Sztereó Bluetooth fejhallgatók - 1. rész
A Bluetooth kétségtelenül az egyik leghasznosabb szolgáltatás a kéziszámítógépekben és mobiltelefonokban, amit igazol az is, hogy gyakorlatilag az összes manapság megjelenő készülékben helyet kap.
A Bluetooth kétségtelenül az egyik leghasznosabb szolgáltatás a kéziszámítógépekben és mobiltelefonokban, amit igazol az is, hogy gyakorlatilag az összes manapság megjelenõ készülékben helyet kap. És nem csak helyet kap, fejlõdik is, hiszen az egyre gyorsabb adatkommunikáció mellett a Bluetooth az A2DP technológiának köszönhetõen alkalmassá vált sztereó hangátvitelre, azaz zenehallgatásra is. Ezzel el is érkeztünk cikkünk témájához, hiszen ez alkalommal három, kiváló minõségű sztereó Bluetooth headsetet tesztelünk. Azonban mindenekelõtt nem árt tisztázni, hogy mivel is képesek együttműködni az itt szereplõ fejhallgatók.
Mint tudjuk, a Bluetooth már régóta alkalmas hangátvitelre. Rengeteg Bluetooth headset kapható, az olcsóbbakért mindössze pár ezer forintot kérnek el. Azonban a sztereó Bluetooth fejhallgatók egy teljesen más kategória. Sok helyen szerepel a megtévesztõ szöveg: kompatibilis minden Bluetooth eszközzel - ez csak részben igaz. Bár tényleg bármilyen Bluetooth-os eszközzel össze lehet kapcsolni õket, azonban ha az nem tudja az ún. A2DP-t (Advanced Audio Distribution Profile), akkor gyakorlatilag csak telefonálni tudunk majd a sztereó headsettel, mert a zene mono-ban, nagyon gyenge minõségben lesz csak hallható (ha egyáltalán hallható lesz, ez készülékfüggõ). Az A2DP mellett szükség lesz az AVRCP-re is (Audio/Video Remote Control Profile), mert a fejhallgatókon található gombok csak így fognak működni.
Telefonokból azonban viszonylag kevés tudja az A2DP-t (az AVRCP-t pedig még kevesebb), de szerencsére Robert Webbe oldalán található egy lista a kompatibilis készülékekrõl. Pocket PC-kbõl csak a Windows Mobile 2003SE és Windows Mobile 5.0-t futtató készülékek jöhetnek szóba, ez elõbbieknél a Broadcom / WIDCOMM típusú egységekkel ellátottak egy nem hivatalos update után. WM 5.0-nál pedig azok, melyek ROM-ja tartalmazza az Adoption Kit Update (AKU) 2.3-at. Sajnos a WM2003SE esetében az update sem garancia a sikerre, az én Pocket LOOX 720-amon elég jól működött ugyan, de úgy óránként megszakadt a kapcsolat. Ha pedig WM 5.0 esetén nem vagyunk biztosak az AKU 2.3 meglétében, egyszerűen meg lehet nézni: a Bluetooth bekapcsolása után a Bluetooth Manager-ben a New gombra bökve keressük a High Quality Audio setup menüpontot. Ha van ilyen, akkor sínen vagyunk!
Mielõtt rátérnénk a fejhallgatókra, el kell hogy mondjam, hogy mindhárom nagyon szépen szól, tehát szerencsére nem csak a Bluetooth technológiát fizeti meg az ember, hanem a hangminõséget is. A teszt során több emberrel is végigpróbáltattam a fejhallgatókat, hogy a lehetõ legobjektívebb képet tudjam adni róluk. Lássuk hát!
Motorola HT820
A Motorola fejhallgatójáról a teszt elõtt nagyon sok jót hallottam, úgyhogy nagy izgalommal álltam neki a kicsomagolásnak. A doboza elég érdekes, gyenge minõségű, nagyon vékony műanyagból készült, formáját tekintve pedig egy lavorra hasonlít. Ennyi pénzért azért többet várna el az ember, de ez legyen a legnagyobb bajunk!

