Sygic Drive GPS - olcsó de finom
Éppen itt az ideje, hogy valaki megtörje a navigációs piac egyhangúságát.
Éppen itt az ideje, hogy valaki megtörje a navigációs piac egyhangúságát! Ugyan megjelent már egy szakajtóra való "teszkógazdaságos" GPS-es kacat, azonban olyan, ami ér is valamit, kevés. A Sygic Drive szoftverérõl éppen itt az ideje beszélni!
A noname gyártókra nem nagyon szoktam energiát fordítani, mert a GPS-es piac sajátosságai miatt ahogy jönnek, úgy el is tűnnek, nagy sebességgel megelõzve az elégedetlen vásárlói hangokat. Ami kitart, az vagy egyik áruház raktárkészletébõl megy át a másikba - mert senkinek nem kell, - vagy ritka, mint a fehér holló. A Sygic Drive ez utóbbiak közé tartozik, senki sem hallott róluk, de túléltek már 1-2 térképfrissítést is, ami bizony nem mondható el sok iGO-alapú navigációról sem. Sõt mi több, hazánk útjain is egész jól elboldogul vele a vásárló, és magyar nyelvű honlapja is van a terméknek (sygic.hu).
A készülék és a szoftver külön téma
A hazai importõr két dolgot nyomott a kezünkbe. Az egyik dobozban egy WayteQ nevű vas csücsült, a másikban pedig egy SD-kártya, amit nem csak az említett PNA-ba lehet bedugni. A Sygic Drive egy olyan szoftver, ami elfut a szokásos Windows Mobile (Pocket PC) PDA-kon, a Smartphone- és a Symbian-alapú okostelefonokon is. Sõt a tabunak hitt Windows CE-alapú PNA-kon is vígan elketyeg. Miért tabu? Eddig nem létezett olyan szoftver, amit kifejezetten PNA-kra lehetett megvenni. Legálisan. Feltörés, átalakítás vagy füstölõ melletti ráolvasás nélkül. A Sygic-t bedugom a szoftver nélkül kapható névtelen vasba, és jó eséllyel el is indul. Nem feltétlenül bíztatok minden olyan elkeseredett WinCE-masinatulajdonost, akit elfelejtett a gyártója, mert kapott térképfrissítést két éve, hogy akkor most "Sygic-ra fel". De jó tudni, hogy van megoldás!A hivatalosan támogatott készülékek listája: http://sygic.hu/index.php?scn=150
Maga a WayteQ is fogadja az SD-adapteres, micro-SD-s Sygic-t, és szépen futtatja. Nagyon nincs is mirõl beszélni, akinek eleve készülék is kell a szoftverhez, ne totojázzon, vegye meg ezzel együtt. Nekem kicsit otromba a ház, de volt, aki azt mondta, hogy ugyan már, csak "Knight Rider"-es! És tényleg! David Hasselhoff alakja van... A viccet félretéve; nem tetszett a Sygic szoftvert körülölelõ WayteQ keretszoftvere, mert CGA grafikahatást kelt. Azonban kalapot emeltem a beépített mediaplayer elõtt, mert ujjal kezelhetõ. Valamiért nem természetes a távol-keleti gyártóknak, hogy egy autóba való PNA-t miért is lenne jó nem PDA-ceruzával kezelni, ennél a modellnél gondolkodott legalább egy tervezõ, és jó lett. A készülék tölthetõsége kevésbé átgondolt, ott ugyanez a fejlesztõ vélhetõen szabin volt. Ugyanis a hálózati adapter nem USB-s.
Ettõl függetlenül a készülék üzemeltethetõ USB-rõl táplálva is. Az akkumulátor-üzemidõrõl nincsen értelme beszélni. Sajnos, ha a hátlapon lévõ kapcsolóval nem tesszük OFF állásba a masinát, akkor "kikapcsolt" állapotban lemerül az akku. Azonban ha OFF-ból indítjuk, akkor meg resetel a dátumbeállítás. Az autós tartó sem éppen a megszokott, szinte szabványnak tekinthetõ Brando, hanem egyedi. Elsõ ránézésre megbízhatatlannak tűnik. Cserébe egyszer nem esett le a tapadókorong az ablakról. Eltartott egy darabig, míg rájöttem, hogyan jön le a kengyel a vasról, de kis feszegetés után a fényképezés kedvéért sikerült lekapnom végül.
