5 tuti tipp PDA telefonok fogyasztásának csökkentésére
A PDA telefonok 3-4 órás üzemidőtől a 2-3 napos működésre képesek.
A PDA telefonok 3-4 órás üzemidõtõl a 2-3 napos működésre képesek. Míg az egyszerű mobiltelefonok fogyasztása jóval alacsonyabb, addig a nagyobb akkumulátorral működõ PDA készülékek bizony hamar lemerülnek. Ennek okait kerestük, és nem kellett sokat kutatnunk, hiszen fórumainkban visszatérõ témáról van szó, melynek mi is, mint PDA-telefont használók, szenvedõi vagyunk. Közreadjuk azt az öt legfontosabb tippet, mely segít abban, fõleg a kezdõknek, hogy hogyan növelhessük meg ingyen akkumulátoraink üzemidejét.
Az alábbiakban leírtak arra az esetre vonatkoznak, mikor problémáink vannak az üzemidõnk nagyságával. Tehát nem kötelezõek, vagy örökérvényűek. Hiszen minden spórolás korlátokkal is jár. Érdemes egyet-egyet kipróbálni néhány napra a javaslatokból, így kiszűrhetjük, mi is eszi igazán az akkut a mi PDA-telefonunkban?
Csökkentsd a fényerõt!
A legtöbb PDA telefon kijelzõje teljes fényerõre van állítva. Hiszen a szokásos mobiltelefonokkal ellentétben nagyobb felbontású, és részletgazdagabb LCD kijelzõket szereltek beléjük. Cserébe a fogyasztásuk egy nagyságrenddel nagyobb. Elegendõ, ha már a harmadára, legalábbis a felére levesszük a háttérvilágítást. Erre szinte mindegyik készülék lehetõséget ad. Jó, ha tudjuk, hogy erõs napfényben mindegy, hogy mekkora értékre van állítva a fényerõ. Éppen ezért ha szabadban vagyunk, vegyük le teljesen a megvilágítási értéket nullára. Így jelentõs üzemidõ-többletet nyerhetünk.
![]()
Húzd le a fényerõt, és kapcsold ki hamarabb a kijelzõt!
Arra is figyeljünk, hogy meddig hagyjuk akkumulátoros üzemmódban világítani a kijelzõt. Ha szükségünk van a háttérvilágításra, de csak néha nézünk rá a kijelzõre, csökkentsük a háttérvilágítás kikapcsolásának idejét fél, maximum egy percre. Az idõszakosan használt kijelzõ esetén gazdaságosabb ez a fajta működés. Elõfordulhat, hogy SMS-ünk érkezik, és bekapcsolva marad a képernyõnk a felvillanó üzenettõl. Ha elegendõ számunkra a hangjelzés, kapcsoljuk ki a képernyõn megjelenõ üzenet funkciót, és a villogást is. Ezek a beállítások fõleg abban az esetben segítenek, ha különösebben nem használjuk a PDA telefont, de bejövõ üzeneteink megérkezésérõl a figyelmeztetést azért fontosnak tartjuk.
Minek villog, ha nem nézünk rá?
A képernyõ lezárására használjunk valamilyen programot, vagy a készülék erre alkalmas beépített képernyõ-kikapcsoló üzemmódját. Ezt Screen Lock-nak hívják az angol menüs gépeken. Mikor a zsebünkbe vagy a PDA telefon tokjába tesszük a gépet, elõfordulhat, hogy vagy a képernyõhöz, vagy bármely gombhoz érve aktiválódik a gépünk. Sajnos, vannak olyan PDA-k, melyen nem lehet lezárni az összes gombot, vagy ha lezárjuk, nem lehet bekapcsolni a PDA-t. Szerencsére ezekbõl a gépekbõl van kevesebb. Azonban jobb, ha odafigyelnünk, már csak azért is, nehogy valami programot futtassunk feleslegesen a háttérben.
Ritkábban töltsd le a leveleidet!
Akik valamilyen POP3, IMAP vagy Exchange szerveres levelezést beállítottak telefonos PDA-jukra, beállíthatják azt is, hogy milyen gyakran kerüljenek letöltésre az email üzenetek. A pár percenkénti lekérés GSM hálózatban GPRS, EDGE vagy 3G/HSDPA üzemmódokban a sávszélesség növekedésével nagyobb terhelést jelent a PDA akkumulátornak. Azaz a készülékünk többet fogyaszt, ha gyorsabban és gyakrabban szeretnénk megkapni elektronikus üzeneteinket. Ezért javasolt egy óránként lekérdezni a postaládánkat, ha nem sürgõs levelekre várunk.
Ha elég óránként az email...
A WLAN-elérés használata kifejezetten csökkenti a működési üzemidõt, így csak akkor kapcsoljuk be a Wi-Fi-t, ha használni szeretnénk. Skype telefonnak használva egy irodai környezetben a folyamatos hotspot-kapcsolat során bizony könnyen lemerül készülékünk. Amennyiben úgy szörfölünk a weben, hogy kikapcsoljuk a képek megjelenítését, nem csak sávszélességet, hanem akkumulátor üzemidõt is megtakarítunk, hiszen hamarabb megérkeznek a "képtelen" weboldalak.
![]()
