WAYTEQ N800 - GPS a jövőből
Molnár Sándor István - 2009. március 19. | 08:00
Régóta vártunk már egy olyan PND-re, amelyben gyors processzor, sok ROM és RAM, valamint jól használható egyéb funkciók vannak. A WAYTEQ N800-as annyira jó, hogy már majdnem PDA.
Már megint egy "DFD", azaz "dolog fehér dobozban", gondoltam, amikor kezembe került az új WAYTEQ N800-as. Balázs kollégám 10 másodperc alatt felkeltette az érdeklÅ‘désemet a következÅ‘ szavakkal: "Ebben egy 600-as proci, 64 csatornás GPS, sokmega RAM és 3D-s grafikus gyorsítás van". ElÅ‘ször azt hittem, hülyéskedik, aztán jött a döbbenet. Hogy mire jó mindez? A tesztben erre keresem a választ.

A kis aranyos
Gombatlanságból elkövetett
Egy - nem sok -, ennyi gomb került rá. Csak a fÅ‘kapcsoló árválkodik a tetején egy töltésjelzÅ‘ led mellett. Akinek sok kütyüvel volt dolga, azonnal megérzi, ha valami mást kapott a kezébe. Ez a cucc kifejezetten más. Épp annyira kerek, mint amennyire szögletes. Jól eltalált arányok és tökéletes illesztés jellemzi. Ezüstszürke, de az ezüstnek egy elegáns árnyalatával. Az oldalain csak egy SD kártyafoglalat, egy szabványos miniUSB foglalat - töltéshez és adatátvitelhez -, valamint egy 2,5 milliméteres jack-aljzat töri meg a felületet.

Az összes lényeges elem
Az elsÅ‘ tapasztalatok után általában az szokta az embert érdekelni, hogy mennyibe kerül. Ha tippelnem kellett volna, azt mondom, hogy 80 000 bruttó alatt nem áll meg. Ekkor jön a döbbenet, mert bizony 50 000 alatt van, pontosan 49 900 forintért vehetjük majd meg bruttó, ajánlott fogyasztói áron. Az ára tehát tetszik, nézzük tovább!
3D, de nem a házak
Ha azt halljuk, hogy egy GPS 3D-s, valószínűleg arra gondolunk, hogy a térképei 3D-sek, na és persze a feüljárók és a hidak, valamint a domborzat emelkednek ki a síkból. Hát egyelÅ‘re nem. Ezen a WAYTEQ-en is Sygic fut, amelyet Attila barátom tesztelt novemberben, és amely inkább az olcsó áráról és az ahhoz viszonyítottan jó szolgáltatásairól híres. Nos, ezzel a szoftverrel párosítva ez a hardver valóban nagyon ütÅ‘s páros. A Sygic teljes Európa térképpel ugyanis 14.990,- forint jelenleg, és akár hisszük, akár nem, mindent tud, amire a navigációkor szükségünk lehet. A térképeit a Tele Atlas szállítja, hazánk vonatkozásában ez néhány hónap lemaradást jelent a legfrissebb térképektÅ‘l. Jól kezelhetÅ‘, logikus - és egyszerűen átlátható - menük és jó térkép: mi kell még? Szóval akkor mit is jelent a 3D a specifikációban? A menük kezelését, egyelÅ‘re...
MielÅ‘tt navigálnánk vele
Mindenképpen érdemes átnéznünk, mire is képes a WAYTEQ N800-as a navigáción kívül. Ugyanis a hardver nagyon sokat ígér, sÅ‘t nem csak ígér, hanem ad is. Már a bekapcsoláskor is kábít minket, hiszen olyan 3D-s animációval indít, amitÅ‘l azonnal áttesszük a fejünkben egy másik polcra, ahová nem sokan tudnak felkapaszkodni mellé. A menük gyönyörűek, simogatásra olajozottan gördülnek, akadásnak és tétovázásnak nyoma sincs.

