Review 2006
Cikk eszközök
Úgy gondoltam, hogy mint blogger elég nagy ember lettem ahhoz, hogy én is megtartsam évértékelő beszédem.
Úgy gondoltam, hogy mint blogger elég nagy ember lettem ahhoz, hogy én is megtartsam évértékelõ beszédem. Dehát egy blogger úgye inkább ír, mint beszél. Viszont nem elfogulatlan. Ráadásul ezt be is vallja. Ennek ismeretében olvassátok a következõ sorokat. Az értékelés teljesen szubjektív, a számomra fontosabb dolgokról írok, ami nem jelenti azt, hogy ezen kívűl nem történt semmi.
Nos, személy szerint igen zsúfolt évem volt, 4 gép fordult meg a kezeim közt. Úgy tűnik ez a szám már a hátralévõ pár napban nem változik. :-) Az okokról már írtam korábban, ezt most nem részletezném.
2006 szerintem az integrált GPS sikertörténete. A rendszeres fórumozók tapasztalhatták, hogy a Mio topic szinte néhány hét alatt felküzdötte magát az élmezõnybe, komoly, több éves múlttal rendelkezõ versenyzõket megelõzve. Az új Sirf III-as GPS-ek kiválóan teljesítenek a PDA-kba építve is, s ma már a méretük az elfogadható szintrõl a "hogy a fenébe férhetett bele" kategóriába lépett át. Erre legjobb példa az Artemis. Ráadásul a gépek árán is egyre kevésbé vehetõ észre, hogy GPS is van bennük. Ehhez persze az is kellett, hogy mára jobbnál jobb navigációs szoftverek közül válogathatunk, s már hazánkban is jó színvonalon elérhetõvé váltak ezek a szolgáltatások.
A másik nagy dobása az évnek a 3G, HSDPA képes készülékek terjedése. Hogy ez mégsem szólt akkorát, az egyrészt a korlátozott lefedettséggel és a rendszeres használat költségeivel magyarázható. Örvendetes, hogy legalább drágább nem lett, mint a GPRS (érthetõen, hisz eddig is a letöltött adatmennyiségért kellett fizetni). Sokan viszont azt nehezényezik, hogy ezzel egyidõben a "csak" GPRS nem lett olcsóbb. Szerintem az elõbbiekbõl következõen ez is érthetõ. Volt alkalmam használni a szolgáltatást, s Budapesten és közvetlen környékén remekül működött. Ám én úgy vettem észre, hogy HSDPA esetén már többnyire nem a sávszélesség, hanem a PDA megjelenítési, adatfeldolgozási sebessége a gyenge láncszem. Persze a PDA-t telefonként használva egy laptopról ezek a sebességek már jobban kihasználhatóak. Részemrõl a 3G-nél hasznosabbnak érezném az Edge országos lefedettségének biztosítását.
További, általam említésre méltó hardveres fejlesztések, illetve változások:
- A beépített FM rádiók terjedése. Ez egy jópofa, sõt pl. TMC esetén hasznos fejelsztés. Várható volt, hogy a mobilok és az mp3 lejátszók után itt is elkezd terjedni.
- Az infra port háttérbe szorulása. A bluetooth általánossá válásával ezt egyre több gépbõl kispórólják.
- A VGA kijelzõs gépek mérsékelt terjedése. Emögött nyilván az áll, hogy a vásórlók zöme nem tolerálja a nagyobb méretet. Úgy tűnik, hogy bár van kereslet a nagyobb felbontású kijelzõvel rendelkezõ gépekre, ez nem tömeges méretű.
Terjed továbbá a mini USB illetve a HTC-s gépeknél ennek bõvített változata, és visszaszorulóban a dokkolók. Megjelentek a "feldugós" pálcikák. Nem terjed az USB host. A billentyűzet még mindig keresi a helyét, hol az elõlapon szorong, hol a "fiók mélyén" van eldugva. Ez utóbbi használhatóbb megoldásnak tűnik.
Az operációs rendszerek terén azt hiszem az idei volt a WM5 igazi éve, hiszen idén jelentek meg tömegesen azok a modellek, melyeket már eleve erre terveztek.
És most néhány konkrét dolog ami tetszett, illetve nem tetszett:
Pro:
- Az Artemis megjelenése. Elegáns, nem hivalkodó design, nagyon kézreálló méret és súly, integráltság, innovatív ötletek (tárcsa, trackball)
- Jól működõ 3G, HSDPA szolgáltatás (már ahol használható).
- A friss modellek gyors megjelenése hazánkban.
Kontra:
- A WM5 bizonyos gyengeségei, ideértve a kezelõfelület (skin) testreszabhatóságának minimális voltát is
- A telefonos PDA-k továbbra is gyenge támogatása a telefonos funkciók terén
- HTC Trinity. Az elõzetes infók alapján ez lett volna az álomgép, GPS, Edge, 3G, WLAN, kamera, szóval minden egybe integrálva egy gyors procival. Végül ebbõl kimaradt a GPS.
Végül elõterjesztéseim az év ... díjra:
Szoftver: iGO2006
PDA: HTC P3300 (Artemis)
Az év geoládája: GCHEAT (Ez ugyan tavalyi kihelyezés, de nekem idén lett meg.)
Az év csalódása: A Russa csapat felbomlása
Végül egy külön (citrom)díj: AM2006
Hirtelen ennyi jutott eszembe.
gusty
- Szoftver: iGO2006
PDA: HTC P3300 (Artemis)
szerintem is
de ha lehet meg kellene választani az év romfrissítõ csapatát is

- Témaindító üzenet...Az eredeti blog bejegyzés itt olvasható: Review 2006
Keresés
Legújabb bejegyzések
Címkék
Archívum
Hasznos linkek
Szolgáltatások
Blogajánló
- BuBe
- chan
- csongor
- DEARevil
- debaj
- dezmo
- eami
- Eami Android
- Franczy Nokia
- Gépház
- gusty
- Gyurci
- HuTi
- jatekgyaros
- kaiser
- Koppany
- maholnap
- Maniakus
- Menneisyys
- Mioka
- Mobilinternet
- nintendo
- Playstation
- Rambo Antivirus
- RoB
- Sancho
- Sanciman
- Shiden
- Somez Apple
- Somez iPhone
- Technet szakértők
- Wajk
- wyx
- xanadu
- Xbox
- Zone