Munkaidõ után és hétvégén ha nem olvassuk el, miért hívjuk le a leveleket?
Az Exchange-Outlook levelezés esetén beállítható az is, hogy a hét mely napjain mettõl meddig tart az úgymond munkaidõ. Ezen kívül nem fog csatlakozni a szerverre a megadott idõszakban. Az is segítheti életünket, ha kikapcsoljuk az automatikus csatlakozás beállítását, és csak akkor engedjük meg a csatlakozást, ha szükségünk van az Internet elérésre.
Kapcsold ki a GPS-t!
A legtöbb PDA telefonban nagyérzékenységű SiRF Star III vevõ van. Bár elõdjéhez képest a fogyasztása kisebb, azonban még mindig abban a nagyságrendben van, mely 2-4 órával tudja csökkenteni az üzemidõt. Így ha nincsen igazán szükségünk a navigációra, kapcsoljuk ki a GPS vevõt. Az iGO navigációs szoftverben beállítható például, hogy a program háttérben történõ futtatásakor éljen-e a GPS vevõvel a kapcsolat? Ezt érdemes kikapcsolni arra az esetre, ha sokat utazunk a városban, és gyorsan szeretnénk ki/beszállni gépjárművünkbõl. A PDA telefon zöld hívás gombja leteszi ikon sorba az iGO-t, és közben deaktiválja a GPS vevõt is, ha azt beállítottuk.
Ha az iGO a háttérben fogja
a GPS-t, kapcsoljuk ki!
Kapcsold ki a Bluetooth vevõt!
A Bluetooth kapcsolatot sokan headset használatra kapcsolják be. Azonban ha nincsen rá szükségünk este, vagy tárgyaláson, akkor kapcsoljuk ki. Akik sztereó zenehallgatásra használják a BT képességét készüléküknek, tapasztalni fogják, hogy igencsak lecsökken akkumulátoros üzemidejük ahhoz képest, mintha vezetékes fejhallgatón át hallgatnának zenét. Akik Bluetooth GPS vevõt használnak, nagyobb üzemidõvel bírnak, mint a beépített GPS vevõsök. A magyarázat egyszerű; két akkumulátor kevesebbet fogyaszt, mint egy. A Bluetooth rádió fogyasztása egy nagyságrenddel kisebb, mint a GPS vevõ energiafelvétele.
Bluetooth kapcsolat csak akkor, ha kell...
Ne futtass a háttérben programokat!
Pár PDA gyártó figyelt csak oda arra, hogy a Windows Mobile operációs rendszer háttérben maradó programjait lezárhatóvá tegye a jobb felsõ OK gomb megérintésével. A Microsoft azért fejlesztette így ki a rendszerét, hogy gyorsabban érhessük el a leggyakrabban használt alkalmazásokat. Azonban ennek hátránya, hogy a processzor sok alkalmazás esetén is terhelten működik. Így a háttérben "beragadt" dolgok nem engedik lekapcsolni pihenõ üzemmódba a PDA telefont. Így gyakorlatilag egy kikapcsolt képernyõs, de a háttérben javában működõ PDA-t pár óra alatt lemeríthetünk anélkül, hogy arról tudnánk. Használjunk program "kilövõ" segédszoftvert, mely a jobb felsõ OK gomb megérintését követõen a futó alkalmazást nem a háttérbe küldi, hanem valóban lekapcsolja.
InClose az ingyenes alkalmazás lezáró
Háttérben futó alkalmazásnak számít a képernyõre kirakott idõjárás jelentés, vagy bármilyen aktív elem. Sokan mindössze a szépség miatt futtatják az ehhez hasonló alkalmazásokat, mely bizony mérhetõen csökkenti az üzemidõt, és lassítja a gép működését is. Menneisyys bloggerünk több alkalommal felhívta a figyelmünket a fórumunkban, hogy egyes hanglejátszó alkalmazások nem csak hangminõségben, hanem fogyasztásban is eltérnek. Bár ez már finomság, azonban akik sok zenét hallgatnak, sokat takaríthatnak meg a megfelelõ szoftver kiválasztásával is. Az egyik Today skin készítõ szoftver gyártója tesztgörbéket tett közzé, melyben látható, hogy a Windows Mobile rendszerhez gyárilag adott skin-hez képpest az övé mennyivel csökkenti a processzorterhelést. Bár ez is már a hardcore user kategóriába tartozó ínyenc falat. Mindenesetre jó ha tudjuk, a nagyobb órajelet igénylõ alkalmazás, nagyobb fogyasztással is jár. Emiatt érdemes az ehhez hasonló apróságokra azoknak is odafigyelnie, akiknek nagyon fontos a hosszabb akkumulátoros üzemidõ.
Ki mivel csökkenti a PDA telefonja fogyasztását?
A további tippeket várjuk a fórumban!
Akiknek ez sem segít, vegyenek pótakkumulátort PDA telefonjukhoz:
Expert olvasóinkat várja az Akkumulátor Akadémia!
Ezt olvastad már?
Jön a Google saját házi szórakoztató-rendszere?
Hozzászólások a(z) "5 tuti tipp PDA telefonok fogyasztásának csökkentésére" című cikkhez