Koppintás, de kit érdekel?
A Sygic Drive szoftver egy az egyben TomTom koppintás, kár lenne tagadni. Mintha egy TomTom 7-es lenne a kezemben, egy TomTom 6-os térképpel. Itt bújik ki a szög a zsákból! Azért tud - szerintem - olcsóbb lenni a szoftver minden más teljes Európa-térképes modellnél, mert egy évet késik a térképe a drágább Tele Atlas-térképet viselõ GPS-ekhez képest. Így az M6-os már rajta van, de Dunaújvárosnál nem visz át a Duna felett. A Kenese felett egy ideje elkészült elkerülõt se keressük rajta! Amennyiben nincsen házszám az adatbázisban, a szoftver saccol egyet. Ez veszélyes lehet, így például a Montevideo utca 9. sem a helyén van a Sygic szerint, hanem pár száz méterrel arrébb a másik kanyarban. Cserébe a kis falvak is megtalálhatóak akár utcaszinten.
Továbbá jön a térképfrissítés rövidesen, amiben már benne lesz a hazai TMC-s kódtábla is! Így rövidesen használni tudjuk az MR2-Petõfi hullámhosszán fogható hazai RDS-TMC forgalmi információs csatorna jeleit is. Errõl kaptunk egy képet, az importõr már látta működni.
Mindenen fut, amin az iGO már nem?
A szoftver használata egyszerű, bár néha nem következetes a gombok elhelyezése. A legelsõ útvonaltervezés lassú, de az újratervezések már gyorsak. Néha nem volt egyértelmű, hogy vette az ujjammal kiadott utasításaimat a kezelõfelület, de idõvel rájöttem, hol kell várni egy kicsit. Több modellen is kipróbáltuk, és meglepõen jó eredményt kaptunk. A WayteQ PNA-ból átraktuk egy HTC Kaiser (TyTN II) telefonos PDA-ba, melyben nagyon jól kezelte a képernyõforgatást, és gyorsan rájött, hogy más porton van a GPS-vevõ. A gyárilag is nagyon könnyen átalakítható HP iPAQ 316 PNA-ban briliáns volt a 800x480 pixelen a Sygic Drive térképe, azonban a menükben az ikonok mérete nem változott, és a menüszövegek is kicsik voltak.
Egy Symbian operációs rendszerrel futó GPS-vevõs Nokia N85 pedig gyorsabban kezelte, mint az eredeti WayteQ vas. Az okostelefonok esetén egy érdekes finomságra figyeltünk fel. A számbillentyűk egyenként konstans zoom szintet állítanak, így gyorsan elérhetõ, hogy azt a közelséget, vagy teljes rátekintést lássuk a térképbõl, ami éppen nekünk kell (értsd, nem kell "putty-putty-putty", elég a "putty").
Jól beszél!
A szoftver ismeri hazánkban is a sávinformációkat. Azaz jelzi, melyik sávban kell haladunk ahhoz, hogy a megfelelõ lehajtón menjünk ki az autópályán, vagy térjünk le a körútról. A nõi hangüzenetek kellemesen szólnak. Komolyan mondom, nem értem a TomTom-t, hogy miért nem sikerül a világ második legnagyobb GPS-gyártójának az, ami egy jóval kisebb cégnek simán megy? Szebben beszél szerintem a hölgy, mint akár az iGO-s Andrea, vagy a Garmin Nüvikben lévõ monoton kollegina. Kisebb kényelmetlenség a térképtallózó menü, mely ott nyitja meg a térképet, ahol utoljára néztük, azaz gyárilag Franciaországban. Azonban nagyon kényelmes funkció a kártyán tárolt felhasználói beállítás. Mikor áttesszük a szoftvert egy másik masinába, ott lesznek kedvenceink, utolsó keresési találataink.

