Feléled a Duke Nukem Forever
Természetesen nem az eddigi fejlesztőnél. A 3D Realms helyett a Valve csapatába tartozó Gearbox készítené végre el az évtizede óta „készülő” játékot.
A Gearbox Software programozóinak többek közt a Borderlands vicces, véres és teljesen komolytalan világát köszönhetjük. Sőt, ők készítették volna el a Duke Begins nevű, eredettörténetet feldolgozó játékot, így egyáltalán nem számítanak idegennek a nukleáris főhős világában.
A névtelenségbe burkolózó forrás szerint a Duke Nukem Forever sorsa immáron a Gearbox kezében van. Sőt, még idén demó formájában meg is láthatjuk a bimbózó új részt. A kiadó maradt a régi, a Take-Two.
A hivatalos közlemény jelenleg csupán annyi, hogy az idei Penny Arcade Expo-n (szeptember 3-5) majd megválaszolják a kérdéseket. A 3D Realms és a Take-Two egyébként májusban hagyta abba a pereskedést, és így – amennyiben a pletyka igaznak bizonyul – a Gearbox akár bemutatható állapotban leledző játékkal is jöhet az expóra.
Kapcsolódó anyagok:
Duke Nukem történelem: mi lesz veled, Duke?
Egy 12 évig tartó haldoklás vége
Borderlands: Diablo puskákkal
Ezt olvastad már?
Mobilalkalmazás-fejlesztői tanfolyam indul
Hozzászólások a(z) "Feléled a Duke Nukem Forever" című cikkhez
Ajánlatunk a webplázából
-
- Microsoft Wireless...
- 14 274 Ft
-
- Sony Playstation 3...
- 69 589 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
Több nagyvállalatot is megvásárolhatnának anélkül, hogy...
-
Vidéken is 4G-re gyorsít a T-Mobile
21 vidéki városban indul június végétől a nagy sebességű...
-
Új hibrid teherautó a japán piacon
A könnyű tehergépkocsi tavaly novemberben mutatkozott be, és...
Legfrissebb fórum témáink
- Autóvezérlés hanggal, Siri-módra
2012.05.25 11:49 - Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.25 11:38 - 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 10:43 - Óriási árcsökkentés a Telenornál
2012.05.25 07:59 - 5 Nexus modellel ünnepelne a Google?
2012.05.24 18:39
Ha minket már kiolvastál
-
F1: Alonsóék jónak érzik a Ferrarit
2012-05-25 13:00:58 -
Gondok nyugaton a magyarországi autókkal
2012-05-25 12:30:51 -
Bankfiók a zsebben
2012-05-25 06:52:04 -
Beperli az MSZP-t a Földalapkezelő
2012-05-24 10:29:04 -
Csúcstechnológiák az úszó EB-n
2012-05-25 13:00:00 -
Kiberháború az Al Qaeda ellen
2012-05-25 12:00:00