"Olvastam már olyan tesztet is, ahol egy transflective kijelzõre azt írta a teszter, hogy nem kapcsol ki teljesen a háttérvilágítás, merthogy látni lehet a képet a készüléken. Ugyebár ez is egy enyhe félreértés..." Nem biztos... pl. a HTC Kaiser is transflective kijelzõvel van szerelve az adatlap szerint... ha viszont a háttér világítást 0%-ra veszed igazság szerint az ~ 1-2% Tök sötétben szemlélve a dolgot, látható hogy igenis megy a háttér világítás (látható kép, mérhetõ fény kibocsájtás), mert ugye ha nincs fény nincs mit visszaverni. A neten rákeresve, az a meglátásom divatnak tûnik transflective kijelzõnek titulálni azt ami nem is az, és egy a 0%-os háttérvilágításhoz 1-2% os valós beállítást társítva átverni a vevõt, mert a nagyja úgysem tudja mit is takar az említett technológia. De kár is ilyeneken megakadni
nem ez lesz az elsõ paraméter megjelölés amit nem árt fenttartással kezelni...
elhanyagolhato, lasd a kapcsolodo mereseimetIdézet: A bluetooth fogasztasra nem hasznalt allapotban sikerult mar valakinek bizonyitekot talalnia?
Bizony, ez sajnos elég nagy probléma nekem is, mindig valamilyen árnyékolást kell használni, hogy valamennyire lássam a PDA képernyõjét navigációnál. Elég ezeket a kütyüket egy Garmin mellé rakni, és egybõl látszik a különbség. Az összes nüvi kütyünek gyönyörû képe van, ezt nagyon írígylem a PDA-kból de szerintem egy sincs ami valódi transzreflektív lenne. Z.Idézet: ... Többek között a PDAMánia gépadatbázisában is transflective-nek van a Mio a701 kijelzõje feltüntetve, ami egyszerûen nem igaz. De ez több kézüléknél és több portálon is rendszeres hiba. ...
Ennek így csak szerintem nincs értelme?Idézet: A magyarázat egyszerû; két akkumulátor kevesebbet fogyaszt, mint egy.
nekem a világítás 3% van mégis jól látom a képernyõt