Nem a legfrissebb, de félévente vehetõ hozzá új változat
(balra a Dunaújvárosi híd, jobbra az elkerülõút hiányzik még)
A Fontos látnivalók menü elvileg útközben segítene bennünket, azonban a Tele Atlas-féle POI adatbázis azért nem egy tudástár. Vannak benne fontos pontok ugyan, de szerintem kevés. Szerencsére tölthetünk rá sajátot is, nem is kell messze menni az .upi kiterjesztésű fájlokért, mint a hazai készítésű poiplaza.com oldalra. A szövegbevitelnél az utcára szűkítésnél sokat segít az iGO-hoz hasonló funkció, csak azok a betűk jelennek meg a jól kezelhetõ gombokon, melyre találatunk lehet, sõt megjelenik a lehetséges találati lista is. A gyors gépelést felejtsük el, ez a funkció egyben lassítja is a bevitelt az iGO-hoz képest.
A Sygic maga tartalmaz még 1-2 olyan alkalmazást, amit a Garmin Nüvi-ken megszokhattunk. Így világóra, számológép, mértékegység-átváltó is van benne. Ami igazán tetszett, az az országinformációs menüpont. Ezzel lekérhetõek a keresett nemzet által használt sebességkorlátozási határok, pénznem, nyári idõszámítás, vezetési oldal, lakosság száma, az alkohol toleranciaszint, és a segélyhívó száma. Apropó, alkohol. Van egy olyan Sygic Drive vas, melyben alkoholszonda is van. Azaz megfújjuk, és jelzi, hogy ittunk-e vagy sem. A tesztben szereplõ modellben ilyen nem volt, de nem is lett volna alkalom kipróbálni, lévén nálunk is nulltolerancia van a családban.
Frissítések, hazai támogatás, árak
A térképfrissítésre félévente lehet számítani a jelenlegi állapot szerint. Idén még várható egy új változat, melyben 3D házak(!) és TMC-támaogatás is lesz. A tesztben szereplõ Wayteq PNA fel van készítve a TMC-vételre, és várhatóan a 3D-t is bírni fogja, de hisszük, ha látjuk. A frissítés nem ingyenes, hanem bruttó 12 000 forint körül érhetõ majd el függetlenül attól, mikor frissítünk. Tehát az aktuális legújabb térképeket és szoftvert kapja a felhasználó. További részletek a sygic.hu oldalon lesznek elérhetõek.
A tesztben szereplõ PNA-csomag WayteQ N720 névre hallgat, szoftver nélküli ára bruttó 27 000 forint alatt van: http://www.pdamania.hu/shop/23793 A szoftver jelenlegi bruttó ára 2 GB-os kártyával 14 900 forint: http://www.pdamania.hu/shop/23600
Ajánlás
Akik GPS-mániások, azoknak szinte kötelezõ, és megéri az árát a csak szoftveres változat. A hardver és a szoftver együtt már nem biztos, ezt döntse el mindenki maga. Azt hiszem a design szeretete dönt ebben. Egy biztos, nem iGO vagy Garmin helyett jó a Sygic, hanem inkább TomTom-konkurens, mely a MapsShare térképfrissítési szolgáltatással és a frissebb térképekkel, illetve a komolyabb gyártói háttérrel lehet elõnyben a Sygic-kal szemben. Továbbá a nagyon olcsó ismeretlen nevek között ez tényleg megéri. Én megvenném-e? A szoftvert mindenképpen, amint benne lesz a TMC-s támogatás! :)
Ami tetszett
- Nagyon olcsó a szoftver
- Kialakításában a menürendszer hasonlít a TomTom-ra
- Sokféle hardveren elfut az alkalmazás
- Nem vészes a frissítés ára sem
Ami necces
- A WayteQ hardver annyira nem szexi
- Pár menü nem logikus
- Nagyobb felbontáson kicsik a menüfeliratok
- Lassan tervezi meg az útvonalat
További képek
A nagyításhoz kattints a képekre!
A készüléket az ATComp biztosította, köszönjük!
Ezt olvastad már?
Samsung Galaxy S Plus teszt: szteroid kúra
Hozzászólások a(z) "Sygic Drive GPS - olcsó de finom" című cikkhez