3D, de csak a menü
Multimédia
Logikus, ha egy ekkora és ilyen jó felbontású képernyÅ‘t a navigáláson kívül másra is használni szeretnénk. Mondjuk videóznánk? SorozatfüggÅ‘k figyelem! Íme egy tökéletes eszköz a mozizásra a dugóban ülve. Tehát az elsÅ‘ kérdésre, miszerint mire jó a 600-as proci és a sok RAM, íme az elsÅ‘ válasz: például arra, hogy a kedvenc sorozatunkat átalakítás nélkül vigye DiVX-ben is. Még akkor is, ha a formátuma mondjuk 624x352 pixeles, 1048 kbps-es FFDS-es videotömörítéssel. Mindehhez olyan képet kapunk a 4,3 colos, 800x480-as, 16:9-es érintÅ‘képernyÅ‘n, hogy nem hiszünk a szemünknek. Ráadásul a hangja is tökéletes, a saját hangszórón is kifejezetten élvezhetÅ‘. A belsÅ‘ tárban - amely egy MLC flash, és modelltÅ‘l függÅ‘en 1-4 GiB tárhelyet kínál -, átlagos mozifilmbÅ‘l ötöt, sorozatepizódból majdnem egy tucatot tárolhatunk. Támogatja az MPEG-2, az MPEG-4, az AVI , az ASF, a WMV, az RMVB és az RM formátumokat, ezekhez semmilyen lejátszót nem kell telepíteni.

Sorozatosan
Sajnos, csak folyamatos töltés mellett videózhatunk, mert a nagy felbontásnak és a nagy procinak megvan az energiaadóssága, amelyet követel is azonnal. Egy 3/4 órás epizód még megnézhetÅ‘ akkumulátorról is, de az egészestés mozifilmeket inkább a szivargyújtóról nézzük.
Ha zenét hallgatnánk, arra is alkalmas, a hangja fülesen keresztül átlagos, sajnos csak 2,5 milliméteres dugót tudunk beledugni, de átalakítóval használható a saját fülhallgatónk is. A zenelejátszó támogatja az MP3, a WMA9 és a WAV formátumokat, mindent tud, amit egy átlagos zenelejátszó, ekvalízere is van.
Ha képnézegetésre támad kedvünk, jól használható képnézegetÅ‘t kapunk, amely elboldogul a JPEG, a BMP, a GIF és a PNG formátumokkal. Villámgyorsan nagyít, a felnagyított képet tökéletesen és akadásmentesen mozgatja.
Zsebkönyvtár
A menüben ráakadunk és rákattanunk az ebook-olvasóra, amely szintén többet ad a vártnál. Állítható a háttér színe, a betütípus és a betűk nagysága is. Ekkora képernyÅ‘n már egészen élvezhetÅ‘ az olvasgatás, persze nagyjából egy órán át, az akkumulátor ennyit bír csak. Hogy egy 4 GiB-os háttértárolón mennyi elektronikus könyv fér el, abba nem is nagyon érdemes belegondolni. Sok.
Internet
Az Explorert élvezhetjük gyárilag, annak minden elÅ‘nyével és hátrányával. Sajnos a böngészés élménye így meg sem közelíti az asztali számítógépeken tapasztaltat, de ha azt nézzük, hogy ez is egy extra, plusz, akkor megenyhülünk a hibái láttán. Az Explorer használatakor sajnos körmözgetnünk kell, nem tudjuk ugyanis a weboldalakat az ujjunk húzogatásával mozgatni, csak a szélsÅ‘ gördítÅ‘sávval érhetünk el mozgást.

Internet Explorer lemerülÅ‘ben
Ha elég ügyesek vagyunk és el/megtaláljuk a fehér alapon világosszürke gombot, azért elboldogulunk. Meglepetés, hogy a képernyÅ‘n felugró QWERTY virtuális billentyűzet meglepÅ‘en pontosan reagál és jól használható ujjal is. És hogy mindezt hogyan? Természetesen a beépített wifi segítségével, mert az is van benne.
Bluetooth és kihangosítás
A készülék párosítható bluetoothos telefonunkkal, viszhangmentesen hangosítja azt ki. Hogy mely készülékektÅ‘l hogyan veszi át a telefonkönyvet, az talán a szerencse dolga, az én Omniámról nem sikerült azt a 2000 körüli kontaktot leszippantani, de lehet, hogy nem voltam elég türelmes. Mindenesetre arra tökéletes, hogy az autóban ne kelljen a telefonnal a kezünkben vezetni. Navigálás közben nem használhatjuk, mert a Bluetooth menübÅ‘l kilépve bontja a kapcsolatot.
Egyéb alkalmazások
Hosszasan mesélhetnénk még a készülékbe rejtett játékokról, pénzváltóról és egyéb nyalánkságokról, de mégis inkább valami olyan finomságról essék most szó, amelyre végképp nem számítanánk. Az Application, azaz az alkalmazások menüt megnyitva mire akad az ember? ElÅ‘ször hajlamosak vagyunk arra, hogy átugorjuk a GsFinder.exe kicsi zöld ikonját, de nagyon rosszul tesszük. Ugyanis ez nem más, mint egy file explorer, amellyel megnyílik elÅ‘ttünk a világ.