A bluetooth fogasztasra nem hasznalt allapotban sikerult mar valakinek bizonyitekot talalnia?

rapidon megtaláltam, ha esetleg valakinek kellene.Idézet: A cikkben szereplõ InClose alakalmazást sehogy se tudom letölteni. A gyártó oldalán sincs már fenn. Valaki megdobna vele? hanogfreemail.hu Köszi!
A cikkben szereplõ InClose alakalmazást sehogy se tudom letölteni. A gyártó oldalán sincs már fenn. Valaki megdobna vele? hanogfreemail.hu Köszi!

Köszi az összefoglalót!Idézet: Üdv! A fényerõs dologhoz szeretnék hozzászólni, már csak azért is, mert a legtöbb PDA-adatbázisban is keverik a fogalmakat. Notebookoknak és sok PDA-nak is a hagyományosabb transmissive kijelzõje van, ami azt jelenti, hogy nem hasznosítja a napfényt. Csak a háttérvilágítás miatt látod a képet. Egyre jobban terjed a transflective technológia a nagyobb kijelzõkben is, ami visszatükrözi a napfényt, így szabadban akár ki is kapcsolhatjuk a háttérvilágítást, bár nem ugyan azt a kontraszos szép látványt fogjuk kapni, mint beltéren, háttérvilágítással. Többek között a PDAMánia gépadatbázisában is transflective-nek van a Mio a701 kijelzõje feltüntetve, ami egyszerûen nem igaz. De ez több kézüléknél és több portálon is rendszeres hiba. Olvastam már olyan tesztet is, ahol egy transflective kijelzõre azt írta a teszter, hogy nem kapcsol ki teljesen a háttérvilágítás, merthogy látni lehet a képet a készüléken. Ugyebár ez is egy enyhe félreértés...

Ez egy teljesen jó meglátás!
Idézet: Üdv! A fényerõs dologhoz szeretnék hozzászólni, már csak azért is, mert a legtöbb PDA-adatbázisban is keverik a fogalmakat. Notebookoknak és sok PDA-nak is a hagyományosabb transmissive kijelzõje van, ami azt jelenti, hogy nem hasznosítja a napfényt. Csak a háttérvilágítás miatt látod a képet. Egyre jobban terjed a transflective technológia a nagyobb kijelzõkben is, ami visszatükrözi a napfényt, így szabadban akár ki is kapcsolhatjuk a háttérvilágítást, bár nem ugyan azt a kontraszos szép látványt fogjuk kapni, mint beltéren, háttérvilágítással. Többek között a PDAMánia gépadatbázisában is transflective-nek van a Mio a701 kijelzõje feltüntetve, ami egyszerûen nem igaz. De ez több kézüléknél és több portálon is rendszeres hiba. Olvastam már olyan tesztet is, ahol egy transflective kijelzõre azt írta a teszter, hogy nem kapcsol ki teljesen a háttérvilágítás, merthogy látni lehet a képet a készüléken. Ugyebár ez is egy enyhe félreértés...
Üdv! A fényerõs dologhoz szeretnék hozzászólni, már csak azért is, mert a legtöbb PDA-adatbázisban is keverik a fogalmakat. Notebookoknak és sok PDA-nak is a hagyományosabb transmissive kijelzõje van, ami azt jelenti, hogy nem hasznosítja a napfényt. Csak a háttérvilágítás miatt látod a képet. Egyre jobban terjed a transflective technológia a nagyobb kijelzõkben is, ami visszatükrözi a napfényt, így szabadban akár ki is kapcsolhatjuk a háttérvilágítást, bár nem ugyan azt a kontraszos szép látványt fogjuk kapni, mint beltéren, háttérvilágítással. Többek között a PDAMánia gépadatbázisában is transflective-nek van a Mio a701 kijelzõje feltüntetve, ami egyszerûen nem igaz. De ez több kézüléknél és több portálon is rendszeres hiba. Olvastam már olyan tesztet is, ahol egy transflective kijelzõre azt írta a teszter, hogy nem kapcsol ki teljesen a háttérvilágítás, merthogy látni lehet a képet a készüléken. Ugyebár ez is egy enyhe félreértés...