Kicsomagolás után a következõ tartozékokat találtam a HT820 mellett: egy aprócska kézikönyv, hálózati töltõ, 3.5mm-es jack kábel. Ez utóbbi abban az esetben szükséges, ha valami oknál fogva kábelen szeretnénk a zenét hallgatni. Erre a többi versenyzõnél is van lehetõség, de a Motorola az egyetlen, ahol ezt jackkel, nem pedig USB kábellel oldották meg. Ennek elõnye nyilvánvaló, hiszen nem csak PC-vel tudjuk használni. Hátránya, hogy ha tölteni szeretnék, a miniUSB-s végű hálózati töltõt is be kell dugni.

A HT820 elméleti működési ideje jónak mondható: 17 óra beszélgetési idõ, 12 óra zenehallgatás, 500 óra készenléti idõ. A 12 óra tapasztalatom szerint enyhe túlzás, kb. 8 óráig bírta egy töltéssel, ami nagyjából 2 órát vett igénybe. Méretei 165mm x 165mm x 63.5mm, tömege pedig 100 gramm.

Ahogy az a képeken is látszik, design tekintetében nem lehet okunk panaszra. Az többi tesztalanyhoz hasonlóan merevpántos kialakítású. A pánt füllel érintkezõ része nem műanyagból, hanem valami keményebb gumiból készült, de sajnos ennek ellenére egy idõ után eléggé nyomta a fülem, ami valószínűleg a két irtózatos méretű fülhallgató rovására írható. Ezzel el is érkeztünk a HT820 legnagyobb hibájához: a fülhallgatók nagyon vastagok, ami nagyrészt a füllel érintkezõ párnáknak köszönhetõ. Amikor tükörbe néztem benne, elszörnyülködtem, amit családom hangos nevetése csak alátámasztott, amikor megláttak. Nagyon eláll az ember fülétõl, ami az én rövid hajamnál még feltűnõbb volt, úgyhogy nem is mertem benne utcára menni.
Kézbe venni azért nagyon jó, érzõdik rajta, hogy minõségi eszköz. Színekbõl a szürke és a fekete dominál, fiatalos, de mégsem hivalkodó.. egészen addig, amíg be nem kapcsoljuk. Ugyanis a kétoldalt található Motorola logók (melyekbõl a baloldali a hívásfelvevõ és ki/be kapcsoló, a jobboldali pedig a pause/play/stop gomb) a bekapcsolást követõen kéken világítanak. Pontosabban nem világítanak, hanem szépen felgyulladnak majd elalszanak, mindezt nem egyszerre, hanem egyszer az egyik, azt követõen pedig a másik oldalon. Szerencsére azonban ki lehet kapcsolni, amihez az elõre és a hátra gombot kell egyszerre lenyomni. Azonban a vastagsága miatt enélkül is elég feltűnõ az ember a HT820-ban. Ha valaki nem szereti, hogy sokan megnézik az utcán, akkor ne ezt a modellt válassza.

Nézzük a további gombokat: a baloldali fülhallgatón felül a hangerõszabályzók, a jobboldalin ugyanott pedig a számléptetõ gombok kaptak helyet. A mikrofon a jack bemenethez hasonlóan a jobboldalin kapott helyet (ld. fenti kép).
A párosítási folyamattal nem volt gond. A sima Bluetooth headsetekhez hasonlóan ezeket is elõször párosító üzemmódba kell rakni. A Motorolánál ehhez a baloldali Motorola gombot kell 6 másodpercig nyomni, majd amikor az folyamatosan világít, a telefonnal/PDA-val meg kell keresni, párosítani (a kód a szokásos, négy darab nulla), majd düböröghet is a zene...
...és a HT820-on dübörög is rendesen. A hangok tisztán szólnak, a mélyhangok viszont egy kicsit túlságosan erõsek, az volt az érzésem, mintha hardveresen lenne egy enyhe basszuskiemelés benne, mert egyszerűen erõsebbek voltak, mint a zeneszámban eredetileg. Persze ez sok embert nem zavar, sõt. A környezet zaja sajnos beszűrõdik, utcán ugye nem próbáltam, de a TV-t simán hallottam benne. A telefonálással egyébként semelyik modellnél nem volt gond, úgyhogy ezt nem fogom részletezni.