Amit csak akarsz...
Ráadásul natívan, hekkelés és buherálás nélkül. InnentÅ‘l kezdve már mindenkinek a fantáziájára bízom, mit is hoz ki ebbÅ‘l a WinCE készülékbÅ‘l, hiszen a lehetÅ‘ség adott, csak élni kell vele. A buherátorok imádni fogják, az biztos, nekem pedig itt kezdett el a szívem fájni, hogy vissza kell adjam a teszt végén. Legyünk erÅ‘sek, és mondogassuk szorgalmasan: nemveszektöbbkütyüt, nemveszektöbbkütyüt, nemveszektöbbkütyüt!
Na, akkor találjunk oda valahova!
A navigáció lényege az, hogy elvigyen oda, ahová magunktól nem, vagy csak nehezen találnánk el. A Sygic annak ellenére, hogy olcsó, hihetetlenül sokat ad. Az igaz, hogy erÅ‘sen hasonlít egy nyugati navigációs szoftverre, csak azt nem t'om elsÅ‘re, melyikre is. Aztán rájöttem, hogy mégis t'om, mégpedig kétszeresen. De baj ez? Ha azt veszzük, hogy itt van egy olyan Magyarország térkép, amelynek nem nagyon kell szégyenkeznie, mindezt nevetséges áron, fÅ‘ként ha a teljes Európa változatot nézzük? A használhatóságát és a funkcióit tekintve azt kell mondjuk, hogy messze alulértékelt a Sygic mind árban, mind elismertségben. De ez majd változik.

4 műhold? Nem is rossz... a panellakásban!
Készülékünkhöz visszatérve annyi biztos, hogy az erÅ‘s vas úgy mozgatja a térképet és úgy navigál, mint az álom. És akkor itt a válasz a másik kérdésre, miszerint minek egy navigátorba 64 csatornás GPS: például azért, hogy az alsó rakparton haladva ne gondolja azt, hogy a felsÅ‘n vagyunk és például azért, hogy a házon belül is fogjon jelet. Na és persze azért, hogy a normál navigáció közben olyan biztosan és pontosan tudja a helyzetünket, amire egyetlen szó van csak: bámulatos! Láttam már ezt azt, de ilyet még nem. Csillagos ötös a GPS-nek, ha az összes SiRF Prima ilyen, tuti a siker! SiRF Primáról ide kattintva olvashatunk bÅ‘vebben.
Ami nem teszett
Apróságokat tudok felsorolni csupán, bár néha pont az apróságok idegesítenek leginkább. Ilyen apróság például, hogy a készülékhez adott tapadókorongos tartókar olyan rövid, hogy véleményem szerint nincs olyan autó, amelyben normálisan el tudnánk a szélvédÅ‘n helyezni. Az autós tartó maga kompatibilis ugyan a Herbert Richter tartókkal, de valamilyen rejtélyes okból úgy helyezték el a vágatokat rajta, hogy nem fektetve, hanem állítva csatlakozik az autospecifikus tartóhoz. Ha tehát szeretnénk fektetve elhelyezni, kell vegyünk köztes elemnek egy forgatható gömbcsuklót.
Az állított elhelyezéssel ráadásul az a baj, hogy a Sygic csak egy irányba tudja elfordítani a képet, ez pedig pont ellentétes azzal az iránnyal, amit a HR tartó kívánna. Így a tartót nem lefelé kell rácsatlakoztatni a HR apára, hanem felfelé, ha néhányszor levesszük és feltesszük, kikopik és magától az ölünkbe fog hullani. Ezért tehát az állított felhasználást is csak egy gömbcsuklóval javasoljuk.
Ugyanilyen idegesítÅ‘ a szivargyújtós töltÅ‘ is, amelynek a zsinórja merev, nem csavart így valóságos káoszt okoz az utastérben. Szerencsére ez egy szabványos miniUSB-s töltÅ‘, így viszonylag olcsón lecserélhetjük egy normálisra.
Kinek, minek?
Azoknak ajánlanám, akik nem félnek az olcsó megoldásoktól. Ez a készülék sokkal többet nyújt, mint amit az ára alapján gondolnánk. Kicsi, igényes kivitelű, sokoldalú és buherálható.
A készüléket az ATCOMP Trade Kft. biztosította, köszönjük! A WAYTEQ termékekrÅ‘l bÅ‘vebben olvashatunk a hivatalos magyar honlapon, a http://www.wayteq.hu/ címen.

