A Men of War sorozat egy valós idejű, csapat alapú taktikai játék. A stratégiai játékokkal ellentétben itt nincs bázisépítés, és szinte bármikor újra megépíthető elemekből felépített hatalmas hadseregek helyett egy kicsiny, pótolhatatlan csapattal kell sokszoros túlerő ellenében teljesítenünk.

Egy harmadik út?
A játék tehát nem egy „hagyományos stratégiai játék”, mint a Command & Conquer sorozat és nem is egy akció-rpg keverék, mint mondjuk a Fallout Tactics volt anno. A fejlesztők célja a fegyverek minél realisztikusabban történő modellezése volt, illetve a vietnami háború illő – és egy új szemszögből történő – bemutatása. Ezen feladatok annyira jól sikerült megoldaniuk, hogy az sok játékos számára már hátrányként fog jelentkezni.

Dzsungel-szimulátor
A Men of War: Vietnam ugyanis az ázsiai helyszínek sűrű dzsungelében játszódik. Ez annyira sűrű, hogy térkép és egyéb nem túl realisztikus segítség nélkül saját katonáinkat is nagyon könnyű szem elől veszteni, (bár segít egy lebegő ikon) vagy épp nem észrevenni a bokorban sunyin lapító ellenséget. Ez bizonyosan zavarni fog egyeseket, azonban a játék ezen oldala is nagyon realisztikus: a vietnami háború veteránjai mind-mind megmondták, hogy a fák közt szinte csak az orrukig láthattak, és nagyon nehéz volt kiszúrni az ellenséget. Említettem, hogy kapunk éjjeli feladatokat is?

Szimulátor, máshogyan
Ahogy említettem, a készítők célja a fegyverek pontos virtuális replikálása volt, és ez sikerült is. Itt minden korhű, még a tárba kerülő töltények száma is. Egyeseknek ugyan hibaként hathat, de még a hangtompítós fegyverek sem teljesen hangtalanok. Pont, mint a való életben.

A hangok, az árnyak, a videók
A játék kellemes muzsikával fogad minket indítás után, azonban sajnos nem is változik. A játék ugyani csupán nagyjából fél tucat háttérzenével rendelkezik. Ugyan a főmenü hangulatos korabeli kis rockja után azt hihetnénk, hogy majd a küldetések pörgősebb részei alatt majd újraélhetjük a korszak zenei világát is, ezt a fonákot sajnos kihagyták a készítők. A szinkronszínészek meglehetősen rosszak, de legalább a fegyverhangok azonban jól sikerültek.

A grafika egy stratégiai játékhoz képest jó, bár kissé koros. A karakterek animációja nem túl jó, de a dzsungel hívogató, és be is zoomolhatunk egészen az embereink arcába. Ekkor persze már láthatóvá válik, hogy az emberek modellei nem veszik fel a versenyt mondjuk egy lövöldözős játékkal, de ez nem is feladata. Kissé távolabbról nézve semmi kivetnivalót nem találhatunk a játék grafikájában, bár a videókat illett volna nagyobb felbontásban tárolni. A jó hír, hogy a játék viszonylag gyengébb gépeken is elfut.

Úszás betoncsizmával
A játék nehéz, és ezt most nem úgy értem, hogy a játék során néhányszor meg fogunk halni, hanem azt, hogy ha nem vagyunk körültekintőek, akkor bármelyik pillanatban elpatkolhat az egész csapat. Sőt, el is fog patkolni, mivel embereink pontosan ugyanannyira halandók, mint ellenfeleink. A nehézség tehát nem szimplán „bedobjuk a mélyvízbe” típusú, hanem szép kis betonkockát is kapunk lábunkra.



Nehéz kezdetek
Elnézést, most ezt le fogom lőni: az első pálya úgy kezdődik, hogy a konvojt ripityára lövi egy helikopter, és csak négy emberünk marad. Amennyiben tíz-tizenöt másodpercen belül nem mozgatjuk fedezékbe az embereket, a visszatérő vadász befejezi a melót. Aztán jön vagy tíz ellenséges katona, akik a katonáinkat szeretnék közelebbről megismertetni az ólom egészségkárosító hatásaival. Ez pedig csak a pálya első pirinyó szelete. Mindezt tutorial, betanítás vagy segítség nélkül, ugyanis ezen funkciókat egészen egyszerűen kihagyták a játékból.