ha fólia nélkül is ilyen akkor a kijelzõ ilyen. nem minden tft-t lehet látni min. fényeõrvel napon kétféle tft van - napon kis fényerõ is elég - napon max fényerõ kellIdézet: Értem mire gondoltok, a telefonnál müködik is ez, de a pda-n egyszerüen semmit sem látni.
Már csak a fóliára tudok gondolni...... 
Értem mire gondoltok, a telefonnál müködik is ez, de a pda-n egyszerüen semmit sem látni.
Már csak a fóliára tudok gondolni......
jaja, érdekes, h a transzreflektív kijelzõket napsütésben is sztem tökéletesen látniIdézet: Próbáld ki 1/3 fényerõvel, akkor is ugyanúgy fogod látni mit max. fényerõvel. Kicsit mozgasd meg a kezedben, azaz más szögbõl nézd. Nekem akkor jó ha visszatükrözi a szemembe a napfényt
Szóval tényleg mindegy, hogy max. vagy 0 a fényerõ én azért szoktam 1/3-on tartani, ha árnyékos részen haladunk át akkor is tudjak
olvasni. 

Próbáld ki 1/3 fényerõvel, akkor is ugyanúgy fogod látni mit max. fényerõvel. Kicsit mozgasd meg a kezedben, azaz más szögbõl nézd. Nekem akkor jó ha visszatükrözi a szemembe a napfénytIdézet: ... ha a szabadban vagyunk kapcsoljuk ki a háttérvilágítást. Ez az én pdamnál nem igazán müködik: nekem maxra kell tenni a fényeröt hogy lássak is valamit. Lehet a fólia miatt van?
Szóval tényleg mindegy, hogy max. vagy 0 a fényerõ én azért szoktam 1/3-on tartani, ha árnyékos részen haladunk át akkor is tudjak
olvasni.
Neked van rajta fólia?

Ez érdekes, full napsütésben majdnem úgy látni a kijelzõt ( az én gépem esetében) mint fél fényerõn. Így russázás közben rá is tolom a HOLD-ot ( az automatice lelövi a háttérvilit) és 4-6 órát lazán eltúrázok vele...

Benne van a cikkben hogy ha a szabadban vagyunk kapcsoljuk ki a háttérvilágítást. Ez az én pdamnál nem igazán müködik: nekem maxra kell tenni a fényeröt hogy lássak is valamit. Lehet a fólia miatt van?


bocs, de a cikk mondanivalójával inkább ki is kapcsolom a pda-t

Én úgy oldom meg, hogy külön van egy jó pda-m és külön egy telefonnak elég telefon : )