Na, ha tényle jó lesz (és az eddigiek alapján miért is ne lenne jó) akkor azzal rettentõ nagyot szakíthat a Sygic. Kíváncsian várom. Lehet, hogy mégis érik az iPhone csere egy 3G-re?
Z.
Hoppá! Bemutatásra kerül a Sygic Drive iPhone változata: Kattints ide Kattints ide

Szívesen!Idézet: Ezt köszönöm!
Közben beszéltek mellettem...Idézet: Úgy látom Te is túldolgoztad magad, a mondat elsõ része nemigen sikerült...
Gazdasági helyzet ide vagy oda a gugli mûködik... Z. 

Ezt köszönöm!Idézet: Ha csak Sygic Drive futtatása kell a HP iPAQ 316-on, akkor ez vázlatosan a telepítés menete: - CELauncher.exe rámásolása az eredeti Sygic Drive SD-re, - Registry-ben a StartUp folder átírása a /Windows/StartUp folder helyett a /ResidentFlash/Windows/StartUp folderre, - Parancsikon készítése az SD-n lévõ PNA-s Sygic szoftver .exe-jérõl az új StartUp folderbe, - Reset, és láss csodát, ezzel a szoftverrel indul a vas, - SD kivétele esetén végzett Resetnél pedig simán indul a szokásos HP keretrendszer. Ennél egyszerûbb PNA-ra hegyezés nincsen, vagy nem nagyon van.
Úgy látom Te is túldolgoztad magad, a mondat elsõ része nemigen sikerült...Idézet: Magyarul ha lopsz aki lop egy Sygic Drive szoftvert, az szegény szop. Hát nem is tudom, mit mondjak...
Sajnálom ebben a gazdasági helyzetben.
Gazdasági helyzet ide vagy oda a gugli mûködik...
Z.
Magyarul ha lopsz aki lop egy Sygic Drive szoftvert, az szegény szop. Hát nem is tudom, mit mondjak...Idézet: A gyárival semmi. Az utángyártottal viszont igen... Z.
Sajnálom ebben a gazdasági helyzetben. 

A gyárival semmi. Az utángyártottal viszont igen... Z.Idézet: Nem értem a kérdésedet. Mi a baj a gyári Sygic Drive SD-vel? Mi köze a DLL-nek hozzá?
Nem értem a kérdésedet. Mi a baj a gyári Sygic Drive SD-vel? Mi köze a DLL-nek hozzá?Idézet: Na ezaz. Kérdésedben benne van a válasz is.
Legalábbis szerintem. Z. 
Ha csak Sygic Drive futtatása kell a HP iPAQ 316-on, akkor ez vázlatosan a telepítés menete: - CELauncher.exe rámásolása az eredeti Sygic Drive SD-re, - Registry-ben a StartUp folder átírása a /Windows/StartUp folder helyett a /ResidentFlash/Windows/StartUp folderre, - Parancsikon készítése az SD-n lévõ PNA-s Sygic szoftver .exe-jérõl az új StartUp folderbe, - Reset, és láss csodát, ezzel a szoftverrel indul a vas, - SD kivétele esetén végzett Resetnél pedig simán indul a szokásos HP keretrendszer. Ennél egyszerûbb PNA-ra hegyezés nincsen, vagy nem nagyon van.Idézet: WinCe felület betûméretétõl kifolyik a szemem (lehet, hogy erre is van megoldás?(egyszerû)), aztán Explorer indítás, keresés és program indítás. Ez nekem nem nehéz, csak bonyolult.
WinCe felület betûméretétõl kifolyik a szemem (lehet, hogy erre is van megoldás?(egyszerû)), aztán Explorer indítás, keresés és program indítás. Ez nekem nem nehéz, csak bonyolult.Idézet:
Miért is? Beteszed az elõhozott WinCE felülettel elõhívott PNA-ba a Sygic Drive gyári SD-t, és Explorer-ben elindítod a megfelelõ gyári .exe-t és fut a Sygic Drive szoftvere. Milyen DLL? 
Na ezaz. Kérdésedben benne van a válasz is.Idézet:
Miért is? Beteszed az elõhozott WinCE felülettel elõhívott PNA-ba a Sygic Drive gyári SD-t, és Explorer-ben elindítod a megfelelõ gyári .exe-t és fut a Sygic Drive szoftvere. Milyen DLL?
Legalábbis szerintem.
Z.
Idézet: Hát, ha jól sejtem, ott a Sygic drive-ban a device dll fájlok nem jó helyen vannak, azt kell gatyába rázni. De ezt sajnos nem fejthetem ki itt bõvebben.
Z.
Miért is? Beteszed az elõhozott WinCE felülettel elõhívott PNA-ba a Sygic Drive gyári SD-t, és Explorer-ben elindítod a megfelelõ gyári .exe-t és fut a Sygic Drive szoftvere. Milyen DLL?
Hát, ha jól sejtem, ott a Sygic drive-ban a device dll fájlok nem jó helyen vannak, azt kell gatyába rázni. De ezt sajnos nem fejthetem ki itt bõvebben.Idézet: Mármint mire? A WinCE felület egyetlen egy semmit nem csináló .exe SD-re másolásával elõhozható. Pl. a Sygic Drive SD-re rámásolod a CELauncher.exe-t, amit letölthetsz a blogomból is, és kész, majd reset. Ennél mi egyszerûbb?
Z.
Mármint mire? A WinCE felület egyetlen egy semmit nem csináló .exe SD-re másolásával elõhozható. Pl. a Sygic Drive SD-re rámásolod a CELauncher.exe-t, amit letölthetsz a blogomból is, és kész, majd reset. Ennél mi egyszerûbb?Idézet: Köszönöm, olvastam a blogjaidat, a Mexxeset is! Reméltem van egyszerûbb megoldás!