Jó kis fejhallgató tehát a Motorola HT820, azonban a kialakítása szerintem nagyon rosszul sikerült, ezért senkinek nem ajánlanám tiszta szívvel. Ha mégis ez a szívünk vágya, vásárláskor ne felejtsünk el egy tükröt vinni magunkkal, és csak a látottak után döntsünk!
A Motorola HT820 megvásárolható a PDAMánia Webáruházban, ára bruttó 20.490 Ft.
Nokia BH-601
A Nokia megoldására szintén nagyon kiváncsi voltam, hiszen telefonok terén a gyártó már bizonyított, de a gyári (kábeles) headsetei nem mindig a legjobbak (bár szerencsére van pár kivétel). A doboz tipikus Nokiás, hasonló a telefonokéhoz. Ez volt az összes közül a legigényesebb - ehhez persze azt is hozzá kell tenni, hogy ez a legdrágább fejhallgató az összes közül.

Tartozékok tekintetében elég jó a helyzet: töltõ, kézikönyv, 2 pót fülpárna, illetve egy USB-s Bluetooth dongle. Ez utóbbi pótolja a Motorolához kapott jack kábelt, viszont ezzel két gond van: az egyik, hogy csak PC-vel tudjuk használni, a másik pedig, hogy nem működik sima Bluetooth adapterként (vagy csak én nem tudtam megoldani), tehát nem tudunk rajta keresztül pl. szinkronizálni. A töltõ sem miniUSB-s, hanem vékony Nokia csatlakozós, így a 3250 töltõjével is tudtam tölteni a HS-601-et.

Az elméleti maximális beszélgetési és készelnéti idõ a BH-601 esetében a leggyengébb, a gyakorlatban azonban semmivel sem volt rosszabb, mint a HT820-é (8 óra beszélgetési vagy zenehallgatási, 180 óra készenléti idõ).

Külsejét tekintva a BH-601 is elég feltűnõ. Szintén merevpántos, de mégis más a kialakítása, mert a pánt itt nem megy lefelé, hanem egyenes. A pánt szürke, a négyzet alakú fülhallgatók pedig szürke és fekete kombinációi.

A BH-601nél minden a jobboldali fülhallgatón kapott helyet: a kezelõszervek, a mikrofon, a töltõ csatlakozója és a led-ek. Gombokból felül található a hangosító és a halkító, középen a ki/bekapcsoló, alul pedig a tekerést/számváltást szolgálók. A mikrofon érdekes módon hátul van, tehát nem a szánk felé néz, de ezzel telefonálás közben nem volt gond. A töltõ csatlakozója és a led-ek jól látszanak a képen. Ezek közül az egyik itt is folyamatosan villogott használat közben, de ez szerencsére kevésbé volt zavaró, mint a Motorolánál.
A párosítással itt sem volt semmi gond, viszont a Pocket LOOX 720-szal valamiért nem működött tökéletesen, pár másodpercenként egy nagyon rövid idõre (pár tized másodpercre) megakadt a szám. Szerencsére más gépekkel nem tapasztaltam ezt.
Hangminõség szempontjából holtversenyben a HS-601-et találtam a legjobbnak. Minden hang a helyén van, gyönyörűen, tisztán szól, a mélyek erõteljesek, de nem túlságosan, tehát minden nagyon jó. Egyedüli negatívumként talán a túlságosan merev pántot tudnám felhozni, de akit ez nem zavar, annak nyugodt szívvel ajánlom megvételre a HS-601-et, ha nem gond, hogy kicsit drágább, mint a másik két tesztalany.

A Nokia BH-601 megvásárolható a PDAMánia Webáruházban, ára bruttó 26.898 Ft.
Jabra BT620s
A Jabra cég a teszt elõttig nem igazán volt ismert számomra, pedig egy elég nagy cégrõl van szó, rengeteg Bluetooth headsetet forgalmaznak. A BT620s egy szétnyithatós műanyag dobozban érkezett, tartozékai: töltõ, 2 pót fülpárna, USB kábel, kézikönyv.

Az elméleti és gyakorlati zenehallgatási idõ ennél a modellnél volt a legmagasabb: 16 óra beszélgetési, 14 óra zenelejátszási és 240 óra készenléti idõt írnak a dobozon. Ez sem reális, ám egy picivel jobban bírta, mint a konkurencia.

