LAN Party – hálózat egy kézfogásnyira
Tizenöt ember, ugyanennyi gép, párszáz méter kábel és egy hét szabadidő. Miért érdemes összegyűlni, és mégis mi állhat egy jól sikerült buli útjába?
LAN? Party? Buli?
Mi is egy LAN (helyi számítógépes hálózat) party? Kívülállónak valamiféle kocka-gyűlésnek tűnhet, esetleg végtelenített számítógép-szakkörnek. Valójában azonban – mint oly sok más – igazából a közösségi szórakozásról szól, és most nem a Farmville társaira gondolok.
A társaság tagjai ugyan játszhatnak egymással interneten keresztül, de teljesen más érzés, amikor nem a hangfalból vagy fejhallgatóból hallod az elnáspángolt fél szónoklatát, hanem mondjuk balra sréhen másfél méterrÅ‘l.
A játéktér maga megért egy misét: megannyi gép, pótgép, monitor, fejhallgatók, hálózati kábelek mindenütt. SÅ‘t, az egyik résztvevÅ‘ – mivel épp a rendezvény alatt vette – behozta a vadiúj 5.1 hangfalszettjét a foteljéhez. Komikus látvány volt a ránézésre évtizedes asztalok és székek melletti összevisszaság.
Visszatekintő
Egy éve a legtöbb szükséges részlet megvolt, és szerencsénk is volt. A vihar elkerülte a térséget és az áram sem ment el. Igaz, az internetcsatlakozás este kihagyott, és szállás helyett használhattuk saját hálózsákjainkat, de az a pár nap csodásan telt.
Mi változott?
Majdnem minden. A helyszín maradt a régi, és végre nem felejtették el a puha ágyikókat sem. SÅ‘t, a meghosszabbított idÅ‘tartam miatt egyre többen értek rá pár napra. Nem volt együtt az egész banda egyszerre, de azért jó volt látni a régi arcokat.
Reggeli vijjogás
Azonban az élet nem volt fenékig tejfel. HétfÅ‘ reggel ugyanis vijjogásra, dobogásra és gyermekvisításra kellett ébrednünk: megérkezett a napközis tábor, a hajnalig/reggelig lövlödözÅ‘-hülyéskedÅ‘ csapat legnagyobb ellensége. Az ébresztésen kívül pedig további kellemetlenséggel kellett számolnunk: a számítógépes szobánk közös volt velük.
Az egyedüli szerencse, hogy délután ötkor szétszéledtek. A csapatból csak páran voltunk délelÅ‘tt és kora délután a helyszínen. Ekkor a többiek dolgoztak vagy – a mázlisták – aludtak, így a legtöbb havernak nem kellett bajlódnia velük. Egy barátom frappánsan foglalta össze a gyermekek miatt hozott pár új szabályt: „akkor most ötig nem k*vaanyázhatunk?” (Igen, a meccsek hevében elég sokszor csusszantak ki cirádás sorok.)
Sárga tengeralattjáró
A vihar sem került el bennünket. SÅ‘t, szerintem megkaptuk az utolsó pár év viharát egyben, két nap alatt. A víz próbált bejönni: ablakokon és az ajtó alatt a zuhanyzóvá vált terasz felÅ‘l. (A pincéket a környéken sok helyütt el is öntötte az áradat.) Szerencsére a szobában a tetÅ‘ nem eresztett, de igazából ez volt az egyetlen jó hír.
A vihar ugyanis szépen megszórta a környéket villámokkal. Az elektromos rendszer kissé gyengélkedett, és bár számtalanszor halványultak el a fények, áramkimaradás nem volt. Összesen két elektromos zavart okozott a villámlás két nap alatt. Az elsÅ‘ alkalmával csupán annyi történt, hogy az egyik gép újraindult, valószínűleg az áramingadozás miatt.
Villámvédelmi csÅ‘d
A második azonban sokkal súlyosabb következményekkel járt. Hatalmas villanás, csattanás, szikrázás. Mindenki máshol látott különbözÅ‘ elektromos vagy fém cuccokat szikrázni, én például a kerítést, míg egy haver szerint a router dobott rekordnagyságú szikrát. Több gép elvesztette a kapcsolatot másikakkal, a hálózat legalább két darabra esett, az internetnek pedig nyoma sem volt. Mondhatni kissé megijedtünk.
