A Red Orchestra 2 több okból is egy különleges lövöldözős (FPS) játék. Egyfelől eleddig nem volt igazán alkalmunk a német sereg tagjaként az orosz városokra törni. Másfelől pedig ellentétben a ma trendi vonulattal, itt bizony közel valóságosan működnek a fegyverek. Igen, ez az új játék bizony egy igazi fegyver- és világháború-szimulátor!

Ezerszer láttuk, de nem így
Ugyan eddig is háborús játékok garmadája dolgozta fel a második világháborút, az esetleges „nácibarát” vagy „náciszimulátor” miatt a legtöbb lövöldözős játékban nem volt lehetőségünk a német katonák bőrébe bújni, csak az ellenségeikébe. A Tripwire Interactive a sorozat eddigi elemeihez hasonlóan azonban ezt az opciót is beépítette: az egyjátékos kampány első felében ugyanis német színekben fogunk rohamra indulni.

Szimulátor?
Ahogy már említettem, Red Orchestra 2, ellentétben a legtöbb háborús FPS játékkal, a realizmust próbálja elérni. A lövedékeknek röppályája van, a gravitáció hat rájuk, ahogyan a huzagolás miatti pörgés is. Sőt, míg az FPS játékok döntő többségében egy fa asztal mögé is elbújhatunk – és az megvéd minket mindentől – itt bizony ementálivá lőnek minket a gyengébb fedezékkel együtt.

Pontos?
A játék másik – általam üdvözölt – újítása, hogy a fegyverek pontosságát sem próbálták a játékban szereplő többi fegyverével egy súlycsoportba hozni. Azaz egy hosszú csövű nehéz géppuskával is lehet pontosan messzire lőni, és a jobb puskákkal igazi mesterlövész-találatokat vihetünk be, még akár távcső nélkül is.

A célzás azonban nem könnyű. Egyfelől eltüntették az FPS játékok egyik ismérvét, a képernyő közepén megjelenő, segítő célkeresztet. Azaz az irányzék használata nélkül leadott kapáslövésekkel sokkal nehezebb bármit is eltalálni. A szimulátor pedig arra is kiterjed, hogy az irányzékot állíthatjuk annak megfelelően, hogy hány méterre is gondoljuk a célpontot. Sőt, a mesterlövész puskák távcsöve alatt lévő irányzékot is használhatjuk, és a további pontosság elérése érdekében minden fegyvernél visszatarthatjuk lélegzetünket, tovább nagyítva a célponton.

Üt?
A szimuláció egy további eleme, hogy a fegyverek sebzését is megpróbálták realisztikusan bemutatni. Azaz a sisakon kívül szinte semmiféle védelemmel nem rendelkező katonákat nagyon-nagyon gyorsan le lehet lőni. Nagyobb kaliberű puskából sokszor elég egy lövés, míg pisztolyból, közelről a találat helyétől függően akár három-négyet is beleereszthetünk az ellenségbe.

Mennyi az annyi?
A mai lövöldözős játékok kezelőfelülete óriási információhalmazt zúdít a játékosra, ráadásul több olyan adatot is megmutat, amelyről valójában nem igazán tudhatunk. Az egyik ilyen például a tárban található töltények száma. A valóságban sem tudhatjuk ugyanis, pontosan hány darab töltény maradt a tárban. Ehelyett a Red Orchestrában is csupán annyi információt kapunk, hogy épp tele, nagyjából félig vagy közel üres-e a tárunk.

Emellett azt is figyelnünk kell, hogy a tár mikor is fogy ki. Ugyanis a játékba nem építették be a megszokott automata újratöltést. Jobban járunk tehát, ha számoljuk, hogy hányat is lőttünk. Persze van egy kis könnyítés: alapesetben ugyanis a játékos karakter automatikusan reteszeli az új lövedékeket a fegyverbe, tehát amint elmarad ez az animáció, már nyomhatjuk is az újratöltés gombját. Akik pedig arra vágynak, akár ki is kapcsolhatják ezt a kényelmi funkciót.



Extra Tank-sizmulátor
Az egyjátékos kampány szerintem legélvezetesebb szakaszai a tankos részletek voltak. Itt megint csak a szimulációhoz nyúltak a készítők: igencsak limitált kilátás és limitált feladatkör a két legnagyobb tényező. Az első annyit tesz, hogy a tankból igencsak nehéz a kilátás: pirinyó páncélozott ablakok, egy periszkóp és a fegyverek irányzékán kívül vakok vagyunk. Persze kijöhetünk felül, és akkor a mesterlövésznek lesz feladata.

A limitált feladatkör annyit tesz, hogy a tankban lévő négy (T-34) vagy öt (Panzer IV) ember más és más dolgot képes ellátni. A toronyból például csak parancsot adhatunk a haladásra, és manőverezés közben sem fogunk mi magunk lövöldözni. A parancsnok akár a tank tetején kikandikálva is parancsolhatja alattvalóit a manőverezésre, illetve célpontok kilövésére.

A sebzésmodell is csodás, nem egyszer kaptam magam azon, hogy szidom a kissé szétlőtt váltót. A tankoknak ugyanis kilőhetjük az alrendszereit is, és persze arra is ügyelni kell, hogy a ferde páncélról igencsak könnyen lepattanhat még a páncéltörő lövedék is. Belül egyébként körbe is nézhetünk, és láthatjuk az összes rendszer állapotát. Amennyiben pedig elhalálozik a csapat egyik tagja, az a funkcionalitás kiesik, és nekünk kell a pozíciók közt lavíroznunk. Na emiatt nem tudtam egyszerre lőni és manőverezni az egyik pályán!