Azaz jobb, ha minden jól sikerült lépés után ment az ember, legyen az egy fedezékbe vonulás, vagy épp az ellenség leterítése. A játék ebben segít egy keveset, mivel legalább az automata mentési pontok meglehetősen gyakoriak, de ettől még a legkönnyebb, „könnyű” nehézségi fok az újoncok számára még mindig „nehéz” lesz.

Egy csipetnyi (szerepjátékos) csapat
A játék pályáin általában négy – maximum egy tucat – katonával kezdünk. A legtöbb pályán nincs semmiféle utánpótlás: ha az első fél órában elveszítjük egyik emberünket, akkor ő már csak a visszatöltéssel szerezhető vissza. Katonáink mind specializáltak: egyiknek a távcsöves puska áll jobban kézre, másiknak meg a gránátvető. Persze a többi fegyvert is képesek használni, de nem olyan pontosan. Emellett a hátizsák managelése az egyedüli szerepjáték-elem a játékban, tehát aki valamiféle új Commandos-ra vágyik, az kereshet mást.

Sok út vezet Vietnámba
A nehézség mellett azonban mélységet is kínál a Men of War: Vietnam. Nem csőjáték ez, ahol csak egy-két adott taktika és egy adott folyosó létezik; itt ugyanis a térkép egésze bejárható, átjárható, és úgy állíthatjuk fel rajtaütéseinket, bázisostromainkat, ahogyan épp nekünk tetszik. Ez sokszoros újrajátszhatóságot kölcsönöz minden pályának. Csapatunk feloszthatjuk, és akár több irányból is támadást indíthatunk egy adott ellenséges állás ellen.


Őrök és rajtaütők
Persze nem minden fenékig tejfel: a katonáink ugyanis parancsaikat nem mindig azonnal hajtják végre, így a mesterien koordinálandó csapásunk jóval nagyobb mértékben múlik a szerencsén, mint azt mi szeretnénk. A játék megadja a lehetőséget egy katona direkt irányítására, (kurzorgombokkal mozogni, egérrel pedig lőni tudunk) de ez általában túl sok ideig szakít el a többi katonától ahhoz, hogy ne legyen sírás és újratöltés a vége.

Az ellenfelek mesterséges intelligenciája sem áll a helyzet magaslatán. Ugyan szép dolog, hogy nem egy szigorúan adott járőrútvonallal rendelkeznek, de ez az egyedüli extra benne. A játékost nem intelligenciával – például átkaroló taktikával – veri meg, hanem egészen egyszerűen lehengerlő túlerővel, illetve helyzeti előnnyel (pl. bunker, kiépített védelmi vonal) veri péppé.

Négyen egy tenger ellen
A játék a kétszer öt egyjátékos (plusz öt bónusz) pálya mellett egy kooperatív online móddal is rendelkezik. Itt maximum négyen alakíthatjuk a csapat különböző tagjait, ami szintén jókora újrajátszási potenciállal látja el a játékot. Sajnos egymás elleni mód nincs, ahhoz vissza kell térnünk a korábbi kiegészítőhöz, az Assault Squad-hoz.

Oroszok és a többiek
A játék egy érdekes fogása, hogy nem csak az amerikai csapatok bőrébe bújhatunk. Sőt, először végig kell játszanunk a vietkong/orosz hadjáratot ahhoz, hogy az amerikai hadjáratot elérhessük. Igen, orosz, ugyanis két, a vietkongnak titkon segédkező orosz katonai tanácsadó alkotja a csapatunk magját.


Megéri?
Attól függ, mennyire szereti az ember a brutális nehézséget, és a sok mentegetést-újratöltést. A játék igazán nehéz és realisztikus, de épp emiatt a nehezen kiharcolt siker is nagyon jó érzés. Persze, a mesterséges intelligencia lehetne jobb, és az újoncok szoktatását nagyságrenddel le lehetne rövidíteni egy pár tutoriallal. A Red Orchestra 2 után azonban ez a játék is egy teljesen új szemszögből mutat be egy olyan háborút, amelyről eddig azt hittük: már mindent láttunk róla, amit meg lehet mutatni.

A játéksorozat részeit webplázánkban vásárolhatják meg.