Designját nézve a Jabra a legvisszafogottabb. Szintén merev pánt, kellemes, ezüstös szürke szín, világító fülhallgatórész. Igen, ez is kéken villog, de szerencsére itt is ki lehet kapcsolni (együtt kell nyomni a bal és a jobboldali gombot kb. 8 másodpercig). Egyébként itt nem zavart annyira a villogás, mint a Motorolánál, volt amikor bekapcsolva hagytam, nem kis feltűnést keltve ezzel a 4-6 villamoson. Egyébként nem csak kéken tud világítani, hanem pirosan, sárgán és zölden is, ezzel jelezve ha lemerült, ha töltõdik, és ha feltöltött (ha jól emlékszem).

A gombok a HT820-hoz hasonló módon helyezkednek el a Jabrán is. Baloldalt felül a hangerõszabályzók, jobbra pedig a számléptetõk vannak, illetve oldalt nem a Jabra logó, hanem a fényeken belüli egész kör megnyomható. A baloldali itt is a be/kikapcsoló, illetve a hívás felvevõ gomb, a jobboldali pedig a pause/play/stop. A jobboldali fülhallgatón található a mikrofon és a miniUSB csatlakozó, ezen keresztül lehet tölteni, vagy a PC-re kötni. A töltés itt is körülbelül 2 órát vesz igénybe, de pozitívum, hogy PC-re kötve töltõdik is, igaz kicsit lassabban.

A hangerõszabályzónál van egy kis kellemetlenség, ugyanis a BT620s a hangerõ változtatását egy apró pittyegéssel konstatálja, a zene pedig úgy fél másodpercre leáll. Több lenyomás után azonban van, hogy a zene hosszú másodpercekre is hallgat, mert kicsit lassan tud ennyi információt feldolgozni szegény Jabra.
Kényelmesnek viszont nagyon kényelmes. A füllel érintkezõ rész szintén gumi, és a Motorolával ellentétben ez csak több óra után kezdett kényelmetlen lenni. A Nokiával ellentétben pedig nem szorul a fejre, emiatt nekem kevesebb biztonságérzetet adott, pedig azért stabilan ül.
A párosítással itt sem volt probléma, az eljárás itt is ugyanaz, mint a többinél. A hangminõség nagyon jó, még a Nokiánál is tisztábbak a hangok. Egyedül a mélyek egy kicsit gyengék, ezért nem mondom, hogy jobb a Nokiánál. Nem a minõséggel van gond, mert erõteljes a basszus, egyszerűen egy kicsit halkabb a kelleténél, amin mélyhang kiemeléssel lehet segíteni.
A három tesztelt fejhallgató közül a BT620s nyerte el leginkább a tetszésemet. Nagyon jó hangminõség és üzemidõ, visszafogott design, kényelmes viselet, és annyira nem is drága. Ha a telefonom tudná az A2DP-t, valószínűleg a teszt után be is ruháztam volna egyre, így azonban várok vele egy új telefonig.
A Jabra BT620s megvásárolható a PDAMánia Webáruházban, ára bruttó 21.999 Ft.
Összegzés
Mindhárom fejhallgatóról elmondható, hogy nagyszerű a hangminõségük. Telefonhívásokkor semelyikkel nem volt gond, a hatótávolságuk is megegyezett (~10 méter). Az A2DP-t egy nagyon ígéretes technológiának tartom, lehetséges, hogy ez lesz a zenehallgatás jövõje. Az egyedüli kényelmetlenség velük kapcsolatban az, hogy napi szintű használat esetén 1-2 naponta mindenképp tölteni kell õket. A tesztalanyok közül a Nokia BH-601-et és a Jabra BT620s nagyon tetszett, ezeket ajánlom megvásárlásra.