A készítők szerint a Red Orchestra 2 megoldása hasonló, illetve néhány dologban fölül is múlja a jelenlegi tank-szimulátorokat. Sajnos azonban a fentebb említett páratlan kidolgozottság miatt óriási meló egy járművet is megvalósítani, ezért aztán a játékban jelenleg csak kettő tank (Panzer IV és T-34) érhető el. A készítők azonban már ígéretet tettek két további tankra és csapatszállítóra is, amelyeket majd ingyenesen lehet letölteni.

Mozgáskoordináció
Nem egy játékból hagyták ki a kihajolást, mondván minek. Itt azonban a kihajolás mellett a kúszás és a guggolva futás is bekerült a repertoárba. Fekve vagy fedezékre pedig felállíthatjuk a géppuskánkat is. Emellett a fedezék-rendszer használatával vakon tüzelhetünk a láthatatlan ellenségre, vagy buksink kárára kikukucskálhatunk. No persze kisebb fedezékeknél testi épségünk kockáztatására nem is kell kibújnunk, hiszen nem mindegyik takarja testünket száz százalékosan.

Itt bizony lőnek!
Az ellenségeket anélkül ártalmatlaníthatjuk, hogy főbe lőnénk. A játékban ugyanis megjelent az úgynevezett „supression” rendszer. Ennek lényege, hogy ha lőnek felénk, esik a morálunk, beszürkül a képernyő, és pontatlanabbul célzunk. Ezt legkönnyebben géppuskával vagy a távolról kérhető ágyúzással aktiválhatjuk.

No persze nem csak az ellenség képességeinek csökkentésére kapunk lehetőséget: a legjobban teljesítő katonák „hősi” státuszt kapnak, ami abban nyilvánul meg, hogy közelükben a társaik morálja az egekbe szökik.

Egyedül, de többszörösen
Persze az óriási sebzés és a pontos fegyverek egy átlagos FPS-t horrorisztikusan nehézzé varázsolnának, mivel csak egy életünk van. A Red Orhestra 2 szépen átlépte ezt a problémát azzal, hogy amennyiben elhalálozunk – nyugodjunk meg, ez sokszor elő fog fordulni – „újjáéledünk” egy csapattársunk bőrében. Az egyjátékos kampány alatt pedig bizonyos időközönként erősítést is kapunk. Emellett a nem halálos sebeket be is kötözhetjük, már amennyiben elég gyorsak vagyunk és nem vérzünk el előtte.




Lemmingek a vágóhídra
Avagy többjátékos mód. A Red Orchestra 2 online többjátékos módjában maximum hatvannégy játékos eshet egymásnak. Territority módban a csaták inkább valami óriási húsdarálónak hatnak, hála a „pontos”, nagy sebzésű fegyvereknek, a személyes páncélzat teljes hiányának, és a gyors „újratermelődésnek”. Itt is bevezették a fejlődést, és a játék pontos statisztikát vezet ügyködéseinkről: bármikor megnézhetjük, hány golyót lőttünk ki, hány talált be. A fejlődés azonban talán egy kicsit lassú.

Hbiák tmkelege
A játék kiadását sajnos picit elsiették, bár kissé érthető okokból (amelyek neve Battlefield III és Modern Warfare III). Kiadásakor a játék nagyon-nagyon sok hibával, hiányossággal rendelkezett: a karakterek animációja nagyon ronda volt, a grafika sok helyen furcsa dolgokat művelt, a feladatok nem egy helyen teljesíthetetlenek voltak. A mesterséges intelligencia még mindig nem álla a helyzet magaslatán, az útkeresési algoritmusa pedig nem egyszer végtelen ciklusba kerül, és a többjátékos mód VoIP-támogatása is javításra szorul.

Igen, a játékra kiadásakor még ráfért volna legalább pár hét fejlesztés, de mentségükre legyen mondva, a Tripwire azóta is folyamatosan javítgatja a Red Orcestra 2-t, 1-3 naponta jelennek meg az új javítások. Azaz nem hiszem, hogy a játék túl sokáig maradna hibák tárháza.

Lenyomtak a mélyvízbe
A kezdő, Call of Duty-n nevelkedett fiatal játékos számára a Red Orchestra 2 olyan érzés lehet, mintha bedobták volna a mélyvízbe, extrém CoD-mánia esetben egy kéttonnás betontömb társaságában. Őszintén bevallom, még nekem sem tiszta a játék több mechanikája, például többjátékos módban egyszer sem öltöttem magamra a harcokat és tüzérséget irányító fővezér posztját. A játék minden szegletének kiismeréséhez valószínűleg ötven óra is kevés lenne.


Megéri?
Nem mindenkinek, de határozottan igen. Az egyjátékos kampány ugyan tartalmas – bár inkább nehézsége miatt hosszú – azonban a Red Orchestra 2 legjobb része a többjátékos mód. A játék jóval nagyobb kihívást garantál, mint a ma vásárolható átlag FPS játékok, és szerintem ebben rejlik a bája: a Red Orchestra 2: Heroes of Stalingrad ugyanis megmutatta, hogy mennyire élvezetes is lehet felülkerekedni egy nehéz feladaton. A legjobb hír pedig, hogy a játék meglepően olcsó: tíz forint híján hatezerért vásárolható meg webplázánkban.