A kis aranyos
Gombatlanságból elkövetett
Egy - nem sok -, ennyi gomb került rá. Csak a fÅ‘kapcsoló árválkodik a tetején egy töltésjelzÅ‘ led mellett. Akinek sok kütyüvel volt dolga, azonnal megérzi, ha valami mást kapott a kezébe. Ez a cucc kifejezetten más. Épp annyira kerek, mint amennyire szögletes. Jól eltalált arányok és tökéletes illesztés jellemzi. Ezüstszürke, de az ezüstnek egy elegáns árnyalatával. Az oldalain csak egy SD kártyafoglalat, egy szabványos miniUSB foglalat - töltéshez és adatátvitelhez -, valamint egy 2,5 milliméteres jack-aljzat töri meg a felületet.

Az összes lényeges elem
3D, de nem a házak
Ha azt halljuk, hogy egy GPS 3D-s, valószínűleg arra gondolunk, hogy a térképei 3D-sek, na és persze a feüljárók és a hidak, valamint a domborzat emelkednek ki a síkból. Hát egyelÅ‘re nem. Ezen a WAYTEQ-en is Sygic fut, amelyet Attila barátom tesztelt novemberben, és amely inkább az olcsó áráról és az ahhoz viszonyítottan jó szolgáltatásairól híres. Nos, ezzel a szoftverrel párosítva ez a hardver valóban nagyon ütÅ‘s páros. A Sygic teljes Európa térképpel ugyanis 14.990,- forint jelenleg, és akár hisszük, akár nem, mindent tud, amire a navigációkor szükségünk lehet. A térképeit a Tele Atlas szállítja, hazánk vonatkozásában ez néhány hónap lemaradást jelent a legfrissebb térképektÅ‘l. Jól kezelhetÅ‘, logikus - és egyszerűen átlátható - menük és jó térkép: mi kell még? Szóval akkor mit is jelent a 3D a specifikációban? A menük kezelését, egyelÅ‘re...
MielÅ‘tt navigálnánk vele
Mindenképpen érdemes átnéznünk, mire is képes a WAYTEQ N800-as a navigáción kívül. Ugyanis a hardver nagyon sokat ígér, sÅ‘t nem csak ígér, hanem ad is. Már a bekapcsoláskor is kábít minket, hiszen olyan 3D-s animációval indít, amitÅ‘l azonnal áttesszük a fejünkben egy másik polcra, ahová nem sokan tudnak felkapaszkodni mellé. A menük gyönyörűek, simogatásra olajozottan gördülnek, akadásnak és tétovázásnak nyoma sincs.

3D, de csak a menü
Multimédia
Logikus, ha egy ekkora és ilyen jó felbontású képernyÅ‘t a navigáláson kívül másra is használni szeretnénk. Mondjuk videóznánk? SorozatfüggÅ‘k figyelem! Íme egy tökéletes eszköz a mozizásra a dugóban ülve. Tehát az elsÅ‘ kérdésre, miszerint mire jó a 600-as proci és a sok RAM, íme az elsÅ‘ válasz: például arra, hogy a kedvenc sorozatunkat átalakítás nélkül vigye DiVX-ben is. Még akkor is, ha a formátuma mondjuk 624x352 pixeles, 1048 kbps-es FFDS-es videotömörítéssel. Mindehhez olyan képet kapunk a 4,3 colos, 800x480-as, 16:9-es érintÅ‘képernyÅ‘n, hogy nem hiszünk a szemünknek. Ráadásul a hangja is tökéletes, a saját hangszórón is kifejezetten élvezhetÅ‘. A belsÅ‘ tárban - amely egy MLC flash, és modelltÅ‘l függÅ‘en 1-4 GiB tárhelyet kínál -, átlagos mozifilmbÅ‘l ötöt, sorozatepizódból majdnem egy tucatot tárolhatunk. Támogatja az MPEG-2, az MPEG-4, az AVI , az ASF, a WMV, az RMVB és az RM formátumokat, ezekhez semmilyen lejátszót nem kell telepíteni.