Ezt olvastad már?
Samsung Galaxy W teszt: két világ határán
Hozzászólások a(z) "Sztereó Bluetooth fejhallgatók - 1. rész" című cikkhez

Szia! Láttam neked is macbook-od van. Meg tudnád mondani hogy a mai Macbook-ok támogatják-e a AVRCP technológiát.. mert tetszik ez a Jaba vagy mi a fene márkájú gépezet. Leginkább skype és kis zenehallgatáshoz kellene. Ez a AVRCP ugye az a technológia ami támogatja hogy hangerõt szabályozz zenét léptess felvedd a hívást.. stb. Köszi elõre is!Idézet: most jöttem meg Párizsból....minden második, öltönyös úr fején hatalmas headset a metrón, kezükben iPod vagy PDA.....tojnak rá, hogy néz ki, és az utcán szerintem bármit viselhetsz, nem bámulnak meg......lehet ám üldözési mánia nélkül is élni

Halli! Nekem van egy BH601-esem! Nokia 7390-el használom meg laptopal! És nagyon jol müködik! És nagyon hangos! BAszus kicsit recsegös max hangon de nem vészes


Még nem vettem meg, megvártam a 2. cikket.Idézet: Szia! Itt lehet, hogy kicsit OFF, de kérdésem lenne, hogy végül lett e bt fülesed, valamint, hogy bevált-e? Sajnos amilyen bt headseteket én próbáltam (ismerõseimtõl kölcsönkérve) azok nem voltak a helyzet magaslatán
A mikrofon valami nagyon zavaros "ûrbõl jövõ" hangot adott, mikor skype-pal próbáltam használni. Neked mûködik/nek rendesen? Elõre is köszi atravel
Sajna én Debrecenben nem igazán tudom õket közelebbról megnézni/megpróbálni, úgyhogy a vásárlással megvárom az október végét, amikor amúgyis Pestre kell mennem.
Szia! Itt lehet, hogy kicsit OFF, de kérdésem lenne, hogy végül lett e bt fülesed, valamint, hogy bevált-e? Sajnos amilyen bt headseteket én próbáltam (ismerõseimtõl kölcsönkérve) azok nem voltak a helyzet magaslatánIdézet: Én is BH601 vásárlás elõtt állok,(asus a 636hoz)
A mikrofon valami nagyon zavaros "ûrbõl jövõ" hangot adott, mikor skype-pal próbáltam használni.
Neked mûködik/nek rendesen?
Elõre is köszi
atravel
December óta nem dolgozom a C.Enternél, így a jelenlegi rendelésmenetet nem tudom.
eBolt-t meg jól megnézem most....
Idézet: A képet ki lehet nagyítani, és látszik, hogy nincsen rajta.
Viszont akkor mond már el, hogyan van a rendelés tõletek.
Eddig arra jutottam, hogy 1400 Ft + ÁFA, és ha utánvéttel fizetnék, akkor az + 400 Ft? Vagyis ~2000 Ft-ért kaphatom a kezembe?
De végülis mindegy, mivel ez az egyetlen lehetõség, hogy hozzájussak.
De még így sem vészes, mivel 100 € a hivatalos ára, és még házhozszállítással is messze kevesebb.
Rendben, akkor külön odaírom, hogy a mikrofonos verzió kell @lapat Az eBoltban is meg tudod rendelni, én már sokszor rendeltem ott, és csak ajánlani tudom.
Kattints ide 
A képet ki lehet nagyítani, és látszik, hogy nincsen rajta.
Viszont akkor mond már el, hogyan van a rendelés tõletek.
Eddig arra jutottam, hogy 1400 Ft + ÁFA, és ha utánvéttel fizetnék, akkor az + 400 Ft? Vagyis ~2000 Ft-ért kaphatom a kezembe?
De végülis mindegy, mivel ez az egyetlen lehetõség, hogy hozzájussak.
De még így sem vészes, mivel 100 € a hivatalos ára, és még házhozszállítással is messze kevesebb.
Rendben, akkor külön odaírom, hogy a mikrofonos verzió kell
@lapat
Az eBoltban is meg tudod rendelni, én már sokszor rendeltem ott, és csak ajánlani tudom.
Kattints ide
CHSbe (nagyker) 1-2 hét múlva érkezik szállítmány belõle. A többi beszerz forrást nem tudom hogy állnak raktárkészlettel. A C.Enter-t meg üdvözlöm, ha náluk vásárolsz.
Nyugodtan választhatod õket, de raktáron nem lesz és csak megrendelésre hozzák le a boltba neked. Mindenképpen szólj nekik, hogy a mikrofonos (headset) verziót keresed. A HS200 tipusnév körül most van egy kis kavarodásm hogy akkor most van vagy nincs rajta mikrofon.
Amúgy a tegnapi linken szereplõ boltot én megkérdezném, mert õk tel. kiegészítõkkel foglalkoznak, lehet hogy mikrofonos. A kép nem számít mert a tied a baloldalt mutatja, mig a másik a jobboldalról van fényképezve.
Idézet: Na, végre megtaláltam. Ugyan kép nincs, de a neve már jó.
Kattints ide Sõt, alul ott van az MP3 lejátszókhoz készített típus, úgyhogy úgy néz ki ezt meg fogom rendelni. 
Tudja valaki, hogy a Jabra miért tûnt el a kínálatból?