A „villámvédett” elosztók nem védtek, egy okból: ellentétben az elsÅ‘ esettÅ‘l, most nem a kettÅ‘húszon keresztül érkezett a villám maradéka, hanem a kerítésre feszített százhatvan méteres hálózati kábelen keresztül. Ezen kaptuk az irodából az internetet, és senki nem hozott olyan elosztót, amely hálókábelnek is nyújtott volna védelmet. Emiatt aztán a túláram szépen végigment a szobában elhelyezett routeren és valószínűleg az összes gép kapott egy adagot.
Az eredmény a legtöbb résztvevÅ‘ számára szerencsére nem volt maradandó. Egy tag azonban búcsút mondhatott dédelgetett külsÅ‘ vinyójának, és ezt – érthetÅ‘ okokból – nem viselte túl jól. Az iroda azonban rosszabbul járt. A villám ugyanis nem a kerítésbe csapott, hanem valószínűleg a telefonvonalba valahol.
Az irodai gépet egy régi CRT monitorra kötötték, amely a csapás után szép kék-zöld-lila árnyalatokban pompázott, azaz a villám elintézte. A szám pedig „technikai problémák miatt” azóta sem kapcsolható. Mi pedig net nélkül maradtunk az utolsó pár napon. (Krónikus netfüggÅ‘knek nem elég egy limitált mobilnet.)
Az újdonság varázsa
Elég azonban a körülményekbÅ‘l, a party lelkérÅ‘l még nem is szóltam: változtattunk ugyanis picit a játékfelhozatalon. Nem, az új Aliens vs Predator játékot nem próbáltuk ki (bár felmerült), „csak” a Starcraft 2-t. A néhány megabites vidéki ADSL vonalon meglepÅ‘en jó meccseket játszottunk egymás ellen. Amikor épp nem töltött senki, a késleltetés nem volt érzékelhetÅ‘, a válaszidÅ‘ csodás volt. Annak ellenére, hogy nem a helyi hálózaton cserélték az adatokat a kliensek, hanem felküldték az internetes szervernek azokat.
Amikor azonban valaki elfelejtette leállítani a töltését, a másodpercekben mérhetÅ‘ válaszidÅ‘ sem volt ritka. Persze ha a Blizzard lett volna szíves beépíteni a LAN módot, akkor nem csak ezzel nem kellett volna küzdenünk, hanem az utolsó napokon – internet nélkül – is folytathattuk volna a meccseket! Amikor azonban épp tudtunk játszani, jót szórakoztunk. A játék tényleg meglepÅ‘en kiegyensúlyozott; már ha az ember tudja, mit is akar építeni.
Egy másik teljesen új – szintén sajnos csak interneten játszható – játék az ingyenes Alien Swarm volt. Ezt egyébként mindenkinek ajánlom, nagyszerű kis felülnézetes akció-horror/sci-fi játék. Négy tengerészgyalogost kell irányítani, akik pályáról pályára darabolják az idegeneket.
Vissza a gyökerekhez
Persze nem hagyhattuk ki a megszokott régiségeket sem. Az Aliens vs Predator 2 minden este ment – bár általában kevesebb fÅ‘vel, mint eddig – és a Warcraft harmadik része is. Utóbbinál két új pálya aratta a legnagyobb sikert. Az elsÅ‘ a komolyabb, MMO-ra hajazó Twilight’s Eve, a második pedig a visítva röhögÅ‘s de mégis taktikusan játszható Warlock.
Utóbbiban egy varázslóval az ellenfeleket kell különbözÅ‘ varázslatokkal kilökni a pályáról. A szabályok egyszerűek. Minél több találatot kap valaki, a következÅ‘ annál nagyobbat lök rajta, a meccsek közben pedig lehet extra tárgyakat (extra életerÅ‘, gyorsabb karakter stb) és varázslatokat (pl célkövetÅ‘s energiagolyó, villám, védÅ‘pajzs) vásárolni. Amennyiben egyébként eléggé szerencsések vagyunk, az ellenfél tűzgolyóját sajátunkkal kilÅ‘hetjük. Ezekhez még jön, hogy a pálya csúszik és állandóan zsugorodik a lávatenger közepén. Még nézni is jó, ha az ember hallja a játékosok reakcióját.
