Garmin Oregon 450 - pont jó
Amióta érintőképernyős Garminok léteznek, szemezgetek velük. Az Oregon 450 esetében egy strapabíró, nagy tudású célgépet teszteltem, amelynek az ára közben 100 ezres alá esett. Ráadásul pont olyan, amilyet én szeretnék.
Első pillantásra
A Garmin megint nem viccelődik. Ez jut eszembe róla, ahogyan ránézek. Első ránézésre látszik ugyanis, hogy ennek aztán szinte semmi nem árthat meg, csak akkor tudjuk tönkretenni, ha erre törekszünk. Márpedig miért törekednénk erre? Szóval a víz nem folyik bele, a képernyőt úgy odaverni, hogy baja legyen szinte művészet, a port és sarat is bírja. Így aztán a terepen - mert oda szánják - nagyjából annyit bír, mint mi magunk. Ez a legfontosabb igényem, ugyanis a kirándulásnál a tájat akarom nézni, nem a GPS-re vigyázni.
A transzfelktív folyadékkristályos képernyő (transflective liquid crystal display) az LCD képernyők egy fajtája. Ahogy arra a neve is enged következtetni részben átbocsátja és részben vissza is veri a fényt (transflective = transmissive + reflective) és ez azért előnyös, mert erős napfényben a képernyő főként a rá érkező napsugarakat veri vissza. Az ilyen képernyők így közvetlen napfénynél is jól láthatóak, mert a kontraszt nem változik. A képernyők a sugárzott fényt csak sötét környezetben használják, ekkor is kevesebbet fogyasztanak az átlagos LCD-knél. Sok esetben kiegészítik őket fényérzékelő szenzorral, amely érzékeli a fényviszonyokat és ehhez dinamikusan alakítja a megvilágítást.
Előnyös tulajdonságai miatt az ilyen képernyők széleskörben terjednek el az autóiparban, de a szabadidős termékeket, így GPS-eket gyártó cégek is egyre inkább fedezik fel azokat. Legfőbb előnyük az alacsony energiafelhasználás, amely a mobil készülékek esetében szintén fontos tulajdonság.
Az ilyen képernyők lelke egy úgynevezett transfektor poliamid, amely sugározni és átengedni is képes a fényt egyidőben.
A Wikipédia, a szabad enciklopédia nyomán
Látható
A Garmin készülékeknél megszokhattuk már, hogy a kijelzők erős napsütésben is jól láthatóak. Ez a második legfontosabb igényem. Hogy hogyan csinálják és más miért nem csinálja így, az jó kérdés, nem is nagyon érdekelnek az olyan varázsszavak, mint "transzflektív kijelző". Az érdekel, hogy ha a Vértesben járva előkapom, akkor az erős tavaszi napsütésben is lássam a kijelzőjét, helyesebben azt, amit azon megjelenít. Látom, mégpedig tökéletesen.
És ez a kijelző olyan fajta, hogy ha erősebb fényt kap, jobban lehet látni. Ebből nem nagyon engedek, de az Oregon 450-esnél nem is kell. Ez a kijelző is pont olyan, mint amire vágytam, megcsinálták végre. Egyébként 8,3 centiméteres (3,2 colos) képátlóval és WQVGA (240x400 képpontos) felbontással. Nem kell ennél nagyobb, az már kényelmetlen.
Rohangáljon más
Mint aktív geokesser elfogadom, hogy a túrázás és ezen belül a ládázás egy sport. Az viszont felettébb idegesített ezidáig, amikor a cél közelébe érve az ember körberohangált, mint az őrült, hogy a GPS-nek legyen meg a megfelelő haladási sebesség, és befordítsa a térképet úgy, hogy tudjam, merre is van az arra. A GPS jel zavarai miatt ugyanis a legtöbb vevő nem veszi mozgásnak azt, ami nem ér el egy bizonyos - típustól függő - sebességet, így hiába haladunk, ha nem elég a sebesség, nem mozog a jelünk. Ez pedig azt eredményezi, hogy a régebbi eszközök nem tudtak irányt számolni nekünk, a térkép éppen arra mutatott, amilyen szerencsénk volt. Mindezzel arra akarom rávezetni a kedves olvasót, hogy milyen jó dolog is, amikor egy navigálásra szánt eszközbe beleteszik azt a jó régi találmányt, amit a köznyelv csak iránytűként ismer.