Szerintem annak menie kellene. Azért esetleg utánna kellene járni milyen profilokat tud kezelni. A2DP megvan, akkor semmi gond. Esetleg próbáld ki, ha nem neten rendeled meg a fülest.

A Nokia 9300i elvileg már 1.2-es BT rendelkezik. Akkor gond nélkül tudná kezelni ezeket a fuleseket?

Jaja, támogatja a BT1.2-õt. De már mindegyik mai telefon támogatja.
Hát reménykedek... 

Na, azért ne keverjük a szezont a fazonnal: ha rákötök egy 5.1-es hangrendszert a PDA-mra, akkor a BT-n keresztül 5.1-es hangot fog szerinted átvinni?
... Mellesleg eddig azt sikerült kiderítenem, hogy azok a cuccok, amik csak BT 1.1-es szabványnak megfelelõek, azok nem támogatják az A2DP-t. Sz'l nézd meg a telcsin, hogy BT 1.2-es szabványú legyen és akkor nagy valószínûséggel menni fog a sztereó headset. (Azért akadt pár cucc, amire azt írták BT 1.1 konform és támogatja az A2DP-t is...És fordítva: nem minden BT 1.2-es eszközbe programozzák bele.)
Na, végre megtaláltam. Ugyan kép nincs, de a neve már jó.
Kattints ide
Sõt, alul ott van az MP3 lejátszókhoz készített típus, úgyhogy úgy néz ki ezt meg fogom rendelni.
Nem egészen, hanem ezt.Kattints ide Van a végén egy kis kampó, az a mikrofon, és az direkt mobilhoz van. Ez meg MP3 lejátszóhoz, viszont akkor nem értem miért ugyanaz (HS 200) a kódja...
Mindegy, azért nagyon kösz, végülis ez is jó lenne, csak nem tudom mûködik-e mobillal, bár gyanítom igen.
Csak ezen nem sok gomb van, csak egy hangerõszabályzó kapott rajta helyet...
Bár, mi van ha a termék az, csak a képe nem jó? 

Ezt keresed? Kattints ide
Idézet: Sajnos sem az LG, sem a Logitech oldalán nem írnak ilyenrõl.
De, ha jól következtetek, akkor az a lényege, hogy tudja-e a teló a sztereó hangzást. Hát tudja, három hangszóró van rajta, ebbõl kettõbõl a zene szól sztereóban, a harmadik a beszélgetéshez kell...
Másik probléma, hogy ezt a Logitech Headset-et sehol sem kapni.
Eddig a legközelebbi ország Németország volt, ahol láttam, de 8.000-ért hoznák ki...

Sajnos sem az LG, sem a Logitech oldalán nem írnak ilyenrõl.
De, ha jól következtetek, akkor az a lényege, hogy tudja-e a teló a sztereó hangzást. Hát tudja, három hangszóró van rajta, ebbõl kettõbõl a zene szól sztereóban, a harmadik a beszélgetéshez kell...
Másik probléma, hogy ezt a Logitech Headset-et sehol sem kapni.
Eddig a legközelebbi ország Németország volt, ahol láttam, de 8.000-ért hoznák ki... 

Ez eddig a legjobb hir a heten, amit kaptam.Idézet: A héten jön a 2. rész, ha minden igaz.


Esetleg a füles gyártójának oldalán nézd meg van-e kompatibilis készülékek lista...

Hát, ha tippelnem kellene én a gyártó weblapját ajánlanám. (Bár rögtön mondok ellenpéldát is, mert nokia oldalán meglehetõs idõbe telik megtalálni ezt...Az ASUS-os pda-mhoz meg egyáltalán nem találtam meg.)