Köszönöm, olvastam a blogjaidat, a Mexxeset is! Reméltem van egyszerûbb megoldás!Idézet: Úgy, hogy nem engeded elindítani. Kattints ide
Úgy, hogy nem engeded elindítani. Kattints ideIdézet: Biztos buta kérdés, de a hp-s igo, hogy "engedte el" a gps-t? Próbálkoztam különbözõ navikkal, de nem találtak gps vevõt.

Nem is fogja, ugyanis a WinCE felület eléréséhez nújra kell indítani a gépet, és akkor nem fut semmi, csak az alap oprendszer. akkor pedig senki nem fog semmit. az, hogy nem találja a vevõt, más probléma. én is küzdöttem vele, mert elõször nem találta. nézz körül a neten, én is ott találtam megoldástIdézet: Biztos buta kérdés, de a hp-s igo, hogy "engedte el" a gps-t? Próbálkoztam különbözõ navikkal, de nem találtak gps vevõt.
Ha nincs, akkor keress meg
)
Z.
Biztos buta kérdés, de a hp-s igo, hogy "engedte el" a gps-t? Próbálkoztam különbözõ navikkal, de nem találtak gps vevõt.Idézet: Nokérem, én is teszteltem a Sygic Drive-ot, a HP iPaq 316-on. Én meglepõdtem, egyszerûbbre, gyengébbre számítottam. HAtározottan tetszik a szoftver, még ha vannak is benne csúnya félrefordítások, kisebb bugok, nem szép dolgok. Egyelõre dióhéjban Ami tetszett: - Egyszerû, áttekinthetõ felület a szükséges információk látszanak. - A menüszerkezet logikus felépítésû, jól használható (még ha a menük tartalma nem is) - Nagyszerûen megy 800x480-ban is, azonnal felismerte és meghajtotta a nagy képernyõt - Van benne sávinformáció, igaz, nem túl sok helyen, de azok "stratégiailag" fontos helyeken (mint pl. Árpád híd budai lehajtó, vagy az alatta kanyarodó sávok, Váci út kifelé a Westend mellett, stb) - Elfogadható térkép, bár tény, hogy nem egy iGo vagy Garmin szintû - Szép térképek, jól áttekinthetõ nézetek és megjelenítés. Van benne antialiasing (még jó, hogy directX-et nem kell hozzá installáni erõsebb videókártáyval
) és a HP erõs processzorán gyönyörûen fut. Ami nem annyira tetszett - A magyarítása messze nem tökéletes csúnya hibák vannak benne - Bizonyos térképinformációk (pl. sebességhatárok) eléggé elhanyagoltak (pl. A Váci úton nem ismeri a 70-es korlátozást!) - Lassú a keresés az intelligens billentyûzetnél, ami csak a létezõ utcaneveket tartalmazó karaktereket engedi megnyomni - kifejezetten zavaró, hogy néha másodperceket kell várni, nem lehet folyamatosan gépelni - akkor jobb lenne kikapcsolni. elméletileg ez egyszerû indexelés kérdése lenne az adatbázisban... - Lassú a tervezés (már Sancho is írta, hogy elég lassan tervez egy-egy útvonalat, többszöröse az iGo-hoz, Garminhoz szokott idõknek) - A TMC vevõbe nem sikerült életet lehelni a programban (ezt még meg kell néznem alaposabban, de az iGo-ban azonnal megtaláltam, még ha nem is mûködik...) Mindent összevetve nagyon tetszik a termék, majd kipróbálom Symbian S60-on is, ill. PDA-n is, ha a térképet kiscit gatyába rázzák könnyen erõs ellenfele lehet az iGo-nak... Z. 


