi úti iskola (XI.ker) elött. Egy román rendszámú Merci megállt mellette, egy férfi kiszállt és útbaigazítást kért, majd visszaült. A még nyitott kocsiajtón át a gyereknek egy csokit nyújtva akarta megköszönni a segítséget, amikor a gyereket berántotta az autóba, az anyuka kis huza vona után visszarántotta, végül nála marad a gyerek. A kocsi elindult, de a férfi visszaszólt, hogy "úgyis elviszem". Anyuka a rendszámot megjegyezte.

A rendőrségen kiderült, hogy a rendszám egy román Dacia rendszáma volt, nem a Mercedesé. A rendőrök elmondták, hogy az elmúlt 2 hónapban 17 kisgyereket vittek el így, nyomtalanul. A csokiban valószínűleg nyugtató lehet, azonnal kiviszik őket az országból, az egész utat átalusszák. Nem bíztatták a szülőket, azt mondták biztosan nem lett volna meg, ha elvitték volna. Óvodáknál, iskoláknál, játszótereknél, bevásárlóközpontoknál vadásznak.

Nem értem miért nem lehet erről a hírekben hallani?

Ha Téged nem is érint közvetlenül, kérlek, hogy küldd tovább másnak talán hasznára lehet!!!!"

Az eset természetesen hoax, a rendőrség cáfolta a történet valóságtartalmát, sőt Garamvölgyi László BRFK szóvivő szerint, ha ilyesmi előfordulna, a rendőrség nem tartaná titokban, hanem lakossági közleményben figyelmeztetné az embereket.

A Piltdown-i Ember - egy tudomnyos hoax

A Piltdown-i Ember - egy tudomnyos hoax


Megismerni a hoaxot...

Tehát miről lehet felismerni, ha egy hoax landol a postaládánkban? Nos, vélhetően nem ismeretlen címről érkezik; a tárgyban jellemzően csupa nagybetűvel, valami nagyon meglepő, ijesztő, tragikus vagy bizarr címmel találkozunk, sok-sok felkiáltójellel. A levél szövegében bevezetésképp megtudjuk, hogy a levélíró a történetet valakitől (sógor nagynénje keresztanyjának unokája, stb.) hallotta, és erkölcsi kötelességnek érzi, hogy továbbítsa. Ezután jön maga a történet, ami általában balladai hasonlatosságokat mutat. Legtöbbször nincsenek pontos dátumok, pontos helyszínek és nevek, csak olyan általánosságok, mint: „az elmúlt időszakban", „hamarosan", „egy amerikai városban" „egy ismerősöm lánya" „Jessica Smith, utahi anyuka" „A MICROSOFT" a „rendőrség", „egy vírus", stb. 

A levél megfogalmazása gyakran igen pongyola, a helyesírás sokszor csapnivaló, sok a csupa nagybetűvel írt rész, és tele van felkiáltójelekkel. A hitelesség érdekében sokszor konkrét adatokat kevernek a nagy általánosság-maszlagba. Megadják a klinika pontos nevét és címét, ahol a beteg kisgyerek fekszik, sőt, a kezelőorvos nevét, címét, otthoni telefonszámát is.(Ez gyakran olyan személy is lehet, akinek nincs köze az ügyhöz, de a hoax írója haragszik rá, és így próbálja ellehetetleníteni. A megadott címre özönlő e-mailek és telefonok pedig tönkreteszik az illető életét.) Megmondják, milyen tárggyal érkezik majd a vírust tartalmazó levél, esetleg valamilyen jogszabályra, tanulmányra vagy közleményre hivatkoznak.

A klasszikus

A klasszikus


A hoaxot megfogni egyféleképp lehet: utána kell nézni. (Már ha nem teljesen egyértelmű, hogy álhírről van szó) Használjuk a Google-t, a Wikipédiát, nézzük meg, tényleg más források is beszámolnak-e az esetről, a megadott konkrét címek, nevek tényleg léteznek-e, és ha igen, van-e közük az esethez. Ha gyanítjuk, hogy hoaxról lehet szó, látogassunk el a számtalan hoaxgyűjtő-portál valamelyikére. Több évre visszamenőleg, az összes álhírről találunk információt, így hamar kiderül, hogy nem létezik merevlemezégető-vírus, az elveszett gyermek azóta megkerült, nem kell attól félnünk, hogy HIV vírussal szennyezett tűt döfnek belénk a moziban, és nem leszünk milliomosok egy-két továbbított Microsoftos levéltől.

Bár egyelőre nincs hatásos hoax szűrőprogram, van, amit mi is megtehetünk: egyetlen mozdulattal eldönthetjük, továbbküldjük-e a levelet, és részeseivé válunk a neten keringő hülyeségek terjesztésének, vagy megfogadjuk Gervai Péter tanácsait a hasznos lánclevélről, esetleg Gondolkodó Emberként töröljük a hoaxot, és megszakítjuk a láncot.

- cikk vége -

Forrás:
Technet

Hozzászólások a(z) "Lánclevél - az emberi hülyeség vírusa" című cikkhez

Szólj hozzá te is:
    hirdetés

    Legfrissebb hírek a címlapról

    hirdetés
    hirdetés
    GPSPark.hu hotdog startrandi gsmline Konzolok szervize