Valótlan küzdelem
Kipróbáltunk néhány másik lövöldözÅ‘s játékot is az AvP-n és az Alien Swarmon kívül. Az elsÅ‘ a jó öreg CounterStrike volt. A baj csupán az volt, hogy néhányan közülünk csé-szüzek, míg mások igazi profik voltak. A botok tömeges bevetése ugyan segített néha, de mi kezdÅ‘k valamiért meguntuk a játékot. :)
Aztán visszatértünk a hasonlóan koros Unreal Tournament gyökerekhez. A rocket arena (csak rakétával lehet harcolni) és az instagib (1 lövéssel ölÅ‘) alacsony gravitációs pálya még mindig meglehetÅ‘sen élvezetes. Pedig már 11 éves a játék!
Mint legutóbb, most is pár meccs erejéig elÅ‘szedtük a Left 4 Dead elsÅ‘, a Call of Duty negyedik és a CounterStrike felújított, Source motoros verzióját. Az eredmény meglehetÅ‘sen vegyesre sikeredett. A CS:S hálózati kódja többek szerint még véletlenszerűbb volt elÅ‘djénél – így a félrement lövések betaláltak, hasas helyett fejlövést osztogattunk – a CoD pedig szintén a profik miatt lett dobva. A Left 4 Dead meglehetÅ‘sen jó volt, de a négyszemélyes kooperatív limit kevés. Amikor hatan-nyolcan nézzük, mi legyen a következÅ‘ játék, a L4D kiejti saját magát ezzel.
Kialudni a szabit
Furcsának hangzik, de ez olyan szabi volt, amelyet – ha valaki egész végig jelen volt – ki kellett aludni. Általában hajnali 5-8-kor ért véget a játék, amely 15-19 tájékán kezdÅ‘dött. Persze közben alkalmazkodni kellett a déli ebédhez is, nem csak a sajátos életritmusunkhoz. Egy hét azonban talán túl sok volt így, gyerekekkel, viharral és „árvízzel”. Élveztük, de következÅ‘nek keresni kell egy kevésbé problémás helyet.
Kapcsolódó anyagaink:
Alienek támadtak Százhalombattára
Ingyenes játékok a hétvégére
Starcraft II: egy évtized eredménye
Ezt olvastad már?
Az Anonymous az Igazságügyi Minisztériumot támadta
Hozzászólások a(z) "LAN Party – hálózat egy kézfogásnyira" cÃmű cikkhez
Ajánlatunk a webplázából
-
- Microsoft Wireless...
- 14 274 Ft
-
- Sony Playstation 3...
- 69 589 Ft
Legfrissebb hÃrek a cÃmlapról
-
Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
Több nagyvállalatot is megvásárolhatnának anélkül, hogy...
-
Vidéken is 4G-re gyorsÃt a T-Mobile
21 vidéki városban indul június végétől a nagy sebességű...
-
Új hibrid teherautó a japán piacon
A könnyű tehergépkocsi tavaly novemberben mutatkozott be, és...
Legfrissebb fórum témáink
- Autóvezérlés hanggal, Siri-módra
2012.05.25 11:49 - Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.25 11:38 - 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 10:43 - Óriási árcsökkentés a Telenornál
2012.05.25 07:59 - 5 Nexus modellel ünnepelne a Google?
2012.05.24 18:39
Ha minket már kiolvastál
-
F1: Alonsóék jónak érzik a Ferrarit
2012-05-25 13:00:58 -
Gondok nyugaton a magyarországi autókkal
2012-05-25 12:30:51 -
Bankfiók a zsebben
2012-05-25 06:52:04 -
Beperli az MSZP-t a Földalapkezelő
2012-05-24 10:29:04 -
Csúcstechnológiák az úszó EB-n
2012-05-25 13:00:00 -
Kiberháború az Al Qaeda ellen
2012-05-25 12:00:00