Nah, eldöntöttem, Logitech HS 200-at fogok venni. Csak még annyi lenne a probléma, hogy honnan tudhatom meg, hogy a telóm támogatja-e az A2DPt-? Mert nem akarok kidobni ennyi pénzt...


Csak biztatni tudunk, hogy hajrá-hajrá, kitartás és hasonló finomságokIdézet: A héten jön a 2. rész, ha minden igaz.
Jók ezek a tesztek, megannyi bosszúságtól óvja meg a gyanútlan vásárlót. Sok okosság elhangzik bennük, amivel a földi halandó esetenként csak a drága kütyü megvétele után szembesül(ne).
Tapasztalatom szerint ez a legnehezebb kérdés: "Mire is van szükségem?". Ha ez letisztul, már elég könnyû dönteni
Az objektív/szubjektív vélemények a tesztekben pedig segítenek a saját igények felmérésében.
Köszönet érte, csak így tovább!
A héten jön a 2. rész, ha minden igaz.


Ja, meglehetõsen kényelmes. Bár, mint a cikkben is volt elég merev a pántja, sz'al nagy fejû embereknek elég szoros lehet. (Érdekes , hogy bal fülemet nyomja egy kicsit, de a jobbat meg nem.) ... Azt meg sajnos az ASUS oldaláról sem tudtam meg milyen BT profilokat támogat a pda. (Még a kézikönyvben sincs benne.)

Én is BH601 vásárlás elõtt állok,(asus a 636hoz) lenne egy kérédésem. Maga a cuuc kényelmes hosszabb távra? Én is vonatozás ügyén kérdezném.Idézet: Úgy látom kicsit kihalt lett mostanra ez a fórum, de talán van aki még megnézi. Sz'al én vettem egy Nokia BH601 -et. A pc-re csatlakoztatva a donglet simán rátalált az xp. A dongle meg a füles is könnyedén összepaszolhatók voltak. A hangja tényleg nagyon jó.
Egy probléma, hogy minden egyes alkalommal újra párosítani kell.
... A nagyobbik problémám: a MyPal A620BT -mel is simán sikerült felismertetnem, de sajnos csak monó módban. Ráadásul a hangminõsége kritikán aluli. Pedig elsõsorban ehhez kellene: vonatozgatás közben zenéthallgatni. ... Ha elkészülnek a teszt következõ részei igazán stílszerû lenne a pda-kalkapcsolatos tapasztalatokat is beleírni...? (Ha esetleg valakinek lenne ehhez valami okossága, amit ki lehetne próbálgatni azt is szívesen venném.) 
Sziasztok Nem pont fejhallgatorol kerdeznek, de egy hasonlo eszkozrol. Ismer valaki olyat, ami ugyanigy bluetoothal viszi at a zenet, de egy masik audio eszkoz bemenetere lehet radugni? kosz
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
-
Vidd magaddal a netet
6 GB szupergyors mobilnternet
havi 5090 Ft-tól
-
Így még jobban megéri
54 TV csatorna + 20 Mbit/s internet + telefon
havi 3900 Ft-tól
-
Gyorsat, olcsón
Korlátlan ADSL internet
havi 2190 Ft-tól
-
Tévézz a legjobb áron
55 tévécsatorna
havi 2000 Ft-tól (az első hat hónapban)
-
Üzletelj gyorsabban
120 Mbit/s üzleti kábelnet
havi 9200 Ft-tól
Ajánlatunk a webplázából
-
- Sony Ericsson...
- 85 090 Ft
-
- Samsung i9100...
- 124 857 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
Jön a Google saját házi szórakoztató-rendszere?
A Wall Street Journal értesülései szerint hamarosan rákapcsol a...
-
Hagyományos mobil is használható bankkártya helyett
A Telenor és a T-Mobile ügyfelei okostelefonnal és hagyományos...
Legfrissebb fórum témáink
- Jön a Google saját házi szórakoztató-rendszere?
2012.02.11 22:27 - Hatalmas képszenzorral támad az N8 utódja
2012.02.11 18:53 - Kivégzés három twitter üzenet miatt
2012.02.11 18:43 - Közelebb a Symbian vége, mint hinnénk?
2012.02.11 17:01 - Papírvékony, mégis erős lökhárító
2012.02.11 14:56