Hát nem őrület, hogy el kellett telni majdnem 10 évnek, mire erre valaki rádöbbent? Mindenesetre a Garmin Oregon 450-esben - hiába olcsó - benne van a 3D-s iránytű, így még vízszintesbe sem kell fordítani a képernyőjét ahhoz, hogy mutassa nekünk a helyes irányt akkor is, ha éppen egy helyben állunk. Ez pedig azt fogja eredményezni, hogy míg a többiek rohangálnak fel, s alá, addig mi magunk halálos pontossággal találunk meg mindent. Legalábbis azt, aminek ismerjük a GPS-koordinátáját. Na, persze ehhez az is kell, hogy legyen benne egy nagy érzékenységű GPS vevő. Van benne, mégpedig WAAS/EGNOS előkészített és HotFix műhold becsléssel működő. Talán ezért fog hamar műholdat még kikapcsolt állapotból élesztve is, és el sem ereszti.
Ha már Geocaching, íme egy videó, amiben feltűnik az Oregon:
Elemkirály
Nagyon régen szerettem volna egy olyan eszközt, aminek nem probléma az energiaellátás. Még az is lehet, hogy ezt az igényemet most feljebb tolom a listában az első helyre. Nincs annál ugyanis idegesítőbb, mint amikor a világ végén fogy el a nafta az összes akkumulátorból és az ember ott áll a százezrekért összevásárolt technikával. Vérmérséklettől függőek a reakciók, így van, aki földhöz vágja, van aki hazaérkezve meghirdeti és eladja és van - én ez a típus vagyok - aki egy kisebb erőműnek megfelelő akkumulátormennyiséget cipel magával a túrázáskor.
Macera. Ez a szó jellemzi leginkább, miért is szereti meg az ember az olyan készüléket, amely akkumulátorkímélő üzemmódban elmegy gyári közlés szerint 16 órát, átlagos felhasználás és nyomkodás esetén 10-12-őt (szerintem) két darab ceruzaelemmel. Persze ritka az a helyzet - nálam legalábbis - amikor 16 óra kell, de az is biztos, hogy megnyugtatja az embert a hátizsákban elhelyezett 6 darab ceruzaelem méretű akkumulátor és a tudat, hogy a legkisebb boltban is lehet venni ceruzaelemet, ha minden kötél szakad. Vagy ki lehet venni a fényképezőgépből, PMR-rádióból... Röviden: az akkumulátorok otthon maradnak, a hátizsák 2 kilóval könnyebb, az élet szép. Ennyit tesz a jó energiaforrás megválasztása.
Térképek
Van az Oregon 450-esben 850 MiB beépített memória és van neki microSD foglalata is. Így aztán a megvásárolt NaviGuide Magyarország szoftverrel autós navigációra is alkalmassá tehetjük, bár nem beszél, csak csipog. A MapSource segítségével a kiránduláshoz is jó térképeket tölthetünk rá, így a túrázás mindig az elérhető legfrissebb turistatérkép segítségével történhet, ezek ráadásul ingyenesek. Nagyon szerethető, hogy a Garmin Oregon 450-es is úgy kezeli a térképeket, mint az írásvetítőre egymásra helyezett fóliákat, ezért ha valamelyik réteg zavar minket, kikapcsolhatjuk. Én magam nem vagyok hajós ember, de ez a gép már kezeli na BlueChart g2 Vision térképeket, ennek a hajózás szerelmesei gondolom örülnek.