"Amúgy még azt lehetne beírni a cikkbe, hogy vannak különféle progik, amik bizonyos eseményre maguktól állítják a pda fényerejét, kapcsolgatják a BT-t, wifit, stb. Szóval nem kell a felhasználónak egyfolytában ezekre odafigyelni, kézzel állítgatni, hanem megy minden magától, ahogy be van állítva." Böngészõkben, vagy skype-ban, vagy miben láttam ilyent
. Nincs wlan a gépemben, szóval...
"két akkumulátor kevesebbet fogyaszt, mint egy" - akkumulátor tudtommal nem fogyaszt
...értem én mire gondoltatok, külsõ egységnek saját tápja van, de azzal is kell BT-n keresztül kommunikálni, ennek számszerû különbségérõl lehet tudni valamit?
Régebben volt egy olyan sleep progim, amivel nem csak a kijelzõt lehetett kilõni, de megadott programok kivételével minden program rendszerelérését is leállította, bekapcsoláskor meg vissza...buggos volt, fejlesztés alatti program volt erõsen, mert néha az AS-t nem tudta visszaadni, és hasonlók, de most nincs erre a célra külön program?
Olvasmányaim alapján a ti omap procik visszafogása nem növelte a pda-k órajelét úgy, mint a notebook-oknál megszoktuk, de az asus gépeknek a kiváló üzemidejét állítólag az inteligens figyelõ-szabályzóprogi adja...
Ami még kimaradt, az az, hogy vásárlás elõtt is meg kell fontolni, hogy egy 3,5-es vga kijelzõ, egy szabályozatlan 520as proci garantálja, hogy nem lesz annyi a gép üzemideje mint egy 200as omap 2,5 colon. (na ilyenkor jó szidni a tiokat)
Amúgy ahogy lentebb írták: amit nem használunk, lõjük ki...ennyi
.
köszi szépen, megnézem!Idézet: én a phoneAlarm-ot használom: www.pocketmax.net , de bizti van több hasonló is

acbpowermeter-el merve a bluetooth kikapcsolt es bekapcsolt (de nem hasznalt) allapota kozott 0 mA fogyasztasbeli kulonbseg van. Van errol valakinek mas infoja?

én a phoneAlarm-ot használom: www.pocketmax.net , de bizti van több hasonló isIdézet: Írnál pár ilyet nekem?! Nagyon hasznos lenne!

Írnál pár ilyet nekem?! Nagyon hasznos lenne!Idézet: Amúgy még azt lehetne beírni a cikkbe, hogy vannak különféle progik...
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
-
Vidd magaddal a netet
6 GB szupergyors mobilnternet
havi 5090 Ft-tól
-
Így még jobban megéri
54 TV csatorna + 20 Mbit/s internet + telefon
havi 3900 Ft-tól
-
Gyorsat, olcsón
Korlátlan ADSL internet
havi 2190 Ft-tól
-
Tévézz a legjobb áron
55 tévécsatorna
havi 2000 Ft-tól (az első hat hónapban)
-
Üzletelj gyorsabban
120 Mbit/s üzleti kábelnet
havi 9200 Ft-tól
Ajánlatunk a webplázából
-
- Sony Ericsson...
- 85 090 Ft
-
- Samsung i9100...
- 124 857 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
Az internet szabadságáért tüntettek
Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi...
-
Drakensang Online: Google helyett sárkányharcos
Míg sok böngészős játék kezdetleges grafikával és angolul...
Legfrissebb fórum témáink
- Jön a Google saját házi szórakoztató-rendszere?
2012.02.11 22:27 - Hatalmas képszenzorral támad az N8 utódja
2012.02.11 18:53 - Kivégzés három twitter üzenet miatt
2012.02.11 18:43 - Közelebb a Symbian vége, mint hinnénk?
2012.02.11 17:01 - Papírvékony, mégis erős lökhárító
2012.02.11 14:56
Ha már minket kiolvastál
-
Svéd-rali 2. nap - videós összefoglaló
2012-02-12 08:00:59 -
Latvala a legügyesebb az alig hóban
2012-02-12 00:00:21 -
Magyar műsorvezető a pekingi tévénél
2012-02-12 17:00:00 -
Újra nyitnak a bezárt iskolák
2012-02-11 20:33:17 -
A hét emlékei
2012-02-11 19:10:00 -
Eldicsekedte magát az Acer
2012-02-11 18:30:00