Sorozatosan
Sajnos, csak folyamatos töltés mellett videózhatunk, mert a nagy felbontásnak és a nagy procinak megvan az energiaadóssága, amelyet követel is azonnal. Egy 3/4 órás epizód még megnézhetÅ‘ akkumulátorról is, de az egészestés mozifilmeket inkább a szivargyújtóról nézzük.
Ha zenét hallgatnánk, arra is alkalmas, a hangja fülesen keresztül átlagos, sajnos csak 2,5 milliméteres dugót tudunk beledugni, de átalakítóval használható a saját fülhallgatónk is. A zenelejátszó támogatja az MP3, a WMA9 és a WAV formátumokat, mindent tud, amit egy átlagos zenelejátszó, ekvalízere is van.
Ha képnézegetésre támad kedvünk, jól használható képnézegetÅ‘t kapunk, amely elboldogul a JPEG, a BMP, a GIF és a PNG formátumokkal. Villámgyorsan nagyít, a felnagyított képet tökéletesen és akadásmentesen mozgatja.
Zsebkönyvtár
A menüben ráakadunk és rákattanunk az ebook-olvasóra, amely szintén többet ad a vártnál. Állítható a háttér színe, a betütípus és a betűk nagysága is. Ekkora képernyÅ‘n már egészen élvezhetÅ‘ az olvasgatás, persze nagyjából egy órán át, az akkumulátor ennyit bír csak. Hogy egy 4 GiB-os háttértárolón mennyi elektronikus könyv fér el, abba nem is nagyon érdemes belegondolni. Sok.
Internet
Az Explorert élvezhetjük gyárilag, annak minden elÅ‘nyével és hátrányával. Sajnos a böngészés élménye így meg sem közelíti az asztali számítógépeken tapasztaltat, de ha azt nézzük, hogy ez is egy extra, plusz, akkor megenyhülünk a hibái láttán. Az Explorer használatakor sajnos körmözgetnünk kell, nem tudjuk ugyanis a weboldalakat az ujjunk húzogatásával mozgatni, csak a szélsÅ‘ gördítÅ‘sávval érhetünk el mozgást.

Internet Explorer lemerülÅ‘ben
Ha elég ügyesek vagyunk és el/megtaláljuk a fehér alapon világosszürke gombot, azért elboldogulunk. Meglepetés, hogy a képernyÅ‘n felugró QWERTY virtuális billentyűzet meglepÅ‘en pontosan reagál és jól használható ujjal is. És hogy mindezt hogyan? Természetesen a beépített wifi segítségével, mert az is van benne.
Bluetooth és kihangosítás
A készülék párosítható bluetoothos telefonunkkal, viszhangmentesen hangosítja azt ki. Hogy mely készülékektÅ‘l hogyan veszi át a telefonkönyvet, az talán a szerencse dolga, az én Omniámról nem sikerült azt a 2000 körüli kontaktot leszippantani, de lehet, hogy nem voltam elég türelmes. Mindenesetre arra tökéletes, hogy az autóban ne kelljen a telefonnal a kezünkben vezetni. Navigálás közben nem használhatjuk, mert a Bluetooth menübÅ‘l kilépve bontja a kapcsolatot.
Egyéb alkalmazások
Hosszasan mesélhetnénk még a készülékbe rejtett játékokról, pénzváltóról és egyéb nyalánkságokról, de mégis inkább valami olyan finomságról essék most szó, amelyre végképp nem számítanánk. Az Application, azaz az alkalmazások menüt megnyitva mire akad az ember? ElÅ‘ször hajlamosak vagyunk arra, hogy átugorjuk a GsFinder.exe kicsi zöld ikonját, de nagyon rosszul tesszük. Ugyanis ez nem más, mint egy file explorer, amellyel megnyílik elÅ‘ttünk a világ.

Amit csak akarsz...
Na, akkor találjunk oda valahova!
A navigáció lényege az, hogy elvigyen oda, ahová magunktól nem, vagy csak nehezen találnánk el. A Sygic annak ellenére, hogy olcsó, hihetetlenül sokat ad. Az igaz, hogy erÅ‘sen hasonlít egy nyugati navigációs szoftverre, csak azt nem t'om elsÅ‘re, melyikre is. Aztán rájöttem, hogy mégis t'om, mégpedig kétszeresen. De baj ez? Ha azt veszzük, hogy itt van egy olyan Magyarország térkép, amelynek nem nagyon kell szégyenkeznie, mindezt nevetséges áron, fÅ‘ként ha a teljes Európa változatot nézzük? A használhatóságát és a funkcióit tekintve azt kell mondjuk, hogy messze alulértékelt a Sygic mind árban, mind elismertségben. De ez majd változik.

