Mégsem elég edzésnek a Wii Fit?
Annak idején sokan már a szobakerékpár, az otthoni edzőgépekkel tömött szobarészlet leváltásaként üdvözölték a Nintendo gépet, pedig talán mégsem ér ennyit.
A Nintendo Wii Fit-tel (és Fit Plus-szal) kiegészült játékgépét annak idején úgy üdvözölték, mint a videojátékot végre az egészségtelen tohonyaságból kimozdító eszközt. Az unalmas otthoni edzést leváltotta a szórakozás, az otthoni testedzés kissé közösségibb lett, a videojáték pedig fitté varázsolta a játékost.
Illetve talán mégsem: a Reuters egy nemrég megjelent cikke szerint ugyanis friss kutatás szerint a Wii Fit megléte nem jelenti azt, hogy a gyermekek automatikusan fitteké válnának. A kísérletben 78 gyermeknél mérték a napi testmozgást. A résztvevők egyikének sem volt korábban Wii-je, és felük aktív testmozgást követelő játékokat kapott hozzá (pl Wii Sports és Dance Dance Revolution), míg a csoport másik fele olyan, aktivitást nem követelőket, mind mondjuk a Super Mario Galaxy.
A gyermekek 13 hétig gyorsulásmérős eszközökkel lettek felszerelve, amelyek célja az volt, hogy mérjék a testmozgást. Azt nem tudni, hogy ezen érzékelők hova is lettek helyezve, így jelenleg nem tiszta, hogy a kutatás alatt pontosan milyen mozgásokat is figyeltek. Az eredmények viszont azt mutatják, hogy az aktív csoportba tartozó gyerekek átlagosan napi 25-28 perc aktív testmozgást végeztek, míg a másik csoport 26-29 percet. Azaz hibahatáron belül ugyanannyit.

Tom Baranowski, a kutatás vezetője meglepetésének adott hangot a Reutersnek tett nyilatkozatában: „Őszintén szólva, sokkoló volt az különbség hiánya.” A kutatók szerint ugyan elképzelhető, hogy a játékok egy minimális hatással lehetnek a játékosok egészségére, súlyára, és általános aktivitási szintjére egy év során, azonban inkább az ülve játszott játékokat helyettesítik, mint a rendszeres testmozgást.
Meglátásom szerint a teszteredmények azonban kissé belegondolva talán még magától értetődőnek is nevezhetőek. Elvégre ahhoz, hogy a rendszeres testmozgást, edzést leváltsa a játék, hasonló és hasonlóan intenzív erőkifejtés lenne szükséges. Azaz elkerülhetetlen az izzadás, fáradás, és minden egyéb kellemetlenség, amely ezzel együtt jár. A gyermekek egy jelentős része pedig valószínűleg jóval ez előtt abbahagyja a játékot, hiszen belefáradt, és a játék egyáltalán nem stimulálja annyira, mint mondjuk egy kinti bringázás a haverokkal.
Nem lesz 18+-os játék a Windows 8 piactéren
A felnőtteknek szánt játékok kategóriája nem lesz jelen a Windows 8 hamarosan induló alkalmazásboltjában.
Ezt olvastad már?
Elektromos stimulációval könnyebben megy a matek
Hozzászólások a(z) "Mégsem elég edzésnek a Wii Fit?" című cikkhez
Legfrissebb hírek a címlapról
-
Vadonatúj objektívek iPhone 5-höz
Ezekkel a parányi kiegészítőkkel új távlatokat nyithatunk az...
-
Egyetlen ember kezében az internet főkapcsolója
Nagyon rossz érzés lehet egy olyan országban élni, ahol az állam...
-
Az Alien 60 másodpercben
Órákon át tartó nyáladzás és gyilkolászás helyett itt az...
Ha minket már kiolvastál
-
F1: Újabb főnök a Mercedesnél
2013-05-21 08:30:52 -
Veteránautós lakópark épül Detroitban
2013-05-21 08:00:15 -
Kezdődik az adóroham: 200 ezer a tét
2013-05-21 08:44:29 -
Görbicz Anita: Sírva nem lehet hazudni
2013-05-20 10:15:19 -
Jön az első folyadékkal hűtött okostelefon
2013-05-21 06:00:00 -
Újabb WiFi-rekord dőlt meg
2013-05-20 06:00:00


![Gears of War [Xbox 360]](/shop/_/932/100/1009932.w140.h118.f1.jpg)

