Nokia Ovi Maps - jobb, mint a Google Maps?

Molnár-Soós Sándor István - 2010. január 26. | 10:00

Mindkettő ingyenes, mindkettő navigál és mindkettőn jók a térképek is. Sokak szerint a Nokia Ovi Maps még jobb is, mint a nagyobb múltú Google Maps...

Beszámoltunk róla, hogy ingyenes lett a navigáció a nokiásoknak, így az Ovi Maps már szabadon letölthető azokra a Nokiákra, amelyeken futtatni lehet. Ez a húzás olyan ügyes a Nokiától, hogy végre valóságos versenyhelyzetet teremthet a széles néptömegeknek szóló navigációs szoftverek terén, sőt keményen oda is piríthatnak a Google Maps-nek. A verseny pedig kiknek is jó? Hát nekünk, a felhasználóknak.

Nézzük akkor a hasonlóságokat és a különbségeket. Mindkét szoftver ingyenes, ahogyan a használatukhoz szükséges térképek is. Mindkettő tud már háztól-házig navigációt és ezt a saját nyelvünkön teszi. Mindkét szoftver felhasználói tábora széles tömegeket ölelhet át, hiszen a Nokia még mindig az egyike a világ legnagyobb mobilgyártóinak, a Google Maps pedig szinte minden készüléken futtatható. Juteszembe: aki nem látta volna működés közben az Ovi Maps-t, íme:


Szóval a hasonlóságokat még sorolhatnánk, de nézzük inkább, miért is verhet oda a Nokia Ovi Maps a Google-nek! Először is, a Nokia szoftveréhez nem kell online-nak lenni, azaz a használatához nem kell folyamatos internetkapcsolat. Másodszor is, a Nokia Ovi Maps a világon mindenhol képes navigálni, míg a Google Maps egyelőre csak az USA területén. Aztán az is fontos tényező, hogy a Nokia a saját tulajdonában lévő Navteq-tól kapja a térképeket, a Navteq térképek pedig olyan mértékben fejlődnek, hogy csak kapkodjuk a fejünket. Ezzel szemben a Google Maps Tele Atlas térképeket használ, a Tele Atlas pedig a konkurens TomTom tulajdona. Igaz, a Google Maps térképein böngészve is egyre gyakrabban látjuk azt a megjegyzést, hogy Google saját adatbázison alapul az éppen használt térképrészlet.

Aztán az is fontos tényező, hogy márciustól MINDEN Nokia okostelefon GPS-sel felszerelve és Ovi Maps-szel előtelepítve érkezik, de már most futtatható az alább készülékeken: Nokia E52, Nokia E55, Nokia E72, Nokia N97 mini, Nokia 6710 Navigator, Nokia 6730 classic, Nokia 5800 Navigation Edition, Nokia 5800 XpressMusic, Nokia 5230, and Nokia X6.

Ha tehát a Google Maps szeretne versenyben maradni, tennie kell valamit. Például ki kell adnia egy letölthető változatot, amelyben a nekünk szükséges térképrészletet a telefonban tárolhajuk, és így a használatához nem kell online kapcsolat. A háztól-házig navigációt is ki kell terjeszteni minél több régióra, hogy például mi, európaiak is tudjuk használni. Mindezt nagyon gyorsan...

És nem kell ahhoz jóstehetség, hogy kitaláljuk: a Google valószínűleg meg is lépi ezeket a lépéseket. És ez megint kiknek jó? Hát nekünk, a felhasználóknak...

- cikk vége -

Ezt olvastad már?

Nokia Lumia 800 teszt: új utakon

Hozzászólások a(z) "Nokia Ovi Maps - jobb, mint a Google Maps?" című cikkhez

Szólj hozzá te is:
  1. Molab
    2010 / 01 / 26 (13:03)válasz erre

    E65-re szerintem nem lesz, mivel nincsen benne GPS... De aztán a fene tudja. Én most ennek olyan 98/2%-ot adnék... Azaz 2%, hogy hivatalosan lesz...

  2. gerg0
    2010 / 01 / 26 (12:59)válasz erre

    Lesz ez régebbi telefonokra is? Engem E65-re érdekelne.

  3. td
    2010 / 01 / 26 (11:24)válasz erre

    A Nokia Map Loaderrel lehet feltölteni a térképeket PC-n keresztül. Akár az egész világot, ha van elég tárhelyed. A Navigon ugyanazt a térképet használja, mint a Nokia.

  4. juice900
    2010 / 01 / 26 (10:55)válasz erre

    Tudja vki, hogyan kell egyszerre nagyobb térképállományokat leszedni. Ismerősöm E52-jére próbáltam, de csak 8-10 mb körüli mennyiséget töltött le. Szóval pl be lehet e állítani, hogy mondjuk leszedem full eu-t? Egyébként, ahogy nézem a térképek pontosságát, részletességét, kb az iPhone Navigon szoftverével van egy szinten, igaz azt könnyebb kezelni, ez meg ingyen van...perzse most mindenről hivatalosan beszélek

Még több hozzászólás

hirdetés

Ezt ne hagyd ki!

Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat

Legfrissebb hírek a címlapról

hirdetés

HIRDETÉS

Dokumentumszerkesztés együtt, egy időben

Az Office 365 felhőszolgáltatással kényelmesebb és hatékonyabb a dokumentumkezelés.

megnézem Dokumentumszerkesztés együtt, egy időben

HIRDETÉS

Tudj meg mindent a LED TV-kről!

A LED technológia a tévézés jövője. De mit tud, és mit nem? Itt a válasz.

megnézem Tudj meg mindent a LED TV-kről!

HIRDETÉS

Önnek milyen telefonja van? Szavazzon és nyerjen!

Okos vagy buta? Gombos, netán érintőképernyős?

megnézem Önnek milyen telefonja van? Szavazzon és nyerjen!
hirdetés
GPSPark.hu hotdog startrandi gsmline Konzolok szervize