Nokérem, én is teszteltem a Sygic Drive-ot, a HP iPaq 316-on. Én meglepõdtem, egyszerûbbre, gyengébbre számítottam. HAtározottan tetszik a szoftver, még ha vannak is benne csúnya félrefordítások, kisebb bugok, nem szép dolgok. Egyelõre dióhéjban Ami tetszett: - Egyszerû, áttekinthetõ felület a szükséges információk látszanak. - A menüszerkezet logikus felépítésû, jól használható (még ha a menük tartalma nem is) - Nagyszerûen megy 800x480-ban is, azonnal felismerte és meghajtotta a nagy képernyõt - Van benne sávinformáció, igaz, nem túl sok helyen, de azok "stratégiailag" fontos helyeken (mint pl. Árpád híd budai lehajtó, vagy az alatta kanyarodó sávok, Váci út kifelé a Westend mellett, stb) - Elfogadható térkép, bár tény, hogy nem egy iGo vagy Garmin szintû - Szép térképek, jól áttekinthetõ nézetek és megjelenítés. Van benne antialiasing (még jó, hogy directX-et nem kell hozzá installáni erõsebb videókártáyval
) és a HP erõs processzorán gyönyörûen fut.
Ami nem annyira tetszett
- A magyarítása messze nem tökéletes csúnya hibák vannak benne
- Bizonyos térképinformációk (pl. sebességhatárok) eléggé elhanyagoltak (pl. A Váci úton nem ismeri a 70-es korlátozást!)
- Lassú a keresés az intelligens billentyûzetnél, ami csak a létezõ utcaneveket tartalmazó karaktereket engedi megnyomni - kifejezetten zavaró, hogy néha másodperceket kell várni, nem lehet folyamatosan gépelni - akkor jobb lenne kikapcsolni. elméletileg ez egyszerû indexelés kérdése lenne az adatbázisban...
- Lassú a tervezés (már Sancho is írta, hogy elég lassan tervez egy-egy útvonalat, többszöröse az iGo-hoz, Garminhoz szokott idõknek)
- A TMC vevõbe nem sikerült életet lehelni a programban (ezt még meg kell néznem alaposabban, de az iGo-ban azonnal megtaláltam, még ha nem is mûködik...)
Mindent összevetve nagyon tetszik a termék, majd kipróbálom Symbian S60-on is, ill. PDA-n is, ha a térképet kiscit gatyába rázzák könnyen erõs ellenfele lehet az iGo-nak...
Z.
Ez nem kis dolog.Végre valaki meg merte lépni, hogy nem kis konkurenciát álit az nng-nek.Nem csak adig számit a felhasználó mig megveszi a pna -t azt jónapot.Mindenki mossa kezét ,hogy oem és nem jár hozzá frissités.

Nem készült róla fotó. Sajnos, nem volt lehetõség lefényképezni, csak kipróbálni.Idézet: Az említett n85rõl nem készült fotó? Vagy rosszul értelmeztem és azt nem a PDAmania tesztelte?
Az említett n85rõl nem készült fotó? Vagy rosszul értelmeztem és azt nem a PDAmania tesztelte?

Érdemes lesz majd összevetni a következõ Sygic térképfrissítést az utolsó TomTom térképpel! Ha beéri és ugyanaz a változat, akkor ez a szempont is kilõve!

Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
-
Vidd magaddal a netet
6 GB szupergyors mobilnternet
havi 5090 Ft-tól
-
Így még jobban megéri
54 TV csatorna + 20 Mbit/s internet + telefon
havi 3900 Ft-tól
-
Gyorsat, olcsón
Korlátlan ADSL internet
havi 2190 Ft-tól
-
Tévézz a legjobb áron
55 tévécsatorna
havi 2000 Ft-tól (az első hat hónapban)
-
Üzletelj gyorsabban
120 Mbit/s üzleti kábelnet
havi 9200 Ft-tól
Ajánlatunk a webplázából
-
- Sony Ericsson Live...
- 53 799 Ft
-
- Sony Ericsson...
- 94 994 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
Egészen vérlázító szabadalmi kérelmet nyújtott be a Sony –...
-
Itt az első mintavideó a Google okosszemüvegéről!
Eddig csak beszéltek róla, de most itt van egy igazi videó a...
Legfrissebb fórum témáink
- 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 20:29 - PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
2012.05.25 20:14 - Vidéken is 4G-re gyorsít a T-Mobile
2012.05.25 15:56 - Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.25 14:16 - Autóvezérlés hanggal, Siri-módra
2012.05.25 11:49
Ha már minket kiolvastál
-
F1: 37 milliárdos szerződés Hamiltonnak?
2012-05-25 18:30:12 -
F1: A Mercedes is beállt a sorba?
2012-05-25 17:00:46 -
Hallgathatják Orbánt már kétmillióért is
2012-05-25 13:22:00 -
Ki lehet-e bírni 40 évet börtönben?
2012-05-25 11:55:18 -
Bírságot kapott az Angry Birds-ös átverő
2012-05-25 17:00:00 -
Felpörög a Red Bull Mobile
2012-05-25 16:00:00
















