Amit én a Garmin GPS-ek térképmegoldásaiban szeretek, az a rugalmas váltás a rétegek között. Ezzel a készülékkel is megtehetjük azt, hogy háztól ládáig terveztetünk útvonalat, hiszen ahol véget ér az autós térkép, ott átveszi a szerepet a turistautas, szintvonalas, erő-mező térkép. Nagy szabadság ez!
Negatívumok
Ez nem fizetett hirdetés, de az olvasónak mégis úgy tűnhet, hiszen ezidáig csupa jót írtam a készülékről. Nagyon sajnálom, de teljesen elcsavarta a fejemet. Nagyon össze kell szedni magamat ahhoz, hogy negatívumokat találjak vele szemben. Az első negatívum talán az ára, hiszen még most, a nagy árleszállítás után is közelíti a százezer magyar forintot. Igaz, az árképzés érthető, annyit kérnek érte, amennyit hajlandóak vagyunk adni érte. Negatívumként élem meg, hogy haladó ismeretek kellenek ahhoz, ha a magyar geoládákat szeretnénk a Geocach-ek menüpontban megjeleníteni. Nagyon jó lenne ugyanis, ha a geocaching.hu oldalról leszedett ládák a MapSource programmal minden machináció nélkül felmennének és láthatóak is lennének. Sajnos, ez így most még nem működik, csak egy bizonyos változatban letöltött fájlt lehet manuálisan betölteni. Szerencsére a MapSource-szal feltöltött ládák is látszanak, de az útvonalpontok között keressük őket.
Motiváció és pszichológia
Ide a végére mindenképpen szeretnék beszúrni egy nagyon fontos gondolatot a kütyük és így konkrétan a Garmin Oregon 450-es motivációs, azaz ösztönző szerepéről. Az ember ugyanis tudja nagyon jól, hogy a mozgás fontos, a sport minden formája hasznos az egészség megóvása érdekében. Mégis - főként mi, szellemi munkások - hajlamosak vagyunk arra, hogy a hétvégét is heveny tespedéssel töltsük és nehéz megmozdítani az egész héten irodában ülő testünket. Érezzük, hogy nem jó ez így és talán vannak még emlékeink arról, milyen jók is voltak azok a nagy kirándulások.
Nos, ha az ember megvesz egy ilyen túra-GPS-t, óhatatlanul ott fog benne motoszkálni a tudat, hogy ha már megvettem, használjam is. Így aztán kimutatható motivációs hatása van ezeknek a kütyüknek. A kedves feleségeknek, barátnőknek, anyáknak - akik közül egyre többen olvasnak minket - üzenem innen, hogy ha a pasit meg akarják mozdítani, dobjanak neki össze egy ilyen túra-GPS-re valót! Vagy legalább támogassák, hogy megvegye magának. Kütyübeteg sorstársaimnak pedig azt üzenem, hogy az egészség mindig jó - és hatásos - érv, ha meg kell indokolni, miért is költünk el (megint) egy százast GPS-re.
Kiknek és minek
A Garmin Oregon 450-est azoknak ajánlom, akik túrázáshoz strapabíró céleszközt szeretnének. Pont akkora, ami már elég nagy, de még elég kicsi, szolgáltatásai pedig összhangban vannak az árával. Ajánlom azoknak is, akiknek már volt egy Garmin túra-GPS-ük és most gondolkoznak váltáson.
Ezt olvastad már?