4 műhold? Nem is rossz... a panellakásban!
Ami nem teszett
Apróságokat tudok felsorolni csupán, bár néha pont az apróságok idegesítenek leginkább. Ilyen apróság például, hogy a készülékhez adott tapadókorongos tartókar olyan rövid, hogy véleményem szerint nincs olyan autó, amelyben normálisan el tudnánk a szélvédÅ‘n helyezni. Az autós tartó maga kompatibilis ugyan a Herbert Richter tartókkal, de valamilyen rejtélyes okból úgy helyezték el a vágatokat rajta, hogy nem fektetve, hanem állítva csatlakozik az autospecifikus tartóhoz. Ha tehát szeretnénk fektetve elhelyezni, kell vegyünk köztes elemnek egy forgatható gömbcsuklót.
Az állított elhelyezéssel ráadásul az a baj, hogy a Sygic csak egy irányba tudja elfordítani a képet, ez pedig pont ellentétes azzal az iránnyal, amit a HR tartó kívánna. Így a tartót nem lefelé kell rácsatlakoztatni a HR apára, hanem felfelé, ha néhányszor levesszük és feltesszük, kikopik és magától az ölünkbe fog hullani. Ezért tehát az állított felhasználást is csak egy gömbcsuklóval javasoljuk.
Ugyanilyen idegesítÅ‘ a szivargyújtós töltÅ‘ is, amelynek a zsinórja merev, nem csavart így valóságos káoszt okoz az utastérben. Szerencsére ez egy szabványos miniUSB-s töltÅ‘, így viszonylag olcsón lecserélhetjük egy normálisra.
Kinek, minek?
Azoknak ajánlanám, akik nem félnek az olcsó megoldásoktól. Ez a készülék sokkal többet nyújt, mint amit az ára alapján gondolnánk. Kicsi, igényes kivitelű, sokoldalú és buherálható.
A készüléket az ATCOMP Trade Kft. biztosította, köszönjük! A WAYTEQ termékekrÅ‘l bÅ‘vebben olvashatunk a hivatalos magyar honlapon, a http://www.wayteq.hu/ címen.
Ezt olvastad már?
Itt az olcsó kétmagos Samsung Galaxy
Hozzászólások a(z) "WAYTEQ N800 - GPS a jövÅ‘bÅ‘l" cÃmű cikkhez
Szólj hozzá te is:

Ésakkóezmost megy ájgóval is, ha azt dugok beléje?
hirdetés
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
Ajánlatunk a webplázából
-
- Sony Ericsson...
- 41 314 Ft
-
- Nokia X3-02 Touch...
- 36 994 Ft
Legfrissebb hÃrek a cÃmlapról
-
PlayStation 4: MegállÃtja a játékot a reklám idejére?
Egészen vérlázÃtó szabadalmi kérelmet nyújtott be a Sony –...
-
Itt az első mintavideó a Google okosszemüvegéről!
Eddig csak beszéltek róla, de most itt van egy igazi videó a...
-
Hangsebességgel működik a tű nélküli injekció
Fájdalommentesen, tű nélkül is képes gyógyszert juttatni a...
hirdetés
Legfrissebb fórum témáink
- Érkezőben az újabb PureView mobilok
2012.05.25 22:08 - Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.25 22:06 - 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 20:29 - PlayStation 4: MegállÃtja a játékot a reklám idejére?
2012.05.25 20:14 - Vidéken is 4G-re gyorsÃt a T-Mobile
2012.05.25 15:56
Ha már minket kiolvastál
-
Szoros csata a Görörg-ralin
2012-05-25 23:45:03 -
F1: 37 milliárdos szerződés Hamiltonnak?
2012-05-25 18:30:12 -
Hallgathatják Orbánt már kétmillióért is
2012-05-25 13:22:00 -
Ki lehet-e bÃrni 40 évet börtönben?
2012-05-25 11:55:18 -
BÃrságot kapott az Angry Birds-ös átverÅ‘
2012-05-25 17:00:00 -
Felpörög a Red Bull Mobile
2012-05-25 16:00:00
HIRDETÉS
Dokumentumszerkesztés együtt, egy időben
Az Office 365 felhőszolgáltatással kényelmesebb és hatékonyabb a dokumentumkezelés.
megnézem
HIRDETÉS
Tudj meg mindent a LED TV-kről!
A LED technológia a tévézés jövője. De mit tud, és mit nem? Itt a válasz.
megnézem
HIRDETÉS
Önnek milyen telefonja van? Szavazzon és nyerjen!
Okos vagy buta? Gombos, netán érintőképernyős?
megnézem
hirdetés