Diablo III teszt – Az ördög sosem alszik
Hozzászólások a(z) "Garmin Oregon 450 - pont jó" című cikkhez
Hát a láthatóság engem a kép alapján nem győzött meg :( A GPS képernyőjén tök jól látom Sanci mögött az erdőt, a fél orcáját, a fényképezőgépe felét, és a térképből nagyjából semmit :( Ha tényleg jó a láthatóság akkor össze kéne hozni egy meggyőzőbb képet, ha meg ilyen-amilyen akkor ne dicsérjük már szembe a semmit.Sanciman igazat szól. Nekem ugyan két másik modellem van a Garmintól, de azok is TFT képernyővel vannak szerelve. Biztosíthatlak, hogy ebben a műfajban a Garmin verhetetlen. És ez rengeteget számít a kütyü fogyasztásában, ez is benne van a cikkben, de még jobban lehetett volna hagsúlyozni, mert aki nem tapasztalta, az könnyen elsiklik felette. A 76csx-em 16 órát is kibír , főleg azért, mert napfény mellett minimumra lehet venni a háttérfényt.
Hát a láthatóság engem a kép alapján nem győzött meg :( A GPS képernyőjén tök jól látom Sanci mögött az erdőt, a fél orcáját, a fényképezőgépe felét, és a térképből nagyjából semmit :( Ha tényleg jó a láthatóság akkor össze kéne hozni egy meggyőzőbb képet, ha meg ilyen-amilyen akkor ne dicsérjük már szembe a semmit.
Szia Sönödörö! Tetszik a cikk! Gratulálok! JönösöKöfi fépen...8) Sanci:E http://www.google.hu/search?q=t%C3%BAr%C3%A1z%C3%A1s+szerelmeseinek&ie=utf-8&oe=utf-8&aq=t&rls=org.mozilla:hu:official&client=firefox-a :twisted:Igen, nagyon elterjedt modorosság. Ha nem te irtad volna, rácsaptam volna a laptop fedelét.... Belinkelted a http://tura.lap.hu/ oldalt. Na ott egy szervezet sem nevezte magát a túrázás sze......-nek (szerencsére).
Szia Sönödörö! Tetszik a cikk! Gratulálok! JönösöKöfi fépen...8) SanciTök jó a cikk. De egyet ne: komoly ember nem ír olyat, hogy "túrázás szerelmeseinek".
Szia Sönödörö! Tetszik a cikk! Gratulálok! Jönösö
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
Ajánlatunk a webplázából
-
- Motorola...
- 35 774 Ft
-
- Samsung i8150...
- 84 994 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
Egészen vérlázító szabadalmi kérelmet nyújtott be a Sony –...
-
Itt az első mintavideó a Google okosszemüvegéről!
Eddig csak beszéltek róla, de most itt van egy igazi videó a...
-
Hangsebességgel működik a tű nélküli injekció
Fájdalommentesen, tű nélkül is képes gyógyszert juttatni a...
Legfrissebb fórum témáink
- 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 20:29 - PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
2012.05.25 20:14 - Vidéken is 4G-re gyorsít a T-Mobile
2012.05.25 15:56 - Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.25 14:16 - Autóvezérlés hanggal, Siri-módra
2012.05.25 11:49
Ha már minket kiolvastál
-
F1: 37 milliárdos szerződés Hamiltonnak?
2012-05-25 18:30:12 -
F1: A Mercedes is beállt a sorba?
2012-05-25 17:00:46 -
Hallgathatják Orbánt már kétmillióért is
2012-05-25 13:22:00 -
Ki lehet-e bírni 40 évet börtönben?
2012-05-25 11:55:18 -
Bírságot kapott az Angry Birds-ös átverő
2012-05-25 17:00:00 -
Felpörög a Red Bull Mobile
2012-05-25 16:00:00
HIRDETÉS
Dokumentumszerkesztés együtt, egy időben
Az Office 365 felhőszolgáltatással kényelmesebb és hatékonyabb a dokumentumkezelés.
megnézem
HIRDETÉS
Tudj meg mindent a LED TV-kről!
A LED technológia a tévézés jövője. De mit tud, és mit nem? Itt a válasz.
megnézem
HIRDETÉS
Önnek milyen telefonja van? Szavazzon és nyerjen!
Okos vagy buta? Gombos, netán érintőképernyős?
megnézem











